Magyarország legtöbbet futott Volkswagene?

2018.09.08. 07:05 Módosítva: 2018.09.08. 08:00

Néha egy videó alatt felbukkanó kommentet is érdemes felfejteni. Ezúttal a félmillió kilométert futott Renault Twingo története kapcsán jelezte valaki, hogy tud jobbat: garantáltan több mint egymillió kilométeres autót, melyet huszonnégy éve elégedetten hajt az első gazdája.

Attila 1994. tavaszán besétált a körúti Volkswagen szalonba és megvette élete első új autóját, egy Volkswagen Ventót, majd beállt a budapesti City Taxihoz ahol egymillió kilométeren, és ki tudja hány százezer fuvaron át dolgozott vele. Talán még most is hozná-vinné az utasokat az egyhatos, benzines VW, ha nem jött volna közbe a fővárosi taxisrendelet, ami miatt éppen két évtizednyi szolgálat után lekerült a szabadjelző a tetőről.

Az autó persze maradt, gazdája kötődik hozzá.

Elképzelhetetlenül nagy terhelést kap egy fővárosi taxi, elég, ha csupán az ajtónyitások vagy éppen a lámpától elindulások számát próbáljuk megsaccolni. Megdöbbentem, amikor Károllyal két hete bemotoroztunk a zuglói utcába, ahol most is menetkészen parkol a Vento. Látszanak rajta az évtizedek, ám komoly rozsdának nyoma sincs. Mindig van egy kis javítani való a gépészeten, de Attila tervszerűen számolja fel a hibákat, és most is bárhová szívesen elindul az autóval. 

Kérdezhetik, miért érdekes nekünk egy ennyire hétköznapi jármű, de sokan tudják a választ. Az ember az igazán érdekes, aki kitart, nem fogyaszt, nem halmoz, és kedélyesen figyeli, ahogy Magyarországon soha nem látott méreteket ölt az autóvásárlási láz. Nyár végi riportunkban egy több mint egymillió kilométert futott autót és gazdáját mutatjuk be.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.