A bólogató kutya majdnem-feltalálója

2017.01.27. 13:16
Nem szívesen hozom fel a témát, de ha már egyszer itt kávézunk a gyárban, nincs mese. Ezért jöttem: interjúzni az emberrel, aki feltalálta a bólogató kutyát. A tippet egy bulvármagazinos kolléganőtől kaptam, márpedig mi a TÉMA, ha nem ez?!

Csekkoltam, tényleg Szabó Lajos találta-e fel a bólogató kutyát. Amikor közönséges állatokról kerestem szakirodalmat, mint a veréb, vagy kóbor macska, alig találtam valamit. A bólogató kutyáról is legfeljebb néhány mém van, meg nyilván a saját hülye hírek-rovatunk, aminek valahogy Bólogató kutya lett a neve. Angolul sincs sokkal több, ráadásul nem tiszta, a bólogató kutya-macska wobble head, vagy bobble head, mert a legtöbb találat mindkettőre a rugónyakú figura, ami igazából nem is bólogat, hanem inkább ingatja a fejét. De, ha jól veszem ki az angolszász kultúrkörből, a bólogató kutya is wobble head. Vagy bobble head. Alias nodder, vagyis bólintó.

A téma Wikipédia-szócikke mindenesetre Bobblehead néven fut, és csüggesztő dolgokat ír. A bobble head régi dolog, első említése a világirodalomból igazolja Dosztojevszkij tézisét, miszerint mindnyájan Gogol köpönyegéből bújtunk elő. Gogol ugyanis azt írja Basmacskin hivatalnokról, mármint a Wikipedia szerint, hogy Akakij Akakijevics nyaka olyan hosszú volt, mint a bólogató gipszmacskáké („like the necks of plaster cats which wag their heads”). A magyar fordításban ellenben ilyenről szó sincs: „szokatlanul hosszúnak látszott, mint azoké a gipszkandúroké, amelyeket a külföldi oroszok tucatjával hordanak a kalapjukon” (Makai Imre fordítása). Tiszta szerencse, hogy a most 84 éves Szabó Lajos ugyanezt mondja, amikor betámadom, hogy tényleg ő találta-e fel.

-Nem igaz. Az így nem igaz. Flokkolással viszont én foglalkoztam először Magyarországon, hivatalosan, iparengedéllyel. A győri Grabona próbálkozott vele, de történt egy baleset, felrobbant a gép...

Egy tényleges gyárba érkeztem, Tárnok szélén, közel az M7-eshez, ami melegkonyhát is fenntart a 15-20 dolgozónak: Szabó Lajos felesége főz, és pucolja a krumplit a birkaraguhoz. Legalább fél évszázada, hogy együtt vannak, hiszen amikor bekapcsolódok közös történetükbe, ott tartunk, hogy Szabó Lajos gépésztechnikus a Magyar Felvonóban dolgozik tervezőként, már együtt vannak. Az irodában ekkoriban, 1961-ben jelenik meg egy elektrosztatikus festékszórással foglalkozó csapat. Lajos pedig akkor teszi meg az első lépéseket a bólogató kutyához vezető úton, amikor a kollektíva ingyenjegyeket kap az 1962-es BNV-re (Budapesti Nemzetközi Vásár). Nagy várakozással el is mennek szépen, sok érdekeset látnak, de Lajos így 55 év távlatából is egy konyakosüvegen érzékenyül el. A francia pavilonban a sok vitrin között egyszerre csak megpillantanak egy csodálatos, piros bársonnyal bevont konyakosüveget. Nézegetik, szép egyenletes, varrás meg nincs rajta - igazi csoda.

A tárgy a Napoleon konyakot lett volna hivatott reklámozni, de az ifjú gépészeket a tompán csillogó kamubársony igézte meg. Hosszú folyamat végeredménye lett, hogy fejben összerakja: ez bizony egy elektrosztatikus eljárás. A felesége, Mariann textiltechnikus, ő deríti ki, hogy Magyarországon már kísérleteznek ilyen eljárással. Így jut Lajos Győrbe, ahol kilónként hat forintért vesz flokkolóanyagot: apróra vágott speciális műszál. „De mivel szőrözzek?” – tette fel a szónoki kérdést Lajos, és hamarosan kiderült, egyszer vinni fogja még valamire. „Kell egy nagyfeszültségű generátor. A Benczúr televízióban volt egy nagyfeszültségű trafó. Le kellett venni a hátlapot, a trafó pedig egy kutyaház nevű kis keretben volt, igazából szét sem kellett szerelni.”

Először is szigetelni kell, erre megfelelt egy porcelán levesestál. Rá a fémtálca, a sarkára a nagyfeszültség. Rászórta a porszerű szőrt, beragasztózta az üveget, bár a sorrendre nem esküdnék meg, eztán (vagy ezelőtt) leföldelte. Ráadta az áramot, hogy rögtön átélhesse a klasszikus nagyfilmes pillanatot: gyönyörűen rászállt a por az üvegre. De nem amolyan esetlegesen, pillangóraj módjára, hanem az egyik pillanatban itt, a másikban már ott. „Az elektrosztatika lövi rá az üvegre, úgy száll,mint a szinterezés, csak nem a levegő viszi. És az az előnye a szinterezéshez képest, hogy nem össze-vissza megy az anyag, az elektrosztatika gyönyörűen irányba rendezi. A csúcshatás következtében mindig irányba áll, megkeresi a legkisebb helyet is, és tökéletesen befedi. Egy csoda... Harmatos színek, tökéletes fedés.”

Eleinte üvegeket vont be, az volt a leglátványosabb, azt lehetett körbehordani: tessék, ilyet tud csinálni. Ezzel viszont így önmagában nem lehetett mit kezdeni. Bement hát a kerületi tanács ipar osztályához, Pintér elvtárshoz, és megmutatta neki.

-Nem félt, hogy egyszerűen lenyúlja a technológiát?

- Fingja nem volt, hogyan kell ezt csinálni. És az, hogy valaki iparengedélyt kapjon, nem nagyon létezett. „Van magának műhelye?” Persze, mondom, nem mindegy az neki, hogy a konyhaasztalon csinálom, vagy máshol? „Berendezése is?” Az is van! „Tudja mit? Én kimegyek, megnézem.” Teljes lemerevedés, most mi lesz?! Rögtön vette a kabátját, mentünk a buszhoz, aztán fel, a Galgóczy utcába. Nem tudtam mismásolni. Ő meg látja ott a viszonyokat, félkész ház, tévé ki, le, rá, a pofa csak néz. Na mondom, kész, elástam magam. Húsz perc alatt befejeztem a bemutatót, pakolom el a dolgokat. Azt mondja nekem, „ha magának lett volna rendes műhelye, az életben nem adom meg az iparengedélyt. Így viszont igen, jöjjön be érte hétfőn.”

Így indultak el. Hogy a liftgyárat se kelljen otthagyni, a Marianna asszony nevére kiállított iparengedéllyel, nappal lifteket tervezve, éjjelente flokkolva. Szinte mindent. Ékszerdoboz, körződoboz, övek. Az állami cégek, mint az Óra-ékszer, nem álltak vele szóba, „mert a maszek az egy bélpoklos”, úgyhogy maradtak a trafikok. Elkezdett képes levelezőlapokat csinálni, például húsvétit, amin szőrös a nyuszi. Természetesen egyesével. Pici kis állatfigurákat – ez volt a kutya közvetlen elődje.

A barátai lassanként csináltak neki igazi generátorokat és fülkéket. Flokkoláshoz elég a tévé 11 ezer voltos trafója is, de később 60 és 100 kilovoltos trafói is lettek, azzal már elég nagy felületeket lehet szórni. „Borzasztó nagyokat csípett.” A kislánya, Manó, aki egyébként ma a telefonját kezeli, nagyokat visított, amikor véletlenül hozzáért. Veszélytelen, de fájdalmas, mint a villanypásztor, csoda, hogy az Ikea még nem gyártja gyerekszobákba. És hogy Marianna asszony mit szólt az installációra a konyhaasztalon? „A feleségem fantasztikus nő. 1961-ben építkeztünk, magam építettem a házat, raktam a parkettát, de a két gyerek már megvolt. Elég mostoha körülmények között éltünk, de jól megvoltunk.” Az is hamar meglett, hogy a győriek Svájcból vették az anyagot, a zacskók alján ott volt a felirat, hogy Huchflock, Emmenbrücke (a céget a 80-as évek óta SwissFlock-nak hívják), meglett a forrás is. A disszidens barátok megvették, elküldték.

Az első állatfigura egy kis sárga kacsa volt, aminek flokkolással fehér matrózsipkát csinált. Ebből már egy sincs, talán azért sem, mert magyar kapitalizmus szabad szemmel alig látható szigetecskéi már úgy működtek, mint az igazi, a szabad világban: minden évben új dolgokat kellett kihozni. De most már vége az unalmas erőnléti edzéseknek, megérkeztünk a főmeccshez.

-Nem a kutyát találtam ki tehát, hanem a szőrit. Először egy német kocsiban láttam farkaskutyát a kalaptartó kárpiton. Mondom, úristen, egy szőrözött kutya! Először próbaképpen csináltam egy törzset és két fejet, tacskót és bulldogot. De a bulldogra nem is került sor, annyira szerették ezt, annyira bájos volt. Egy szobrászművésszel csináltattam (Fekete Géza), és azért választottam a tacskót, mert nagyságrendben majdnem akkora, mint egy élő kutya, és rövid szőrű...

A bólogatás működésére még rá kellett jönni, külföldről sikerült szerezni bólogató kutyákat. Eleinte papírmaséból készültek a testek; papírliszt, kenyérként összegyúrva keményítővel, olaj, síkpor. Ebből kaptak egy masszát, amit fűtött szerszámokkal préselték össze. A fej pedig hungarocell. Készültek egyedi változatok is, előfordult, hogy a vevő felkereste a gyártót, hogy neki kék kutya kell – természetesen nem hajtotta el, ahogy ma sem azokat, akik egyedi karácsonyfadíszekért jönnek. Lajos közben felpattan, 84 évesen elképesztő kondiban van, pedig amikor megbeszéltük az interjút, arra kért, délelőtt jöjjek, mert délután már fáradt. Fél 12-kor nagyon nem úgy néz ki, mint aki valaha is elfáradna. Kimegyünk a bejárathoz, ott van egy vitrinben a magyar kommunizmus széllel szemben pisáló kisiparosának néhány fontosabb darabja.

Akik anno Donald rágót, meg mentolos gyerekcigit kaptak vásárfiának, fel is ismerhetnek pár kultikus búcsújátékot. Patronos pisztoly, bababútor, alvó baba, moncsicsi. A macska (szőrözve) párban volt, de nem lett nagy siker – én mondjuk megmondtam volna előre: nem bólogat. Hozták, hogy csinálja meg, megcsinálta, de nem Lukréciaként árulták, pedig mekkora franchise lett volna, Frakk-kal. A bólogató kutya fénykora a 60-as évek végétől nagyjából a 70-es évek végéig tartott. „Volt egy késes barátom, az Elner Laci. Ahogy meglátja nálam a kutyát, azt mondja, te, ez még tíz év múlva is menni fog! Én azt hittem, egy év alatt lecseng, de neki lett igaza.” Trafikosok rendelgették, csehszlovákok, lengyelek jöttek nem hivatalosan, úgy vitték nagyobb tételben. Lajos becslése szerint pár tízezres lehetett a darabszám.

Kis keresgélés után meglesz a kutya fejének eredeti öntőformája is. Ebben hungarocellt főztek: hő hatására kicsit megdagad, gyakorlatilag beledagad a formába. „Elvileg 114 fokos gőzzel csinálják, de nekem nem volt olyan kazánom. Mi forró vízben felfőztük, beleraktuk a gyöngyöcskéket, és úgy. Ha nem engeded, hogy végig lejátszódjon a folyamat, további hő hatására ismét nőhet. Előfordult, hogy kutyákat azért hoztak vissza, mert az ablakban a tűző napon megrepedt a fejük; tovább tágult a hungarocell. Gyártástechnológiai hiba, mindet kicseréltük.”

A nagy mennyiség mellett csak igen kevés selejtet gyártottak. Ezzel a kutyával legalábbis, mert a hátrahúzós kisautó a sok selejt miatt bukott meg. A motorban lévő laprugó magyar volt. Nem tudták rendesen megedzeni, ezért aztán a 70 centis szál egyik része ilyen volt, a másik olyan. „Salgótarjánban az acélgyárban megismerkedtem egy öreg művezetővel, ő tanácsolta, hogy vigyem az orosz taposóaknák rugóját: az edzett acél. Megjavult az autó, tudtam gyártani. Jó is volt, de ahogy elkezdték árulni, hozták vissza az autókat, mert a gyerekek sokat tönkretettek. Túlhúzták, nem tudták, hogy azért vigyázni kéne rá, úgyhogy mindet visszavettem, és azután csak rugó nélkül árultam. Jobb a nyugalom.”

Jártak a nürnbergi játék-világkiállításra ötleteket lopni. 15-20 kiló katalógussal jöttek haza, a vámosok csalódottan csukták vissza a csomagtartót. Mi voltunk akkor a kínaiak, gondolom. „Ha nálam elkészült egy-egy termék, és az átlagosnál jobban tetszett, abból egyet mindig magamnál hordtam, és ha volt egy kis időm, elővettem, nézegettem, gyönyörködtem benne. Egyszer pont az MZ első futóműve volt nálam, még félkészen, lámpa meg index nélkül. Mellettem ült egy srác, aszongya, te, ilyeneket mi soha az életben nem fogunk tudni csinálni. Ennél nagyobb dicséret nem kell. A rugót a MOM-ban hajttattam."

"A teleszkópcsövet pedig az IKO-tól vettem, kilószámra, golyóstollba való. A küllős kereket egy vésnök haver készítette, rég meghalt. Nekem is volt ilyen pantográf marógépem, amivel lehetett nagyítani. Pár ezret legyártottunk, sikeres is volt, de nem mérhető a kutyához, mert ezt inkább gyűjtők vették. Az egész motor 117 alkatrészből áll össze.” Hogy ez a konkrét termék hozott-e hasznot, sosem derült ki, hiszen már a rezsijét sem lehet kiszámolni, mondja Szabó Lajosné, ugyanis párszor megpróbálták. „Mennyi borravalót adok a szemetesnek? Egyszer bent voltam a reggeltő délutánig a vámhivatalban, próbálták kiszámolni a rezsimet. Hogy mennyi a hasznom egy cikken.”

A rendszerváltás egyetlen pillanat alatt vitt el mindent. Megszűntek az exportvállalatok, a magyar kisiparosok viszont csak rajtuk keresztül üzletelhettek, így hirtelen vevő nélkül maradtak. Az Amforának például Amerikába tonnaszám kellett volna karácsonyfadísz, de két hét múlva nem volt vállalat. A Nikex ugyanúgy megszűnt. Elkezdtek külföldre, például Bulgáriába járni, de ott ugyanúgy megszűntek ezek a cégek. „Itt voltunk nem tudom, hány géppel, minőségi gyártmányokkal, tudással... A KIOSZ játékgyártó részlege 120 kisiparosból állt. Közülük 10-15 olyan minőségben gyártott itthon, maga gyártotta gépeken, hogy fémfröccsöntve, a nehezebb gépeket fusiban elkészítve... Ha akkor nem nyírják ki ezeket a vállalkozókat, ma lenne magyar játékipar. Vagy legalábbis nem itt tartana: a kínaiakkal vetekedtünk.”

„Két barátomat nagyon meg is büntették. Az egyik, a Schenk Öcsi Playmobile-t gyártott, nagyon sok milliót kellett fizetnie a 90-es években. A rendszerváltás előtt ilyennel nem lehetett megbukni, a magyar állam például egyszerűen nyugati mosóporok receptjét koppintotta. Most már csak karácsonyfadíszt gyártok.”

-Jó, de az nem akkora poén, mint a játék.

-Hihetetlenül nehéz játékot gyártani. Széles skálán kell az anyagokat ismerni, a fától a műanyagokon át a textilen keresztül a fémig, öntés – mindenhez érteni kell. Aki nem ismeri a technológiákat, az kiszolgáltatott, mert mindig meg kell venni azokat a szakembereket, akik ebben jók.

-Hogyan lehet karácsonyfadísz gyártásával a kínaiak mellett labdába rúgni?

-Olvastam anno egy cikket a Magyar Nemzetben, hogy megjelent az új Skoda. AZ az érdekessége, hogy a Skoda embléma műanyag, de úgy néz ki, mint a fém. Oda volt írva, hogy fémgőzöléssel a műanyagot fémszerűvé teszik. Bementem rögtön, mint ilyen esetekben mindig, a műszaki könyvtárba, előlapoztam, ki foglalkozik ezzel, megnéztem az egyetemi jegyzeteket, telefonkönyv, telefon: csináljunk egy ilyen gépet. Bementem hozzá az egyetemre, azt tudni kell hozzá, hogy harmincegynéhány évesen nagyon kölyökképű voltam, Na, aszongya, behívja a kollégáját, ő meg nézegeti, és azt mondja: én tudok egy ilyen gépet. A Nagydiófa utcában van valami szövetkezet, aminek a főmérnöke erről írta a doktori disszertációját, és csinált egy ilyen gépet, ami majdnem kész, ami a lépcső alatt megvan. Odamentem, hosszú alkudozás után megvettem, életre keltettük, beüzemeltük, és például ezen az MZ-n is sok minden fémgőzölt. A játékiparban rengeteg helyen lehet használni. Akkor Magyarországon még senki más nem csinált fémgőzölést, annyira, hogy bérmunkában fémgőzöltünk cégeknek. De ehhez utána kellett járni.

-Számolta, hány új eljárást hozott be az országba ilyen újrafeltalálós stílusban?

-Sokat. De kettőt biztos. Ezen még nem gondolkoztam. De a karácsonyfadíszeknél is próbálkoztam a fémgőzöléssel, mert olcsóbb, mint az ezüstözés. Mi csak üvegből csináljuk, kézi festéssel. Kérdezte a kínait: azért tudunk belföldön is megmaradni, mert minden kézi munka, ilyen Kínából már nem jön. És van egy réteg, évről évre több az érdeklődő. És ha a vevő idejön, és azt mondja, kér ezt vagy azt, de mondjuk kékben, megcsináljuk kékben.

Bárki megnézheti a gyárat, csak előtte telefonáljon. Tegyen úgy, mintha a karácsonyfadíszek érdekelnék, de szerintem azt sem dobják ki, aki csak nosztalgiázna egyet a szent vitrineknél.