Rotyogj, Alföld, kend a gumit, Dunántúl!

2007.06.01. 07:43
Hotrod Tomival a 11. Motorépítő bajnokságon találkoztam. Rendkívül szórakoztató akcentussal beszéli a magyart, kicsit mint mikor a Markos-Nádas parodizálja az amerikai turistát; így tud hosszasan szónokolni a hotrodkultúráról. Meghívott, ha egyszer ráérek, nézzem meg a műhelyt.

Kápolnásnyék határában pünkösdkor teljes a fájront, csak a főnök jött be a jókora zöld csarnokba, és időnként benéz a szomszéd, meg egy félmeztelen, kigyúrt illető bringával. Plusz két talált kutya, akikben az optimista becslés szerint legalább 20-25 százalék pitbullvér is csörgedez. A benti rend és tisztaság idősebb Paul Teutult is kielégítené, talán csak a szétszórt vasak miatt ordítozna egy kicsit. Aztán belátná, hogy azok igazából tematikusan csoportosított alkatrészek, és inkább visszamenne az irodába kávézni. A bejáratnál egy rakás epedás ülésváz, aztán Karcsi bácsi, akit állítólag ismernem kéne, de nem, szóval az ő Thunderbirdje. Kicsit beljebb egy bordó, már a tepsiérában fogant Buick, aztán lassan meglátjuk a borzalmakat.

Egy hotrodépítő műhely, már ahol eredeti alapokkal dolgoznak, elég rozsdatemetős tud lenni, még akkor is, ha egy-egy váz mellett halomban állnak az eredeti alkatrészek. Sőt, így még szomorúbb: úristen, egy autóból ennyi maradt. Az igazi hotrodok a 30-as évek amerikai autóból készültek, amiket én nem tudok megkülönböztetni, de talán majd ezután.

A lealapozott nagyorrú például egy 1948-as Ford kupé. Hatszemélyes, elöl három, hátul három, a modern egyterűekkel, Honda FRV-kkel, Fiat Multiplá kkal volt párhuzam természetesen olyan ízléstelen, amilyen idióta. A napfénytetős, csődtömegnek látszó tárgy, melyre a mókás kedvű dolgozók kis piros KIÁRUSÍTÁS táblát raktak, az egyik legnagyobb kincs. Az 1936-os háromablakos kupé értékét az adja, hogy abban az évben utoljára gyártott a Ford háromablakos kupét. Nagyszerű, milyen gyorsan ki tud alakulni a sznobéria, ahogy Tomi ezt kimondta, máris úgy éreztem, képtelen lennék egy kevésbé menő ötablakossal együttélni.

Tominak szerencsére a csarnok átellenes sarkában van egy ötablakos, 37-es kupéja is, az összehasonlítás végett. Tényleg, mit nem mondjak: ég és föld. Muhaha. Ugyanakkor egy teljesen új haszonnövény meghonosítása vállalkozókedvet, kitartást és találékonyságot igényel. Ausztrália első telepeseinek is évekbe került, mire rájöttek, hogy új hazájukban nem szar a föld, egyszerűen ki kell találni, mi szereti. És aztán pár évtized alatt az ország jelentős exportőr lett szőlőből és citrusfélékből.

Hasonló elhivatottsággal érkezett Hotrod Tomi (Bujna Tamás), hogy Magyarországon meghonosítsa a hotrodkultúrát. Meglepetésemre nem Amerikából, hanem Ausztráliából, ahová még első születésnapja előtt került. Így viszont vicces kiejtése egészen más dimenzióba kerül: csoda, hogy egyáltalán tud magyarul, és a helyében pl. valószínűleg csak néhány káromkodást tudnék. Canberrában és Perthben élt, végül, tavaly novemberben természetesen nem annyira a honvágy, mint magyar felesége hozta haza. Neki hiányoztak a magyar gyökerek, Tominak meg itt egy pompás cselendzs, feltörni a hotrodilag szűz ugart.

Viszont Ausztrália hotrodban Amerika után rögtön a második helyen áll. Tomi, aki eredetileg karosszérialakatos, de volt már néhány díjnyertes festése is, 35 évig készített hotrodokat, a restaurálások mellett átlagosan évi kettőt. Mindezt nagyjából egyedül. Ahhoz képest itt a Velencei-tó közelében alaposan bekezdett, kilenc dolgozója van a műhelynek. Mivel szakirányú hotrod-tapasztalata nem is nagyon lehet senkinek, maga tanítja "a gyerekeket", ami talán rájuk is fér, mert én eddig magyar építőktől csak azt hallottam, lehetetlen normális munkaerőt találni.

- Szerencsém volt, hirdetést adtam fel a Fehérvári Hírlapban, és egyből öten jelentkeztek. Aztán keringett egy kicsit az információ, és hamar összejött a létszám. Az egyik gyerek például olyan szépen hegeszt, hogy...
- Mutass egy hegesztést!
- Hát várjál csak, tessék - mutat a szürke 1940-es Chevy kupéra.
- Ez itt?!
- Igen, mondjad, hol lett hegesztve.
Tényleg nem látok sehol varratot, mintha hibátlan lenne az ablakkeret, csak az anyag túl világos.

Tomiban az a legszebb, hogy nem rejtegeti az információt, például minden kérdésre azonnal válaszol, minden technológiát megmutat, ilyet műhelyben ritkán látni. A tetőlevágók fő trükkje, a víz alatti üvegflexelés szóba se kerül, hiszen ebben az időszakban még bőven csak síküvegből készültek a szélvédők, de egyetlen kérdésemre se kezdett zavaros kormozásba és rejtelmes hümmögésbe.

A veteránautós szövetségen (MAVAMSZ) belül megalakította a hotrod szakosztályt, és ezúton is üzeni mindenkinek: ha hotrodokat szeretnének építeni, kérdezzék nyugodtan, mindenben segít. Kinevelni a konkurenciát számomra maga az öngyilkos piaci stratégia, de Tomi azt mondja, 35 év szakmai tapasztalata van, azzal nehéz felvenni a versenyt. És ha tényleg beindul Magyarországon a hotrodkultúra, az mindenkinek jó.