Hogy ad el két fehérorosz csaj egy 770 milliós Bugattit?

Dubaj luxusautó-kereskedései

2015.07.16. 06:51 Módosítva: 2015-07-16 10:25:35
A babakék Koenigsegg CCX egyértelműen sok a jóból, a fekete egyszerűen szebb. A szupersportautóknak általában jól áll a vulgárisan rikító szín, a kék mégsem működik. Pár méterrel arrébb aztán a kanárisárga McLaren P1 is kívánatos, viszont a Bugatti Veyron hervasztó ezzel a csontszínű árnyalattal, a régi taxikra emlékeztet. Közelről mindjárt jobb, bár fotózni alig lehet a belógó Lamborghini Aventadorok miatt. És mind eladó.

A dubaji Alain Class Motors kirakata olyan, mint egy játékbolt, a színes, extrém dolgok az ablakhoz közel parkolnak, bevonzzák a járókelő tekintetét. Ha az ember egyszer rászánja magát, hogy bemenjen, többé nincs menekvés. Beszippant a karbon, a bőr, és mindenféle egzotikus fémek örvénye, ép ésszel felfoghatatlan érték tengerében gázolhatunk. Két nappal ezelőtt itt még egy LaFerrari is állt, Eladva felirattal. Mára elvitte a tulaj, de állítólag annyira megtetszett neki, hogy vett még egyet. Egyenként 400 millió forintnál is drágább autókról beszélünk.

Ahogy a dubaji rendőrség, ők is a jó kapcsolatokra hivatkoznak, amikor a beszerzés körülményeiről kérdezek. Itt ugyanis előfordul pár autó, amelyek még használtként eladását is a gyár szabályozza. Na, meg a szakmában eltöltött húsz év sem árt. Dzsamel, az egyik kereskedő magabiztosan állítja, hogy nem öldöklő a piac ebben a szegmensben, szalonjaikban valamivel több mint 200 autós készletet pörgetnek.

Legtöbbször az ügyfél hívja a céget, hogy valamire szüksége van, ezt pedig az Alain záros határidőn belül intézi is. Sehol keményebben nem tudatosult még bennem, hogy a világot a pénz mozgatja. Kell egy Lykan Hypersport? Csak le kell tenni 1,5 millió dollár foglalót, és egy héten belül szállítják. Az említett gépből amúgy hét darab létezik, 971 millió forintért vesztegették, amíg újonnan lehetett kapni.

Az ügyfélkör a termékekhez mérten illusztris, miniszterek, a királyi család tagjai, de állítólag még David Beckham is vásárolt már Dzsameléktól. Egy ilyen munkahelyen viszonylag magasra kerül az a szint, ahol az ember meghökken, de Brunei szultánja egyszer ideküldött egy trélert meg egy listát, hogy melyik autókat kéri. Ettől már a kereskedők lélegzete is bennakadt egy pillanatra, bár a szultán adrenalinszintje nem lehetett magasabb, mint mikor pizzát rendel. Már ha egy szultán rendel pizzát.

Az alapító, Abdul El-Ketbi már 1992-ben luxusautókkal kereskedett. Autórajongóként kezdte, míg pár évvel később már Mercedes-importőr volt, mára pedig több mint 3000 négyzetméteren árulja luxusatóit. A legdrágább valaha eladott autót még Dzsameléknak is nehéz felidézni, de egy rövid fejvakarás után a Rolls-Royce Hyperionra böknek rá. Ez egy Pininfarina által a Drop Head Coupé műszaki alapjaira épített, teljesen egyedi kétüléses. Fantasztikus látvány, a most bent sorakozó Rollsokhoz képest már-már légies gép. A kék csoda végül 945 millió forintnyi euróért kelt el, egy brazil milliomos gyűjteményét gazdagítja.

Tartanak persze földhözragadtabb autókat, Dzsamel egy Mercedes Viano kisbuszhoz vezet oda. 9200 kilométer van benne, az ára pedig alulról súrolja a hetvenmillió forintot. Kívülről erősen indokolatlan az árképzés, de a beltér mindent megmagyaráz. A jó ízlés határait útlevél nélkül átlépő színek és anyagok valószínűleg kényelmesek, finomak, de maga az összeállítás egyszerűen annyira sok, hogy inkább gyalog mennék. Két-két ülés egymással szembe fordítva, a létező összes kényelmi kiegészítővel, hibátlan minőségben, egy budoár és egy tárgyalóbusz keresztezéséből. Nem fotózhattam bele, állítólag azért, mert koszos.

Ha valami férfiasabbra vágyunk, alig pár méterre egy G-osztályra is ráalkudhatunk. Amikor a jó stuttgarti mérnökök 1972-ben meghúzták a gépháztető szigorú vonalait, valószínűleg nem gondolták, hogy egyszer 12 hengeres motor fog dolgozni alatta. Ez ráadásul egy B 65 S kivitel, 800 lóerővel, és KAMU LÉGBEÖMLŐKKEL! Értik? Egy százmilliónál is drágább autón az összes légbeömlő le van falazva! Ez még úgy is ciki, hogy két és fél tonnás kockaként valószínűleg mindent legyorsul egy Ferrari 458 Itálián innen, és mindezért 145 millió forintot kérnek.

Kifelé menet még lövök pár képet, és a fekete Koenigseggen felbukkan egy érdekes részlet. A B-oszlopon egy matrica figyelmeztet arra, hogy mindig a vezetési stílusunknak válasszuk meg a guminyomást. A svéd gyártó léptékében ez azt jelenti, normális sebességnél – ez náluk legfeljebb 350 km/h –elöl 2,3 hátul 2,5 bar-ra fújjuk a kereket. Ha gyorsan mennénk - Koenigsegg mércével 395 - , akkor előre 2,5, hátra 2,8 bar nyomást írnak elő. Más dimenzió, na.

Alig két metrómegállóval arrébb a Deals On Wheels legnagyobb bemutatótermébe jutok. Ez a Veyron Meo Constantini a legdrágább autónk jelenleg – kezdi Katerina, aki három éve él itt, Fehéroroszországból jött. Csak három darab készült belőle, a fényezés, a kárpitok dekorációja és a tanksapka aláírása különbözteti meg – tudom meg. Emlékeznek a hármas Golf azon szériájira, amelyeket sikeres zenekarok után neveztek el? Volt Pink Floyd kiadás, Rolling Stones kiadás, meg ki tudja, még mi. Az sem volt kétségbeesettebb húzás, az eladások feltornászására, mint ez. Bartolomeo Meo Constantini amúgy a márkaalapító Ettore személyes barátja, és csapatfőnöke volt, kétszer nyert Targa Floriót egy Bugatti Type 35 kormánya mögött. Az autó 769 millió forintba kerül, és csak 4000 kilométer van benne, de nem valószínű, hogy visszatekerték volna az óráját.

A Deals On Wheels barátságosabb érzetet kelt, mint az előző szalon, Katerina kolléganője, Katerina – ő is Fehéroroszországból jött, ő a barna hajú hölgy – vízzel kínál, miközben beszélgetünk. Ebből a Porsche 918-ból néhány hete kelt el az utolsó, de most bárki megveheti. Ha valami nincs készleten, megszerezzük – biztosít, miközben könnyedén simogatja a Porsche sárvédőjét, minden alkalommal kocogtatva a fényezést egy jelentékeny méretű gyémántgyűrűvel. Őt nem zavarja, nekem minden koccanásnál megrándul a szemöldököm. Mégiscsak egy 407 millió forintért hirdetett autóról van szó.

Egy idő után ezek már csak számok, meg sem döbbensz – folytatja szőke Katerina, el is hiszem, hogy három év után már más a viszonyítási alap. Egy sikeresebb napon akár száz autót is adnak-vesznek, persze nem itt, több szalonjuk is nyílt már a 2008-as indulás óta. A vevők többsége a környékbeli országokból jön, Európából inkább gyűjtők jelentkeznek, és pörög a bolt. Van egy vevőnk, a hétköznapi kocsija egy Veyron, a hamut a műszerfalon ütögeti ki a pipájából – ezekben a körökben akkora jelentősége van az autóvásárlásnak, mintha csak cipőt vennének.

Két Rolls-Royce és egy AMG Merci közé egy elektromos downhill bringát is letámasztottak, simán ellopja a showt az autók elől. Valószínűleg azéért, mert ahogy arról már szó volt, nagyjából nincs az az autó, amellyel villantani lehet, de drága bringával viszonylag kevesen járnak még. És ahogy a bringát próbálom fotózni, megáll egy B 65 S a kirakat előtt. Tudják, ez az a 800 lóerősre tuningolt G Merci, amit a másik szalonban 145 millióért hirdettek, az enyhe homasitás beütés ellenére is.

A kocsiból két férfi szál ki népviseletben, a rendszám alapján – minél kevesebb a karakter, annál magasabb rangú a tulaj – egy ománi nemes és fia érkezett. A Mercit járó motorral kint hagyják a járdán, majd kedélyes beszélgetésbe kezdenek a személyzettel. A szalon vezetője ugrasztja a filippínó személyzetet, heves gesztikuláció kíséretében magyaráz a Porsche 918-ról. Ki kell vinni, de természetesen az áll legbelül, így a fél kereskedést ki kell szórni az utcára. Az egyik Aventadorral kezdenek, az áll legközelebb az ajtóhoz, majd jön a Brabus-tuningos SLS. A viszonylag kicsi, zárt teremben pokoli a hanghatás, olyan, amelyet az ember a gyomrával érez. A Ferrari F12 következne, de áram hiányában megadóan nyög az indítómotor.

Katerináék látják, hogy ez nem két perc lesz, ezért kávéra invitálják a kedves vevőket, ezzel párhuzamosan kezdenek verejtékezni a munkások. És akkor beüt a felismerés: senki sem tudja, hol a Ferrari akksija. Néhány perc ideges fejvakarás után a csomagtartót javaslom, de hiába, se ott, se az anyósülés alatt nem találjuk. Végül a motorháztető alól kerül elő, igaz, egy emberes deklit kell lecsavarozni hozzá, de percekkel később már töltik is. Negyedóra múlva átfordul a prominens V12-es, szárazon hörögve gördül ki a szalonból, szabad a pálya a 918-nak.

A kiparkolás rendkívül stresszes feladatát a cégvezető vállalja magára. Jobbról a Veyron, balról egy borzasztó felnikkel szerelt Mansory-tuningos Aventador áll, a hely viszont annyira kevés, hogy beszállni is alig lehet. Tulajdonképpen ez az autó hozott be az üzletbe, talán napjaink legérdekesebb, és legszebb sportkocsija, hajmeresztő megoldásokkal. 100 és 200 km/h között gyorsabb a Ferrari vagy a McLaren, de nem számít, a Porschéhoz képest túlburjánzó, szinte giccses dolgok. A harmóniától, hogy minden extremitása ellenére sem páváskodó, ettől marad ez a csúcs. A hangja nem olyan tolakodó, mint a többinek, de alapjáraton is van benne valami fenyegető, az a jellegzetes zúgás, mielőtt a bomba becsapódna. Úgy tizenkét ipszilon után ez is kijut az utcára.

Az ománi vevő fia unottan nézi a közjátékot, beszélgetni kezdünk. Ali tizenhét éves, egy Lexus GS450-nel jár, tőle tudom meg, hogy családjának tíz százalék részesedése van a cégben. Apja int neki, beülnek a még mindig járó motorú G Mercibe, majd elhajtanak. Megvette a Porschét? Csak kipróbálni viszi el? Nem derül ki, még Katerina sem tudja megmondani. Ezen a ponton érzem azt, hogy eleget nyalogattam kívülről a mézesüveget, inkább visszatérek a valóságba.