300 ezret futott VW 164 ezer kilométerrel

2016.12.15. 06:36 Módosítva: 2016.12.15. 08:43

Egy 2007-es, magyarországi első forgalomba helyezésű Volkswagen hirdetésére hívta fel figyelmünket egy olvasó. Az autót, a cikk írásakor eladásra kínálják a neten, 199 ezer kilométerrel, pedig valójában több mint 350 ezer lehet most benne. A Volkswagen története kalandosabb, mint egy indiánregény: állami autó volt, hetek alatt több kereskedőn szaladt át, végül a felére csökkent a futásteljesítménye. Megszűnt és még létező cégek, a Legfőbb Ügyészség és a hivatal, ahol rengeteg bizonyítékot őriznek az óratekerők lebuktatásához, csak éppen nem használják fel őket.

Mivel a használt autók kilométer-számlálójának visszatekerése teljesen általános csalási forma, sőt, bizonyos kereskedések nemigen hagynak érintetlenül egyetlen eladó autót sem, ebben az évben cikksorozatot írtam a tekeréses ügyekről, hátha kicsit több olvasóm fog majd gyanút, mielőtt valami romra költi a pénzét. 

Eddig annyit értem el, hogy özönlenek a levelek az újabb tekert órás autók hirdetéseivel. Nemcsak a kintről behozott példányok jelentős részének számlálóját manipulálják a honosítás előtt, gyakran a magyar forgalomban lévő, tehát könnyebben követhető előéletű autókét is. Nagy lebukásokról, vagy óratekerők lekapcsolásáról csak elvétve hallunk, ugyanakkor egy becsapott vásárló néhány hónapja pert nyert egy kereskedéssel szemben, majd kártérítést kapott, és visszavették tőle a düledező Mercedest, így az ő története az óratekerési elleni harc első sikere. Itt tartottunk eddig, de merre vezetne az út az autónként akár több millió forint értékre elkövetett csalás visszaszorításáig?

Ezúttal kíváncsi voltam, mennyi információja lehet az államnak arról, ami a használtautó-piacon zajlik. Röviden: rengeteg, hiszen hat éve minden hivatalos, belföldi gépjármű-adásvétel szerződés kötelező eleme a kilométeróra-állás. A szerződés egy példánya a biztosítóhoz, egy-egy az eladóhoz és a vevőhöz kerül, de minket ezúttal az eredeti aláírással ellátott példány érdekel, amelyet le kell adni az okmányirodában, hiszen az összes hasonló ügy kulcsa lehet. 

10650498 1

Amikor az új tulaj a nevére íratja az autót, elektronikusan feldolgozzák a szerződést, és az adatok a központi gépjármű-nyilvántartásba kerülnek. Ezt a nyilvántartást a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) kezeli, vagyis a KEKKH elvileg nemcsak azt tudja, hogy mennyivel nőtt két tulajdonosváltás közt egy autó futásteljesítménye, de azt is, ha csökkenni kezdett, sőt, hogy melyik tulajdonos közlekedett hátramenetben kilométer tíz- vagy inkább százezreket az utóbbi években.

Szupertitkos kilométerek

 Egy magánkézben lévő műszakivizsga-állomás vezetője szerint jóllehet továbbra is minden vizsgáztatáskor be kell írni a rendszerbe az autó aktuális kilométeróra-állását, ettől az évtől egy szoftverfrissítés nyomán a vizsgáztatók már nem láthatják a korábbi adatot, így nem tudnak szólni a tulajdonosnak, hogy az autója tekert órás. Ennek is az adatvédelmi törvény lehet az oka, de finoman szólva nem logikus szigorítás.

A hivatal csak arról tájékoztatja az egyszerű érdeklődőt, hogy az átírások időpontjában, a műszaki vizsgákon illetve és az eredetiségvizsgálatokon milyen kilométeradatok kerültek az állami rendszerbe, arról nem, kik voltak a korábbi gazdái. Így titokban marad az is, kinél csökkent az óraállás. Amíg mindez titok, senkinek nem kell attól tartania, hogy körberajzolják, és megkérdezik tőle, mi történt, a KEKKH-nak viszont nincs felhatalmazása arra, hogy kutakodjon a rábízott kilométeradatokban.

Mindez akkor állt össze a fejemben, amikor néhány hete levelet kaptam egy olvasónktól, aki elküldte egy 2007-es Volkswagen Jetta Használtautó.hu-n látható hirdetését. Az olvasó szerint az autó újkorától egy állami cég flottájában szolgált, majd több hasonló járművel együtt, tavaly szeptemberben eladták a Schiller nevű kereskedőnek. Ekkor 304 ezer kilométer volt benne.

A Jettát most 199 ezer kilométerrel árusítják a neten, és az óraállásról a műszerfal fényképe is tanúskodik. Amikor a rendszám alapján lekérdeztem a korábban rögzített kilométeradatokat, érdekes kalandba keveredtem. Egyrészt kiderült, hogy a Volkswagen rengetegszer váltott tulajdonost 2015-ben, és október 3. és 5. közt csökkent 304553 kilométerről 163500-ra a futásteljesítménye. Aki nem hisz a kilométeradatok és az autók piaci értékének összefüggésében, hirdessen meg bármilyen autót több mint 300 ezer kilométerrel, és várja a jelentkezőket. Nagy türelemre és nyomott árra lesz szüksége.

10650498 3

A Jettában most nem a meghirdetett 199 ezer, hanem valójában körülbelül 350 ezer kilométer lehet. A nyilvántartásból, pusztán a dátumok alapján az is kiolvasható, hogy a jelenlegi tulajdonos (és eladó) nem tudhatott a csalásról, mert ő 2015. október 16-án íratta a nevére a VW-t, amelyben akkor 163673 kilométer volt. 

Miután megkerestem a Schiller Dráva Perfekt Autó Kft-t, vezetője, Pruzsinszky Zoltán személyes találkozóra hívott. Itt elmondta, valóban cégük vásárolta meg tavaly szeptember 3-án a Jettát, és hogy az olvasónk által állami cégként aposztrofált előző tulajdonos valójában nem is cég, hanem a Legfőbb Ügyészség. Írtam a Legfőbb Ügyészség sajtóosztályának, de amíg a válaszra vártam, megpróbáltam a másik irányból is feltárni az ügyet. 

Felhívtam a hirdetésben szereplő telefonszámot, ahol szintén neve elhallgatását kérte egy úr, de elmondta, hogy a Volkswagent a Fővárosi Autópiacon vásárolta egy Szigeti-Car Kft. nevű kereskedőtől, sőt, elküldte az erről szóló adásvételi szerződés egy példányát is.

A Céginfón lefuttatott keresés szerint a vállalkozást tavaly szeptemberben alapította egy Sz. Gábor nevű illető, akinek sajnos nem bukkantam a nyomára. Az elmúlt hónapokban rengetegen kereshették őt, mert a hivatalos nyilvántartás szerint idén április 25. és szeptember 28. közt harmincnyolc alkalommal indítottak végrehajtási eljárást a Szigeti Carral szemben, közben a cég adószámát felfüggesztették, és hivatalból elrendelték a törlését.

10650498 4

A Schiller vezetője azt is elárulta, a Volkswagent tavaly szeptember 18-án továbbadták a Sláger Autó nevű kereskedésnek, az időpontot ezúttal is igazolja a KEKKH nyilvántartása. A Sláger autó vezetőjével is beszéltem, ő elküldte annak az adásvételi szerződésnek a fotóját, amely szerint 2015. október 3-án eladta a Volkswagent egy bizonyos N. László nevű gödöllői magánszemélynek. Ekkor volt utoljára valós a Jetta kilométerszáma. Amikor tehát ennél a két cégnél járt az autó, nem változott semmi, vagyis a Schiller és a Sláger tiszta, viszont N. László sokat tudhat az autó futásteljesítmény-csökkenéséről, mert pont azután történt, hogy ő megvette a Jettát.

Mi értelme végigszálazni egy tucatautó történetét? Egyszerű: a gépjármű-nyilvántartás összes adatát kezelő KEKKH kizárólag rendőrségi nyomozásokhoz ad ki információkat egy-egy autó korábbi tulajdonosairól. Még a jelenlegi sem tudhatja meg, hogy az előző hány kilométerrel vásárolta az autót, és azt sem, kitől, milyen állapotban. Nekem a közlékeny olvasónk segített, aki felhívta a figyelmem a hirdetésre, ezért a fentieket sajnos senki nem tudná utánam csinálni, pedig vannak segítőkész autókereskedők a piacon, akik nyilvántartják, milyen autókat adtak-vettek az utóbbi években, és nem tűnnek el a ködben. 

A Jetta mostani gazdája némi hezitálás után elárulta, hogy amikor tavaly a nevére íratta az autót, az okmányirodában felhívták a figyelmét az óratekerésre, de simán beírták a rendszerbe az adásvételiben szereplő, akkor már hamis kilométeradatot. Ekkor állítólag megkereste az eladót, a Szigeti Car emberét, aki állította, nem tud semmit az egészről, ő pedig annyiban hagyta az ügyet, majd használni kezdte a Volkswagent. Nem akar pereskedni, nincs ideje vagy pénze erre, mondta most is.

Rengeteg kérdés vetődik fel bennem az eset kapcsán. A leglogikusabb az, hogy miért nem tesz hivatalból feljelentést az okmányiroda, amikor kiderül, hogy egy autó két eladás közt megfiatalodik

Nem értem, hogy ha a KEKKH-nak naprakész elektronikus adatbázisa van arról, hogy évente több tízezer, de a megkérdezett kereskedők szerint inkább több százezer használt autó futásteljesítményét hamisítják meg, miért lehet átíratni ezeket, illetve miért nem ismerheti meg egy tulajdonos az autója előéletének összes részletét. Ehhez nyilván módosítani kéne néhány jogszabályt, ami viszont nem a hivatal hatásköre.

10650498 2

A begyűjtött információkat látva úgy tűnik, a Szigeti Car egy úgynevezett eldobós cég lehetett. A Kft-vel szemben kezdeményezett végrehajtási eljárások magas száma miatt is elsősorban azért jöhetett létre, hogy gyorsan adjon és vegyen autókat, majd megszűnjön. Az óratekeréses csalások pontosan ugyanilyen gördülékenyen folytatódhatnak mindaddig, amíg nem fekszik rá a rendőrség a témára.

A hivatalos indoklás szerint az óratekerést szinte lehetetlen rábizonyítani az elkövetőre. Ez igaz, de az is, hogy egy használt autó eladója köteles hitelesen tájékoztatni a vevőt a jármű előéletéről, és például igazolni, hogy műszerfalcserés az autó, ha ezért mutat kevesebbet a számláló. Ha a vevő később kideríti, hogy becsapták, jó eséllyel perelheti be az eladót.

Ha az államnak fontos volna az óratekerések megelőzése, jelentősen csökkenhetne a hasonló esetek száma. Kezdetnek megtenné, ha nem titkolnák ennyire, melyik tulajdonosnál tolatott két napon belül 140 ezer kilométert egy nyolcéves autó. A Legfőbb Ügyészség szóvivője, Dr. Fazekas Géza a feltett kérdéseimre adott válaszában megerősíti, hogy a 2007-es Jetta (rendszáma a hirdetésben is látható és a levelembe is beleírtam) valóban a cég flottájába tartozott, mielőtt tavaly szeptember 9-én 304396 kilométerrel eladták.

A szóvivő szerint a hivatal 6-7 évente, 200-300 ezer kilométeres futásteljesítménnyel válik meg szolgálati autóitól. Felhívja a figyelmem a Büntető törvénykönyv 348. paragrafusára, amely a gépjármű kilométer-számláló műszer által jelzett érték meghamisítása vétségéről szól, ezért amennyiben tudomást szereztem egy ilyen óratekeréses csalásról, tegyek bejelentést az ügyészségen vagy a rendőrségen, javasolja szintén ő. Csuda dolog lenne amúgy, ha kivételesen maga az ügyészség is lekérdezné egykori autóinak utóéletét, de ettől függetlenül megteszem a bejelentést a Jetta ügyében, az óratekerés elleni harcot pedig jövőre is folytatni fogom.

Update: Az autó tulajdonosa visszalépett az eladástól, amikor elmeséltem neki, mit derítettem ki a Volkswagenről.