Mediterrán eldorádó

Albánia autóval

2006. szeptember 6., szerda 08:46
Nincs jobb túra utószezonban. Albánia egzotikus és biztonságos úti cél, például nincsen turistákra szakosodott bűnözés. Igaz, turisták sincsenek.

Rémes utakra számítottunk, ezért másfél centivel megnyújtattam a hátsó rugókat, és csináltattam egy kartervédő lemezt. Olajat, légszűrőt, fékbetéteket cseréltettünk, és a biztonság kedvéért kapott az autó egy új hűtőt. A csomagokat úgy pakoltuk, hogy ha nagy gáz lenne, ott tudjuk hagyni a kocsit. 22 éves Saab 900-zal indultunk Albániának, és felkészültünk a legrosszabbra.

Milyen az albán egyenruha? Egyen ruha, a többiek nézik, emlékszem gyermekkoromból a viccre, és emlékszem még Enver elvtárs iskolában tanított személyi kultuszára és az albán menekültekre, akiket valami ismeretlen eredetű háború űzött el az országukból. Emlékszem a svéd menekülttáborra, amikor az összes rosszarcú jugoszláv albánnak adta ki magát, csak hogy hamarabb letelepedési engedélyt kapjanak. Kétségtelen, Albánia titokzatos ország, most van az utolsó perc, hogy titokzatosságában meglátogassuk.

Igyekszem Albániára koncentrálni, éppen csak érinteni az oda- és visszaút részleteit, mert már látom, hogy egy büntető diavetítéshez hasonlóan olvashatatlanná dagadna a történetem. Így is elég súlyos lesz.

Udvarnál érjük el magyar–horvát határt. A navigációval könnyű a dolgunk, mert az E73-as út Budapesttől Mostárig tart. Horvátországban az utak jók, ahol nem, ott javítják. A benzin 280 Ft, az utunkba akadt rendőrök száma 18. Eszéken iszunk egy jó kávét, nézegetjük a nagyon szép horvát lányokat, és meg sem álltunk Bosznia-Hercegovináig.

Bosznia-Hercegovina: rengeteg VW Golf, kevés Zastava, Yugo, a többi Audi. Hiába az E betűs főútvonal, a bosnyákoknál már csak egy düledező bodega volt a határőrállomás. A tisztes megkérdezi, hogy hová megyünk. Albániába, válaszolom, erre ő hihetetlenkedve kérdezi: Ggye?

A rendezett horvát vidék után Boszniával már kezdetét veszi a balkán. A vasúti átjárók - valószínűleg, hogy lassításra késztessék a közlekedőket - sóderrel vannak borítva. Feltűnnek a cirill betűs feliratok. Egymást érik az autóroncstelepek. Sok ház szétlőve, megsérülve, elhagyatva. Jellegzetesek a pöttyös házak: utólag betapasztott golyónyomok.

Dobojban ért bennünket az éjszaka. A dombtetőn kivilágított várrom alapján gondoltuk, itt biztos meg tudunk szállni. Hosszas kanyargás után sem találtunk kisebb panziót, így más nincs alapon beértük a főtéren található szállodával. 40+6 euróért alhattunk és parkolhattunk a borzalmasan lepusztult helyen. A lámpákon nincs bura, csak egy csupasz izzó, a konnektorok kiszakadva, de a hotel háromcsillagos. Az autó egy bunkerben a föld alatt.

Másnap egyre több a minaret, de engem inkább az idegesít, hogy a bal első fék tájékáról kapogást hallok. A hiba a régi kilencszázasok típushibája: a féknyereg egy sínben fut, ez kikopik, és elsősorban tolatáskor rémes, kopogó hangot hallat, most már előremenetben is. Nem nagy gáz, de idegesítő. Előkerült a gumipók, és egy kis barkácsolással megoldom, hogy egy irányba mindig feszüljön a nyereg. A kopogás megszűnik, több gond nincs vele. Itthon így jártam még vagy egy hónapig, aztán kicserélték a nyerget.

Egyébként vittünk egy dobozt tele alkatrésszel: AC pumpa, generátor, önindító, elosztófedél - csak a legszükségesebbek. Szerencsére nem volt szükség semmire, csak a vámosokat érdekelte a leragasztott, nehéz doboz. A gyári mankókerék mellé vittünk egy tartalék kereket, de megúsztuk defekt nélkül.

Ha már arra jártunk, Szarajevó felé is elkanyarodtunk. Szétbombázott, szétlőtt és felújított épületek váltják egymást. Áll a város, ülünk a dugóban, legalább van idő nézelődni. A volt kultúrpalota falán megnyugtatásul Apple Center felirat díszeleg, majd a háborús sokk levezetéseként helyes régi muzulmán városrészhez verekedjük át magunkat. Aznap este Mostarban éjszakázunk a Rose Pansióban. 35 euróért ketten, parkolással. Profi hely, a müezzinre ébredünk.

Ismét Horvátország kerül az utunkba, Dubrovnik. Kelet felé haladunk a tengerparton, nincs messze a szerb határ. Ami mára nem is szerb, hanem montenegrói, mert hazaértünk utáni héten kikiáltották függetlenségüket.

Szerbia-Montenegróban négy rendőrrel találkoztunk. Golffal vagy Land Roverrel járnak. Benzinár: 1,16 euró. A határátkelőhely szupermodern, itt kérték először a forgalmit. A Kotori-öböl kerülője helyett 3,5 euróért átkompoztunk. Itt euróban számolnak. 17:00-kor látunk egy piros OG900-ast, a rendszámból ítélve helyi. Az utolsó 30 km a határ felé elég kalandos. Alig egy sáv széles dűlőút kiskertek, szőlők között, épp hogy nem a házak udvarán megy át. Az indulás óta 1103 km-t tettünk meg, mikor megérkezünk az albán határra Muriqannál.

Belépéskor kisebb adminisztrációs munkára van szükség, de gyorsan halad. Szerencsére kevesen vagyunk, mert nagyon eldugott kis határátkelőhely. Riadtan pislogunk, gyakorlatilag sodródunk az árral, azt sem tudom, mi történik. Néha magyaráznak valamit, hogy fizessünk. Fejenként 10 eurót kell fizetni, valami vízumfélét, és 2 eurót az autó fertőtlenítésére.

Skodra az első nagyobb város, a határtól eddig szuper út vezet, egészen egy hatalmas cigányputriig. Fahídon kelünk át a folyón. Egysávos, rendőr irányítja a forgalmat. Később kiderül, hogy mindenhol rendőr irányítja a forgalmat. Söprögetők az utcán, és egy gyerek jön koldulni. A teremtésit, egyre durvább a helyzet, tényleg itt pusztulunk? A közlekedés brutális, a jó út elfogyott, aszfalt gyakorlatilag csak nyomokban. Még a járdán is eléggé figyelni kell, mellettem hatalmasat esik egy asszony. Mindenki dudál.

Mindenki akkor indul el és akkor áll meg, amikor akar, a forgalmi szituációktól függetlenül. Mindenki vigyáz a másikra, maximum 40-nel mennek a városban. Ha egy jármű áll az út mellett, számítani kell rá, hogy bármikor elindulhat - minden előjel nélkül. Albániában 1991 óta lehet magántulajdonban gépjármű, nagy vezetési rutinra ne számítsunk. Olyan gyerekek is vezetnek, akik alig látszanak ki a kormány mögül.

Egy babakocsit toló asszony jön a sávomban pont szemben, de hárítok, és nem gázolom el a balról előző kerékpárost sem. Szerencsére elsuhan a keresztben érkező ismeretlen márkájú teherautó előtt. Jobban kell figyelni, mint Amszterdamban. Sok a rendőr, de többnyire az út közepén beszélgetnek, és ha kell, hangos sípolással segítenek a végképp zavarossá vált helyzeten.

Európa legnagyobb Mercedes-találkozójára érkeztünk. Azt hiszem, a Mercinek nem kell jobb reklám, mint maga Albánia. A rettenetes utak ellenére akad 21 colos, iszonyú peres gumi és S-Klasse is. Többségében 124-esek és mittoménhányasok. A borzalmas közlekedés ellenére nincsenek összetörve, és feltűnően tiszták. Az egész országban lépten-nyomon lavazh-zal - kézi autómosóval - találkozunk. lavazh 2, szuperlavazh - belső tisztítással - 3 euró. Azonnal benevezünk egy kéteurósra, és Skodrából már ragyogóan tiszta autóval folytatjuk utunkat.

Minden albán városban - Skodrában is - van egy főutca, amit 18-22 óra között lezárnak. Itt korzóznak a népek. A szó szoros értelmében. Szép ruhában, fiúk, lányok, öregek, fiatalok, muzulmánok, keresztények együtt, a jobbra tarts szabályai szerint le s föl. Az út melletti kávézók dugig vannak, a tévésorozatok mehetnek, a fenébe, ez az igazi társasági élet. Nemcsak az autók, az emberek is nagyon tiszták. A kislányok királykisasszony-ruhákban járnak, a parasztok is mellényben-ingben ülnek a traktoron.

Elég jó magyar nyelvű útikönyv készült Albániáról. Dienes Tibor munkája, sok apró részlettel és Albánia szinte összes nevezetességével. Nekünk a 2004-es kiadás van meg, de az abban feltüntetett árak mindenhol fedik a valóságot. Soha sehol nem próbáltak átverni, mindenhol örömmel fogadtak, és segítettek, ha tudtak. Skodrába érkezésünkkor láttuk a legdurvábbakat, több koldussal nem találkoztunk. Talán még nincs kialakulva a turizmusra szakosodott bűnözés.

Dél felé vesszük utunkat, és mészégetők között értünk Krujéba. Itt van Szkander bég vára. Hadd ne térjek ki Szkander bég munkásságára, legyen elég annyi, hogy Albánia legnagyobb nemzeti hőse, akit janicsárnak képeztek ki, de inkább hazaszökött Albániát rendbe rakni és elzavarni a törököt. Családjának jele volt a kétfejű sas, ma is ott van Albánia zászlaján.

Tudta Ön, hogy

- 750 000 betonbunker van Albániában, gyakoratilag minden második lakosra jut egy.
- A Nobel-békedíjas katolikus apáca, Teréz anya, eredeti nevén Agnes Gonxha Bojaxhiu, albán nemzetiségű. 1910. augusztus 27-én született Skopjében, és 1997. szeptember 5-én Kalkuttában halt meg.
- Az albán - azaz illír - nyelv az indoeurópai nyelvcsalád kilenc fő ágának egyike, és semelyik más nyelvből nem származtatható tovább (a többi fő ágak: örmény, görög, kelta, indiai, perzsa, latin, szláv, germán).
- Az előző miniszterelnököt, Fatos Nanót 1992-ban lecsukták, mert olasz segélypénzeket sikkasztott. 6 évig volt börtönben, és kiszabadulása után azonnal újraválasztották. Az ország jelenlegi miniszterelnöke Sali Berisha. A 2005 júliusában tartott választásokat követően a Demokrata Párt alakíthatott kormányt. Fatos Nano ezt megelőzően nyolc évig volt kormányfő.
- 1997 elején az egész országot átfogó piramisjáték megdőlése miatt robban ki a polgárháború.
- Az 1998-ban kirobbant koszovói válság során a Koszovóból Albániába érkezett menekülteket az albán nép szó nélkül befogadta.

Tudtam, hogy nem lesz nagy csoda, de ha már arra járunk, beugrunk a fővárosba, Tiranába. Végigmegyünk a sugárúton, kívülről megnézünk néhány monumentális épületet, de gyorsan el is húzunk a nyomasztó szürkeségből. Majd legközelebb. A legérdekesebb az a benzinkút, ahol a kútoszlopok közé állított dohányzóasztalok mellett békésen feketéznek és pöfékelnek a helyiek.

Ezen a napon 15 rendőri ellenőrzést látunk, ebből egyszer megállítanak. Kérdés: English? A tekintetemből olvasva választ sem várva int, menjünk. Az albán rendőrség jórészt új VW Polókkal közlekedik. De hogy világos legyen, a rendszámon is szerepel a Policija. A motoros rendőröknek régi Moto Guzzi Nevadájuk van. Tiranától Durresig vezet Albánia egyetlen autópályája kb. 30-40 kilométer hosszan. Igaz, szigorú figyelmeztetés van a szabályok betartására - még trafipaxot is látunk -, de ez nem zavarja a helyieket, hogy a rakott szénásszekérrel a leállósávban szembe közlekedjenek. Az út menti házak kapui természetesen az autópályára nyílnak.

Durres. Nyüzsgő tengerparti város, hatalmas kikötő. Van egy amfiteátrum a város közepén, úgy találták meg, hogy egyszer csak valakinek eltűnt a gyümölcsfája. Elkezdték keresni, ekkor kiderült, hogy a házak alatt római létesítmény van. A tengerparti sétányon céllövölde. Vagyis egy rongy, és néhány céltábla, oda kell lőni. Ha sikerül, nem teszünk kárt a járókelőkben. Vadonatúj, 4 csillagos szállodába csekkolunk be. Hotel Vivas, ablakkal a tengerre, 40 euró, természetesen reggelivel. Itt sorban épülnek a gigantikus tengerparti hotelek, profi éttermek, és most még nagyon olcsó.

Durrestől dél felé megyünk. Fier. Tengerparti város, itt van Apollónia (a görögök alapították ie. 588-ban), de elég nehéz megtalálni. Egyedül sétálgatunk a római romok között. Az őr az 500 lekes belépődíj kifizetésére átadott 5000 lekessel eltűnik. Hatalmas területen kóválygunk, de megkeres a visszajáróval. Pedig én már azt hittem, bebuktuk. Örökre megtanultam, milyen becsületesek, és nem csalódtam később sem.

Felszín

Bár Albánia elég kis ország - 28 750 km 2 -, de meglehetősen változatos. Egyik oldala hosszú tengerpart, ennek felső része az Adriai-tengerhez kapcsolódik, az alsó harmad a Jón-tengerhez. Van tó is gazdagon, köztük hatalmas is, mint az Ohridi, és folyó, no meg az Albán Alpok, aki síelni szeretne.

A térkép erre mutatja az egyetlen piros színnel jelölt utat. Jogosan feltételezzük, hogy valamiféle főútvonal. Rrogozine-től autópályaszerűség, aztán egyre brutálisabbá kezd válni. Llogara Pass, így hívják azt a nagyon szerpentines a tengerparton kanyargó hegyi hágót, északról dél felé vezet, Vlorából Saranda felé. A szerpentineken már inkább csak egy poros ösvényen haladunk. Az útszéli, egyoszlopos, ősi benzinkútnál a bácsi a hátsó szélvédőn a porba írja, már csak 25 km, és jön a sztráda. Haha.

Közben lekanyarodunk Porto Palermóhoz. A tengerbe nyúló kerek szigeten Ali Tepeleni pasa erődje áll, valami nőcskének építette. Bolyongunk a sötét, elhagyott erődben, amikor az egyik oszlop mögül előbukkan egy ember, és azt mondja, 100 lek, aztán eltűnik. Honnan került elő, a fene tudja, de az útikönyvben is ez az ár van megjelölve. Látunk egy tengerparti sziklabarlangot, előtte őrhajó. Az oroszoknak volt a környéken tengeralattjáró-bázisa. Ennek ellenére a víz ragyogó tiszta, a hely mesebeli.

Haladunk dél felé. Szemben már látszik Korfu, és elérünk Saranda kikötőjébe. ATM automatát mindenhol találunk, de Sarandában olyan az automata, hogy választani lehet, albán lek vagy euró. Ha már oly közel, szívesen átrándulnánk Korfura is, de nem lehet. Onnan jönnek hajók turistával, megvárják, míg körbenéznek, aztán húznak vissza. A régi albán hajózási rendeletek szerint Albániából nem mehet hajó. Vicces. Éjszaka a mulatozás áthallatszik Korfuról.

Másnap még mindig nem elég, irány tovább az ország legdélibb csücske, Butrint. Antik város, az egész félszigetet nemzeti parkká nyilvánították, az UNESCO-világörökség része. A legenda szerint a trójaiak alapították. Az antik görög, majd római romok mellett ókeresztény keresztelő templom is van. 1000-ben itt volt a bizánci püspök székhelye, volt velencei tulajdonban, aztán Ali Tepelenié, majd a törököké 1913-ig. Legalább fél nap nézelődés, az útikönyv megint jó szolgálatot tett.

Eddigi megpróbáltatásainkat fokozandó próbálunk a térkép szerint alsóbb rendű útvonalon haladni. Térkép egyébként kapható Albániáról, de az általunk vásárolt három kiadvány köszönőviszonyban sincs egymással. Van egy amerikai kiadású, ami úgy-ahogy fedi a valóságot, de ennél sem szabad bedőlni az utak színezésének.

Butrinttól komppal megyünk át az öblön. Véletlenül 2000 leket adunk 200 helyett, de a kompos értetlenül visszaadja. A murvás út egy idő után egyre kövesebb. Ésszel kell közlekedni a sziklák közé vájt úton. Tényleg jó ötlet volt a motorvédő lemez. Aztán minden átvezetés nélkül profi betonút van alattunk. Hihetetlen.

Megint csodás tájak következnek, felkeresünk egy erdei forrást, a Kék Szemet, amit ötven méter mélységig tártak fel, és különféle legendák szövődtek köré. Délutánra egy csodás kisvárosba, Gjirokastrába, más néven az ezer lépcső városába érünk. Múzeumváros erődítménnyel, fegyvermúzeummal, lelőtt kémrepülővel. Itt áll Enver Hodzsa szülőháza, amit egyszer már felrobbantottak, de mára mint néprajzi múzeumot felépítették. Az idegenvezető néninek szólnak a szomszédok, aki otthon hagyva a mosást megmutatja az épületet. Itt kapjuk a drótot, hogy alhatunk egy hasonló, tipikusan albán házban, rövid keresés után meg is találjuk.

Kedves olvasó, ne lankadjon! Ígérem, belehúzok, és nem részletezem, milyen ikonokat láttunk Beratban, a másik nagy múzeumvárosban.

Körülbelül itt fogyasztjuk el az első valamit az otthonról hozott élelemcsomagból. Ezt a hülyeséget, végigcipeltünk vagy tíz zacskó levest és még ki tudja hány konzervet. A tartalék üzemanyagot is hazahoztuk, egyedül a magyarok nem akarták beengedni, hiába bizonygattam, hogy még Szekszárdon tankoltam. Szóval étterem van dögivel, és PICA - pizzéria - minden faluban. A nemzeti eledel, a burek nekem nem ízlett. Az árak a hazai áraknak megfelelőek, kicsit talán olcsóbbak.

Következik Elbasan, a hatalmas ipari város, ami, ha jó tudom, focicsapatáról híres, majd jön Korca, ami az alkoholról. Korca régi karavánúton fekszik. Ma is kereskedőváros üzemelő szerájjal, kicsi lengyelpiac-beütéssel. Itt a Grand Hotelben aludtunk, ketten 30 euróért. Külön ember vigyázott a kocsira.

30 km-re van a görög határ, amit Kapshice-nél lépünk át. A görögöknél nem sokat időzünk, inkább a kiírások szerinti Jugoszláviának tartunk. Már a határon feltűnt, hogy a macedón rendőrautó a Chrysler Stratus. Itt már nappal is világítanak az autók, a motorosok nem viselnek sisakot, és vége a nyugalomnak: megy a száguldozás. Egy Matiz hegynek fel hasít el mellettünk.

Ohridba érkezünk. Városka a hasonló nevű tó partján. Nyugat Jeruzsáleme, a gyöngyhalászat és az ezüstcsipke városa. Ókeresztény templomok, római kori amfiteátrum, mecset is van többféle, minden vallás képviselteti magát. Óriási élet, nyüzsgés, buli, zenés-táncos szórakozóhelyek. A szállodaárak is magasabbak, de itt is megúsztuk 40 körül. Az útlevelet a hotelben elveszik, mert viszik a rendőrségre lejelenteni. Erről kis cédulát is kapunk.

Reggel Skopje felé rátérünk az autópályára. 20-30 km-enként kell fizetni 4 eurókat. Skopjéig négyszer. Ha már semmi durva nem volt Albániába, úgy határozunk, nézzük meg, mi a helyzet a háborús övezetben. Irány Koszovó. Azonnal kis probléma a határátkelőhelyen, ide nem elég a nemzetközi gépjárműbiztosítás, 50 euróért vennünk kell egy speciális háborús biztosítást.

A szerpentinen katonai konvoj mögött haladunk. A militarista jelenlétet táblák is jelzik, kígyók egyenesen, harcsák jobbra, sasok balra. Pristinában megálltunk pizzázni, úgy néztek ránk, mint az ufókra. A pizza olcsó és jó, bár inkább melegszendvics. Elég szerény a turistaforgalom, a parkolóőr még pénzt is elfelejt kérni. Aki külföldi, az katona.

Az út mellett koszorúk, emlékhelyek, mindenhol építkeznek, mégis szomorú hely. Podujevónál tábla várja az SFOR-erőket, hogy eddig és ne tovább. Borzalmas szögesdróthálók között érünk egy határőrségre. Kicsit csodálkozunk, mert úgy tudtuk, eddig is Szerbiában vagyunk. A határőr mindenáron szerb bélyegzőt keres útlevelünkben, de amit a kosovói határnál adtak, nem elég neki. Miközben a szerb határőr behamuz a kocsiba, közli, hogy itt aztán nem megyünk át, az tuti. Visszafordulunk. Koszovóban kérdezik, hogy mi van, nem engedtek át? Mondjuk, micsoda kedves emberek vannak arra, ők meg csak megerősítenek, hogy ez politika, mi meg megszívtuk. Inkább hagyjuk ki a szerbeket, menjünk Bulgáriának, majd Romániának. Szívem szerint azt is tenném, 80 km helyett 250-et vagyunk kénytelenek kerülni. Az út egyetlen rossz tapasztalata.

Albániába

Vissza Skopjébe, majd Miratovácnál lépjük át immár a békés és hivatalos szerb határt. Belgrádig jutunk, éjszaka bedőlünk a Serbia hotelbe - 50 euró 2 főre. Reggel az út legjobb reggelije vár. Röszkénél 40 percet kellett várnunk, hogy hazaérjünk. Építik az új határátkelőhelyet.

Biatorbágytól Biatorbágyig 3790 km volt a teljes kaland. Az átlagfogyasztás 10 liter körül alakult, a tíznapos út kettőnknek evéssel, alvással, benzinnel kb 300 000 forintba került. Hazahoztunk minden alkatrészt és minden ételt, még a benzint is. A fék gumipókozásán kívül semmi gond nem volt, talán ha az előkészületeknél erre jobban odafigyelünk, nem lett volna ez sem. Egy baj azért mégis akadt: nem láttunk mindent, úgyhogy még egyszer el kell menni, de most már motorral.

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Megjött a Peugeot dácsiája

Megjött a Peugeot dácsiája
Elkészült a Logan első komoly riválisa, a Peugeot a 301-es, amelyet nálunk is kínálnak majd.

Égéstér Mitől prémium? És szerelő-canossa

Ha eddig nem tudta, hogy a Skoda nem Audi között, ha nem jött még rá, hogyan működnek a szerelők.

Motor Dr. A dús keverék kopást okoz?

Trollválasz: hová vigyem a Cougart?

Az internetes közösséghez fordulok, hogy döntse el, mit tegyek az autóval.

Van jobb Porsche a 911-esnél

Az autó, ami kísértésbe visz. Lopnék, csalnék, talán ölnék is érte. Fejben biztosan.

A világ leghosszabb forgalmi dugója

Luxusmárkát alapít a Renault?

Állítólag ugyanaz lesz az Initial Paris a Renaultnak, mint az Infiniti a Nissannak.

BMW-vel a világ végére