Vajon kinek jó? Az autósnak nem, hiszen ha év közben talál kedvezőbb szolgáltatót - elvégre a biztosítás egyfajta szolgáltatás -, akkor az év végéig még a kedvezőtlen tarifát kell fizetnie. Ráadásul a váltás lehetséges idejében - és ez minden évben így van - mindenki egyszerre akar váltani, így sokkal nehezebb az ügy elintézése. Erre mostanában vannak kedvezőbb(nek látszó) megoldások is, mint a várakozás az ügyfélszolgálati irodában.
Valami nagyokos pár éve kitalálta, hogy
a kötelezően megkötött kötelező biztosítást ne lehessen akármikor
felmondani, hanem csak az adott naptári év utolsó előtti
hónapjában. Jó kis demokrácia ez. Az év vége közeledtével már
régóta nem karácsonyi hangulat terjengi be az autóstársadalmat,
hanem a biztosítóváltási mizéria.
Esetleg még a biztosítóknak lehetne kedvező a rendszer, de ott is
csak azoknak, akik lefölözik a teljesen feleslegesen, kötelezően
befizetett pénzt.
A biztosítási csalókon kívül még nem találkoztam olyannal, aki
bármilyen esetben elégedett lett volna a biztosítója kárrendezési
eljárásával.
A biztosítók dolgozói pedig az év utolsó két hónapjában több
emberrel találkoznak, mint az előző tízben. A cég szempontjából persze
kényelmes, hogy egy évben csak egyszer kell a biztosítási összegekkel
játszani.
Év végén emelni vagy csökkenteni, attól függően, akarnak-e új
ügyfeleket.
Régebben voltak olyan trükkök, hogy ha nem fizettük be a
biztosítási díjat, a biztosító felmondta a szerződést, és vígan
mehettünk máshova, ahol bár a bonus-malus besorolásunkat elvesztettük
(malusosok még jól is jártak, ha azt mondták, még egyáltalán nem volt
biztosításuk), de megköthettük a kedvezőbb díjszabású biztosítást.
Ennek is rég vége: adott naptári évben csak annál a biztosítónál
köthetünk szerződést, ahol a megszűnt szerződésünk volt.
Nem maradt más megoldás, ha váltani akar az autós, mint november 30-ig
lemondani a régi biztosítójánál a szerződést, és december 31-ig
megkötni az újnál.
Figyelem, tehát még egyszer: november 30-ig csak lemondani kell!
Az újat megkötni van egy teljes hónap.
Sőt, a régi biztosítótól kapott bonus igazolást - ami hivatalosan
igazolja, melyik kategóriában vagyunk az adott évben, amit 90 napon
belül kell leadnunk az új biztosítónknál. Tehát három hónapja van a
biztosítónak, hogy a szerződés lemondásunk után eljuttassa hozzánk ezen
igazolást.
Hogy miért van neki ennyi ideje, mikor nekünk két hónap alatt kell
elintéznünk a váltást? Nos, mert a biztosítóknál dolgozók
lényegesen kevesebben vannak, mint a lefölözők, és a lassú munkánál
csak a sok munkához kell több idő.
Ha eladjuk az autónkat és két évig nem
veszünk másikat, tehát
két évig nincs kötelező biztosítás a nevünkön, bonusunk
lenullázódik. Tiszta lappal indulunk következő autónkkal.
Kedves módszer.
Tehát novemberben lemondunk, decemberben megkötünk, és a február
környékén megkapott igazolást beadjuk az új biztosítónak, mert ha nem,
akkor rosszul járunk. Ha nem igazoljuk kategóriánkat, a legrosszabba
helyeznek. És máris nem biztos, hogy érdemes volt a váltás. De olyanról
is hallottunk, hogy akkor jár jól az ügyfél, ha a szerződés lemondása
után ugyanannál a biztosítónál köt újat.
Lépjen ki, fáradjon be!
Megkaptam a biztosítómtól (OTP
Garancia) a 2006. évre szóló biztosítási díjamat. Csupán
kíváncsiságból felkerestem honlapjukat, hogy leellenőrizem, nekem
is hasonló összeg jelenik-e meg a kalkulátorukon.
A feladatot egyszerűen el lehet végezni a
honlapjukon , csak rendszám és szerződésszám kell hozzá. Nagy
meglepetés nem ért, valóban egyezik a 2006. évre kalkulált díjam a
biztosító által kiküldött összeggel.
A kíváncsiságom nem hagyott alább, ezért megnéztem, mi lenne, ha
nem régi ügyfél lennék, hanem új, 2006-tól. Pontosabban az
érdekelt, honorálja-e a biztosító, hogy kitartok mellette már évek
óta.
Ekkor jött a számomra megdöbbentő észrevétel: ha új ügyfél
lennék, a saját múltammal és saját adataimmal éves szinten 1.928,-
forinttal kellene kevesebbet fizetnem. Fogtam magam elmentem a
helyi irodájukban, hogy rákérdezzek valóban így van-e, vagy csak
valami hiba van a rendszerben. Amikor feltettem a kérdést, már
láttam az arcokon, hogy ebbe beletrafáltam.
Szegény ügyfélszolgálatos bement az igazgatóhoz, és hozta a
választ: olcsóbb, ha új belépő vagyok.
Gondoltam, ha már itt vagyok, fel is mondom a szerződésem (amit
meg is tettem), és új ügyfélként, ami hirtelen lettem, újból
leszerződök a régi-új biztosítómmal, és ezzel a mutatvánnyal
keresek közel 2000,- forint.
Azt gondolom, a társaság a ló túloldalára esett azzal, hogy
energiáját az új ügyfelek megszerzésére fordítja úgy, hogy nem
kellőképpen figyel meglévő partnereire.
Azt ajánlom a Garancia Biztosító ügyfeleinek, szánjanak pár
percet arra, hogy megnézik jövő évi díjukat, és összevetik azzal,
mennyit fizetnének ugyanott, ugyanazért, ha új ügyfelek lennének.
Valószínűleg jobban járnak, ha felmondják szerződésüket, és újra
megkötik azt régi-új biztosítójuknál, az OTP Garanciával.
Összegezve: Gondolja végig mindenki, hogy megér-e neki egy
bizonyos összeget megtakarítani negyed órás munkával.
Ui. Ha a biztosítónak 100.000 ügyfele van, és mindenki csak
1000,-forintot spórol, akkor 100.000*1000, azaz 100 millió
forinttal kevesebbet fizetnénk mi régi, nem annyira értékes
ügyfelek.
Kérem, olvassák el észrevételemet, és ha gondolák tegyék közzé!
Beni Ferenc
Manapság tehát sok fáradságot megspórol az ember az internet
segítségével, hiszen gyorsan ellenőrizni tudja a díjszabásokat, sőt
több olyan honlap is működik, ahol össze tudja hasonlítani több
biztosító ajánlatát, a saját személyére vonatkoztatva. Persze azért ez
sem szentírás. Tavaly
volt például olyan biztosító, aki a honlapok üzemeltetőinek direkt
magasabb összegeket mondott, mint a valós biztosítási díja, mert
nem akarta, hogy a sok neten nézelődő, potencális ügyfél náluk kössön
biztosítást.
Aki bement hozzájuk az irodába, természetesen a tényleges díjjal
köthetett szerződést, csak hát kevesen mentek be, mert magasabbnak
tudták a díjat. Hogy ez idén is így van-e, egyelőre nem tudni,
mindenestre érdemes megkérdezni közvetlenül a biztosítót is. Biztos
örülnek majd az ügyfélszolgálati irodán a sok lemondó, és a sok megkötő
(akik azt hiszik, azt is most kell) mellett a sok telefonálónak.
A néhány éve működő internetes lemondás-megkötés mellett
egyre jobban terjed
az SMS-ben elvégezhető ügyintézés. Így nem kell az elfoglalt
autósnak órákig ücsörögnie, hanem a monitor mellől, vagy akár
telefonnal a kézben is intézkedhet.
Mindkét esetben fennáll az a rizikó - melyet a biztosítós szakértőnk
is jelentősnek ismert el -, hogy így
az ügyintézés ugyan megoldható, de erről kézzel fogható (írott)
dokumentumunk csak napok múlva lesz. Kovács 53 törzsőrmester pedig
azonnal kéri a biztosítás meglétének és érvényességének igazolását.
Az SMS-dologról még annyit érdemes tudni, hogy
az emelt díjas játékban több kérdésre kell egyesével
válaszolgatni, így érdemes azt is kiszámolni, a nagyjából 10
elküldött SMS-sel elintézett munka megérte-e. Erről ugyanis nem sokszor
van szó a hirdetésekben, csak az "akár 30%-os kedvezmény"-ről. Ami
egyébként csak egy, az ügyfélszerzési verseny győztesének ígérkező
biztosító trükkje.
Eddig, sőt még most is, ha valaki személyesen kötne akár náluk, akár
a biztosító valamelyik brókercégénél biztosítást,
be kell bizonyítania, hogy ő, vagy valaki a családjában a biztosító
egyesület névadó cégének dolgozója. Akkor jár csak a 30%-os
kedvezmény. Ezzel szemben a neten, vagy SMS-ben kötött biztosításnál
nem kell igazolni, meg sem kérdezik, mindenkinek jár.
Tehát van még több mint öt teljes napunk, így húzzon bele, aki
váltani akar. Még lemondani sem késő.
A
biztosítás.hu
észrevétele
A mostani cikkel kapcsolatban engedje meg, hogy néhány kiegészítést
tegyünk:
1. a "Az autósnak nem, hiszen ha év közben talál kedvezőbb
szolgáltatót -elvégre a biztosítás egyfajta szolgáltatás -, akkor az év
végéig még a kedvezőtlen tarifát kell fizetnie" nem következhet bé,
mert a díjak egy évre fixek. Tehát év közben nem lehet kedvezőbbet
találni, mint november-decemberben.
2. a felmondást nem nov. 30-ig, hanem dec 1-én 17.00 óráig lehet
megtenni, faxon pedig dec. 1 24 óráig.
3. a felmondásra nem 5 nap, hanem 8 áll még rendelkezésre
4. A 30%-os MÁV kedvezménynek SMS-ben sem feltétele hogy "ő, vagy
valaki a családjában a biztosító egyesület névadó cégének dolgozója."
legyen. Ez ugyanis nem jelent meg az újságban, így nem is
alkalmazható.
5. az online ügymenetnél nem kell vári napokat a szerződés
igazolására, mert az emailben megy ki, amint az ügyfél beküldi a
szerződéskötéshez szükséges iratokat. A rendőrök pedig ezen igazolást a
rajta feltüntetett 30 napig (azaz január végéig) elfogadják, mindenféle
csekk mutogatása nélkül is. (Ez a halasztott díjfizetéses megoldás 2003
óta minden biztosítóváltási időszakban így megy és még egy panasz sem
érkezett.)
Rácz István
ügyvezető
biztosítás.hu
További cikkeink










