Kis emberek nagy autóval

2007.04.14. 08:15

Mindig csak Genf, Frankfurt, Párizs, Detroit, Chicago - igazi autószalon-dögunalom. Sokkal érdekesebb milyen autókat mutogatnak maguknak a koreaiak.

Genf után kevesebb figyelem jut a rendezvénynek, de a koreai autóipar még tartogatott meglepetéseket. 252 járművet állított ki 32 autógyártó, köztük tíz világpremiert láthatott a közönség - persze mind hazai gyártmány. Nem csoda, hogy az agglomerációval együtt húszmilliós városka lakói közül egymillió látogatót várnak a szervezők a tíz nap alatt.

Érdekes aktualitást adott a kiállításnak, hogy pár nappal a megnyitó előtt került pont a Dél-Korea és az Amerikai Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi megállapodás végére. A koreai autógyárak vezetői a kiállítás megnyitóján már emlegették is, hogy ez óriási lehetőségeket nyit előttük. Tíz év múlva megszűnnek az USA piacát a koreai pick-upoktól védő rendelkezések, így több nyilatkozó bejelentette, hogy komoly fejlesztésekbe kezdenek cégeik a következő években ezen a területen.

De térjünk vissza a mostani eseményhez, amit a helyi média szerint leginkább a SUV-ok harca jellemez. A Renault Samsung Motor Co. (itt Koreában ilyen is van) egyik vezetője szerint ez annak köszönhető, hogy a koreaiak egyre inkább előtérbe helyezik a szabadidős tevékenységeket. A koreaiakat ismerve azonban ez badarság - felmérésekkel bizonyított tény, hogy a világon még mindig itt töltik a legtöbb időt munkahelyükön az emberek.

A földrajzi és politikai adottságoknak köszönhetően persze hosszabb utakra sem nagyon mehetnek négy keréken. Akkor miért vesznek SUV-ot? Mert nagy és kényelmes, kellemesen lehet tölteni benne a munkahelyig tartó 20 kilométeres, azaz másfél órás utat. Az egyébként hiperracionális koreaiakat nem érdekli, hogy ezek többet fogyasztanak, vagy veszélyesek a gyalogosokra. Ennyi élvezet kell a fekete öltönyös családfőknek!

Még egy aprócska érv a SUV-ok mellett: Korea azon kevés ország egyike ahol nem kell gyakorlati vizsga a jogosítvány megszerzéséhez. Jó tudni ilyenkor, hogy olyan autó van a család körül, ami biztosan megvédi a hívatlan vendégektől. Ha nem engedheti meg magának a nyugat csodáit, természetesen helyi gyártású terepjárót vesz karácsonyra a családnak Kim vagy Park úr.

A trendet a kiállításon bámészkodók száma is mutatta, nagyon nagy érdeklődés kísérte a bemutatott szabadidős (vagy annak szánt) járműveket. Voltak világpremierek is: a Renault Samsung QMX-je, a Kia KND-4-ese (az élőben is szörnyű élénkzöld színben). Előbbi érdekessége, hogy a Renault-Nissan csapata tervezte, és Renault Samsung csak gyártja Koreában, míg utóbbi a Szöulban jelenleg legjobban fogyó Kia Sportage utódja lesz.