2015.05.20. 18:01
Aki bírja a török nyelvet, azt biztosan nem tudom meglepni a hírrel, hogy ez a 82 milliós ország Európai és Ázsia határán, nemzetközi autókiállítást tart a következő héten. 2006 óta szokásuk az ilyesmi, nem is szabad legyinteni, mert idén 145 ezer négyzetméteren zajlik majd a buli és huszonöt újdonságot mutatnak be a helyi közönségnek. A következő bő egy napot itt töltöm majd az Istanbul Autoshow-n, a Tüyap nevű létesítményben, egy üres grunddal szemközt, ahol egy fekete kutya nyalogatta magát ott lent az érkezésemkor viszont egész nap sütik a dürümöt egy kis étteremben.

Amikor a légikisasszonyok a helyükre ültek és hosszas gurulás után elrúgta magát a budapesti flaszterról az Airbus, erőt vettem az ellenszenvemen és megszólítottam a mellettem ülő fickót. Mit veszíthetek, maximum mégsem vonul vissza a leülés után azonnal terpeszbe vágott lábaival az én térfelemről. Ekkorra elolvastam rajta néhány tetoválást. Az egyik úgy kezdődött, hogy La mia famiglia, de a szöveg folytatása sajnos a fickó ingujja alatt volt található. Mire elértük a repülési magasságot, már tudtam, hogy Isztambul csodálatos hely.

Erdogan a török köztársasági elnök pedig remek arc, mert bár egy kényes ügye nyomán az egész országban letiltotta a Youtube-ot egy időre (ma a Facebook nem jön be éppen), viszont metrót építtetett a Boszporusz alá, és ez a metró szélsebesen átviszi óránként 150 ezer utasát a két part közt. A tetovált fickó mellettem évente ötvenszer, igen ötvenszer utazik Törökországba, ugyanis textilkereskedő, egy abból a 3-4 milliós tömegből, amely a világ minden tájáról efféle üzletek miatt érkezik az országba.

A törökök nagyon jó vendéglátók és nem csak azért, mert lám, minket, a Totalcart is meghívtak az autókiállításukra. Azért is, mert, és ezt szintén a mellettem a textilkereskedőtől tudom, a magyarokra ősi barátokként tekintenek, akikkel annak idején együtt uralkodtak Európa felett. Így most a leszállás után, egy-két gyors tesztet, vagyis a reptérről engem szállító üres mikrobusz vezetője, a hotel londinere és egy biztonsági őr megkérdezése után már biztosan tudom, hogy szeretnek minket az itt élők.

Út közben egyébként orbitális dugóba keveredtünk, így jóval több mint egy óra alatt tettük meg a reptérről a kiállításig vezető 80 kilométeres utat és közben láttunk sisak nélkül hazafelé robogózó öltönyös embereket, az egyik még cigarettázott is közben, és voltak még étel- is italárusok is, akik a kétszer négy sávos autópálya belső sávjának szélén várták, hogy ismét megálljon a kocsisor és vásároljon valaki. Az ilyesmi itt ezek szerint nem számít szabálysértésnek, és amíg a jelenetet láttam, nem is halt meg egyikük sem, tehát működő hagyományról lehet szó.

Még be sem csekkoltam a poros középváros külterületén, a Tüyap Palas nevű, éjszakánként 199 eurós hotelbe, amikor egyszer csak egy Lexus LF-A-ra lettem figyelmes, amellyel a szomszédos kiállítási pavilonba rutinozott befelé egy alkalmazott. A biztonsági őr akkor állított meg csupán, amikor tévedésből a szemébe néztem, ahelyett, hogy az autós újságírás Günter Wallraffjaként a kavargó munkáshordákba fonódtam volna inkább.

A kiállítás egyelőre csupán rengeteg letakart autóból és mérhetetlenül sok koszból áll. Még az új, 53,5 millió forintnak megfelelő török líráért kapható Mercedes-Maybach S 500-on is áll a por, de alakul a dolog és nem hiszem, hogy a világ más tájain nem pontosan ugyanígy emelkednek ki a mocsokból ezek a szép nemzetközi események. Készítettem két kis videót, fogadják szeretettel. Ha látják, az egyúttal azt is jelenti, hogy a net immár nem a kilencvenes években szokásos faxmodemes sebességgel száguld hazáig. Tartsanak a továbbiakban is velem.