Vasfog mától fent a Vaterán

Rulettkerék – Eladó lett a projekt-Volvo

2015.07.08. 14:27
Soha ne legyen autóval ennél nagyobb szenvedés megtenni 6000 kilométert három és fél hónap alatt. A Totalcar projekt-Volvója, a Vasfog, ami nálunk a neve lett, letudta a küldetését és jobb bőrben van, mint amikor megvettük. Most búcsúzunk tőle, feltettük egy egyhetes licitre a Vaterán. Minél többet kapunk érte, annál érdekesebb lehet a következő projekt!

Összeállt, ilyen jó még sosenemvolt, egy percig sem, amióta a miénk. A végső számítások még váratnak magukra, de azt tudom, hogy Vasfog nagyjából hatezer kilométert futott a március végi vásárlása óta, ami még egy vadonatúj kocsinak is szép futásteljesítmény, hát még egy olyannak, ami 140 ezerbe került, 31 éves, ismeretlen mennyiségű kilométer van benne, 17 év alatt felnevelt három gyereket és a hozzánk kerülésekor csak a típushoz értők gondolták, hogy végigcsinálja. Utóbbit most már talán mindenki elhiszi.

Ezekben a percekben élesedik a Vaterán az az aukció, amely egyben Vasfog hattyúdalát is jelenti a szerkesztőségnél. Azt a hetet, amíg kialakul az ára, több poszttal is lekövetjük majd, s ide tartozik egy szolgálati közlemény: jövő hétfő délután, nagyjából két óra magasságától a Volvo megtekinthető lesz a szerkesztőségnél. Csak hogy ne áruljunk zsákbamacskát senkinek.

Mindent rendbe tettünk rajta, amit a büdzsénk engedett. Most már nagyjából homogén pirosban, látható rozsdák nélkül feszít a forgalomban. Már nem kell külön kábellel indítani, mert lett saját izzítórendszere, igaz, visszajelzés nincs, tehát visszaszámlálásos alapon működik: nyáron húsztól, télen harminctól indul az ipiapacs. Nem esik ki a mennyezeti lámpa sem, világít jobb hátul a féklámpa, az első, kopottas-szakadtas üléseken kiváló Tesco-huzat feszít, az autó egyenesen fut (szinte majdnem), valamennyire fog a kézifék, nem zörög a haraszt és a kipufogó sem.

A múlt héten Karesz két adagolóból készített Vasfogba egy jót, amiből végre nem ömlik orrán-száján a gázolaj, s pár napnyi leállítás után ha nem is két, de olyan tíz fordulatra beindul vele a motor – előtte, volt, hogy percekig darálni kellett az önindítóval. Harmadik próbálkozásomra, a teljes cucc kibontása és cseréje után most végre jó lett a jobb első öv is, ebből az autóból már senki nem repül ki fejjel előre egy karambolnál, bár távol álljon tőlünk, hogy ezt az ördögöt a falra festegessük.

Lett bele egy jó lengéscsillapító bal előre, ahol mindig is gyengélkedett a futómű, s három héttel ezelőtt pedig a teló végleg bedobta a törölközőt. Hihetetlen, de a Volvo végre úgy megy az úton, mint egy rendes autó – a kárpitok persze zörögnek, de ott van az úton, nincsenek idegbajos rángások a kormányán. Tudom, már előbb ki kellett volna cserélni, de épp olyan kicsit jó is meg nem is állapotú volt korábban a teleszkóp, filléres autón pedig az ember nem kezd mindent kicserélgetni, ami csak picit kellemetlen, mert anyagi romba dőlés a vége.

Pár hete megadta magát a jobb oldali ablaktörlőkar is, abból is került fel egy kopatlan ricnis, bontott. Most a takarítóberendezés spriccel, töröl, úgy maszatolja a nyári bogarakat a délutáni M7-esen, ahogy napi használatban levő autónak illik is. Öv, ablaktörlő és lengéscsillapító mind Varga Ádámék kimeríthetetlen taksonyi Volvo-bontójából kerültek elő, tetemes része a projekthez mintegy támogatásként jött, pénzt tényleg csak tukmálásra sikerült otthagynom a gátlóért.

Szóval Vasfog most egész tűrhető. Ha nem is szép (én fényeztem), de pár lépésről (pár NAGY lépésről) szinte vállalható. Jól megy, az új adagolót sikerült olyan jól belőnöm, hogy csak nagy gázadásra pöffen feketét. Vezetni városban a rövid áttételek miatt kissé hektikus, de országúton kifejezetten kellemes, a motor hangja gyönyörű, szépen húz, a síri csend szól a hajtásláncból, az ülések huzata avéttos ugyan, de nincsenek félreülve, leszakadva. Minden lámpa, a duda is működik, ha pedig kell, a svéd kályha úgy bedurrant, hogy megfő odabent mindenki. Nem mintha ez épp annyira fontos szempont lenne.

Van még rajta bő egy évnyi vizsga, négy új gumi, egy kvázi rendbe tett futómű, az eladáshoz Karesz még az olajcserét is elvégezte, mert hatezer kilométer az hatezer kilométer. Bele lehet ülni, használni, nem hinném, hogy bármilyen nagyobb problémával egyhamar letérdel. Kissé sajnálom is, hogy el kell adni, bár tény, hogy a Volvo két fontos dolgot háttérbe szorított az elmúlt hónapokban: a saját járműveim szerelését és – ami még jobban fáj – a motorozást. Most visszatérek a régi vágányra, ez jó lesz.

Persze, senki ne készüljön tökéletes autóra, messze nem. Vasfog legnagyobb baja, hogy a bal oldali padlója a vezető alatt, illetve a csomagtér két szélső kis öble, valamint az az L alakú lemez, ami az akkut tartja az orrában erősen elrohadt, ezeket a következő vizsgáig ki kell cserélni. Szerencse viszont, hogy a hossz- és kereszttartók épek, remélhetőleg nem kell könyékig belemászni a lakatolásba. Hülyéskedik a fékszervo szivattyúja is, ez állítólag sorhatos LT-dízel betegség. Elsősorban hidegben, de néha melegben is, beindítás után, az első egy percben nem akar megjönni a szervohatás, olyankor erős jobb lábra van szükség vagy egy hirtelen rúgásra a gázon. Utána már minden rendben, bár a szivattyú biztosan kevés vákuumot termel, mert a harmadik sűrűn következő taposásra érezhetően gyengébben fog már a fék.

Nincs tetőkárpit, az a hitvány Volvo-anyag egyszerűen elmállott, csak a zajszigetelő parafabetét látszik – az szinte elmegy IKEA-burkolatnak. A szélvédő egy helyen kavicsnyomos, az ajtó zárógombjai közül három darab fatipliből van (kiválóan teszik a dolgukat, ráadásul minden zár jól működik, s egykulcsos), a hátsó könyöklőt jobb nem bolygatni, a csomagtartó zsanérjainál is van némi korrózió, tartós esőben pedig beázik a tetőablak (de például gépi mosóban nem), amit meg nem lehet kinyitni. A lámpatörlők sem működnek. Ezek azonban kevéssé befolyásolják a használatot.

A legtöbb baj a műszerfallal és környékével van, ha megtartanám, én biztosan bontanék bele egy komplett, szebb és jobban működő egységet – apropó, egy műszercsoport jár is az autóhoz, majd el ne felejtsem előtúrni. Állandóan világít egy kiégett izzóra utaló lámpa (holott minden lámpa működik), a távolsági fény visszajelzője egy külön, piros lámpa a műszerfal alsó részén, a vízhőmérő régebben mindig maximumot mutatott, most meg egyfolytában minimumot (a motor viszont egyáltalán nem melegszik, mértem lézeressel), az üzemanyagjelző úgy kel életre, ha az ember finom ökölcsapással illeti az árnyékoló bal fölső sarkát, maga a műszerfaltest agyonrepedezett és itt-ott nagyobb plezúrok hiányoznak róla. Ja, a Blaupunkt rádió rapszodikusan ki-bekapcsol, néha egy órán át is szól, máskor tíz másodpercet sem, de abba tényleg nem akartam belemélyedni, mert akkor már antennát is cserélnék.

Vasfog egy műszakilag megbízható, olajat, vizet egyáltalán, de tényleg semennyit nem fogyasztó, kis étvágyú (olyan 7 l/100 km körül eszik), meglepően kényelmes utazóautó még mindig. Használni lehet bátran, hajmeresztő dolgokra nem kell készülni vele, ha kell holnap elmegy Göteborgba és vissza, de készülni kell, hogy néha kívánja a matatást, mint egy öreg kutya a dögönyözést. Ami hibája van, azt mind mutatja; egy őszinte, egyszerű, böszme, kedves öreg svéd traktor. Ráadásul – mivel nem turbódízel – egyáltalán nem fenyegeti az az állandó hengerfejesedési probléma, ami az összes turbós társát igen – cserébe persze csak 84 lóerős.

A licitáláshoz egy tudnivaló: az autó csak átírással megy el (az én nevemen van), sem jogilag, sem az ésszerűség figyelembe vételével nem tehetem meg (öt másik autóm van), hogy kölcsönadási szerződéssel, üzembentartóival passzoljam tovább – ez nagyjából hatvanezres kiadás lesz a vételáron felül. Gyógyír a sebre, hogy a kora miatt tízezer forint körüli rá az éves kötelező biztosítás, a kis teljesítmény és a nagy kor miatt pedig az adója végképp röhejes.

Szép volt ez a hatezer kilométer. Elsősorban Essen, de Egyházaskozár, Tata, Balaton, Beloiannisz, Parkoló Parádé meg a többi... Köszi Vasfog.

Emellett köszönöm a Franco & Stefano konyhabútoros cégnek, a vasalásmentes elegáns ingek forgarmazójának, a nemvasalok.hu-nak és a veresegyházi Dézi Kávéháznak a szponzorációt, a Makitának a polírozógépet, segítségük nélkül ma nem lenne ilyen szép piros, egészséges adagolós, normális úttartású a Volvo. Sőt, lehet, hogy nem is menne tovább a Rulettkerék-projekt. Így viszont... Várják ki a végét.

Licitálni itt lehet, minél több jön be Vasfogra, annál jobb lesz a következő projekt, ne feledjék!