Biztos, hogy vannak ilyen autók is, de én most olyat mutatok, amin jól látható - ha szabad azt mondani -: jellegzetes nyomokat hagyott a női tulajdonlás és használat. Mielőtt a TotalCar nőnemű olvasói hímsovinizmussal vádolnának, és azt követelnék, hogy az egyetlen, mindig nálam lévő szerszámomnál fogva akasszanak ki egy nagyobb használtautó-kereskedés kapujára, előrebocsátom, hogy nagyon sok ügyes, okos, gyönyörű nőt ismerek, akik férfiakat megszégyenítően jól, rátermetten és talpraesetten vezetik gépkocsijukat - ez a szegény pont nem ilyeneket fogott ki. Bizony, nem születhet minden jármű az élet napos oldalára.

Vizsgálódásunk alanya tízéves Daewoo Matiz - szeretni való, formás városi kisautó, amiben az okos térkihasználásnak köszönhetően szinte már komfortosan utazhat négy ember, és még elfogadható csomagtér is található mögöttük. A műszerfal egyszerű, de aranyos, az első ülések egészen kényelmesek, a nyolcszáz köbcentis, ötvenkét lóerős motorocska hozza, ami tőle várható. A gyári hangszórók vacakul szólnak - de hát melyik miniben nem? Régebben vezettem ilyet pár hétig, komolyan mondom, egészen megkedveltem, még becenevet is adtam neki: nagy szemeire és orrformájára tekintettel elneveztem Guppinak.

Ezt a fehér guppit is szerették, nem is hajtották nagyon, inkább csak furcsán. De menjünk sorjában! Az első tulajdonos kiléte homályba vész, annyit tudni róla, hogy ő is hölgy volt. A kis Matizt néhány apró karcolással, de méltányos áron adta tovább - az csak később derült ki, hogy a jobb első ajtót valamikor megnyomta. Szerencsére szépen javították, így a második tulajdonosnak, egy nyugdíjas hölgynek fel se tűnt, a szerelők szóltak neki. Ő pont úgy használta a kicsikét, ahogy a közhelyszótárban megírták: tíz-húsz kilométeres utakat tett meg vele, vásárolt, rokonokat látogatott, idős édesanyját hordta kórházba.

Míg egyszercsak gejzírként elő nem tört a motorból a tűzforró hűtővíz. A hibát természetesen nem szakszervizben javították, mert az egy nyugdíjasnak drága. Ez még nem is lenne baj, mindnyájan ismerünk szerelőket, akik sokkal jobban dolgoznak a szakszervizek átlagánál. Hát, ez a szerelő nem ilyen volt. Közben a felületi sérülések, karcok szinte észrevétlenül szaporodtak, mint kulcsos gyerek térdén a plezúr a nyári vakáció alatt. Hol a garázsajtó volt útban, hol valamelyik parkoló autó.

Egyik sérülés sem volt komoly, így a kis guppi szorgalmasan rótta köreit a bolt és a lakás között, egészen míg az idős hölgytől egy ifjú hölgyhöz, az unokához nem került. Megváltozott ekkor a Matiz élete: alapos takarítással eltávolították belőle a kárpitokba ülepedett port és a csomagtérbe ömlött gulyásleves maradékait, és egy módszeres külső mosás után mindenki rácsodálkozott, milyen szép fehér. Gondos szerelők orvosolták az észrevétlenül felgyűlt bajokat: felújították a fékrendszert, beállították a kuplungot, gyertyát cseréltek, behangolták a gyújtást, kicserélték a folyadékokat, hogy a kis hölgy üzembiztosan autózhasson. Már-már azt hihette szegény guppi, új élete szebb lesz a réginél, de némiképp csalódnia kellett.

A kis hölgy ugyanis friss jogsival ült a kormány mögé, és ez az állapot általában nem marad következmények nélkül. A leányka arcán boldog mosollyal száguldozott az országutakon, ám ráncokba szaladt a homloka, ha tolatva kellett szűk helyekre beállni, vagy onnan kiállni. Az első parkolói koccanását észre sem vette - legalábbis ezt állította, amikor a szigorú szemöldökű szülők a bal hátsó sarkot díszítő benyomódás okát firtatták. A pár hét múlva a bal hátsó ajtón mutatkozó következő horpadást azzal magyarázta, hogy tele volt mind a két keze szatyrokkal, ezért lábbal rúgta be az ajtót, ahogy a filmekben látta. Idősödő, szívgyenge apja hosszan ordított ekkor, és idegességében többször körbeszaladta a kertet, amit pedig az orvos szigorúan megtiltott.