Mediterrán eldorádó
Albánia autóval
Rémes utakra számítottunk, ezért másfél centivel megnyújtattam a hátsó rugókat, és csináltattam egy kartervédő lemezt. Olajat, légszűrőt, fékbetéteket cseréltettünk, és a biztonság kedvéért kapott az autó egy új hűtőt. A csomagokat úgy pakoltuk, hogy ha nagy gáz lenne, ott tudjuk hagyni a kocsit. 22 éves Saab 900-zal indultunk Albániának, és felkészültünk a legrosszabbra.
Milyen az albán egyenruha? Egyen ruha, a többiek nézik, emlékszem gyermekkoromból a viccre, és emlékszem még Enver elvtárs iskolában tanított személyi kultuszára és az albán menekültekre, akiket valami ismeretlen eredetű háború űzött el az országukból. Emlékszem a svéd menekülttáborra, amikor az összes rosszarcú jugoszláv albánnak adta ki magát, csak hogy hamarabb letelepedési engedélyt kapjanak. Kétségtelen, Albánia titokzatos ország, most van az utolsó perc, hogy titokzatosságában meglátogassuk.
Igyekszem Albániára koncentrálni, éppen csak érinteni az oda- és visszaút részleteit, mert már látom, hogy egy büntető diavetítéshez hasonlóan olvashatatlanná dagadna a történetem. Így is elég súlyos lesz.
Udvarnál érjük el magyar–horvát határt. A navigációval könnyű a dolgunk, mert az E73-as út Budapesttől Mostárig tart. Horvátországban az utak jók, ahol nem, ott javítják. A benzin 280 Ft, az utunkba akadt rendőrök száma 18. Eszéken iszunk egy jó kávét, nézegetjük a nagyon szép horvát lányokat, és meg sem álltunk Bosznia-Hercegovináig.
Bosznia-Hercegovina: rengeteg VW Golf, kevés Zastava, Yugo, a többi Audi. Hiába az E betűs főútvonal, a bosnyákoknál már csak egy düledező bodega volt a határőrállomás. A tisztes megkérdezi, hogy hová megyünk. Albániába, válaszolom, erre ő hihetetlenkedve kérdezi: Ggye?
A rendezett horvát vidék után Boszniával már kezdetét veszi a balkán. A vasúti átjárók - valószínűleg, hogy lassításra késztessék a közlekedőket - sóderrel vannak borítva. Feltűnnek a cirill betűs feliratok. Egymást érik az autóroncstelepek. Sok ház szétlőve, megsérülve, elhagyatva. Jellegzetesek a pöttyös házak: utólag betapasztott golyónyomok.
Dobojban ért bennünket az éjszaka. A dombtetőn kivilágított várrom alapján gondoltuk, itt biztos meg tudunk szállni. Hosszas kanyargás után sem találtunk kisebb panziót, így más nincs alapon beértük a főtéren található szállodával. 40+6 euróért alhattunk és parkolhattunk a borzalmasan lepusztult helyen. A lámpákon nincs bura, csak egy csupasz izzó, a konnektorok kiszakadva, de a hotel háromcsillagos. Az autó egy bunkerben a föld alatt.
Másnap egyre több a minaret, de engem inkább az idegesít, hogy a bal első fék tájékáról kapogást hallok. A hiba a régi kilencszázasok típushibája: a féknyereg egy sínben fut, ez kikopik, és elsősorban tolatáskor rémes, kopogó hangot hallat, most már előremenetben is. Nem nagy gáz, de idegesítő. Előkerült a gumipók, és egy kis barkácsolással megoldom, hogy egy irányba mindig feszüljön a nyereg. A kopogás megszűnik, több gond nincs vele. Itthon így jártam még vagy egy hónapig, aztán kicserélték a nyerget.
Egyébként vittünk egy dobozt tele alkatrésszel: AC pumpa, generátor, önindító, elosztófedél - csak a legszükségesebbek. Szerencsére nem volt szükség semmire, csak a vámosokat érdekelte a leragasztott, nehéz doboz. A gyári mankókerék mellé vittünk egy tartalék kereket, de megúsztuk defekt nélkül.
Ha már arra jártunk, Szarajevó felé is elkanyarodtunk. Szétbombázott, szétlőtt és felújított épületek váltják egymást. Áll a város, ülünk a dugóban, legalább van idő nézelődni. A volt kultúrpalota falán megnyugtatásul Apple Center felirat díszeleg, majd a háborús sokk levezetéseként helyes régi muzulmán városrészhez verekedjük át magunkat. Aznap este Mostarban éjszakázunk a Rose Pansióban. 35 euróért ketten, parkolással. Profi hely, a müezzinre ébredünk.
Ismét Horvátország kerül az utunkba, Dubrovnik. Kelet felé haladunk a tengerparton, nincs messze a szerb határ. Ami mára nem is szerb, hanem montenegrói, mert hazaértünk utáni héten kikiáltották függetlenségüket.
Szerbia-Montenegróban négy rendőrrel találkoztunk. Golffal vagy Land Roverrel járnak. Benzinár: 1,16 euró. A határátkelőhely szupermodern, itt kérték először a forgalmit. A Kotori-öböl kerülője helyett 3,5 euróért átkompoztunk. Itt euróban számolnak. 17:00-kor látunk egy piros OG900-ast, a rendszámból ítélve helyi. Az utolsó 30 km a határ felé elég kalandos. Alig egy sáv széles dűlőút kiskertek, szőlők között, épp hogy nem a házak udvarán megy át. Az indulás óta 1103 km-t tettünk meg, mikor megérkezünk az albán határra Muriqannál.
Belépéskor kisebb adminisztrációs munkára van szükség, de gyorsan halad. Szerencsére kevesen vagyunk, mert nagyon eldugott kis határátkelőhely. Riadtan pislogunk, gyakorlatilag sodródunk az árral, azt sem tudom, mi történik. Néha magyaráznak valamit, hogy fizessünk. Fejenként 10 eurót kell fizetni, valami vízumfélét, és 2 eurót az autó fertőtlenítésére.
Skodra az első nagyobb város, a határtól eddig szuper út vezet, egészen egy hatalmas cigányputriig. Fahídon kelünk át a folyón. Egysávos, rendőr irányítja a forgalmat. Később kiderül, hogy mindenhol rendőr irányítja a forgalmat. Söprögetők az utcán, és egy gyerek jön koldulni. A teremtésit, egyre durvább a helyzet, tényleg itt pusztulunk? A közlekedés brutális, a jó út elfogyott, aszfalt gyakorlatilag csak nyomokban. Még a járdán is eléggé figyelni kell, mellettem hatalmasat esik egy asszony. Mindenki dudál.
Mindenki akkor indul el és akkor áll meg, amikor akar, a forgalmi szituációktól függetlenül. Mindenki vigyáz a másikra, maximum 40-nel mennek a városban. Ha egy jármű áll az út mellett, számítani kell rá, hogy bármikor elindulhat - minden előjel nélkül. Albániában 1991 óta lehet magántulajdonban gépjármű, nagy vezetési rutinra ne számítsunk. Olyan gyerekek is vezetnek, akik alig látszanak ki a kormány mögül.
Egy babakocsit toló asszony jön a sávomban pont szemben, de hárítok, és nem gázolom el a balról előző kerékpárost sem. Szerencsére elsuhan a keresztben érkező ismeretlen márkájú teherautó előtt. Jobban kell figyelni, mint Amszterdamban. Sok a rendőr, de többnyire az út közepén beszélgetnek, és ha kell, hangos sípolással segítenek a végképp zavarossá vált helyzeten.
Európa legnagyobb Mercedes-találkozójára érkeztünk. Azt hiszem, a Mercinek nem kell jobb reklám, mint maga Albánia. A rettenetes utak ellenére akad 21 colos, iszonyú peres gumi és S-Klasse is. Többségében 124-esek és mittoménhányasok. A borzalmas közlekedés ellenére nincsenek összetörve, és feltűnően tiszták. Az egész országban lépten-nyomon lavazh-zal - kézi autómosóval - találkozunk. lavazh 2, szuperlavazh - belső tisztítással - 3 euró. Azonnal benevezünk egy kéteurósra, és Skodrából már ragyogóan tiszta autóval folytatjuk utunkat.
Minden albán városban - Skodrában is - van egy főutca, amit 18-22 óra között lezárnak. Itt korzóznak a népek. A szó szoros értelmében. Szép ruhában, fiúk, lányok, öregek, fiatalok, muzulmánok, keresztények együtt, a jobbra tarts szabályai szerint le s föl. Az út melletti kávézók dugig vannak, a tévésorozatok mehetnek, a fenébe, ez az igazi társasági élet. Nemcsak az autók, az emberek is nagyon tiszták. A kislányok királykisasszony-ruhákban járnak, a parasztok is mellényben-ingben ülnek a traktoron.
Elég jó magyar nyelvű útikönyv készült Albániáról. Dienes Tibor munkája, sok apró részlettel és Albánia szinte összes nevezetességével. Nekünk a 2004-es kiadás van meg, de az abban feltüntetett árak mindenhol fedik a valóságot. Soha sehol nem próbáltak átverni, mindenhol örömmel fogadtak, és segítettek, ha tudtak. Skodrába érkezésünkkor láttuk a legdurvábbakat, több koldussal nem találkoztunk. Talán még nincs kialakulva a turizmusra szakosodott bűnözés.
Dél felé vesszük utunkat, és mészégetők között értünk Krujéba. Itt van Szkander bég vára. Hadd ne térjek ki Szkander bég munkásságára, legyen elég annyi, hogy Albánia legnagyobb nemzeti hőse, akit janicsárnak képeztek ki, de inkább hazaszökött Albániát rendbe rakni és elzavarni a törököt. Családjának jele volt a kétfejű sas, ma is ott van Albánia zászlaján.
Tudta Ön, hogy
- 750 000 betonbunker van Albániában,
gyakoratilag minden második lakosra jut egy.
- A Nobel-békedíjas katolikus apáca, Teréz anya, eredeti
nevén Agnes Gonxha Bojaxhiu, albán nemzetiségű. 1910. augusztus
27-én született Skopjében, és 1997. szeptember 5-én Kalkuttában
halt meg.
- Az albán - azaz illír - nyelv az indoeurópai nyelvcsalád
kilenc fő ágának egyike, és semelyik más nyelvből nem
származtatható tovább (a többi fő ágak: örmény, görög, kelta,
indiai, perzsa, latin, szláv, germán).
- Az előző miniszterelnököt, Fatos Nanót 1992-ban lecsukták,
mert olasz segélypénzeket sikkasztott. 6 évig volt börtönben, és
kiszabadulása után azonnal újraválasztották. Az ország jelenlegi
miniszterelnöke Sali Berisha. A 2005 júliusában tartott
választásokat követően a Demokrata Párt alakíthatott kormányt.
Fatos Nano ezt megelőzően nyolc évig volt kormányfő.
- 1997 elején az egész országot átfogó piramisjáték megdőlése
miatt robban ki a polgárháború.
- Az 1998-ban kirobbant koszovói válság során a Koszovóból
Albániába érkezett menekülteket az albán nép szó nélkül
befogadta.
Tudtam, hogy nem lesz nagy csoda, de ha már arra járunk, beugrunk a fővárosba, Tiranába. Végigmegyünk a sugárúton, kívülről megnézünk néhány monumentális épületet, de gyorsan el is húzunk a nyomasztó szürkeségből. Majd legközelebb. A legérdekesebb az a benzinkút, ahol a kútoszlopok közé állított dohányzóasztalok mellett békésen feketéznek és pöfékelnek a helyiek.
A Totalcar címlapjáról ajánljuk
Megjött a Peugeot dácsiája
