Tömegbalesetet okozott, majd elhajtott a furgonos

2016.06.29. 11:53
Három autó összetört, az egyiknek a vezetőjét helikopterrel szállították kórházba, miután egy ismeretlen fehér furgon két hete súlyos balesetet okozott az 58-as úton, Pécs közelében. A vétkes sofőr egyszerűen továbbhajtott, ezért őt és még két autóst keres a rendőrség, mivel nem álltak meg segíteni. Kíváncsi voltam, mire számíthatnak, ha megtalálják őket.

Mentőhelikopter szállt le június 14-én, délután hat óra előtt, Pécs közelében, az 58-as úton. Egy fél órával korábban történt súlyos tömegkarambol sérültjéért jött. A bal oldalán fekvő Mazda vezetője addigra kikapcsolta biztonsági övét, feltápászkodott az utastérben, így ki tudta dugni a fejét az ég felé néző jobb első oldalablakon. Miután a segítségére siető többi autós kirúgta a helyéről a szélvédő maradványait, kimászhatott a roncsból. Minden végtagját mozgatni tudta, de fejéből és bal kezéből ömlött a vér. 

András egy nagyon súlyos közlekedési balesetet élt túl, de most is kórházban van. Eddig háromszor műtötték, és még két további operáció vár rá, hogy megmentsék a kezét. Azt mondja, aznap a megszokott útvonalon indult Pécsre, ahol évtizedek óta jár télen-nyáron, és ahol eddig soha nem történt vele semmi rendkívüli. Amikor elérte az 58-as út Tenkes-hegyi szakaszát, ki akarta előzni a kapaszkodósávon cammogó régi Mercedes kisbuszt, mielőtt elfogy az emelkedő és megszűnik a szélső sáv.

Nem kezdhette el a manővert, mert a mögötte jövő autó meglökte a Mazda bal hátsó sarkát, ezután viszont filmszakadás következett, András elvesztette az eszméletét. Utólag rekonstruálva a történteket, több lehetőség is felmerült. Az biztos, hogy az ütközés előtt körülbelül hetvennel haladó Mazda megpördült, lerepült az útról, orral belecsapódott a partfalba, végül az úttesten, menetiránnyal szemben a bal oldalára dőlve állt meg. A balesetben az öreg Mercedes kisbusz is az árokba került, és az oldalán megsérült az a BMW is, amely András előtt, de a belső sávban haladt.

Évente hatszázan nem állnak meg segíteni

Az ügy kapcsán általános kérdéseket tettem fel az Országos Rendőr-főkapitányságnak az országban évente történő, segítségnyújtás elmulasztásával végződő közlekedési balesetekkel kapcsolatban. A hivatalos statisztika szerint 2012-ben közel hétszáz (pontosan 692) esetben nyomozott a rendőrség, miután egy közlekedési baleset okozója, vagy részes nem állt meg segíteni a sérülteken és ebből kevesebb mint háromszáz (pontosan 274 ügyben) tettek végül vádemelési javaslatot az előkerített gyanúsítottakkal szemben. A hasonló esetek száma egyetlen kiugrástól eltekintve évről-évre csökken, de idén az év első öt hónapjában is regisztráltak már 242 cserbenhagyásos esetet, melyek közül 136 alkalommal emeltek vádat egy vagy több ember ellen. A személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma évről-évre növekszik, január óta 5886 ilyen, elsősorban könnyű sérüléssel végződő baleset történt, amelyeknek kétharmadát autósok okozták.

A szemtanúk szerint a balesetet egy szemből érkező fehér furgon okozhatta, amely váratlanul áttért a záróvonalon át a felfelé haladó dupla sávba. A BMW vezetője félrehúzta a kormányt, hogy elkerülje a még nagyobb tragédiát, a kitérő manőver közben ütközhetett össze András autójával, amelyet szinte ugyanekkor lökött meg hátulról egy másik autó – ez egy kiskocsi volt, talán egy Suzuki. Teljesen biztosat nem lehet tudni az esetről, csak a végeredményről.

A balesetben érintett öt jármű közül a két legfontosabb szereplő, a kisautó és a szabálytalanul sávot váltó furgon eltűnt a helyszínről. A furgonról keveset tudni, csak annyi biztos, hogy fehér volt, még a rendszámát sem írta fel senki. Lehet, hogy a vezetője bele sem nézett a visszapillantó tükörbe, így megeshet, hogy nem is látta a balesetet. A kisautó gazdájának viszont a szeme előtt zajlott minden, sőt, ki kellett kerülnie a magatehetetlenül pörgő Mazda-roncsot, mielőtt elhajtott Pécs felé.

A Tenkes-hegyi tömegkarambol egyetlen sérültje, András úgy érzi, csak a néhány perces eszméletvesztés miatt nem rázták meg igazán a történtek, így a halálfélelemre sem volt ideje. Amikor mostanában a Pécsi kórház ablakából meglátja az újabb balesetek sérültjeivel érkező mentőhelikoptert, megint átéli a két hete történteket.

A rendőrök még a helikopteres mentés előtt rögzítették rövid vallomását, de eddig csak arról értesítették, hogy az ügyben ismeretlen elkövető ellen nyomoznak. Mivel a siklósi elágazás közelében több térfigyelő kamera is van, talán megtalálják a balesetet okozó furgon vezetőjét és van némi esély arra is, hogy előkerül a kisautó vezetője is, aki szintén vétkes a balesetben. 

Segítségnek számít, ha hívjuk a rendőrséget és a mentőket, de egy a Tenkes-hegyihez hasonló balesetben ez nem elég, mert a sebesültek gyors ellátását is mindenkinek tanítják, mielőtt jogosítványt kap. Hogy pontosan milyen fejlemények várhatóak az ügyben és hogyan zajlik a hasonló balesetek utáni eljárás, arról Dr. Janklovics Ádám közlekedési jogászt kérdeztem.

Ahhoz, hogy megértsük, mennyit ront a helyzetén az, aki közlekedési balesetet okoz, majd elmenekül a helyszínről, egy kicsit el kell merülnünk a jogszabályokban. Az ügyvéd szerint, ha a furgonos megállt volna segíteni a sérülteknek és megvárja a rendőröket, közúti baleset okozása miatt indítottak volna vele szemben eljárást, és a büntetését pedig aszerint határozták volna meg, hogy mennyire súlyos András sérülése. Ha egy balesetben nincs sérült, vagy a senki sem szenved nyolc napon túl gyógyuló sérülést, akkor az ügyet szabálysértésnek tekintik. Ilyen esetben pénzbüntetésre számíthat a baleset okozója, és néhány hónapra, de legfeljebb egy évre eltilthatják a vezetéstől. 

Mivel András sérülései súlyosak, a baleset okozója bűncselekményt követett el. Az ilyen esetekben legalább egy évre elveszik, súlyosabb esetekben örökre elveszik a jogosítványt, a pénzbírság minden esetben biztos, és ezeken felül nem kizárt, hogy felfüggesztett börtönbüntetést is kap a balesetet okozó autós. Magyarországon ritka, hogy valakit letöltendő börtönre ítélnek egy közlekedési baleset miatt. 

A szemből érkező furgon és a kisautó vezetője is nagyon rosszul döntöttek, amikor elmenekültek a helyszínről, mert így szándékos bűncselekmény miatt keresik őket. A törvény szerint nemcsak balesetek után, hanem minden helyzetben mindenki köteles tőle elvárható segítséget nyújtani a sérülteknek. Akár két év börtönre számíthat, aki nem így tesz, de ha a veszélyben lévő azért hal meg, mert nem kapott segítséget, a büntetés három évre nőhet, és a baleset okozásáért kapott büntetés is szigorúbb lehet, mintha a két autós megállt volna segíteni.

Dr. Janklovics szerint persze a Tenkes-hegyi ügy fontos kérdése, hogy a rejtélyes fehér furgon vezetője látta vagy láthatta-e, hogy tömegkarambolt okozott egy szabálytalan manőverrel. Ha nem látta, talán nem is tekintik majd cserbenhagyónak, de erre a kérdésre biztosan nem kapunk gyors választ, mert a rendőrség még hónapokig keresheti őt, és addig talán azt sem tudjuk majd meg, hogy pontosan hogy történt a tömegkarambol az 58-as úton. 

András autója egy 2009-es turbódízel Mazda 6-os volt, a kínálat második legerősebb motorjával és sok extrával. Egy ilyen autó, hasonló paraméterekkel és alacsony futásteljesítménnyel körülbelül 3,5 millió forintot ér, és mivel Andrásnak volt érvényes casco biztosítása, őt jó eséllyel kártalanítani fogja a saját biztosítója, de nem teljesen, mert a 10 százaléknyi vagy legalább 100 ezer forintos önrészt nem fizeti a biztosító.

A képek alapján gazdasági totálkáros a Mazda, vagyis a baleset előtti piaci értékéhez képest gazdaságosan nem javítható. A két jobb oldali ajtó kivételével nincs egyetlen ép eleme sem az autónak, beleértve a tetőt is, amely megroppant a borulás közben, és javítása önmagában is rendkívül drága.

Kilátástalan volna viszont a helyzet akkor, ha egy balesetben vétlen autósnak nincs érvényes cascója, hiszen akkor elvileg a károkozó kötelező biztosítója fizethet kártérítést, ez András balesetében a fehér furgonos, akiről ugye semmit nem tudunk.

Németh Péter, a CLB Független biztosítási alkuszcég munkatársa szerint ezekre a cserbenhagyásos esetekre ma nincs tökéletes megoldás. Jóllehet, a Magyar Biztosítók Szövetsége akkor is fizet a vétlen autósnak, ha nincs érvényes kötelező biztosítása a karambol okozójának, de ennek az a feltétele, hogy az illetőtől utólag be lehessen hajtani a tartozást, vagyis, hogy ne meneküljön el a helyszínről.

Ha az illető elhajt, de senki nem sérült meg súlyosan, akkor csak a cascóban bízhat a sérült autó tulajdonosa, ha volt neki. Csakhogy a magyarországi autópark átlagkora több mint 13 év, és a biztosítók 10 évnél régebbi autóra egyáltalán nem, vagy nagyon drágán kínálnak cascót, valójában rengetegszer előfordulhat, hogy a vétlen autós kénytelen zsebből fedezni a baleset utáni kiadásait.

Akkor is van némi esély a kártérítésre, ha súlyosan megsérült valaki a balesetben. Ilyenkor is érdemes a MABISZ-hoz fordulni, mert a szövetség bizonyos esetekben a fizet valamennyit a súlyos sérülteknek, de teljesen bizonytalan, hogy mennyit és főként, hogy erre mennyi ideig kell várni. 

A Tenkes-hegyi baleset ügyében a siklósi rendőrség nyomoz, keresik a helyszínről elhajtó furgont és az András mögött haladó autót, amely talán egy Suzuki volt. Ha megtalálják őket, biztosan bíróság elé kerülnek, várható büntetésükön csak az enyhíthet, ha maguk jelentkeznek.