Gyönyörű rövidítések közt vezet utunk. Rövidítések jelölhetnek
körzeteket, beosztásokat, felhasználási területet és konkrét
járműveket. A személyzet a legtöbb ilyen rövidítés
jelentésével tisztában van, az SFT például Surface Friction Tester,
a Marshaller: a follow me car ügyelője, az SRA Strictly
Restricted Area, és így tovább, és így tovább, egészen a MAU-ig,
ami Magasságos AtyaÚristent jelent, amit itt úgy hívnak, Duty Airside
Manager. DAM. A DAM-ot olyan magától értetődően hívja mindenki
DAM-nak, hogy el tudjuk képzelni, ahogy a felesége otthon azt
mondja: gyerekek, mindenki asztalhoz, mindjárt itt a DAM! Lévai
Tamás Lévai Tamásként mutatkozik be, Lévai Tamás feliratú kitűző is van
rajta, de a név valahogy nem bírt gyökeret ereszteni itt
Ferihegyen.
A legkevésbé érdekes repülőtéri autókkal melegítünk: Focus C-Maxok
adják a FOLLOW ME car-flottát. Nemrég cserélték le a több
mint kétszázezret futott VW Transportereket. Korábban azért volt
szükség ekkora járművekre a leszálló repülőgépek gardírozásához,
mert a gurulóutak radarrendszere csak a nagyobb vasat vette
észre. Én mondjuk follow me-célokra tökéletesen elegendőnek tartanék
egy Fiat Pandát, illetve leginkább Swiftet. A follow me-driverek
viszont egész nap a follow me autóban ülnek, és igen elégedettek
a C-Max méretével.
A terület 1515 hektár, amikor a DAM körbemegy a reptéren,
az 18 km, egy átlagos DAM-szolgálat 80-100 km. Naponta hatszor megy
körbe rutinellenőrzésre, ha semmi nem történik. A történés persze
nem feltétlenül tömegszerencsétlenség; lehet gumiszennyeződés
a pályán, ami vizesen rontja a tapadást, ezt egy 200 bar
nyomással betonra vizelő géppel tüntetik el. Havi átlag 2-4 madártetem
is előfordul. Az intakt tetemeket maga a DAM rakja nejlonzsákba,
a hajtómű-látogatásról érkező madarakhoz tisztítógépet kell
kivezényelni.
Egy follow me-bekísérés csak 4-5 km, de naponta több száz
repülőgépet kell behozni, így már nem is tűnik olyan lehetetlennek,
hogy tíz év alatt fejenként kétszázezret hoztak össze.
A munkaterületet a gurulóutak és a felszállópályák
alkotják, ezekhez külön engedély és persze jogosítvány kell, nem
beszélve az irányító engedélyéről. Az előtérre viszont – kísérettel –
bárki felmehet.
A
síkosságmérő Saabot korábban már teszteltük, most csak megyünk vele egy kört,
amiből nem sok derül ki, mert a diktafonomon csak valami végtelen,
igen bánatos hegedűszó vehető ki. A DAM nyilván ritkán méri maga
a kifutópálya tapadását, különben le tudná halkítani az üvöltő
rádiót, amellyel kapcsolatban én is tanácstalan vagyok.
A fejegység helyén vannak ugyan SET, CLEAR és hasonló feliratú
gombok, végül a kormányról halkítja le a DAM, úgyhogy épp
későn fedezem fel a kesztyűtartó alá kendácsolt hifit.
Az ötödik kerék mintázata és keménysége (7 atmoszféra) hasonló
a repülőgépek gumijaihoz, a számítógép által kalkulált
értékekhez igazítják a leszálló gépek fékrendszerét és
sugárfordítóját. A gépek elsősorban a hajtóművel fékeznek, de
"bármire fel kell készülni", mondja a DAM, és ezt a mondatot
ma még számtalanszor fogjuk hallani. Még a Boeing 747-es Jumbónak
is tudni kell megszakított felszálláskor, 250 km/h-s sebességről
hajtómű nélkül, kerékfékekkel megállni. Azt meg, hogy
a blokkolásgátlót (ABS-t) a repülőgépekhez találták fel,
valamint hogy a Lockheed ősi fékbetétgyártó mindenféle járműhöz,
remélhetőleg mindenki tudta.
A síkosságmérő autóban, de a DAM irodájában is számos
fénykardot találunk, melyekkel nyilván titokban minden új reptéri
alkalmazott évekig dzsedizik, mielőtt megszokná, és kizárólag
rendeltetésszerűen, repülőgépek leszállítására használná. Nem rossz,
hiszen egy nagy Maglite lámpa az alap, úgyhogy súlya az van, és egy
egyszerű műanyag kúpot húznak rá. Csak zümmögni kell hozzá, és
lekapcsolni a villanyt, aztán várhatjuk is Darth Mault Vecsés
irányából.
Végül behozunk két gépet a follow me carral, elég nyomasztó
a nagy lila WizzAir a sarkunkban. A leszálló gépek
kötelesek követni az autót, de viccelődni sajnos nem lehet velük. Ha
például pillanatnyi elmezavarra hivatkozva elkezdenénk összevissza
kacskaringózni, a repülő nem hagyhatja el a sárga vonalat.
Mókázáshoz tehát a DAM-nak be kéne rádióznia az irányítótoronyba,
mert a pilótával nincs rádiókapcsolata, és ha a torony
engedélyezné, lehetne például fogócskázni.
A repülőtéri Polgári Védelemnek van egy jó Unimogja, ami vontatott
már TU-154-est is, egy szép Land Rover Defendere csörlővel és annyi
feszítő- és vágószerszámmal, amennyivel bárki percek alatt hagyná maga
mögött az Alcatrazt. A csörlővel időnként egy-egy autós kollégát
mentenek ki, akinek síkos útviszonyok között kevésnek bizonyult az
aszfalt, így viszont csekély kárt tesznek a fűben. Na de
a legérdekesebb egy Mercedes mikrobusz, amit gyakorlatokon
használnak, ez volna a pont, ahonnan teljes összeomlás esetén
a ferihegyi Tommy Lee Jones a káoszt menedzselné.
A srácok látják az érdeklődést, hogy na, vajon miféle titkokat rejt
a CIA-központ, de technikailag a legérdekesebb
a tűzoltósisakra épített kamera, ami a képet drót nélkül
továbbítja a buszba szerelt LCD tévére. A hegesztett
zártszelvény tartó, amin a tévé helyet foglal, nem az
a fajta, amiért hajlandóak lennénk fizetni egy iparosnak, viszont
el nem romlik, az biztos. Alapvető CIA-kellék még a két kávéfőző;
igazából csak pumpálós termoszok, viszont aki látott már
szököttrabüldözős, havasikatasztrófás vagy bármi egyéb Tommy Lee
Jones-filmet, ennek is tud örülni. Van még egy klasszikus Magyar
Néphadsereg-teáskanna, a merőkanalas fajta.
A válságstáb pedig nem vész össze az asztalokon, legalábbis már nem.
Minden helyen felirat: Repülőtéri Biztonsági Szolgálat, Tűzoltásvezető,
Repülőtéri Polgári Védelem, Fegyveres Biztonsági Őrség, Légi Közlekdési
Igazgatóság, és tudják ki a főnök? Bizony, a DAM.
A ferihegyi katasztrófavédelemnek jut néhány irigylésre méltó
feladat is. Őket riasztják a gyanús csomagokhoz – rezgő csomag,
ismeretlen anyag, olajfolyás, üzemanyagfolyás,
fel kell készülni mindenre. Rezgő csomagban a tapasztalat
szerint két dolog szokott bekapcsolódni: villanyborotva és vibrátor.
Ilyenkor elő kell keríteni a csomag gazdáját, aki esetleg jobb, ha
elő sem kerül, és inkább megsemmisítik a pakkot, mert egy
váróteremnyi utas, tűzszerész és tűzoltó előtt kihalászni egy zümmögő
vibrátort nem embernek való. Hogy miért olyan veszélyes egy rezgő
csomag, nem tudjuk, legalábbis a ferihegyiek még nem hallottak
olyan bombáról, ami zümmögéssel jelezné robbanási szándékát. Hát ez
van, minden eshetőségre fel kell készülni, a kedves utasok például
még otthon vegyék ki az elemet a vibriből.
Szeptember 11. óta öröm a táska oldalzsebébe gyömöszölt
Completa is. A hánykolódás közben kiszakad a zacskó, és
a rakodó a célállomásban csak a fehér port látja. És
kezdődik a zárlat, elkülönítés, védőruha, gázálarc. A vámos
teszteli a kábítószergyanút, a tűzszerész, hogy robban-e,
a katasztrófavédelmiseknek lépfenetesztjük van.
Ezek mind nagyszerű dolgok, de mély hipnózisban már bevallanám, hogy
igazából két dolog miatt jöttem Ferihegyre. Az egyik a batmobile,
amivel a gépeket tolják le a csőrről, a másik az
ultramodern Panther tűzoltóautó. Csípős hideg van, dél felé járunk,
megérkezik Szollár Domokos Airport-szóvivő, aki elnézést kér
a késésért, csak beteg a gyerek, de igazából ő van keményen
dögrováson. Viszont Belső Piroska (kommunikációs munkatárs) hozott egy
nagy rakás szendvicset, reptéri árfolyamon lehet egy fél Lexus, és
Domokos egy leharcolt Transittal átvisz minket
a tűzoltóbázisra.
A szóvivő bevallja, hogy ő bizony sem repülésbuzi, sem autóbuzi nem
volt, még a gépek sem érdekelték különösebben, a szóvivés az
külön szakma, viszont vagy akceptálja a mi nyálcsorgó
tűzoltóautó-rajongásunkat, vagy amúgy is keményen bünteti
a Transitot, és talán ő is azon kollégák közé tartozik, akiket
időnként Unimoggal kell kicsörlőzni a zsombékból. Elhúzunk
a kertészet mellett, ami már nem működik, de a zajtól
eltekintve idillikus major benyomását kelti, én például szívesen
beköltöznék. Régen itt termesztették a dekorációs célra használt
virágokat. Az ántivilágban természetesen orgiákat is tartottak itt, nem
beszélve a magyar-koreai együttműködési megállapodás aláírásáról,
ami feltehetően szintén valóságos Szodoma és Gomorra volt.
A reptér határához érkezünk, a szögesdrót túloldalán illegális
szeméttelepek, a magasban, talán pár száz méterre a földről
végtelen varjúcsapat húz a szürke égen, jönnek telelni a nagy
orosz-ukrán síkságokról. A pilóták ennek nagyon nem örülnek,
szerencsére a varjak azért tudnak vigyázni magukra, és
a legtöbb madaras ütközés kora nyáron van, amikor a fiatal
ragadozó madarak repülni tanulnak. A madárbaleset-téma régóta nem
érinti a kommandósok gyakorló TU134-esét, ami szépen lepukkant
már, de attól jókat lehet benne ipi-apacsozni képzelt túszszedőkkel.
"József, követeléseinek teljesítése egy kis időbe kerül, addig engedje
el a nőket és a gyerekeket!".
Nem ez az egyetlen statikus gyakorlógép, van egy a tűzoltóknak
is, csak az övék Boeing 737-es, nem mintha ennek volna jelentősége.
A csűrőlapokat kicsit jobban megviseli a nagynyomású
fecskendő, mint a túsztárgyalás. A parancsnoki iroda falán
keretben, zöld posztó háttér előtt a két Panther szent
slusszkulcsa, ami igazából csak nyerskulcs, és a járművek jelképes
átadását jelentette. A tűzoltó igazi hardcore emberfajta,
a technikával a perverzitásig meghitt viszonyban van, úgy
tűnik, nem veszik sértésnek, hogy udvariassági körök helyett azonnal
a Pantherért lihegünk.
Az egyik 2005-ös, a másik 2006-os beszerzés. Minket
természetesen az utóbbi érdekel: zömök, nagyfejű illető, nem állna jól
neki a garbó. Jelenleg a világszínvonal csúcsa, és azok közé
a jó dolgok közé tartozik, amelyek szépek is. HAB5 a neve –
a reptéren minden járműnek lajstromszáma van, a tűzoltóautók
HAB1-2-3-4-5-je arra utal, hogy habbal is oltanak.
Nem akarunk neveletlen benyomást kelteni, ezért megisszuk szépen
a kávét, meghallgatjuk, hogy a HAB5 már teljes egészében
elektronikusan vezérelt tűzoltó jármű, akár egyetlen ember is olthat
vele, ez már a XXI. század technikája. Az oltás olyan szinten
számítógépvezérelt, hogy a Pantherben monitoron követhetjük
a folyamatábrát, hogyan nyitottuk a szivattyúkat, hol tart
a víz a vezetékekben, és melyik vízágyút kívánjuk igénybe
venni. Én a jobb oldali orrmonitorral indítok, persze csak miután
leértünk a garázsba, megcsodáltuk a letolt nadrággal ácsorgó
üres tűzoltóbakancsokat, melyekbe csak be kell ugrani, felrántani
a nadrágot, és már kaphatjuk is magunkra a kifordítva
a szék támlájára készített kabátot. A motor már jár,
beugrunk, és a riasztástól számított 40. másodpercre
a tűzoltóautó hátsó tengelye elhagyja az épületet.
A ferihegyi tűzoltóság a világ egyik legjobbja,
a nemzetközi sztenderd szerint 10 pontból 9-et érdemel. Lehet
hosszasan magyarázni, mi tartozik ebbe a minőségi osztályba,
a lényeg, hogy ha egy katasztrófafilm-paródiát forgatnának, és
a két kifutópályán egyszerre gyulladna ki két Jumbo, azokat is
hatékonyan tudnák oltani, egyszerre. A reptér fennállásának fél
évszázada alatt összesen kétszer kellett égő gépet oltani. 1975-ben
lezuhant egy IL-18-as; a pilóta az 1-es terminál melletti lámpákat
nézte leszállófénynek, és rossz helyen landolt. A 80-as években
pedig egy Cessna ereszkedett lángoló motorral, "de a srácok épp
kint fociztak, és látták, hogy baj van, még mielőtt a riasztást
megkaphatták volna, ezért mire földet ért, már csőre töltött
fecskendőkkel várták – szerencséje volt".
Egyszóval kissé mintha túlbiztosított lenne a dolog, de ugye
minden lehetőségre fel kell készülni, és az ember az ilyesmit
mindennek érzi, csak nem túlbiztosítottnak, ha egy túlzsúfolt gép éppen
nekirugaszkodna a felszállásnak, aztán mégse, és nem tudni, mi
van, csak az egyik hajtómű felől furcsa hangok hallatszanak.
Két gyakorlat közben meg várnak, és persze aktívan pihennek. Kedvenc
weboldaluk természetesen az
airportfire.com,
a végtelenségig tudnak nemzetközi katasztrófákról lebilincselő
szakmaisággal értekezni. Hajdu Csaba őrnagy, a parancsnok
kedvence egy délkelet-ázsiai hajtóműtűz, amikor sikeresen kimentették
az utasokat, aztán hirtelen ott termett valaki, és egy kézi poroltóval
adta elő a Bruce Willist, míg ki nem fogyott. Akkor elszaladt egy
másikért, és ez volt a szerencséje, mert közben a turbina
felrobbant.
A garázsban HAB3-nak van a legjobb anyakönyvi neve: Simon
Protectornak hívják, mint egy kemény arcélű képregényhőst.
A Pantherek persze modernebbek, hiszen ez 1992-es, de
a szemek csillogásából látszik, a tűzoltók számára csak akkor
kerek a világ, ha hallhatják Simon Protector pokoli motorhangját.
A világon négy készült belőle, van mindenféle nyűge, de ilyen
agresszív, böszme motorhang tényleg párját ritkítja
a haszonjárművek sorhatos, hosszú löketű világában. 12 literes
V8-as van benne. Félelmetes.
Átlag 10 ezer liter víz, ezerötszáz liter habkoncentrátum és 250
kiló oltópor, ennyi van egy-egy autón. A garázsban minden
tűzoltóautó kipufogóján gázelvezető: a plafonra szerelt sínen
rögzített cső segít, hogy a gyakori ellenőrző riasztások és
a minden reggeli ellenőrző kiállás során ne gázosítsák el magukat.
Aztán ha kiáll az autó, a cső végigsiklik a sínen, és
a kapuban automatikusan lecsatlakozik róla. A fontosabb
autókon elektromos motormelegítő is van, de minden indítómotor hálózati
áramot kap, így aztán nincs apelláta, menni kell.
A Panthernek már az ajtaja is inkább denevérszárny, mint nyílászáró.
Bekászálódáskor megkérnek minket, hogy ne nyúljunk semmihez, illetve
nyúlkálhatunk, csak a műszereket ne állítgassuk el, mert akkor az
ügyeletesnek végig kell bogarásznia az egészet. Természetesen az
utasülés felől is találok odabent egy pár tűzoltócsizmát, letolt
nadrággal.
Az áramosításra feláll a számítógép, mutatja a hat
vízkört, a főágyút és az orrmonitorokat, de még azt is elég
pontosan látjuk, hol tart konkrétan a víz. Közben elindulunk,
a Panther halkan remeg, de ez csak addig tart, míg a füstcső
le nem válik rólunk, és nem kap egy padlógázt: nagyon súlyosan indul
meg. Gondolom, csalóka a nagy tempó miatt, mert nagy vasban mindig
intenzív a gyorsulás, de ezzel talán nem kapnánk ki egy kétütemű
Trabanttól, mint a
Scaniával.
Van menet közbeni szivattyúkapcsolási lehetőség, de most az álló
helyit választjuk. És most tényleg, vizezhetek?- kérdem
a pilótától. Persze. Melyikkel? – nézek a három joystickra.
Amelyikkel akarsz. Ó, hát akkor az orrmonitorral kezdenék, köszönöm.
Uááááúúúú! Ez jó. Nagyon hamar ráérez az ember, és hatalmas erővel
zúdul ki a sugár – rossz célzással simán átlövünk hosszában
a gép felett, pedig olyan 30 méterre állhatunk a faroktól.
Kipróbálom a főágyút is; kardozni is lehet, mint Kemény Henrik
a csokiember ellen. A fotózó Árpád akkor lesz vizes, amikor
kipróbáljuk az önvédelmi fokozatot.
A sugár összetartása, vagy mije, terpesztése állítható, mégpedig
nagyon precízen: eldönthetjük mennyire terüljön a víz
a lézersugárral határosan egyenletes vastagságtól a széles
tölcsérig. Utóbbi az önvédelmi vízfüggöny, amit akkor vehetünk igénybe,
ha túl közel állunk egy váratlanul erőre kapó tűzfészekhez. És ilyenkor
a főágyú csinál elénk egy vízfalat, miközben a két
orrmonitorral még mindig olthatunk. Egy csoda. Hiába, a tűzoltóság
már csak olyan, mint a mentők meg a rendőrség: kevés
a fizetés, de sok az adrenalin.
A Panther, vagyis mondjuk ki a rendes nevét, HAB5 után nehéz
nagyot villantani, de az Aerotrac vontató jó egy erős holtversenyre.
Komoly tűzoltóautót ritkán látunk reptéren, de melyik igaz autóbuzinak
ne porcosodott volna a répája egy ilyet látva? Bizony, az Aerotrac
a Ferihegyre delegált Batmobile, vagy ha úgy tetszik,
hivatkozhatunk az Alien 2-re is, abban is valami ilyesmit alakítottak
át. Nyilvánvaló, hogy a kutya se törődött a formával, de
a funkció így is kiadta: több száz tonnás repülőgépek
tologatása-vontatása nagyjából ilyesmit kíván. Az Aerotrac magyar
tervezés, magyar gyártmány, Rába motorral, made in Hódgép, 1990. 18
tonna az össztömege – ez már télen is megtapad. Összkerekes, automata
váltós, van lassú és gyors fokozat. Lassúban nagyjából 20 km/h
a végsebesség, de szinte ellenállás nélkül mozdít meg 150
tonnát.
A fülke alacsony, hogy elférjen az egész a repülőgépek alatt,
a kerék viszont hatalmas, mert amikor ezt tervezték, még nem
voltak a maihoz hasonló terhelhetőségű kisebb abroncsok. Na jó,
mindenki meneküljön, hadd menjek vele egy kört!
Belül hagyományos, bármilyen húszéves teherautó, leszámítva, hogy
majdnem a földön ülünk. Ritkán jönnek be ennyire megérzéseim, de
itt előre tudtam, hogy ezt a kombinációt imádni fogom, és erre
tényleg. Hihetetlen: nem ültem még dízelvibrációval remegő nagyvasban
a kerékagy alatt. A kezelőszervek ütött-kopottak, de
mechanikailag nagyon egyben van, érezni rajta, hogy szeretik. És
a tologatás-vontatás mellett azért tud pár különös kunsztot,
például menet közben is lehet liftezni a fülkével, ha hátra
akarunk nézni, de a legdurvább, hogy az Aerotrac tud oldalazni
is.
Az Aerotrak csak nekem batmobile, a többiek általában az
1986-os Alien 2 (magyarul A bolygó neve: halál, angolul Aliens)
jellegzetes, négykerék-kormányzású katonai járművére
asszociálnak. Az Aliens járműve nagyobb, mint a ferihegyi, mert
a Heathrown kifejezetten 747-es Jumbók tologatására
rendszeresítették. A filmforgatáshoz a 72 tonnás
Douglas-Tugmastert jelentősen kikönnyítették, és megfelelő
álfegyverzettel látták el.
Az eltelt több mint két évtized ellenére a Douglas-Tugmaster
ma is létezik, és repülőtéri gépek mellett olyan
különlegességeket gyártanak, mint ez az
izé, ami képes a két tengelye közé fogni
mondjuk egy lakókonténert, és úgy önjárni.
Nem olyan durván, mint
a Csongrádi Ladacross rendezvényen tesztelt két fél-Wartburg (22 perc 40 után), de olyan
45 fokos szög körül tud előre sompolyogni. Nem csoda, hogy olyan
robotháborús hangulata van. Lámpa jelzi, mikor vannak egy síkban
a kerekek, akkor kapcsolhatjuk oldalazó menetre. Irányváltó és
kézifékkar, meg lehet indexelni. Megyek egy kört. Most mit mondjak? Nem
hasonlítható sem a szőlőkombájnhoz, sem a bányadömperhez, de
élményben mellettük a helye.
A második körben már oldalazok egy kicsit, aztán kis bénázás után
végigtolom a valamelyik Airbushoz való vonórudat a sárga
vonalon, ami meglepően könnyű, legalábbis ahhoz képest, amilyen
lehetetlen küldetés volt
ízelt traktor mögé kötött ekével tolatni . Még megy egy kört Árpád, aki eddig fotózott, és
Postás kolléga, aki csak léhűteni jött – hiába, az Aerotrac olyan az
autóbuzinak, mint rockzenésznek Pamela Anderson: legalább egyszer meg
kell hogy legyen.
Búcsút intünk tehát az
Előtérnek, és a hóeltakarító részleg felé vesszük az
irányt. Hóekék? Hát ja, mondjuk úgy, könnyű levezetés. Elvégre mi
veheti fel a versenyt HAB5 high-tech precizitásával, Simon
Protector könyörtelenségével vagy a kifutópálya markáns
macsójával, az Aerotrackal? Minőségben legfeljebb holtversenyre jók
a hóeltakarítók, de mennyiségre olyat tudnak, hogy az felér egy
gyomorba rúgással. Megállunk a jó száz méter hosszú beton téglalap
előtt, a Budapest Airport szóvivője a hátsó ülésre pillant,
és egy pillanatra elakad a szava.
– Nem mondjátok, hogy az összes szendvics elfogyott!
Hát pedig sajnos de. Életemben nem ettem még ennyi szendvicset.
A Postással szerintem úgy fejenként nyolc körül termeltünk, Árpád
állandóan fotózott, úgyhogy ő csak hatot-hetet ehetett; nagy láda volt,
színültig, és csak egy kis szemét maradt. Hiába, ezekben a mai
szendvicsekben, úgy látszik, nincs anyag, pedig egyébként finomak
voltak. Domokos megtorlásul elmondja, hogy ez a hóekehangár
szolgálna egy klasszikus, két Jumbó-s tömegszerencsétlenség esetén
halottszortírozóul – hűthető, fűthető. De persze, mint már mondottuk
volt, az az egyetlen halálos baleset volt itt, a 70-es években.
Viszont, és most vegyünk egy mély lélegzetet, és énekeljük kórusban:
minden eshetőségre fel kell készülni.
A Nagy Ferihegyi Túlbiztosítás-győztes akkor is
a hóeltakarító-flotta. Belépünk a csarnokba: négy brutális
méretű hóeke. Na, mondom, ezekkel már percek alatt le lehet tolni
a kifutópályát. Bánkuti László hóeltakarítási alkirály nem érti,
mi a fenét álmélkodok, kinyit egy ajtót, és szól, hogy erre
tessék. Ez ugyanis csak valami előszobaféle volt, és ami a fő
csarnokban van, az olyasmit vált ki az emberből, amit A halál 50
órájában érzett a parancsnok, amikor megmutatták neki
a titkos Panzerdivisiont. Mercedes és Iveco hóekék
a félhomályban, nyolc, kilenc, tíz, tizenöt – úristen,
mennyi?!
A nehéztüzérség mellett komoly sztár a rombóló, az Unimog
homlokmaró, amit láttunk már két hete az Unimog-találkozón is. Ez az,
aminek utána kellett számolnunk, mert nem hittük el, hogy percenként öt
ezer tonna havat bír kikúrni a hóra; ezzel sikerült egyszer
behóágyúzni egy hangár oldalablakait, és teleszórni a 4-es utat.
Most, hogy beindítják, és mély, fémesen súrlódó, suhogó hanggal
megindul felénk, számolás nélkül is elhisszük.
Összesen tizennyolc nagy teljesítményű gép – és természetesen
a vontatott szerelvény nem számít bele, pedig egy Schörling
vontatmányban, ami a hóeke által hagyott havat keféli fel és lövi
oldalra, külön van egy V8-as Mercedes dízel, és a turbina akkora
szelet csinál, ami egy elefántot is percek alatt megszárítana. Vagy öt
méterre állok mellé a kezemben egy kóróval, László beindítja,
a turbinaszél azonnal kitépi a kezemből, és a halott
növény egy pillanat alatt a garázsajtóig repül.
Szakmailag itt természetesen ugyanaz az adrenalinfüggőség uralkodik,
mint a tűzoltóknál, várakozásteljes izgalommal szippantanak
a téli szélbe, várják már, hogy a hóekék lépcső alakzatban
megindulhassanak, jobb szélen az Unimoggal, aki a többiek
ekézményét hajigálja a távolba. Az egész évben csak pihengélő
autókat ilyenkor a járműosztály dolgozói vezetik, akik egyébként
szervizelnek, és nemcsak a gépekre büszkék, hanem
a munkaszervezési rendszerre is.
A húszéves hóekéket egyébként szinte lehetetlen megkülönböztetni az
újaktól: nap nem sütötte őket, temperált szárazságban töltik éveiket,
máshol nem hakniznak, hiszen főállású hóekék. Ha tehát van hó, kölcsön
sem adják őket mondjuk a közterület-fenntartónak, mert akkor úgyis
szükség van rájuk Ferihegyen. Az egyik kifutópálya 3700, a másik
3100 méter hosszú. Széltében nemrég csökkentették a használt beton
szélességét 45 méterre, ezt tolják tisztára fél óra alatt. Így lehet
tehát az, hogy Ferihegy nem zár be, jöhet tűz, hó, terror, anthrax vagy
vibrátor, mindenre felkészültek. Csak a szendvics fogyott el.
További cikkeink





![Der neue Mercedes-Benz C 400 4MATIC elektrisch. Energieverbrauch kombiniert: 18,6-14,2 kWh/100 km | CO₂-Emissionen kombiniert: 0 g/km | CO₂-Klasse: A [1] Exterieur: AMG Line; MANUFAKTUR opalithweiß metallic bright [1] Die Angaben sind vorläufig. Es liegen bislang weder bestätigte Werte von einer amtlich anerkannten Prüforganisation noch eine EG-Typgenehmigung noch eine Konformitätsbescheinigung mit amtlichen Werten vor. Abweichungen zwischen den Angaben und den amtlichen Werten sind möglich. //The all-new Mercedes-Benz C 400 4MATIC electric. Energy consumption combined: 18,6-14,2 kWh/100 km | CO₂ emissions combined: 0 g/km | CO₂ class: A [1] Exterior: AMG Line; MANUFAKTUR opalithe white bright [1] The information is provisional. Neither confirmed values from an officially recognised testing organisation nor an EC type approval nor a certificate of conformity with official values are available to date. Deviations between the data and the official values are possible.](/media/images/Original-50543-26c0043-001.format-jpeg.max-370x278.jpg)

