Végignéztem, ahogy porrá ég a BMW-m

2017.07.14. 06:03 Módosítva: 2017-07-14 06:46:55
Kevesen tudják, milyen kevés kell, hogy egy dízel autó motorja megbokrosodjon, megegye a saját kenőolaját, majd addig üvöltsön, míg ki nem múlik. Évekkel ezelőtt láttunk erről először videót a neten, akkor nevetgéltünk a szerencsétlenkedő tulajon. Néhány napja már nem jut eszünkbe nevetni, csak Méhes Dávid fotóit nézegetjük, és történetét rágjuk újra meg újra. Nemcsak régi, de fiatal, jól karbantartott, ultramodern dízelautókkal is megtörténhet.

Nem ott kezdem, miben tér el a benzin- és dízelmotorok működése, mert abba még én is belealudnék, pedig a történet megértéséhez szükségünk lesz az alapok ismeretére. Kezdjük inkább ott, hogy Dr. Méhes Dávid Dániel, budapesti ügyvéd a múlt szombaton családjával nyaralni indult a horvátországi Rab szigetére. Kora reggel bepakoltak a tél végén vásárolt BMW-be, majd felhajtottak az autópályára. 

Az út háztól házig mindössze 559 kilométer, ami egy BMW 520d Touringgal könnyed kocogás. Sem az autónak, sem az utasoknak nem komoly táv, ráadásul ez az autó 2011-es évjáratú, követhető előéletű, használtan vásárolt, de mindvégig magyar márkaszervizben karbantartott példány.

A hatodik generációs 5-ös BMW 2011-től tavaly év végéig készült, ezalatt több mint 330 ezer darabot adtak el belőle világszerte. Ebbe a konkrét 520d-be szerelt N47D20 jelű, 190 lóerős turbódízellel autópályán, száz kilométerenként 6-7 litert fogyaszthat, és ahogy Dávid visszaemlékszik, ideális utazóautó.  Vagyis csak volt, mert valahol a táv felénél, egy zágrábi benzinkúttól kihajtva, néhány száz méteren belül különös események vették kezdetüket. Innen nemcsak Dávid nekem írt első levelének tartalmára, illetve későbbi beszélgetéseinkre hagyatkozom, de a helyi média közléseire is. A BMW központi kijelzőjén, percekkel a pihenő után az alábbi üzenet jelent meg:

"Continue the journey at a moderate speed. Full performance not available. Have the problem checked by the Service."

magyarul

"Csökkentett sebességgel folytassa az útját. A maximális teljesítmény nem áll rendelkezésre. Ellenőriztesse a problémát a szervizben"

Alighogy megjelent a figyelmeztetés, Dávid megkérte mellette ülő feleségét, készítsen fotót a kijelzőről, hogy azt megoszthassa azzal a használtautó-kereskedővel, akitől a BMW-t februárban megvásárolta. Miután elkészült a fotó, Dávid felesége a telefonján megkereste a legközelebbi BMW-szervizt, és úgy döntöttek, visszafogott tempóban odamennek, hiszen csak 33 kilométer a távolság.

Újabb percek múlva már nyilvánvaló volt, hogy a BMW fedélzeti számítógépe hibásan mérte fel a műszaki problémát, és ez az autó már nem jut el a műhelybe. A motor hirtelen felpörgött, a fordulatszám hatezer fölé emelkedett, ami egy ilyen dízel számára elképesztően magas érték. Ekkor Dávid lehúzódott az autópálya műszaki sávjára, majd a Start-Stop gombbal megpróbálta leállítani a motort. Nem sikerült, sőt, ahogy üresbe tette a váltót, a fordulatszám tovább emelkedett, és a motortérből füst tört elő. 

Nagyon megijedtek. A család kiszállt, és a nemrég elhagyott benzinkúthoz szaladtak. Itt Dávid két magyar autóssal is találkozott, majd visszarohantak a BMW-hez. Egyikük beugrott a vezetőülésbe, sebességbe kapcsolta hatfokozatú kézi váltót és lefullasztotta a motort. Ekkor már olyan nagy volt a füst, hogy az egész autópályát beborította.

Egy horvát tréleres is megállt, hívta a rendőröket és a tűzoltókat, majd elővette a nála lévő poroltót. A motor leállítása után azonnal felcsapó lángokat nem tudta megfékezni, sőt, másodperceken belül már annyira intenzíven égett a BMW motortere, hogy nem volt mit tenni. Egy elhaladó autós rövid felvételt készített a tűzről, melyet a 24Sata nevű horvát médium is átvett. Íme:

A rendőrök ezután érkeztek a helyszínre, lezárták a zágrábi autópályát, majd megérkeztek a tűzoltók, akik eloltották az autót. Mindenki tette amit kellett. Dávid időben kimenekítette a családját a BMW-ből, valaki beugrott és lefullasztotta a motort, a horvát tréleres hívta a rendőrséget és a tűzoltókat, de közben megpróbálta megakadályozni, hogy kigyulladjon az autó, majd az egyenruhások is profin végezték a feladatukat.

A 2011-es BMW 520d-ben mindössze 181 ezer kilométer volt. Hiába a rendszeres karbantartások, a rendeltetésszerű használat, az autóból szűk félórán belül nem maradt más, csak egy rozsdabarna üszkös roncs, némi elszenesedett műanyag, péppé olvadt üveg és néhány száz méternyi huzal. 

Amikor elszabadul a dízel

Hogy megértsük, mi is történhetett, térjünk vissza arra, hogyan működik a dízelmotor, amikor hibamentes. A dízelmotor égésterében gázolaj és levegő keveréke ég, ebből állítja elő a teljesítményt és a forgatónyomatékot. A benzinesekkel ellentétben nem gyújtógyertya szikrája indítja el az égést, hanem öngyulladás: a hengerekben a dugattyúk kellő mértékben összenyomják levegőt, az felmelegszik, precízen elporlasztott gázolajat fecskendeznek hozzá, és a keverék égni kezd, munkát végez. A folyamat addig zajlik, amíg éghető anyag jut az égéstérbe, szemben a benzinmotorral, ahol a gyújtás elvétele azonnal leállítja a motort. A régi traktordízelek és a BMW-be épített ultramodern turbódízel sem különböznek egymástól egy fontos dologban: nemcsak gázolajjal képesek működni, hanem akár sima kenőolajjal is.

A múlt szombaton porrá égett 520d motorja turbófeltöltős volt. A turbó túlnyomásos légáramának segítségével több levegő jut az égéstérbe, amihez több üzemanyagot keverhet a motor, így teljesítménye sokkal nagyobb lesz, mint bármilyen, szintén kétezer köbcentis szívódízelé, ráadásul a környezetvédelmi értékei is kedvezőbbek, mert az égési folyamat tökéletesebb. 

Először három éve láttam egy videót a Youtube-on, egy elszabadult dízelről. A felvételen egy kis kupé-Mercedes füstölt, miközben motorja üvöltött, a tulaj meg fejvesztve rohangált az autó körül, persze nem tehetett semmit. 

Hogyan mentsd a dízeled?

Diesel engine runaway - ezzel a kifejezéssel érdemes keresgélni, ha valaki többet szeretne megtudni a jelenség okáról és következményeiről. Itt ír róla a Wikipedia, itt pedig részletes tanácsokat kaphat, aki adott esetben nem a menekülést választaná, hanem belenyúlna a motortérbe. 

A Mercedesben ugyanaz ment végbe, ami Dr. Méhes Dávid Dániel 2011-es BMW 520d-jével történhetett: a motor égésterébe valahogy motorolaj került. A motorolaj a már működő motorban üzemanyagként kezdett viselkedni, vagyis amikor az egyes hengerekben összesűrítették a dugattyúk, ugyanúgy begyulladt, mint a gázolaj. Az így keletkező üzemanyagtöbblet megemelte a fordulatszámot, amitől, bárhonnan is szivárgott motorolaj az égéstérbe, még több motorolajat szívott a motor. A fordulatszám ettől tovább emelkedett, ami még több beszívott motorolajat eredményezett és így tovább. Végül már mindegy volt, hogy a volánnál ülő Dávid félreállt, majd megpróbálta leállítani az autót. A motort ekkor már nem a számítógép vezérelte, és nem a befecskendezett gázolaj táplálta, hanem a saját motorolaja. Ezért nem hatott rá a leállítógomb nyomkodása sem.

Egy ilyen kétliteres BMW dízelmotorban körülbelül 5 liter motorolaj lehet, és valószínű, hogy a turbófeltöltő tömítetlensége okozta a problémát. A rendes működése közben percenként 100-150 ezer fordulaton működő turbófeltöltő állandó kenést igényel, így része a motor kenési rendszerének. Ha a tömítetlenné válik a turbó, a motorolaj akár a kipufogóba, akár a szívórendszerbe szabadon áramolhat, és a mostani motortúlpörgéshez hasonló hibát, szélsőséges esetben autótüzet okozhat. 

Teljesen mindegy, hogy százéves ipari dízelmotorról, vagy egy olyan végletekig tökéletesített, finom működésű, takarékos és erős turbódízelről van-e szó, mint amilyet a BMW, vagy bármilyen világmárka épít az autóiba. Ilyesmi elméletileg bármikor megtörténhet. Múlt szombat óta Dr. Méhes Dávid Dániel is tudja, hogy mindez nem puszta elmélet, és most már önök is tudják. Az alábbi videón egy régebbi BMW 3-as motorja szabadul el, érdemes megnézni, elég látványos:

Megpróbáltuk megszerezni a kiégett BMW részletes szerviztörténetét, hátha kiderül, megbontották-e eddig bármikor, bármilyen okból az autó üzemanyagrendszerét, esetleg cserélték-e a turbót. Csakhogy a márkaimportőr szigorú szabályokhoz köti az adatszolgáltatást. Hagyján, hogy az eset kapcsán kutató újságírónak nem mutatják meg a már csak nyomokban létező autó szerviztörténetét, de az 520d egykori gazdájának, a budapesti ügyvédnek sem. Első megkeresésemre adott válaszában azt is megírta nekem a BMW munkatársa, hogy, szó szerint idézem:

"A BMW Group Magyarország álláspontja szerint a médiamegjelenés nem indokolt."

Dr. Méhes ügyvédi irodája lízingelte az autót, vagyis az ügyvéd nem az autó tulajdonosa, csak az üzembentartó. A közte és a BMW importőre közt kipattant vita a cikk befejezésekor épp a jogértelmezős résznél tartott, ami akárhonnan nézzük is, elég röhejes. Az autó nélkül maradt ügyvéd arra hivatkozik, hogy egy autó üzembentartója a törvény szerint is elég széleskörű jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik, hiszen ő üzemelteti az autót, a karbantartásokért és a biztonságért is ő felel.

A BMW-nél ezt egészen másként gondolják: náluk, a szabály szerint csak a tulajdonos vagy meghatalmazottja kaphatja meg a karbantartási és javítási adatokat. A legutolsó levélváltás alkalmával Dr. Méhes Dávid elküldte a BMW ügyfélszolgálatának az autó lízingszerződését, amely alapján úgy tűnik, igenis joga van megismerni az autó szerviztörténetét. A szerződés szerint ugyanis a lízingbeadó képviselőjeként jár el ilyen esetekben a lízingelő ügyfél, és nincs szükség külön meghatalmazásra.

Akárhogyan végződik is az üszkös roncs fölött folyó vita, arról is beszámolunk majd. Fontos volna tudni, mikor, milyen kilométeróra-állásnál járt legutóbb márkaszervizben az autó, és ott milyen munkákat végeztek rajta. Addig csak annyit tanácsolhatok, hogy ha bármilyen márkájú, típusú, állapotú és bármilyen korú turbódízel autójukban több mint 150 ezer kilométer van, hallgassanak kollégánk, a Novoth Tibor gépjárműtechnikus és diagnoszta tanácsára. Ellenőriztessék a motor teljes szívórendszerét, a köztes hűtőt és magát a turbót. A vizsgálat legfeljebb néhány tízezer forintba kerülhet. Ha a rendszer bármely szakaszában motorolajat talál a szerelő, teljes feltárásra és az olajszivárgás megszüntetésére van szükség. Ha ezt elmulasztják, a motor fogja megenni az olajat, és ha olyan nagy étvággyal eszi meg, mint a horvát autópályán leégett BMW motorja, közvetlen életveszélybe kerülhetnek.

Bár a történet főszereplője autós és fogyasztóvédelmi ügyekben jártas ügyvéd, szakértőként több cikkemben is szerepelt, például ő perelte vissza sikerrel egy tekert kilométerórával eladott Mercedes árát a vevő képviseletében, ezúttal nem akar panaszt tenni és perelni sem fog. Az autó egyébként már nem volt garanciális. Múlt szombaton, este kilenc óra előtt küldött levelében azt írta nekem a gazdája, hogy szeretné, ha minél többen megtudnák, milyenek voltak azok a percek, amikor azt hitték, bennégnek a BMW-ben, és azt is, ilyen esetekben mit tehet az ember. Ha egyáltalán tehet valamit.

A címlapkép forrása: 24Sata