Ükautók, rojszrojszok, jungtájmerek

Oldtimer Show 2007

Csikós Zsolt

2007. november 22., csütörtök 00:42

Szép környezet, érdekes autók, többségük oldtimer. A múlt hétvégi Oldtimer Show bővelkedett lenyűgöző látnivalókban. Ám az egész fölött ott lebegett az infraplatnin odakozmált lecsó újbalkáni illata. Persze csak képletesen, hiszen enni csak kürtőskalácsot és kávéházi izébizéket lehetett, azok színvonala viszont abszolút profi volt.

Nahát, nahát, micsoda változások! Alig néhány évvel ezelőtt a veteránozás még a háromméteres kőfalak mögött élő gazdagok, megszállott, elsősorban külföldre dolgozó restaurátorok, valamint Moszkvics-küszöböt és Pannónia-dűznit reszelgető bácsikák hobbija volt Magyarországon. No meg a szerencsével közepes-jó állapotban fennmaradt, negyedszázadnál öregebb járművek tákolgatóié. Tisztelet a kivételnek, akik szép autójukat, profin restaurált gyűjteményüket, értékes motorjaikat a köz elé tárták. Mert akadtak ilyen, a kötelező balkáni irigységgel dacoló européerek ebben az országban. Csak kevesen.

Úgy tűnik, a tehetősebbek gyarapodó szabadidejének, a hazánkba áramló, nagyságrendileg évi bő ezer veterán járműnek, no meg persze néhány megszállott szervező szívós munkájának kombinációjaként pillanatokra most már sikerül felzárkóznunk az európai normákhoz. Évek óta folyamatosan nő a színvonalas, mért szakaszos, profin tálalt oldtimer-versenyek száma. Azokon is egyre több a szép autó, a mieink is elkezdtek külföldre járni, sőt idén az első, igazán nagyszabású veteránkiállításon is elmerülhettünk a króm és a vakszolt nitrofényezés tengerében. Korábban is léteztek már kisebb tárlatok, de azok látogatásakor úgy érezte magát az ember, mintha valami nagy gyűjtő beengedte volna az udvar végi tárolócsarnokába.

Azt az első, profin szerevezett rendezvényt Oldtimer Expónak hívták. Ne aggódjanak, ha nem látták, jövőre is megtartják ugyanott, a Vasúttörténeti Parkban . Bár új ösvényt taposott, már az az első is mellbevágóan profi volt. Szőnyegezés, világítás, díszletek, tematikus standok, tábla minden kocsi előtt – az időben jelentkezőknél szép, nyomtatott, a késve nevezők előtt ugyanolyan formátumú, de kézzel írott lap. Aki tudja, milyen a Vasúttörténeti Park hangárja egy hétköznapon, sejti, mekkora meló volt tető alá hozni. És persze a járulékos dolgok is vonzották a tömeget: kint a park szokásos hétvégi programjai – kisvasút, kézi hajtányozás, sínautózás, mozdonyvezetés, lóvontatta omnibuszozás – mellett lacikonyha, odabent meg oldtimer-aukció. Még parkolni is lehetett, igaz, egy poros, de legalább nagy és zárt udvaron. Nyüzsgött az egész.

Nem vagyok közgazdász, össze sem tudom rakni, anyagilag vajon hogyan jött ki a rendezvény. Sok ember, sok autó volt, nekem úgy tűnt, mindenki jól érezte magát. Egyvalamin lehet lemérni, mennyire volt rentábilis az Oldtimer Expo: akadt profi rendezvényszervező, aki úgy érezte, idén novemberben érdemes lenne egy másikat tartani, ezúttal Oldtimer Show néven. Tuti családi program lesz, odamentünk hát.

A helyszín eleve könnyítés a tavaszi Expóhoz képest: a Budaörs melletti AutoExpo M1 modern, táblaüveges, hatalmas alapterületű, kétszintes épület. Az isten is autókiállításra teremtette, a neve is mutatja. Különösen szerencsés egy ilyen kiállítóterem novemberben, amikor egy olyan, félig szabadtéri kiállítás, mint a vasúttörténeti parkos, elvérezne. Oda a tulajdonosok el sem hoznák egész évben vattába és szilikagélbe csomagolt autóikat, a látogatók derékhadát alkotó nemveteránosok meg otthon maradnának. Az AutoExpo M1 könnyen megközelíthető, maga az épület is szép. Már akkor több érvvel védeni tudtam volna a helyszínt a Vasúttörténeti Parkkal szemben, amikor be se léptünk.

Kétezer forint a felnőtt belépő, a négyévesnél idősebb porontyoké a fele – ha a Tropicariumhoz viszonyítok, olcsó, ha játszóházhoz, vagy a Közlekedési Múzeumhoz, drága. Még jó, hogy a kisebbik fiam csak két és fél, így egyetlen Gróf Széchenyire megnyíltak előttünk a kapuk. Odabent is csupa jóság, nagy terek, pazar világítás, szuper kávézó balra. Rögtön a bejárattal szemben pedig egy szakasznyi külső sárhányós, öreg autó – a sort rögtön egy 1929-es Rolls-Royce Phantom I nyitotta, amelyet a második világháború alatt, hogy, hogy nem, egy berlini kastélyba falaztak, és csak 1998-ban vettek ki onnan. Tehát falból volt a kiállításon.

De már ennek a táblája láttán is gyanakodni kezdtem, és örültem, hogy nem klasszikus újságíró-stílusban, sajtóigazolvánnyal vittem be a famíliát. A „felül szelepelt vezérlésű” motor (a szelepelésnek köze sincs a vezérléshez, egy motor lehet alul, oldalt, felül, kettősen felül vezérelt, avagy vegyes vezérlésű, a hengerfeje pedig lehet oldalt szelepelt, tolattyús, felül szelepelt, teljesen függetlenül egymástól) rögtön mutatta, hogy szakember nem látta a tablókat, vagy ha igen, nem sikerült jó karakterdíjat kialkudnia a munkáért. A timpanonos maszkot egyszerűen le-szögleteshűtőzsaluzta a szöveg. Itt éreztem meg először az odakozmált lecsó szagát, de még hamar elmúlt.

Csodálatos ősszerkezetek, amelyek az idei London–Brighton-versenyen is indultak (az 1904 előtt gyártott autókra kiírt versenyt egy magyar nyerte meg, azt az 1897-es Panhard-Levassor M2E-t itt is kiállították), kompresszoros Mercedes a legelsők közül. Majd tematikus csoportokban Jaguarok, Porschék, izomautók, csodálatos, korhű ruhába öltözött, arcukon valódi mosolyt viselő hosztesszek – éreztem eluralkodni az eurófiát. Ráadásul a járműveket kordonokkal kis csoportokba foglalták, ezért elég rendesen körbe lehetett járni, fotózni őket.

Milyen hibákat vett észre a szerző, amikor eloszlott a rózsaszín köd?

És szólt a korhű zene, Havasi Balázs zongoraművész előadásában. Ennyire öreg, és pláne ilyen sok ennyire öreg járműről szó sem volt a tavaszi Expón, a zene sem volt ilyen ügyes. A hosztesszes fogás pedig különösen bejött mindenkinek, pláne, hogy a szalonok tipikus show-görljeivel szemben nem a vaku villanása után azonnal kihunyó kedvességű droidokat, hanem valódi lányokat kértek fel szereplésre. Csajok a galériában, gazdagon, kéretik a képekre kattintani!

Mondjuk tolongás, az egyáltalán nem volt, a nézelődők kényelmesen fotózgattak, ácsorogtak a kocsik előtt, ami a hangulatnak minden bizonnyal jót tett, ám a rendező pénztárcájának valószínűleg rosszat. Mindez szombat délelőtt, amikor egy ilyen hideg, borús novemberi reggel láttán minden épeszű családapa fedett szabadidős program után néz, tehát tömegnyomornak kellett volna lennie.

Pedig tényleg döbbenetes autók álltak a pavilonban, amilyenekről nem gondoltam volna, hogy Magyarországon bárki ismeri őket. Például: Alfa Romeo 2600 Sprint, Fiat 850 Vignale, Fiat 128 Moretti Coupé, Austin A135 Princess 1951-ből, Jensen 541 S, 1923-as Steyr 6 Sport. Aztán jött a BMW-szekció, a Mercedes-szekció, az amerikaiautó-szekció, a fenyegető fekete limuzin szekció – mi szem-szájnak ingere. A legtöbbet gazdag képgalériánkban is megtekintheti!

Az emeleti motorkiállítás láttán pedig még az asztmára kevéssé hajlamosak is előkapták a sziszegős belélegeztetőst. Magyarországon ennyi háború előtti Indiant, Harleyt, NSU-t utoljára talán Soczó Elek rég megszűnt múzeumában lehetett egy rakáson látni. Az ördögbe, még egy Opelt, egy boxer Douglast és egy soros, négyhengeres Hendersont is előtúrtak valahonnan! Szép meló volt. Nézzék végig a képgaléria motoros szekcióját is!

Aztán észrevettem, hogy a fekete Ponton-Mercinek nincs dísztárcsája. Majd megláttam, hogy az amerikai kivitelű W116-osnak sincs meg az első kettő. Meg a Rolls-Royce Phantom V-ösnek is pőre volt a kereke Eloszlott a rózsaszín köd, észrevettem a girbegurba küszöböket. A kittelt sárvédőket. A kráteres krómokat, a betört lámpákat. Galériánkban láthatja a show e sötétebbik oldalát is.

Pechjére (vagy az én pechemre?) a konferanszié ekkor ért egy Rolls-Royce bemutatásához. Százszor elismételve, száz decibeles hangerővel véste bele még jobban az emberek tudatába - „rojszrojsz így, rojszrojsz, úgy, rojszroszok ezt csinálták, rojszrojszok úgy voltak jók, rojszrojsz, rojszrojsz…” Abba ugyan kicsit belezavarodott, amikor külön Charles Rolls érdemeit kellett méltatnia, de utána azért eszébe sem jutott volna helyesen kimondania a márkanevet. Pedig még egy csaj is odament pampogni emiatt.

Ne higgyék, hogy ilyen piti dolgokon fennakadok. A köznyelvbe az óvodás „rojszrojsz” ugyanúgy befészkelte magát, mint a tudálékos „Rúzvelt tér”, a hungarikumnak is beillő „montenbájk” – mind hibás ugyan (helyesen „rollszrojsz”, „rózevelt tér, „mauntin bájk”), de egy egész országot nem lehet megváltoztatni, ez természetes. Viszont úgy gondolom, ha valaki sok ember elé kiáll, és nagy hangerővel konferál, legalább a szakszavakat, neveket meg kell tanulnia helyesen kiejtenie. Mert ha ő mondja rosszul, az népbutítás. Majd mindenkit a „jungtájmerekhez” invitált az emeletre.

Közben egyik-másik autó adatait is elolvastam volna, de rájöttem, az egységes táblarendszer a jó szándékban és néhány mintadarabban ki is merült, egy csomó kocsinál ugyanis a szabványosnak szánt, állványos, lézernyomtatott cucc helyett az oldalán volt valami cikornyás tabló, másoknál a hűtőmaszkra ragasztott cetliről lehetett információkat megtudni, egy csomónál viszont semmi sem szerepelt. Nyilván a későn nevezett példányok adták a kivételeket. Amelyik tábla a helyén volt, valamennyin rémes helyesírási hibák, zavaros műszaki szövegek, pongyola megfogalmazások ráztak egymással kezet. A darabszámot például makacs következetességgel „daradszámnak” írták több autónál is.

Az Oldtimer Show olyan volt, mint a szorgalmas, de kezdő veterános első autója. Csodás fényezés, illatozó bőrbelső, hófehér mandzsetták a gumikon, vagyonokért megvett gyári lámpák, közben meg az alvázvédő a küszöbdíszlécig ér, a motor csak betolásra indul, és empéhárom-játszó kéklik a műszerfalban.

Ha egy régebbi fajta, sötét hangáros rendezvényről lett volna szó, legyintenék mindarra, amit láttam és hallottam. Fillérekért megnézni néhány oldtimert jó kis bemelegítés lehet, mielőtt mondjuk kiautóznánk a szentendrei BKV-múzeumhoz hétvégi program gyanánt. De ha a belépőért súlyos ezreket kell kifizetni, és tudjuk, hogy jutott pénz alapos marketingre (mert jutott), akkor a részletekre való odafigyelést nem a csajok ruhájánál, a korrekt zenénél és az üvegcsarnok kibérelésénél kell kezdeni.

Az is mind szép, ha van, de emitt félkész, amott lepusztult, kishiányos autókat hibásan tálalt információkkal körítve prezentálni – ebből idén áprilissal kinőtt már az ország. Mert igaz, hogy a legszebb veteránjármű az eredetiben megmaradt, kicsit kopottas, kicsit dohos, de csillogó krómú, egészséges mechanikájú gépezet. Ilyen is volt a Show-n, azok miatt nem is szólok – nézzék csak meg a Douglas motorbiciklit, milyen gyönyörű rajta a patina! Viszont az az oldtimer, amihez egyszer már hozzányúltak, berhelgetéssel javították ki a hibáit, majd abból az állapotból még jobban lerohadt, nem való csillogó kiállításra. És ilyen sajnos szép számmal akadt.

Jó lesz, ha 2008. novemberében is megtartják az Oldtimer Showt, drukkolok a szervezőbrigádnak. Kiválóan elfér és kiegészíti a tavaszi Oldtimer Expót, mindenki megérdemli az elismerést, aki ilyen klassz rendezvényt képes összekendácsolni. De ha egy kiállítás nevében ott az „oldtimer” szó, kéretik oldtimeres szemmel, alaposan szűrni a tartalmat. Mind a hardvereset, mind a szoftverest. Nem árt ugyanis megtanulni az infraplatni kezelését. Máshogy melegít ám, mint a sparhelt.