Miről lenne szó, miről… Hát persze, hogy a magyar használtautó-piacról. Ami felett látszatra zavartalanul repül el az autóipari mamutokat porba sújtó recesszió. De a sziklaszilárd felszín alatt beindult már a mocorgás, egyik-másik rejtett iszapréteg nyálkás csuszamlásba kezdett.
#csokkenes {
width: 250px;
float: right;
margin-left: 15px;
background-color: white;
padding: 15px;
}
Minden, hangsúlyozom, MINDEN autómárka 25-30 százalékos
árengedménnyel árulja új autóit Magyarországon, ezen a nem is
itatós-, inkább selyempapír-vékonyságú árréseiről elhíresült piacon.
Amelyik nem, az csak azért köti az ebet a karóhoz, hogy nekem ne
legyen igazam, az olvasónak pedig legyen legalább egy apró oka
villámokat szóró billentyűzettel reklamáló leveleket irkálni. Csak meg
ne rázza a kötözködőket a nagyfesz, vigyázat.
Vannak márkák, amelyek előbb kezdték a giga-leértékeléseket,
akadnak, akik csak mostanában eszméltek, az ártartók pedig vagy nagyon
stabil lábakon állnak, vagy vakok, vagy vakmerők. Akik előbb kezdték,
talán azok jártak jól, hiszen közülük néhány kifogyott az autóból. Ha
veszteséggel is, de az éves kontingens egy része teljesítve, ez is
valami, ezekre az időkre úgysincs recept, ha ott áll a csőre
töltött T-72-es az alagút végén, amelyikbe rohanunk éppen befele, az
úgyis szétrongyolja az egész bagázst. Ha nincs, a korán ébredők
lesznek az elsők, akik újra napfényt látnak.
Na mármost: ha az új, négymillió forintos autó huszonöt százalékkal
olcsóbb, akkor ő jelenleg hárommillióba kerül, még ha vannak is ezekben
a konstrukciókban pénzügyi trükkök. Ugyanannak a típusnak
a tavaly négymillióért megvett, ma a használtpiacon 3,5
milliót érő példánya tehát nem érhet 3,5 milliót, ha ugyanannyiért van
felpattintatlan dísztárcsájú, nejlonhuzatos szűz is, ez logikus. Ha
fene fenét is eszik, az újabb használt autók ára rövidesen
tisztességesen megindul lefele. Olyan húsz-huszonöt százalékot.
A kicsit régebbiekét pedig a kicsit újabbak nyomják majd
le.
Nem vagyok jós, nem vagyok pénzügyi szakértő, és most
a pénzügyi szakértők sem igen tudnak hozzászólni
a folyamatokhoz, legfeljebb az euró/forint rátákat tippelgetik
hüledezve kávé gőze fölött a büfében. Ezért csak tippelek: az
újautó-árcsökkentések másodlagos hatásaként a tízéves kocsiknak is
minimum tíz százalékkal le fog menni az értéke a nem túl távoli
jövőben. Ha nem többel. És így gyűrűzik majd ez az egész hullám, lefele
a száz-kétszázezer forintos csoffadékokig, ahonnan már nincs
lejjebb, csak a gördeszka és a hajléktalanszállói
ingyenleves. Addigra persze elnyeli a hullámot a piac, tehát
az igazán olcsó autók ára nyilván nem megy majd lejjebb, de minden, ami
fölötte van, igen, úgy négy-ötszázezer forintos mélységig.
Mivel már jó négy hónapja megy a riogatás ezzel
a recesszióval, és jó két hónapja a szélesebb tömegek is
alaposan érzik, milyen fájdalmassá vált minden, amire korábban „svájci
frank alapú hitel” feliratot stempliztek a kiváló pénzügyi
manipulatőrök, gondoltam, csak látszanak már változások
a használtautó-árakon is.
Mellesleg mostanában
vettem egy 24 éves kombi Mercedest , és ahogy nézem az internetes
autófigyelőmet, majdnem minden, alig három hete a parkolóba tett,
általam megfigyelt hasonló öreg Mercit megvettek mára (12-ből 9-et),
pedig némelyik elég romos állapotú volt, bottal nem piszkáltam volna
azokat. És még egy sztori: már a recesszió idején,
bő egy hét leforgása alatt adtam el műszakilag korrekt, de
lényegében vékony fémcsíkok által egyben tartott, seregnyi lyukból
álló, 36 éves Mercedesemet, illetve egy barátom a napokban nem
egészen 24 óra alatt vált meg hátulról rommá tört, a vonóhorog
miatt derékban elgörbült, erősen kopottas, de még nagyobbrészt acélból
álló, hasonló korú Mercedesétől. És egyik sem hulladékárban ment el.
Valami csak történt, egy évvel ezelőtt még nem volt ebben
a szegmensben ilyen mozgás. Nocsak-nocsak, jönnek már le fentről,
a hiteles autók irányából a zsíros kuncsaftok?
Eldöntöttem, utánanézek. Előtúrtam 2008 nyaráról egy Expressz
autó-motor hirdetési újságot, nekihasaltam a mostani áraknak, és
négy éjszakán át daráltam befelé az adatokat, táblázatot gyártottam.
Bevallom, kicsit megviselt, nem csinálok többé ilyet, csúnya kulimunka.
Amikor már harmadszor maradtam fenn miatta hajnali negyed háromig, már
gyűlöltem az egészet. Nem átkozhattam senkit, csak magamat, hiszen az
én ötletem volt az egész. Az vezérelt, hogy a végén majd
gyönyörűen kirajzolódik: a luxusautók ára a padlóra tottyant,
akár valami telipufogott babapelenka, a kis fogyasztású, olcsó
kiskocsiké sólyomként az egekben szárnyal, az öregek megdrágultak,
a különlegességek megmakkantak. Már előre dörzsöltem a kezem,
micsoda konklúziókat lehet majd levonni.
Hát… a számok alapján semmilyet.
Módszerem a következő volt: kijegyzeteltem az összes fontos
típus nagyobb, kisebb, illetve dízelmotoros variánsait, azok különféle
karosszériatípusait, lehetőleg többféle évjáratban, mindezt a régi
újságból. Persze hézagos lett a lista, mert mindenből mindenféle
évjáratot, mindenféle kivitelben nem lehet egyetlen Expressz újságba
beletenni. Aztán a mostani
internetes Expresszből (ahol
a papíralapúhoz képest nagyobb a választék) kerestem hozzájuk
párokat, azonos kivitelben, azonos motorral. Figyeltem az évjáratra,
a kilométerfutásra (amennyire ennek hinni lehet Magyarországon),
hogy van-e a kocsiban klímaberendezés (mert ez erős értéknövelő
tényező az egy-kétmilliós autók körében), meg hogy vizsga nélküli, még
forgalomba nem helyezett, esetleg törött, extra elhasznált, hiányos,
átalakított autókat ne tegyek az épek mellé. A kispolgári
középszert néztem, az a leginkább mérvadó.
Persze millió és egy taposóakna van és volt az analízisben.
A kocsik konkrét állapota és kivitele például, hiszen egy kis
mattulás, egy kis belejavítás, néhánnyal több extra, valami ügyesebb,
illetve bénább szín, a bagós használat bűze százezreket lökhet
ide-oda egy kocsi értékén. És egy eldugott faluban levő, drága autót is
nehezebb eladni, mint azt, amelyik valamelyik budapesti, szegedi,
pécsi, gondozott kereskedésben pihen. No meg sok autóhoz nem is
találtam megfelelő párt, ezért ha csak kicsi volt a csúsztatás
(odébb volt a futásteljesítmény, eggyel más volt az évjárat),
megjegyzéssel azért betettem a táblázatba, de ha nagyobb, akkor
egyszerűen kihúztam a modellvariánst. Így is összejött az eredeti
kétszázhetvenből bő kétszáz autó, ami a lehetséges hibákat,
csúsztatásokat figyelembe véve azért elég releváns valamiféle kép
megsejtéséhez.
Ray Charles többet sejtett abból, túrja-e valaki a nézőtéren az
orrát a koncertje közben, mint én most a piaci helyzet
alakulásáról. Az autók összátlagát nézve van ugyan 300 ezer forintnyi
esés az árakban, ami a vizsgált kocsik 2008-ban még 2,9, jelenleg
2,6 milliós átlagárát tekintve tíz százalék körüli. Ha figyelembe
vesszük, hogy a tavaly nyári hirdetések és a mostaniak
megjelenése között eltelt fél év, ezalatt pedig csökkent a taglalt
autók ára, valamint, hogy a nyomtatott Expresszbe pénzért, az
internetesbe viszont ingyen lehet betenni a hirdetéseket (ez az
jelenti, hogy utóbbiba spórolósabb tulajok is beteszik kocsijaikat,
olcsóbb autók is megjelennek), ez a különbség még sokkal kisebb,
közel hibahatáron belüli.
Halkan összefoglalnám akkor az eddigieket: a fél- és tízmillió
közé árazott autókból kimazsolázott kétszáz példány ára nem mutat
észrevehető visszaesést a tavalyi, recesszió előtti állapothoz
képest. Bing-bang.
Hurrá, nincs recesszió, ennyit megtudtam. De azért ekkora szívást
nehezen viseltem volna. Hogy pocsékba menjen négy komplett estém és
éjszakám, amit eltölthettem volna a gyerekeimmel, csak azért, hogy
ne tudjak meg semmit és hülyén haljak meg… Ez a rühes táblázat, de
tényleg. Az olvasó szent, érte élek, eddig oké, de az azért mégiscsak
túlzás, hogy vérben forgó, belülről sós murvával behintett héjú
szemeimmel most erre a használhatatlan adatömledvényre kelljen
vaksin pislognom öt óra alvás után. Amiből persze az Excel összes bűvös
algoritmusával sem lehet kiszedni egy fia értelmes információt sem.
Nincs igazság a Földön.
| Gyártó | Csökkenés %-ban |
|---|---|
| átlag | -10,7 |
| Alfa Romeo | -24 |
| Audi | -7,6 |
| BMW | 2,1 |
| Chevrolet | -6,9 |
| Citroen | -9,3 |
| Dacia | -28,9 |
| Daewoo | -8,8 |
| Fiat | -13,4 |
| Ford | -11,1 |
| Honda | -7,3 |
| Lexus | -0,9 |
| Mazda | -8,1 |
| Mercedes-Benz | -4,3 |
| Nissan | -10,7 |
| Opel | -9,7 |
| Peugeot | -8,5 |
| Renault | -14,2 |
| Rover | -15,7 |
| Seat | -14,4 |
| Skoda | -12,4 |
| Smart | -8,8 |
| Suzuki | -20,7 |
| Toyota | -9,4 |
| Volvo | -6,2 |
| Volkswagen | -14,6 |
A táblázatból, amit készítettem, pár dolog azért látszik. Az
általános árcsökkenés számításaim szerint 10,7 százalékos volt
fél év alatt. Kicsit okkult dolognak érzem, hogy
a márkánkénti változásokból messzemenő következtetéseket
vonjak le, hiszen ezek a számok egyszerre és
szétválaszthatatlanul tartalmaznak minimum három dolgot:
– a márka vásárlóinak törlesztési képességét
– kisebb mértékben a márka autóira általában
jellemző értékvesztést (féléves távon befolyásoló tényező lehet
a rapid értékcsökkenés)
– befolyásoló tényezőként néhány típusfrissítés, egy
átfogó modellváltás sokat ront a régebbivé váló autók
értékén.
Mindazonáltal, na mármost és csakazértis vonjunk le
következtetéseket. Például, hogy a luxusszektor – tehát
a BMW, a Lexus, a Mercedes, a Volvo, az
Audi – elég jól, messze átlag fölött tartja magát.
Kirajzolódik az is, hogy a mostanában sikeresnek
tartott márkák – Chevrolet (Daewoo), Honda, Mazda – autói
szintén stabilan tartják az árukat. A Peugeot és
a Smart is jól áll, Magyarországon ugyanis tipikusan az
átlagnál tehetősebbek veszik e két márka autóit, ezeket
a tulajdonosokat még nem zavarja a magasabb
törlesztőrészlet.
Az átlagértéktől másfél százaléknyira levő, középső sávban
a Citroën, a Toyota, az Opel, a Nissan,
a Ford márkák laknak, amelyeknél szintén
bejön a hitelszakértő meglátása , miszerint ezeket az
autókat sem az utolsó fillérjeiket beáldozó kisnyugdíjasok
vették.
Innentől csúnyább a helyzet. Skoda, Fiat, Renault, Seat
– vegyesebb a társaság, itt már sokan erő fölött vállalták
a kocsikat. Érthetetlen a VW rossz szereplése, amíg
meg nem nézzük típusra bontva a listát. A régebbi
Golfok, Passatok tulajai, úgy látszik, megemelték magukat, túl
nagy volt a zsákmány. De valószínűleg az is szerepet
játszik a gyatra VW-számok létrejöttében, hogy régebben
ezeket az autókat irreálisan túlárazták a használtpiacon,
a recessziós tisztítókúra azonban földre hozta őket.
A Rover gyatra adatait nem kell magyarázni, érthető, hogy
a viharfelhők közeledtével senki nem szeretne olyan márka
autójában csücsülni, ami már nem is létezik. Azazhogy létezik,
azok kezében van, akiké most Amerika is, onnan alkatrész
nehezen jön majd, ha bármi elromlik. Kínából, ugye értik.
Az Alfa Romeo adatát két autóból szűrtem le, az egyik egy
brutális értékvesztést mutató 166-pár volt, de a 147-es
önmagában nem is muzsikál rosszul, a milánóiakkal tehát
inkább ne foglalkozzunk.
Elérkeztünk a Suzukihoz és a Daciához. Bizony, az
igazi vesztesek e két márka vásárlói. Tíz évre felvett hitelek,
tíz százalék alatti kezdő befizetések – szarból nem lehet várat
építeni. Akinek a tizenöt éves Skodát is nehéz volt
fenntartania, nem gondolhatta komolyan, hogy klímás, ABS-es,
vadiúj autóba ülhet büntetés nélkül. Ezt igazából mindenki
sejtette, csak a kereskedők mégis elfelejtették
megemlíteni, amikor a finanszírozási táblázatokat
lobogtatva belecsábították szerencsétlen vevőket az
üzletkötésbe. Most aztán mindannyian benne vagyunk. Nyakig.
A kereskedő, az bezzeg mindig tudja a tutit. Hiába,
a profi tudás pótolhatatlan. Mindent megmagyarázunk
a következő oldalon.
Felhívtam autókereskedő barátomat, ő legalább okos, mindig tudja, mi
a stájsz. Persze készültem, kicsit más volt a helyzet mint
egyéb esetekben, amikor én csak hallgatok. Egyik oldalon álltam én,
a megdönthetetlen tények obeliszkjének legmagasabb platformján
csillogtatva homlokomat, a másikon ő, a mérgektől rotyogó
nepperkondér mellett, a misztikus, megfogalmazhatatlan,
empirikusan szerzett piaci információk birtokában. Gondoltam, jó meccs
kerekedik, amelynek a végére a tudományos analízist megint
csak romba dönti a magyar rögvaló. De igazából nem. Ő is hasonlóan
látta a helyzetet.
Mint kiderült, a nagyon olcsó autók tényleg forognak
valamennyire. Viszonylag kevés van belőlük, ugyanakkor a jóval
nagyobb mennyiséget jelentő, eddig hitelezett autóban ülők kis része
már kezd átnyergelni rájuk. Ami onnan kevés embernek tűnik, az óriási
tömeg a csoffadt autók kicsi piacán.
Fent, a drága luxuskocsik messzi távolságában szintén mozog
a piac, ott még van pénz, lesz is, ki tudja honnan. De éppen
középtájt, ahová az expresszes autók derékhada tartozik, betonba
öntöttek minden mozgást. E kocsik javarészén hiteltartozás van, és
gyakoribbak a milliós tételek, mint a százezresek.
A svájci frank alapú hitelek törlesztőrészletei pedig csúnyán
megugrottak mostanában, aki eddig hetven-nyolcvanezer forintot fizetett
havonta, annál nem ritka már a száztíz-százhúszezer forint fölötti
havi adag sem.
Vegyünk egy mintaügyfelet, aki nem nullásra vitte el az autót, hanem
rendes mennyiséget fizetett be, rövid futamidőre vállalta
a hitelt, szóval korrektül állt hozzá, illúziók nélkül. Beletett
mondjuk 1,5 millió forintot a 3,2 milliós autó megvásárlásába,
használta egy évig, azóta kifizetett rá másik hétszázezer forintot
törlesztőben. Októberben még úgy gondolta, van egy 2,7 milliót érő
kocsija. A meghitt karácsonyi fagyújtogatás és áldásos
bejglirosszullétek élményét beárnyékolta a mind nehezebben
fizethető hitel réme, hiszen még az a tetves év végi prémium is
elmaradt a cégnél. Jól van, no, menjen el a Yaris 2,7-ért,
csak sikerüljön már lejönni a szerről. Decemberi számítások
szerint még van rajta 1,7 millió tartozás, marad kerek egy milla, abból
kijön egy használt Astra, kibekkelni kiváló lesz.
Ilyenkor jön a Szent Megvilágosodás. Ugyanis a január
végi, betegeskedő gazdasági és időjárási klímában a kiváló
állapotú Yarisra még a legügyesebb nepper is csak 2,4 millióért
talál vevőt. A bank viszont közben már 1,9-et követel, hiába, no,
az idő néha hajlamos felgyorsulni, egy hónap alatt több évet romlott
megint a forint, ez az időutazás öcsém, nem a sztártrek.
Marad a cudar realitás – ötszázezer forint csusszan
a korgó zsebbe. Egy év alatt elillant a kasszából közel
kétmillió forint. Egy nem igazán villantós kisautó egyévnyi
használatáért szörnyű büntetés ez, nem is lehet igaz. Oké, most
recesszió van, ilyenkor fejük tetejére állnak a dolgok. Akkor
viszont ő, az eladó most inkább kicsit kivár, tavasszal kisüt majd
a nap, gatyába rázódik az a fránya gazdaság, nem mehet ez így
a végtelenségig.
Nem egy tucat, és nem is csak ezer autós jár ebben a cipőben
Magyarországon, hanem százezrek, az autóállomány 80 százaléka ugyanis
hitellel terhelt. A részletek alatt rogyadozók közül sokaknak
megfordult már a fejében, hogy levetik a svájci málhát, és
tisztán kifizetett, saját törzskönyves, olcsó autóba ülnek át. De
utánaszámoltak, és a többségüknek nemhogy pénz nem ütné
a markát egy ilyen eladás után, hanem még rá is kellene fizetniük
arra, amennyiért eladják a kocsit, hogy nullára másszanak vissza.
Értik – fizetni azért, hogy a családi kedvenc, a mobilitás
zálogát jelentő, csillogó, klímás, ezüstmetál Polo helyén űr
tátonghasson a parkolóban.
Hát azt már nem! Ekkor döntenek úgy: az autó marad, mert
a fizetős alternatíva egyszerűen nem jöhet szóba. Ezért van, hogy
a piacnak ez a középső része (nagyjából az 1-4 millió forint
közötti autók tartoznak ide, tehát az autóállomány jelentős hányada)
befagyott mostanra, szinte nincs mozgás.
A kínálati árak ugyanazok, mint tavaly, hiszen
a visszafizetendő (és az árfolyamromlással egyre növekvő)
maradékösszeg miatt öngyilkosság lenne lejjebb vinni őket. Vevő viszont
alig, mert mindenki ül a megszokott kocsijában, és kivár, ezt
a sztorit már ismerjük. Ugyanaz történik, mint pár évvel ezelőtt,
amikor befagyott az ingatlanpiac. Addig mindig emelkedtek az
ingatlanárak, tehát a 2002-ben 10,5 millióért vett kétszobás,
észak-budai panelt 12-re taksálta az eladó 2006-ban, mikor valójában
maximum 10-ért lehetett volna eladni. Mert megálltak az árak, mint most
az autókéi, csak akkor legalább nem volt hitelválság. Majd csak jön egy
vevő, én elvagyok itt – gondolta az egyszeri paneleladó, és hallgatta
tovább a lift zúgását, az alkoholista szomszédék őrjöngő,
késszúrásos veszekedéseit, a csótányok csámcsogását
a kredencben. Ki lehet bírni? Ha az alternatíva a híd alja,
simán, még jó is. Igen ám, de az autó közel sem annyira szükségcikk,
mint a lakás, itt gyorsabban mozdulnak a dolgok.
Ha tovább tart a recesszió – márpedig egyelőre nagyon nem látni
a végét –, egyre többen nem tudják majd fizetni azokat
a részleteket, amelyeket békeidőben vakhittel alaposan kicentiztek
az autóra. Ha minden kötél szakad, eljön az az idő, hogy sokan inkább
befizetnek majd a bankba, mint hogy tovább hurcolják
a terhet.
A legrosszabb forgatókönyv, ha tömeges gyakorlattá válik
a visszafizetéses eladás. Amennyiben sokat gyengül még
a forint, ez megtörténhet akár pár hónapon belül is. Nos, ekkor az
újszerű, visszaadott használt autók özöne ellepi majd a piacot,
ami további árcsökkenésekhez vezet. Nem beszélve arról, hogy emiatt az
új autókat is nehezebb lesz eladni, hiszen maguk a forgalmazók sem
tudnak majd trükköket kitalálni arra, hogyan versenyezzenek
portékáikkal a nagy mennyiségű, keveset futott, még garanciális,
töretlen, ám csak töredék árú használtakkal. Ez pedig tovább mélyíti
majd a gazdasági válságot, hiszen az autógyáraknak ismét csak
korlátozniuk kell a termelésüket. És persze
a hitelintézeteknek sem tesz majd jót, hogy elveszítik
a fizetőiket, tehát másik irányból is tovább mélyül
a recesszió.
Mindemellett a vállalati autóflottákat is kisebbre veszik – aki
eddig Mondóval járt, most Focust, esetleg Fiestát kap, aki Focusszal,
az Fiestát, aki pedig fiestázott, az sziesztázhat majd a buszon
onnantól. Nagy mennyiségű céges autó szabadul majd a piacra,
ráadásul borítékolható, hogy néhány cég bedől, pár multi kivonul.
Őutánuk is marad néhány tízezer verda, ne aggódjanak. Még a Hősök
terén is használtautó-piac lesz.
A hitelekkel terhelt, legatyásodott magánvevők, és a BKV
szolgáltatási színvonalától elszokott, korábban céges autóval, most
tömegközlekedéssel járók hazatérnek majd a bankból a tömött
5-ös busszal, a cégtől a 49-es villamossal, végre szabadon.
De mivel autózni szükséges, azért mindkettő benéz a sublótba,
összesöpri a morzsákat, és nekiindul az addigi hárommilliós Yaris,
a fizetett benzines Fiesta helyett egy kopottas, de működő romot
keresni. Például valami húszéves Corollát a zsebpiszokból kivakart
százötvenezerért. Ha ez is bekövetkezik, szokatlan zsizsegés lesz
tapasztalható a piac alján, ott az árak nemigen fognak
változni.
Létezik optimistább forgatókönyv is. Például reménykedhetünk abban,
hogy a svájci frank és a forint árfolyama megáll valamilyen,
még a többség számára elviselhető szinten, és a családok
zöme, fogcsikorgatva bár, de ki tudja csengetni a törlesztőket.
Ekkor elmarad a dominóeffektus, és az erősen beiszaposodott piac,
ha lassan is, de idővel magára talál. Én bizakodok, hiszen senkinek nem
érdeke, hogy fejre álljon a gazdaság.
Nem ad hitelt autóra a bank? Kell
a pénz a házfelújításra, ezért mégis megtartja a tízéves
Mondeót, de már köhög, és javítani kéne? Tavaly még büszke volt
rá, de ma már soknak tűnik a Carina kilencliteres fogyasztása?
Vagy egyszerűen csak jó és olcsó akkut keres? Olvasgassa a
Válságblogot,
amelyben mind több, a krízissel kapcsolatos megoldási ötlettel
állunk elő.
Kattintson ide , autózzon velünk benzinpárán, tartsa fenn verdáját
hulladékpapír-áron!
