2015.10.03. 19:20
Az első és legfontosabb észrevételem az idei Tannistesttel kapcsolatban az, hogy Amszterdamban a Budapest felől érkező gépek utasainak iratait átvizsgálják. De nem is ez a furcsa - jelenleg ez sajnos érthető -, hanem az, hogy azt hittem, Semmy Schilt a legnagyobb darab állat, akit életemben láttam. Hát nem.

A hernyóból kiérve ugyanis három akkora benga, lóbaszó hatalmas rendőr ellenőrzött mindenkit, hogy a magam 189 centijével alig láttam a zöld baretet a fejük búbján. Schilt 212 centi, ezek nagyobbak voltak, az betonbiztos. És egyik sem volt kisebb a másiknál. Nem szétkokszolt zsírfejek voltak, csupán szárazan szálkásak, combnyi alkarral és elképzeltem, hogy hej, ha odahaza is ilyen szép szál legények mászkálnának az utcán ilyen kőből metszett arccal, talán rend is lenne és nem lopnának továbbra is minden éjjel el egy-egy autót a harmadik kerületből.

Na mindegy, Csikóssal átbújtunk a hónuk alatt, elcaplattunk az aalborgi gép felé, amely kis méretei ellenére egy kényelmes és meglepően gyors Embraer 190-es volt. Végigdumáltuk az utat, Zsolti bácsi Tokió utcarendszerét magyarázta el (eszement amúgy), és már be is huppantunk a Superbbe, ami aztán egy órányi autókázás után idehozott minket, ebbe a leszedált kis közösségbe.

Zseniális és élhető hely Dánia, megjelent Gábor barátunk is, akit alaposan kikérdeztünk ismét, de előtte még persze felmértük a helyzetet. Ami nem túl rózsás, de nem reménytelen. Nincs itt persze az, amire nagyon vártunk (Alfa), sőt, kihúzták a listáról a McLaren 570S-t és a Ferrari 488GTB-t is. Pufogtunk ugyan egy kicsit, de érhető: közúton tesztelni ezeket az autókat nettó értelmetlenség, itt pláne. A hivatalos indoklás szerint az elnökség úgy látta jónak, ha nem kerünek fel a listára, mert a zsűritagok nagy részének egyszerűen nem lenne módja kipróbálni őket a szavazásig. Talán utána se.

Ettől függetlenül van itt újdonság, ami érdekes, Csikkal egy hatalmas ebéd után (reggel négykor keltünk és már eléggé kopogott a szemünk, pedig a KLM aránylag fogyasztható szendvicseket ad) bele is vetettük magunkat a munkába és mentünk, nézegettünk, beletúrtunk és sírtunk-zokogtunk, na meg persze lehetetlen helyekről fotóztunk. Zsolti a 4B-ből például felmászott egy díszkerítésre, ami a helyi Praktiker előtt volt kipakolva, számunkra aranyáron. Mondtam neki, hogy éppen a havi fizetésén áll, de rám se hederített. Különben se pofázzak, mert én legalább kétheti lóvémat kentem az aszfaltra az ominózus parkolóban egy hátsókerekes szedánból, tisztán tudományos érdeklődésből. Kész szerencse, hogy itt a szombat a semmi napja, sehol nincs senki, üresek az utcák, az emberek pihennek, maximum kutyát sétáltatnak és kirándulnak, mert pazar az idő, szóval nem voltunk nagyon feltűnők.

Aztán a nap végére megtaláltuk az eddig rejtve maradt kanyargós kis utat, úgyhogy oda biztosan visszamegyünk majd, elvégre van itt kétféle MX-5 és Mustang is egy pár. A többit pedig szépen, lassan feldolgozzuk és jól megírjuk. A Toyota Mirai is itt mereszti otromba testét, egyelőre nem mertünk közel menni hozzá, mert normális autók között állva még durvább, mint az autószalonon, de csak egyetlen példányt hoztak, azt is az 50 kilométerre lévő hidrogénkúton tankolják és hozzák vissza, ráadásul jár vele egy beépített Toyota-ember, aki elkíséri az újságírókat, amikor elviszik egy-egy körre. Csapatós szempontból viszont elég nagy a hullaszag, a fent említett két autón kívül nagyon nem az élményről szól az idei felhozatal, viszont senki nem biztos semmiben, csak abban, hogy jó eséllyel nem a VW-konszern dízelmotoros autója fog nyerni. Pedig az új A4 a háromliteres TDI-vel eléggé hibátlannak tűnik...

Holnap kezdünk!