Ekézni csak pontosan, szépen

Parlamenti bizottsági ülésen jártam

2015.04.23. 13:38

Nem gyakran kapunk parlamenti bizottsági ülésre meghívót, de talán nem is baj. Maga Volner János, Vállalkozásfejlesztési bizottság jobbikos elnöke hívott meg pár autós újságírót, el is mentem, már csak kíváncsiságból is: a terv szerint a magyarországi autógyártók képviselői is eljöttek, ki tudja, mi lesz itt...

Először azt hittem, hogy a Parlament épületében ülnek a parlamenti bizottságok is, de csalódnom kellett, a képviselői irodaház ugye nem ugyanaz. Ez a volt MSZMP székház, alias Fehér Ház, a dicső múltra csak az előcsarnokot díszítő, úgy két-három emelet magas, munkásmozgalmi freskó emlékeztet.

Az egész ülést végigjegyzeteltem, úgyhogy következzen most naplószerűen, amit a telefonomba beírtam. Legnagyobb meglepetésemre azonban nemcsak bullshit repkedett a levegőben, a pártok képviselői pedig finoman ekézték egymást – miközben egymással versengve hangsúlyozták, hogy mennyire szeretik az autógyártókat –, ami a háromperces hozzászólásokat alapul véve rendkívül hatékony időfelhasználást jelent. Mártózzanak meg a magyar demokrácia egyik intézményének a működésében!

9.41 Odaérek. Hosszabb sor a recepciónál, de gyorsan megy a bejutás, ott a szig. számom, pedig csak előző éjjel küldtem el. Profik. A kapun fennakad Glattfelder Béla államtitkár is, aki szintén az ülésre jön. Állítólag az államtitkároknak korlátozottabbak a belépési jogai -- mondja neki valaki vigasztalóan, de aztán beengedik.

9.52 A prezentációk feltöltése zajlik a helyi számítógépre, érkeznek az autógyári emberek és a politikusok. Vona Gábort ismerem fel, de van még pár déjà-vu, biztos szerepelt már itt pár ember a híradóban. Ja, és ott van Volner János, aki a bizottság elnöke, aki a B125-aláírásgyüjtésünk egyik önkéntes beszállítója volt anno. Mindenki emlékszik a napra, amikor megjelent a szerkesztőségben egy iszonyatos köteg aláírásgyűjtő-ívvel.

10.02 Már határozatképesek vagyunk, hangzik el két, szervezőnek tűnő hölgy közöt.

10.06 Volner megnyitja az ülést, és elmondja, mi az egyetlen programpont: Az autóipar - mint húzóágazat - magyarországi helyzete, fejlesztési irányai.

10.10 A bizottság elfogadja a napirendet. Lesz szünet a 15 perces autógyári prezentációk után, szendvics- és kávéfogyasztás. Egyhangúan elfogadva. Utána pedig a beszállítók jönnek.

10.13 A képviselők megszavazzák a szemléltetést. Talán így hívják a projektort.

10.13 Volner elmondja, hogy az eu-s kételyek ellenére fasza dolog az autóipar ittléte.

10.16 Dr. Urbán László vezérigazgató-helyettes, aki fölött mindig van egy japán főnök, de ő fix pont a Magyar Suzuki Rt.-nél. Leleplezi a Suzukit: azért épült az esztergomi gyár, hogy ne kelljen vámot fizetni. 2008-ban 5500-an dolgoztak náluk, az volt a csúcs, ma már nincsenek ennyien. Az utóbbi év volt az elmúlt évtized leggyengébbike, alig 150 ezer autó készült, a modellváltások és az S-Cross/Vitara-átállás miatt. 85-86 országba exportálnak.

10.22 A windows újraindul és a prezentáció is megjön. Viszonylag kevés a magyar beszállító (77 cég) a Suzukinál, de beszállítói értékben közel annyit vásárolnak tőlük, mint a globális beszállítóktól. Idén 25% növekedésre számítanak, most 6-7 hónap a várakozás a Vitarára, erre ők sem számítottak. Amúgy 1 perc 3 másodpercenként készül egy Vitara. Most hatszorosa a gyár kapacitása, mint az eredeti terv volt, kinőtték a telephelyet és nincs hová terjeszkedni.

10.27 Videó, négy percben.

Megtudjuk még, hogy a Suzuki tőkeértéke 1,5 milliárd euró. Egyetlen fillért sem utaltak haza, mindet visszaforgatták. (Hogy csinálják?)

10.31 Ekkehard Philipp, a Mercedes-gyár controling-vezetője jön: az elején elnézést kér magyarul, hogy nem magyarul fog beszélni, kedves.

A luxusszegmensben az első negyedévben elsők lettek. Még mindig ők találták fel az autót, erre nagyon büszke a Mercedes. Képek a kukorica- és búzaföldekről, utána a gyárról, amúgy 2009-ben indultak. 50 helyszín közül választották ki Kecskemétet, a válság idején. Nemcsak a szubvenciók és költségek miatt jöttek ide, a munkaerő, az infrastruktúra is fontos szempont volt. 1008 Km-re van a rastatti testvérgyár, ahol szintén kompakt Mercedesek készülnek, a B osztály a közös modell. 440 hektáros a terület, eddig egymilliárd euró volt a beruházás. Itt van a Mercedes egyetlen külföldi présüzeme. Mostanra 5 kompakt modellje van a Mercinek, ebből 3 készül nálunk. Nagyon büszkék a CLA-ra, az egész világnak itt készül. Az USA-ban is árulják, és ott is nagy siker, pedig ott nagyon finnyásak az emberek. 180 országban elérhető. A duális képzést dicséri.

4000 munkatárs 2014 végén. 2013-ban a nettó árbevétel alapján 8. volt Magyarországon a cég, tavaly az ötödik helyre is feljöttek, de hogy mennyi a bevétel, még titok. 37 magyar beszállítójuk van, de mindenkit arra buzdít, hogy pályázzon, nem sokára jön a kompakt autók második generációja.

10.54 (Már 23 perce beszél, mi lesz így a napirenddel?)

10.56 Új óvoda és bölcsöde, a munkatársak parkolója mellett és nem zár be nyáron sem. 23 ezer érdeklődő látigatta meg már a gyárat, menjünk mi is. Nagyon kedves ember benyomását teszi.

Szeretné, hogy megbízható partnerek legyünk, mármint mi, Magyarország.

10.59 És vége!

11.00 Rezsnyák Péter, Opel területi menedzser

Negyedszázada, 1990-ben alapították a GM Hungary üzemét. 1400 fő dolgozik ott most, ez rekord, az új motorgyár miatt. 8 millió motort gyártottak, 6,5 millió hengerfejet, de van automataváltó-gyártás és -felújítás. Összesen 1,4 milliárd euró volt az összes beruházás.

10.08 Ő az első ember, aki problémákról is beszél, de persze szigorúan csak az Opel nevében.Ezek a következők:

- magyar beszállítók hiánya

(Központi GM-beszerzés, ami talán rugalmatlanabb, és ennek magyar beszállítók alig tudtak megfelelni, csak német vagy amerikai háttérrel. Teljes beszállítói felelősségvállalás van, és ez sem fekszik nekik.)

- magyar beszállítók minőségi teljesítménye (hibamentes szállítás, proaktív szemlélet, problémákra gyors reagálás – ezek sem mennek sok esetben.)

- szakember-utánpótlás: Győrnél és Szentgotthárdnál nagyon súlyos gond, Ausztria közel van, de azokkal a bérekkel nem versenyképesek. Mobilitás hiánya, nem akarnak a fiatalok sem 60-80 km-t ingázni naponta. Költözni sem

– oktatás: ők is duális képzést csinálnak, sajnos a tanárok sem mindig tudják, mi hogy zajlik az üzemben. Súlyos fenyegetettség, mondja és elköszön.

10.21 Kormány részéről prezentáció kezdődik.

10.21 (Tényleg, hol az Audi???)

10.23 Dr. Szabó László Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese: Az autóiparé a legnagyobb hozzáadott érték a feldolgozóiparon belül. A külker. forgalom 20 %-át adják, 93% külföldre megy, ennek fele Németországba. 132 ezer direkt munkahely, de ennek a 3-szorosa lehet, ha a közvetett munkalehetőségeket is számoljuk.

Komolyan kell venniük az Opel kérését, mondják meg, mire van szükségük.

Magyarország ne egy autó-összeszerelő üzem legyen, van itt fejlesztés is szerencsére. Az exportunk szinte megegyezik a GDP-vel, önmagunkban nem megy.

1 főre 8000 euró működő tőke befektetés jut itthon, ami a régióban a második legjobb érték. Gyorsított eljárások, 2-3 hét alatt meg tudnak születni a kormányzati döntések.

Gyorsan lépkedünk át a prezi diáin.

28 döntés előtt álló projekt a HIPÁ-nál (=Nemzeti Befektetési Ügynökség), 1,6 milliárd euró értékben. Van a HIPÁ-nak beszállítói programja. Most 300 beszállítót tudnak kiajánlani az adatbázisukból. 43 beszállító céget tudtak kiajánlani a BMW-nek, akik egymilliárd euróért vásárolnak nálunk alkatrészeket. A világ 20 legnagyobb beszállítójából 15 van jelen nálunk.

10.37 Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkár, aki csak összefoglal és kiegészít, de a tévések nagyon felbolydulnak.

Az autóipar jövője nagyon kedvező, állítólag 2050-re háromszor annyi fog készülni, mint ma. Nagy a verseny, állandóak a fejlesztések, új beruházások jöhetnek hozzánk. A szabadkereskedelmi megállapodások az autóipar érdekeit szolgálják (Ez a Jobbiknak szólt, akik ugye általában ezek ellen vannak). Az ipar részesedése a GDP-ben ma 20-21%, ezt 2020-ra 30%-ra szeretnék felvinni.

Az eu-s források most már csak a KKV-k fejlesztésére fordítható.

Szerinte összeszerelés szinte már szitokszó, ilyet kérdezett még egy parlamenti képviselő, aki szerint az összeszerelő üzemek kivéreztetik a hazai háttéripart (ez is Jobbikos volt, mint kiderült). Glatfelder is virtuális autógyárazik a BMW-vel (mámint annyit vásárolnak, mintha gyáruk lenne nálunk), de még a Ferrarinak is van magyar beszállítója. Az autóipar nem ellensége a kutatás-fejlesztésnek, hanem az előremozdítója. Taps.

11.46 Volner János fontosnak tartja a kiszámítható és biztonságos gazdasági környezetet. És ezt minden párt támogatja szerinte is.

11.48 Vona Gábor is szót kap majd, megszavazzák, ő vendég itt, nem tagja a bizottságnak. A szendvics/kávé lehetőségét ismét felvillantja az elnök. Most azonban Varga László nyitja az ellenzékiek sorát. Mindenki 3 percet kap. Gratulál a vendégeknek, de nem értem, miről beszél. Állásfoglalási javaslattal kapcsolatban kiemeli, hogy még 2010 előtti fejlesztések is vannak, az MSZP-kormány idejéből, ezt vegyék bele az állásfoglalásba. Azt javasolja, hogy Kelet-Magyarországon szükséges a következő nagy termelőüzem letelepítése. Ő Miskolcra gondolt, véletlenül pont itt egyéni parlamenti képviselő, tehát jól végzi a munkáját.

11.53 Most egy kormánypárti képviselő beszélhet, és szerinte is elég nagy a pártok között az egyetértés, Kelet-Magyarországot ő is kiemeli, mert itt nincs munkaerő-hiány.

11.56 Ha jól emlékszem Gúr Nándor (MSZP) kormányokon átívelő sikerről beszél, általánosságokat mond. A bérezés kérdését említi, hogy az emberek mobilisak lehessenek. Érti ő a virtuális BMW-t és a Tatát, de ezt nem beszélni kell, hanem csinálni.

12.01 Bányai Gábor emlékeztet a nem-MSZP kormányok alatt érkezett Suzukira és Audira.

12.03 Vona Gábor szerint nehéz itt újat mondani, meg hát ott a sok szendvics. Szerinte sem pártpolitikai kérdés. A ki szereti jobban az autósokat-szájkaratét lezárná azzal, hogy egyformán. Megköszöni a sikerek kifejtését a gyáriaknak. Ő is kelet-magyarországi, csatlakozna egy autógyár-elhelyező munkacsoporthoz. Minden párt részéről számíthatnak a pártok támogatására az autógyártók.

12.07 Szatmáry Kristóf is megköszöni az autógyáraknak az ismertetést. Örül Vonának, de szeretné, ha a parlamentben is hasonló szellemben szólalnának fel a jobbikosok. A kormánypárti képviselők szeretnék az osztrákhoz képest 3-4-szeres bérkülönbségeket leküzdeni, a családja egy része Szentgotthárdi, ugyebár. Lesz bizottsági állásfoglalás.

Volner János kiemeli, hogy ami itt elhangzott, az a Jobbik hivatalos álláspontja, a jobbikot Vona Gábor vezeti, ö meg a gazdaságpolitikáját irányítja. Szeretnének termelésösztönző adórendszert bevezetni, a termelő ágazatokban kisebb adókulccsal.

12.14 Szünet. Asszem, lelépek.

Azért még megkérdeztem Volner Jánost a folyosón, hogy mi értelme volt ennek a bizottsági ülésnek. Hát például az, hogy megnyugtassa az autógyártókat, hogy ők – mármint a Jobbik – sem akarnak egyelőre kilépni az EU-ból, és hogy mindegyik párt támogatja őket, bár szerinte nem az a jó megoldás, hogy egyedi döntésekkel odaítélt támogatásokat adunk, hanem kiszámítható rendszernek kéne működnie. És hol maradt az Audi? Azt is megtudom tőle: épp csapatépítés van a vezetőségnek.

Arról ugyan nem esett szó a bizottsági ülésen, hogy ha már ennyire régóta itt van a Suzuki és az Opel, miért nem sikerült rendes utat építeni Esztergomhoz és Szengotthárdhoz mai napig - utóbbit csak Ausztriából lehet megközelíteni rendes minőségű úton, Esztergomot pedig már ki tudja, mióta hitegetik az M1-esre bekötéssel. Ja, az elején még kikötőt is vizionáltak a Duna-partra, persze azóta is Csepelre hordják a Suzukikat. Kecskemét és Győr szerencsésebb volt, ők jöttek később.

Kisétálok az irodaházból, a beszállítók prezentációját nem várom már meg, ez is sok volt. Szörényi Andris, a vezess.hu-tól elárulja, hogy a 9-es busz pont elhoz a Flórián térre, gondoltam, ilyenkor pazarlás is lenne taxizni. A Jászai Mari téren a 4-6-os pótlóbuszai is ebben az ideiglenes megállóban állnak meg, amit úgy jelöltek ki, hogy a második busz ajtói pont egy bonsai-árus bódé hátánál nyílnak ki. Klassz. Itt látszik, hogy hány embert szállít a 4-6-os villamos, az egyik pótlóbusz még el sem indult, már ott is a következő.

Iszonyatos későn jön meg a 9-es busz, annyian vannak rajta, hogy az hihetetlen. Csak öreg nénik ülnek, és amikor egy mankós öreg néninek kell hely, neki egy fittebb öreg néni adja át a helyet. Valahogy nem tudtam átérezni, milyen csodás dolog hibrid Volvo buszon utazni, maximum a klímát értékelem, ha már négy oldalról hőszigetel engem a saját testével legalább négy utastársam.

Leszállok a buszról, sétálok az iroda felé. Hajléktalan pár jön szembe, nem biztos, hogy józanok. A férfi megáll, és kér egy kis aprót. Szeretnének venni egy zsömlét, mármint ketten egyet – ezt külön hangsúlyozza. Odaadom az összes aprómat, pedig nem szoktam, csak ha jó a szöveg. 25 forint volt nálam, talán ha kifognak egy jobb akciót, még össze is jöhet nekik.