Jó gumit 5 ezerrel olcsóbban? Feltúrtuk helyetted a netet

2022.11.27. 12:20

Sorvezetőnek a neves ADAC-teszt eredményeit használtuk és megnéztük, idehaza hogyan lehet spórolni a gumikon. Persze a jobb mindig drágább, de néha meglepő, hogy milyen kevéssel. És olyan is van, hogy még ennél is olcsóbban lehet hozzájuk jutni, ha an kedve kicsit kutakodni az embernek. Ezt most mi megtettük

Az ADAC-teszten legjobban szereplő 185-ös téli gumik többsége nagyságrendileg 30 ezer forintba kerül, de van köztük, ami 3-5 ezer forinttal olcsóbban szerepel a netes kínálatban. Az elit liga tagjaiból van, amely éppen 50 ezer forint alatt marad, amúgy 59 ezerig terjed a skála. Érdemes mindenesetre pár percet rászánni a kínálat áttekintésére a vásárlás előtt, hiszen a szerelés összege is kijöhet a különbségből. Kiderül az is, hogy a bukott gumik darabjai is 20 ezer felett vannak.

Egyre durvábbak az inflációs számok, októberben már 21,1 százalékos volt az éves áremelkedés Magyarországon. Egy rakás termék és szolgáltatás is drágább lett, köztük a gumiabroncsok is.

Gajdán Miki részletes májusi cikkében már bemutatta, mi áll az árak emelkedése mögött. Szintén utalt a gumidrágulásra a „Kisautóra rendes gumit 20 ezres darabáron? Felejtsd el!" című olvasói kérdésre adott válaszában májusban a Totalcar Gumidokija, amiben azt írta:

"Sajnos a gumiabroncsok piacán is megfigyelhető az, ami manapság az élet szinte minden más területén: elképesztő mértékben ugranak meg az árak... :/ Van olyan gyártó, aki idén háromszor!!! emelt már árat és még csak most kezdjük a második negyedévet..."

A gumik tehát drágábbak lettek, a téligumiszezon kezdete miatt pedig az a kérdés, most mennyibe kerülnek. Számtalan gumimárka és -méret van, így a teljes piacot árakkal lényegében lehetetlen bemutatni, ezért ebben az árkörképben az alig egy hónapja megjelent, ADAC-os téligumiteszt a sorvezető: kiderül, hogy a legjobban szereplő 185/65 R15-ös és a 215/60 R16-os méretű abroncsokért mennyit kérnek a piacon.

40123369 ee58d0ae39f1232556e2ef174033b97f wm

A tesztgyőzteseket számos paraméter alapján választják ki, most annyi a lényeg, hogy bár a részfeladatok - például száraz út, havas út, nedves út - alapján voltak jobban teljesítő gumik, az összesítésben a két méretkategóriában négy-négy gumi kapott jó minősítést, az ADAC ugyanis a kiegyensúlyozottságot tartja az egyik legfontosabb tényezőnek. A pontozás a következő:

0,6-1,5: kiváló

1,6-2,5: jó

2,6-3,5: közepes

3,6-4,5: elégséges

4,6-5,5: elégtelen

A 30 ezres liga

A kisebb méret (185/65 R15) esetében a Continental WinterContact TS870, a GoodYear UltraGrip 9+. - a Semperit Speed Grip 5 - és a Michelin Alpin 6 került az élbolyba. November elején ezek nagyságrendileg 30 ezer forint körüli áron kaphatóak, előbbi három márka gumija egész pontosan a 29 560 - 35 190 forintos sávban helyezkedett el. A teszten szintén jól szereplő Semperit viszont valamivel olcsóbb: akad olyan kereskedő, akinél alig több mint 23 ezer forintos árcimkével szerepelt, de november elején hiánycikk volt. Több kereskedőnél 25-28 ezer forintért is meg lehet rendelni, de 32 ezer forintos összegre is akadt példa.

Érdemes azt is megemlíteni, hogy a teszten megbukott két gumit az Imperial Snowdragon HP-t és a Wanli SW611-et - amelyeket az ADAC szerint konkrétan nem szabad megvenni - 22-25 ezer forintos áron kínálják. Tehát darabonként 5-8 ezer forintot hozzátéve a használhatatlannak minősített gumik helyett már a legjobbak közül lehet válogatni.

És az 50 ezres

A 215-ös gumik osztályában a WinterContact TS870, a Dunlop Winter Sport 5, a GoodYear UltraÍGrip Perform + és a Michelin Alpin 6 került a legjobbak közé. Az internetes keresésünk alapján 50 és 59 ezer forint között érhetőek el ezek az gumik, a Good Yearból volt olyan, amely éppen 50 ezer alatt maradt. Ennél a méretkategóriánál is érdemes tehát a vásárlás előtt körbe nézni, mert 20-30 ezer forint lehet a különbség az összkiadást nézve.

A 215-ös kategóriába nem volt bukott gumi, a Coopertires WM-SA2 + került a sor végére, 3,7 ponttal, ami az elégséges kategóriát jelenti. Ezért a gumiért is elkérnek 48 ezer forintot.Itt is igaz, hogy alig pár ezer forinttal magasabb áron már a teszt élbolyából lehet vásárolni. Feltéve persze, hogy lesz éppen készleten.

Az árak feltérképezésekor az ismertebb gumikereskedők - például a BHP Gumi, a Marso.hu, a gumi.hu, az automax.hu, a zengogumi.hu - kínálata mellettt az arukereso.hu, valamint az emag.hu eredményeit is haszmáltuk. Emellett a márka és a méret megadásával szimpla Google-kereséssel elérhető találatok is megnéztük.