Terjeszkedik a Blue Star

2003.12.23. 10:38

Akár járműtörténelmi mérföldkőnek is nevezhetnénk, hogy kínaiak teszik rá a kezüket egy külföldi autógyárra. Márpedig a hét végén eldőlt: a dél-koreai Ssangyong-ot, amely a Korando modellel írta be nevét az autóipari annalesekbe, egy China Blue Star (Kék Csillag) nevű vállalat szerzi meg.

A dolog érdekessége, hogy a Blue Star nem autógyártó, hanem vegyipari cég. A Ssangyong viszont ez idő szerint Dél-Korea négyes számú autóépítő vállalkozása, melyre korábban már a General Motors is szemet vetett (bár olyan nagyon azért nem). Abból a megfontolásból viszont, hogy egy Ázsiában lévő, azaz az ottani piaci terjeszkedést egyengető lehetőségről van szó, még a franciák és az indiaiak neve is felmerült, mint lehetséges szőke hercegeké.

Merthogy némi pénz is bele kell tenni a dél-koreaiba, amelyik egykoron a Daewoo leányvállalata volt, majd magára maradt, mikor a Daewoo összeomlott. Végül 34 különböző hitelező bank jóindulatából sikerült a mai napig fennmaradni, és még fejlesztésre is futotta. A kínaiak jelentkezése önmagában érdekes, hiszen javában tart a nyugat-európai, japán és amerikai versenyfutás a kínai autógyártási lehetőségek megszerzéséért, ahogy magáért a kínai piacért is.

Sokáig úgy tűnt, hogy a külföldi együttműködésben már megizmosodott, Kína vezető autóipari cégének mondott sanghaji autóipari konszern csap le a Ssanyongra, aztán kiderült, hogy a dél-koreai bankok olyan vevőt szeretnének, aki a vásárlás utáni napon, vagy már aznap letesz az asztalra egy csinos summát. A Blue Starnak másfél milliárd dollárnyit kell majd beleölnie a Jeep-koppintásairól ismert Ssangyongba, ahol egyébként elég nagy felháborodással fogadták, hogy a többségi főnök egy pénzzel ugyan rendelkező, de az autókhoz mit sem értő vegyipari nagyvállalat lenne. A többségi részvényes túlzás is volt, mert kezdetben 48,9 százalékot ajánlottak fel eladásra. Aztán később 55 százalékról beszéltek.

Ssangyongéknak természetesen az autós hozzáértés lenne fontos, hiszen éppen most indulnak újabb piaci próbálkozásokra Rexton nevű modelljük új változatával A kékcsillagosok azonban egy csinos 300 millió dolláros összeget azért helyeztek kilátásba, hogy a Ssangyong-ot kínai piaci sikerre vigyék. Az pedig már bőven lekötné a kapacitásokat.

A hitelező bankok részéről a választás egyértelmű volt, nevükben a Chohung bankház már a múlt héten elkötelezte magát a Blue Star mellett, közölve, hogy 55 százalékot adnának el, ami a cég mostani értékén számolva 560 millió amerikai dollár, bár egyes becslések szerint van az 625 millió is. A kínai áldozatvállalás nagyobb része tehát ipari befektetés.

Most már csak a kínaiak döntésének jogi véglegesítése, az esetleges akadályok elhárítása van hátra, ami talán nem is olyan egyszerű egy kommunista állami vállalatnál egy hatalmas országban. Bár lehet, hogy épp emiatt nem lesz semmi gond, és az ügyletet a márciusra tervezett időpontban véglegesíthetik.