2015.09.22. 04:59 Módosítva: 2015-09-22 10:54:34
Sokszor le fogom még írni, el fogom mondani, de most nagyon kikívánkozik belőlem, hogy a köridővadászat a Nordschleifén őrültség. Nem az a tökös őrültség, amire tisztelettel illik gondolni, hanem a szó eredeti értelmében.

Tudom, én is így jöttem ide, de úgy megyek haza, hogy ezt teljes biztonsággal merem állítani. Egyszerűen túl sok mindennek kell összejönnie, hogy valamit is mondjon a Bilstein-híd és az Audi-reklám közt mért idő.

Nyilván kíváncsi az ember, és szeretné tudni, mennyit ment, de nem szabad célidőt hajhászni, egy-két nap alatt semmiképpen. A helyes hozzáállás az, hogy ami összejön, annak örülünk, és az én esetemben őszintén, felszabadultan, ujjongva repesek a tegnap véletlenül összehozott 10:15-nek.

Miután kikapcsoltuk a kamerát, azt mondtam Pistának, hatalmas mázlink volt. Nem csak azért, mert a túlvállalt Fuchsröhre után sikerült pályán maradni, hanem mert a nordschleifés körülményekhez képest fantasztikusan zavarmentes körünk volt. Ezt már akkor is éreztem, elsőnaposként, ma pedig még biztosabb vagyok benne.

A hétfői napon ugyanis, amelyen elvileg két óra Touristenfahrt volt kiírva fél hattól fél nyolcig, egyetlen kört lehetett menni, olyan forgalomban, mint délben az Andrássy úton. De azt is tudjuk már, hogy ilyenkor sem szabad várni, hogy menjen előre a tömeg, mert lehet, hogy akkor egyáltalán nem jutunk fel, mint vasárnap este.

Várni egyébként is a legrosszabb, pláne az első kör előtt. Bennem rettenetesen fel tud gyülemleni a feszültség, pedig ilyenkor egyenként kéne simítgatni az idegszálakat, hogy minél jobban tudjunk koncentrálni. Persze lehet, hogy éppen így volt a jó, az enyhén félelemmel beárnyékolt tisztelet, amivel felmentem, adta meg azt a biztonsági hézagot, amit muszáj betartani ezen a pályán, különben az lesz a vége, ami miatt tegnap mi is órákat várakoztunk.

Félelmetes felvétel, jó tudni, hogy épen szálltak ki az autóból.

Ez pedig alig két órával később. Ez az Audi ott parkolt mellettünk, talán még beszélgettünk is róla. És ezek csak a tényleg nagy bukások.

Minden áldott nap kell egy bemelegítő kör. Nekem azért is, hogy belerázódjak, megnyugodjak, de még Walter Röhrlnek is, hogy megnézze, milyen a pálya aznap. Nem csak naponta, de óránként, percenként változnak a viszonyok, az eső, az árnyék a hőmérséklet, a kosz az aszfalton. Úgyhogy ma ott álltam az első percben a sorompónál, és meg is hűlt bennem a vér, amikor félreállítottak, de szerencsére csak azért, hogy kitekertessék a lökhárítóból kiálló vonószemet. Fene tudja, miért, máshol meg pont kérik.

Mindenesetre feljutottam, miközben három sorompón át ömlöttek be az autók és motorok, hézag nélkül, mint egy parkolóházba. Sok mindenkit kerülgettem, engem is tucatszámra előztek meg, és lassúnak, nagyon lassúnak éreztem magam. Akit érdekel az idő, valami 10:36 lett, és még el is gyengült az autó a pálya középső harmadán – szerintem a zörgő katalizátor fordult be félig keresztbe, aztán visszazöttyent. A Karussel felé vezető emelkedőn mindenesetre lassult az autó negyedikben, utána pedig egy ponton érezhetően újra kinyílt a hangja.

Nem szomorkodok, nem panaszkodom, még mielőtt elindultam volna, sejtettem, hogy ez ilyen. De még sokkal olyanabb, mint amire számítottam, és most már tudom, minden jól sikerült kör ajándék a Nordschleifén. Lehet, hogy benne volt az autóban a tíz perc alatti idő, lehet, hogy még néhány kör gyakorlás után bennem is, de sosem tudjuk meg. Két nap alatt összesen négy kört lehetett menni, és ezt nem mentegetőzésként írom, hanem magyarázatként.

Amikor kint állsz a parkolóban, és zárva van a pálya, tulajdonképpen örülnöd kell, hogy nem miattad várakozik sok tucat autós, hogy mikor nyitják meg végre megint. Igazából tudni se akarod, mi történt, hiszen veled is történhetett volna. Ma, ha jól hallottam, egy motoros kottázta el, helyszínelni kellett a rendőrségnek, mentő is ment. Szerintem egyáltalán nem jó ötlet ide felengedni mezei motorosokat, az autósokkal együtt végképp nem.

De itt ez a szokás, és így simán megtörténhet, hogy egy este mindenki csak egyetlen kört tud menni. Utána vártunk másfél órát, majd 19:13-kor, két perccel az utolsó hivatalos felengedési időpont előtt bemondták, ma már nem lesz menés.

Ezt azért írom, mert tartok tőle, mások is kedvet kapnak a Nordschleiféhez. Csodálatos, eszelősen jó hely, tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek, de az időre menést el kell felejteni. Még ha úgy vezet valaki, mint maga Stefan Bellof, akkor is rengeteget kell gyakorolni itt, mire fejben összeáll az egész pálya, és ezt nem azért mondom, mert nem jött össze a tíz perc. Loeb és Muller is ide járt körözgetni a WTCC-futam előtt, pedig ők aztán tudnak.

És ha megvan a pálya, jó az autó és szép az idő, ami baromi ritka errefelé, akkor is nagyon más ez a Touristenfahrt, mint egy átlagos pályanap a világ bármelyik másik pályáján. Rengeteg a mazsola, mint én is az első körömön, és még több a kőprofi, aki úgy húz el melletted, hogy csak lobognak a füleid. Szinte minden körön van sárga zászló, és az még szerencsés, mert akkor nem akkora a baleset, hogy aztán lezárják a pályát. Úgy is mondhatnám, a menés mindig két baleset között van.

Szóval mákunk volt vasárnap, hogy egyáltalán összejött az a 10:15, és ha kétszer annyi lenne, akkor is hátradőlve, elégedetten, boldogan mennénk haza, hiszen mentünk a Nordschleifén, és kibírta az autó. Ha valaki azt feszegetné, miért Pistával mentem azon a körön, elárulom a fő okot: eszembe se jutott, hogy már a harmadik körömön bármi értékelhetőt összehozok. De kegyes volt hozzánk a sors, és ez így pont jó volt. Kicsit megnyugtatott, hogy ül mellettem valaki, meg örülök is, hogy mindkettőnknek megvolt az élmény. Lehet, hogy nem jön át a videón, de mi gyorsnak éreztük magunkat, és pont ez a lényeg, nem a köridő.

Nem az a pár kiló számít itt, nem is az a néhány lóerő, amit esetleg hoztunk a Mareán a minimális módosításokkal. A tapadás, a futómű már inkább, de a lényeg, hogy a sofőr jól körbetaláljon, és még akkor is ezer tényezőnek kell szerencsésen együttállnia. Akárhogy is, hatalmas buli volt, holnap pedig visszük haza eladni a Fiatot.