9 millió forint is lehet egy fuvar

2015.09.08. 21:21
A határon át és belföldön is tilos tartózkodási engedéllyel nem rendelkező menekülteket autóztatni, ennek ellenére naponta, átlagosan több mint száz embert találnak mindenféle járművekben, sokszor közvetlen életveszélyben, állítja egy rendvédelmi dolgozó. A tarifa fejenként 1500-3000 euró és a csempészeknek mindegy, hogy az utasok túlélik-e a fuvart vagy sem. Megtudtuk, milyen autókat és teherautókat keresnek most a rendőrök és a vámosok.

Annak ellenére, hogy pénteken menekültek százai úgy döntöttek, ha a kormány nem engedi őket vonatra szállni, gyalog indulnak Budapestről az osztrák határig, még mindig rengetegen autóztatnak menekülteket Magyarországon. Hétvégén 38 embercsempészt tartóztattak le, akik jellemzően a szerb zöld határon vették fel utasaikat, akiktől fejenként 1-3 ezer eurót kérnek azért, hogy elvigyék őket az osztrák határig. Az ár ennek akár a többszöröse is lehet, például ha körözött személyről van szó, esetleg egykori állami tisztviselő az utas. 

Akár egy-három év börtön jár az embercsempészésért, de rengeteg pénzről van szó, így azt sem mondhatjuk, hogy csak a szabadkai maffia vagy a most szintén a határ túloldalán tevékenykedő miskolci bűnbandák szerveznék ezeket az utakat. Egy Totalcarnak nyilatkozó hivatásos állományban lévő szakértő szerint a parndorfi tragédia tipikus eset, többnyire túlterhelt, levegőtlen furgonok rakterébe zsúfolnak a lehető legtöbb embert. Nem véletlen, hogy két hete éppen egy hűtőkocsiban próbálták meg Németországba szállítani a hetvenegy szír menekültet, az volt eddig a csempészek kedvenc járműve.

Gergő (valódi nevét kérésére nem közöljük) szerint a hivatalos közlésekben szereplő menekültadatok nem valósak, mert napi kétezer fős szám inkább csak becsült adat, valójában négyezernél is több embert kapnak el a zöldhatáron. 

A tragédia óta minden gyanús autót és teherautót megállítanak a rendőrök és a vámosok függetlenül attól, hogy mit és hová szállít, vagy, hogy a rakomány esetleg romlandó-e. A hűtőkocsikat sokkal ritkábban tartóztatták fel eddig, elsősorban ezért nem jellemző, hogy a ponyvás teherautóból kerülnének elő a menekültek. Ott esélyük volna a túlélésre, de ha megáll a szállítmány valahol, hallani lehet a beszélgetésüket.

A szír áldozatok egy kecskeméti telephelyen szálltak be a kiviteli rendszámot viselő Volvo FL180 rakterébe, és mivel az a hőszigetelés miatt dupla falú, egyúttal jól hangszigetelt is, viszont friss levegő sem nagyon jut be. Két órán belül teljesen elfogyhatott az oxigén a szlovák élelmiszeripari cég egykori teherautójában is, ezért az utasok mind megfulladtak, mielőtt elérték Budapestet. Az emberéletet valamennyire tisztelő csempészek sokszor lyukakat fúrnak az ilyen zárt teherautók padlójába, de a mostaniak nem kockáztatják a lebukást, így viszont mindenki életveszélybe kerül, aki beszáll egy túlzsúfolt teherautóba.

Márpedig beszállnak. A határközeli településeken már mindenféle autóban és teherautóban találtak papírok nélkül utazó menekülteket és egyre több a hasonló eset. Persze van kivétel is. Nyáron egy régi Ikarus buszt is találtak a szerb határ mentén. Tele volt menekültekkel és egyszerűen elakadt egy földúton egy korábbi eső után maradt sárban. Nagy turistabusszal szinte sosem csempésznek embert, valójában a Parndorf mellett, az autópályán megtalált 12 tonnás hűtőkocsi is túl nagy erre a célra.

A hatóságok minden olyan határátkelőt szemmel tartanak ahol kamionok is közlekedhetnek és a rakományukat az évek óta használt hatalmas, hordozható röntgenkészülékkel ellenőrzik. A kamionokban korábban a rakomány közé bújtatták a menekülteket, mielőtt mindenhol átálltak a röntgenezésre. 

Személyautók esetén a rendőrséghez tartozó határőrök végzik az ellenőrzést az átkeléskor. Egyikük a vezetővel beszél, a másik fedezi és figyel az utasokra. Ha a papírok rendben vannak és a bent ülők azt mondják, nincs bejelentenivalójuk, az úgynevezett elsődleges vizsgálat következik, ami 5-10 percnél nem tart tovább. Előtte a vezetőnek ki kell nyitnia csomagtartót és a motorteret, majd át kell adnia a kulcsokat és az autó papírjait.

Míg a cigarettára és üzemanyagra szakosodott bűnözők autói általában régebbi típusok, addig a profi embercsempészek legfeljebb néhány éves járműveket használnak. Nem kockáztathatják meg a lebukást műszaki hiba miatt. Az autók belső burkolatainak csavarfejein lévő sérülések, vagy a ferdén álló műanyagburkolatok mind gyanúsak. Ha ilyesmit találnak, a másodlagos vizsgálati helyszínre, egy műhelybe viszik az autót. Itt először hagyományos szerszámokkal, roncsolásmentesen kezdik megbontani a gyanús helyeket, de ha kell, akár tízszer tízcentis darabokra vághatják az autót. A csempészetre átalakított járműveket nem nagyon éri meg tárolgatni, mert ezeket az eljárás végén amúgy sem árverezhetik el.

Tipikus eset, hogy bizonyos egyterű (pl. Opel Zafira) és kombiautókban (pl. Volvo V70) a csomagtér padlójából felhajtható pótülésekre ültetnek két-három embert, pokrócot terítenek a fejükre, esetleg visszahúzzák a gyári csomagtérrolót, mintha csak telepakolták volna az autó hátsó részét. Ezekkel a legkönnyebb lebukni, ezért a személyautókat nem is szokták áthozni a határon, hanem sétáltatják a menekülteket, illetve egyszerűen autót váltanak, hogy ne tűnjön fel például a szerb rendszám. 

Apropó rendszám. Gergő szerint nemcsak az autók kiviteléhez igényelhető Z-s, de a mindenféle visszaélésekhez használt magyar P-s vagyis próbarendszámokra is fokozottan figyelnek a menekültválságban. A próbarendszámok használata elvileg szigorú szabályokhoz kötött, de minden járműre felszerelhetők, sőt a feketepiacon bérelhetők és árusítják is őket, pedig ez tilos. Ha mégsem buknak le, utólag egy fotó alapján szinte lehetetlen kideríteni, hogy ki vezette az autót.

Miért nem taxiznak?

Logikus választásnak tűntek a taxik is, ezért fölhívtam a City Taxi vezetőjét. Bősz Péter szerint nehéz helyzetben vannak most a magyar taxisok is, mert hivatalosan nem kérhetik az utasok papírjait az indulás előtt. Így viszont nem tudhatják, hogy aki beszáll, annak van-e tartózkodási engedélye vagy sem. Mivel a budapesti taxikat pár éve egységesen sárga fóliával vonták be, azonnal feltűnnek a fővárostól távol. A sofőrök Budapesten és vidéken is mérlegelnek és megtagadják a fuvart, esetleg elkérik és lefényképezik az utasok útlevelét, ha gyanús, hogy embercsempészetbe keverednek, ha vállalják a határtól határig tartó szállítást. Persze bőven akad ellenpélda is, hiszen az utóbbi hetekben több taxis embercsempészt is lekapcsoltak, de ők olcsóbban dolgoztak és nem ítélték fulladásos halálra szír menekült utasaikat.

Vannak, akik nem számolnak azzal, hogy ha alaposan leterhelik egy hosszú személyautó csomagtartóját, az kívülről is fel fog tűnni, mert a rugók nagyon összeülnek, és az autó irányváltáskor kígyózni fog az úton. Az utóbbi hónapokban többször baleseteztek is ilyen csempészfurgonokkal, vélhetően a túlterhelés miatt. Ha egy ilyen, közepes méretű kocsi hátsó ablakait lefóliázzák, nem jut messzire, mert legkésőbb az ország főútjain egyre több helyen látható kamerák ki fogják szúrni. 

Egy méretosztállyal feljebb találjuk azokat a típusokat, amelyekből a legtöbb menekült került elő eddig. A legfeljebb 3,5 tonna megengedett össztömegű, B-kategóriás autójogosítvánnyal vezethető furgonok és platós kisteherautók sokféle kivitelben (rövid és hosszú alváz, körablakos mikrobusz, dupla üléssorú furgon stb.) készülnek, hogy közülük több is kiváló búvóhely lehet akár tíz ember számára is. Ezeken megerősítik a rugózást, például a meglévőkön kívül további rugólapokat vagy gumipogácsákat tesznek be, amitől ugyan rázni fognak a bukkanókon, de nehezebb lesz kiszúrni, hogy tele van a rakterük.

Egy határtól határig tartó fuvarból akár 30 ezer euró (kb. 9,5 millió forint) is összejöhet a csempészeknek, ezért kockáztatnak. Gergő szerint a Ford Transit vagy a Fiat Ducato, illetve a hozzájuk hasonló kishaszonjárművek mára tipikus csempészautóvá váltak. Könnyen manőverezhetőek, elég gyorsak az autópályán, ráadásul nem szúrnak szemet, mert több tízezer van belőlük a forgalomban és, ha személyautóként helyezték forgalomba, nem kell menetlevelet vezetni a használatukhoz.

Ezekből elsősorban a zárt furgonkiviteleket választják a csempészek, mert eleve nincs rajtuk oldalablak. Hogy több ember is elférjen odabent, sokszor az amúgy az autó faránál végződő kipufogócsövet lecserélik egy platós kivitelére, amely oldalt végződik, így a padló alatt további helyet nyernek ahol ketten-hárman is elrejtőzhetnek a megduplázott raktérpadlóban.

Amikor a menekülő tömegeket nem engedik a legkézenfekvőbb módon utazni, tehát vonatra, vagy távolsági buszra szállni, biztosan találnak más megoldást és mindig lesznek, akik ezzel akarnak vagyonokat keresni. Ha a menekült fizetett, a csempészeknek mindegy, hogy meghal-e mielőtt célba ér.