Csapatni vagy nem csapatni?

Cigánykerék 1. rész: A felkészítés

2014.12.25. 07:45

Rögtön az elején szögezzük le: háromrészes sorozatunkban bizony óhatatlanul is olyan dolgokat említünk, melyek így vagy úgy, de illegálisak és tiltva vannak. Senkit nem akarunk rábeszélni semmire, senki elé nem állítunk követendő példát, sőt, ne csinálja ezt senki, hiszen veszélyes.

Ettől függetlenül tegyük fel a kérdést. Mi a jobb? Homokba dugni a fejünket és eljátszani, hogy a jelenség nem létezik, vagy ellenkezőleg: ha már valaki csinálja, vagy ki akarja próbálni, akkor amennyire lehet, segíteni és tanácsot adni neki saját (és más) testi épségének minél jobb megóvása érdekében? Na ugye. Téli csapatás ugyanis volt, van és lesz is, amíg akad mifelénk még télen hó (bár utóbbi időben kicsit szarul állunk ebből).

Elterjedt tévhit, hogy csak és kizárólag a telepi hülyegyerekek szórakozása ez. Nyilván rengeteg a fiatal, akik keresztül-kasul szeretnek közlekedni télen, de az általánosítás nagy hiba. Ahhoz, hogy jól felkészüljünk, bizony szükséges egy rendes autó, ahhoz pénz kell, ráadásul egyéb költségvonzata is akad a dolognak (hogy csak az üzemanyagot említsem). Ezért bizony a télen nem takarított, vagy közúti forgalomra nem alkalmas utakon nem ritkán látni ismert autóversenyzőket, meglett családapákat, profin felkészített autókat, közösségeket, akik szervezetten mozdulnak meg és ki, amint pár centi hó lepi már az utakat. Mindenki ismeri azt a pár webkamerát, melyeket ilyenkor figyelni illik.

Egy azonban közös bennük: akik ilyen helyen vannak, azokban legalább van annyi felelősségtudat, hogy saját életükön kívül másét a lehető legkisebb mértékben sem veszélyeztetik. Nincs tömeg az út szélén, nincs lakott terület, ráadásul éjszaka más autós nem téved arra (vagy csak nagyon-nagyon ritkán), hiszen épeszű ember nyakighóba nem hajt be. Ha mégis, akkor éjjel a fényszórók messziről látszanak, ha valaki szembe jön, az biztos, hogy – úgymond – civil és mindenki nagyon előzékenyen elengedi. Sőt, ha bajba kerül (megcsúszik, árokba-hófalba esik), akkor segítenek neki, hiszen valószínűleg véletlenül tévedt arra és balszerencséje volt.

Az épeszűek tisztában vannak az íratlan szabályokkal és nem hívják fel magukra a figyelmet, kerülik a feltűnést és nem titok, hogy ha rendesen viselkednek és fegyelmezettek (pl. nem indulnak el egymással szemben, amíg az utolsó is fel nem ért, nem tesznek kárt semmiben), akkor nem titok, hogy a néha feltűnő rendőrjárőr is engedékenyebb. Jól tudják, hogy amíg a srácok a városon kívül, mindenkitől távol közlekednek lapjával, az még mindig jobb, mint ha a forgalmas körforgalomban vagy négysávos utakon teszik mindezt, ahol az átlagautós nincs felkészülve arra, ami történhet és fog is.

Varga „Cigány” Zolival elkészített háromrészes sorozatunk első részében az alapokkal kezdjük. Milyen autót? Mennyiért? Mi kell, hogy megteremtsük a lapjával fordulás alapjait? Persze ne egy doktori disszertációt várjanak, mindent elmondani nem lehet, ezért még pár dolog, amit nem említünk, de jó, ha kéznél van, mielőtt nekivágnak, kifelé fordított reflektorokkal a Mátrának, Börzsönynek, Bükknek. Aki bővítené, az ne legyen rest, kommentposztunkban elmondhatja.

Tíz jó tanács téli csapatáshoz

1. Soha ne indulj el egyedül, ha mégis, legyen valaki, aki tudja, hol és merre vagy.
(A hidegben a mobiltelefon akkuja hamar lemerül, ha nem vittél magaddal szivargyújtós töltőt, akkor könnyen hoppon maradhatsz, ráadásul térerő sincs mindenhol.)


2. Egy kicsi ásó és pajszer sokat segíthet. Az alap szerszámkészletet bővítsd ki dróttal és hosszú gyorskötözővel. Ha ástál már ki porhóból autót rendszámtáblával, akkor tudod, miért.
3. És akár öt liter üzemanyag is egy marmonkannában, ki tudja, hol van a legközelebb benzinkút.
4. Plusz egy-két pokróc nagyon hasznos, ha netán akkorát koppansz, hogy járóképtelen lesz az autó.
5. Meleg ruha, jégeralsó és egy termosznyi tea.
6. Mindent rögzíts alaposan, lehetőleg a csomagtartóban, nincs is kellemetlenebb, mint amikor a termosz odagurul a gáz- vagy fékpedál alá.
7. Rendes téligumival vágj neki, az autó műszaki állapota kifogástalan legyen, a bódét ne sirasd.
8. Fogadd el azok tanácsát, akik tapasztaltabbak nálad és eszedbe se jusson meggondolatlanul veszélyeztetni a többieket.
9. Ha beforogtál/elakadtál és nem tudsz kijönni, telefonálj, de ha többen mentek, akkor előbb-utóbb érted jön valaki és segít. Egy pár walkie-talkie nagyon hasznos lehet.
10. Ne légy hülye a rendőrrel, mert te vagy az, aki éppen olyasmit csinál, amiért meg is büntethet. Ne indulj ki abból, hogy minden rendőr szívatni akar. Tudják jól, hogy miért vagy ott.

A következő rész a gyakorlatról szól. Lada, MX-5 és BMW a terítéken. Jó szórakozást!

Kapcsolódó blogposztunkban  hozzászólhat.