Fogadnál a gyermeked életére, hogy úgysem lesz baj?

A gyerekülés életet ment. Nem is kell hozzá nagy baleset, elég egy vészfékezés vagy kisebb koccanás és máris hálát adhatunk az égnek, hogy rászántuk azt a két percet és beraktuk az ülést, az ülésbe pedig a kölköt. Gondoljunk csak bele, ha ölbe utazott volna, úgy röppen ki a kezünk közül, hogy mire észbe kapunk, már lehet jobb is inkább nem észbe kapni. Ha magunkkal együtt bekötjük, saját hatalmas testünk préseli fel az övre. Gyereküléssel viszont talán csak egy kis vigasztalásra lett volna szükség a nagy ijedtségre. A Dr. Herpy Rendel legújabb epizódja ezt a kérdést járja körbe és a végére felelős szülőben nem marad kérdés.

Korábbi epizódok:

Nem szedte rendesen a gyógyszert, halálos balesetet okozott
Epilepsziás roham közben halálra gázolt egy szabályosan közlekedő motorost, a bíróság szerint mégsem követett el gondatlanságot.
Mi lesz az Árpád hídi baleset következménye?
Szakértőnk elmondja, miért végzetes hiba elhajtani egy baleset helyszínéről és azt is, hogy mikor járhat pórul a rommá tört Ford vezetője.