Ükautók, rojszrojszok, jungtájmerek

Oldtimer Show 2007

2007.11.22. 00:42
Szép környezet, érdekes autók, többségük oldtimer. A múlt hétvégi Oldtimer Show bővelkedett lenyűgöző látnivalókban. Ám az egész fölött ott lebegett az infraplatnin odakozmált lecsó újbalkáni illata. Persze csak képletesen, hiszen enni csak kürtőskalácsot és kávéházi izébizéket lehetett, azok színvonala viszont abszolút profi volt.

Nahát, nahát, micsoda változások! Alig néhány évvel ezelőtt a veteránozás még a háromméteres kőfalak mögött élő gazdagok, megszállott, elsősorban külföldre dolgozó restaurátorok, valamint Moszkvics-küszöböt és Pannónia-dűznit reszelgető bácsikák hobbija volt Magyarországon. No meg a szerencsével közepes-jó állapotban fennmaradt, negyedszázadnál öregebb járművek tákolgatóié. Tisztelet a kivételnek, akik szép autójukat, profin restaurált gyűjteményüket, értékes motorjaikat a köz elé tárták. Mert akadtak ilyen, a kötelező balkáni irigységgel dacoló européerek ebben az országban. Csak kevesen.

Úgy tűnik, a tehetősebbek gyarapodó szabadidejének, a hazánkba áramló, nagyságrendileg évi bő ezer veterán járműnek, no meg persze néhány megszállott szervező szívós munkájának kombinációjaként pillanatokra most már sikerül felzárkóznunk az európai normákhoz. Évek óta folyamatosan nő a színvonalas, mért szakaszos, profin tálalt oldtimer-versenyek száma. Azokon is egyre több a szép autó, a mieink is elkezdtek külföldre járni, sőt idén az első, igazán nagyszabású veteránkiállításon is elmerülhettünk a króm és a vakszolt nitrofényezés tengerében. Korábban is léteztek már kisebb tárlatok, de azok látogatásakor úgy érezte magát az ember, mintha valami nagy gyűjtő beengedte volna az udvar végi tárolócsarnokába.

Azt az első, profin szerevezett rendezvényt Oldtimer Expónak hívták. Ne aggódjanak, ha nem látták, jövőre is megtartják ugyanott, a Vasúttörténeti Parkban . Bár új ösvényt taposott, már az az első is mellbevágóan profi volt. Szőnyegezés, világítás, díszletek, tematikus standok, tábla minden kocsi előtt – az időben jelentkezőknél szép, nyomtatott, a késve nevezők előtt ugyanolyan formátumú, de kézzel írott lap. Aki tudja, milyen a Vasúttörténeti Park hangárja egy hétköznapon, sejti, mekkora meló volt tető alá hozni. És persze a járulékos dolgok is vonzották a tömeget: kint a park szokásos hétvégi programjai – kisvasút, kézi hajtányozás, sínautózás, mozdonyvezetés, lóvontatta omnibuszozás – mellett lacikonyha, odabent meg oldtimer-aukció. Még parkolni is lehetett, igaz, egy poros, de legalább nagy és zárt udvaron. Nyüzsgött az egész.

Nem vagyok közgazdász, össze sem tudom rakni, anyagilag vajon hogyan jött ki a rendezvény. Sok ember, sok autó volt, nekem úgy tűnt, mindenki jól érezte magát. Egyvalamin lehet lemérni, mennyire volt rentábilis az Oldtimer Expo: akadt profi rendezvényszervező, aki úgy érezte, idén novemberben érdemes lenne egy másikat tartani, ezúttal Oldtimer Show néven. Tuti családi program lesz, odamentünk hát.

A helyszín eleve könnyítés a tavaszi Expóhoz képest: a Budaörs melletti AutoExpo M1 modern, táblaüveges, hatalmas alapterületű, kétszintes épület. Az isten is autókiállításra teremtette, a neve is mutatja. Különösen szerencsés egy ilyen kiállítóterem novemberben, amikor egy olyan, félig szabadtéri kiállítás, mint a vasúttörténeti parkos, elvérezne. Oda a tulajdonosok el sem hoznák egész évben vattába és szilikagélbe csomagolt autóikat, a látogatók derékhadát alkotó nemveteránosok meg otthon maradnának. Az AutoExpo M1 könnyen megközelíthető, maga az épület is szép. Már akkor több érvvel védeni tudtam volna a helyszínt a Vasúttörténeti Parkkal szemben, amikor be se léptünk.

Kétezer forint a felnőtt belépő, a négyévesnél idősebb porontyoké a fele – ha a Tropicariumhoz viszonyítok, olcsó, ha játszóházhoz, vagy a Közlekedési Múzeumhoz, drága. Még jó, hogy a kisebbik fiam csak két és fél, így egyetlen Gróf Széchenyire megnyíltak előttünk a kapuk. Odabent is csupa jóság, nagy terek, pazar világítás, szuper kávézó balra. Rögtön a bejárattal szemben pedig egy szakasznyi külső sárhányós, öreg autó – a sort rögtön egy 1929-es Rolls-Royce Phantom I nyitotta, amelyet a második világháború alatt, hogy, hogy nem, egy berlini kastélyba falaztak, és csak 1998-ban vettek ki onnan. Tehát falból volt a kiállításon.

De már ennek a táblája láttán is gyanakodni kezdtem, és örültem, hogy nem klasszikus újságíró-stílusban, sajtóigazolvánnyal vittem be a famíliát. A „felül szelepelt vezérlésű” motor (a szelepelésnek köze sincs a vezérléshez, egy motor lehet alul, oldalt, felül, kettősen felül vezérelt, avagy vegyes vezérlésű, a hengerfeje pedig lehet oldalt szelepelt, tolattyús, felül szelepelt, teljesen függetlenül egymástól) rögtön mutatta, hogy szakember nem látta a tablókat, vagy ha igen, nem sikerült jó karakterdíjat kialkudnia a munkáért. A timpanonos maszkot egyszerűen le-szögleteshűtőzsaluzta a szöveg. Itt éreztem meg először az odakozmált lecsó szagát, de még hamar elmúlt.

Csodálatos ősszerkezetek, amelyek az idei London–Brighton-versenyen is indultak (az 1904 előtt gyártott autókra kiírt versenyt egy magyar nyerte meg, azt az 1897-es Panhard-Levassor M2E-t itt is kiállították), kompresszoros Mercedes a legelsők közül. Majd tematikus csoportokban Jaguarok, Porschék, izomautók, csodálatos, korhű ruhába öltözött, arcukon valódi mosolyt viselő hosztesszek – éreztem eluralkodni az eurófiát. Ráadásul a járműveket kordonokkal kis csoportokba foglalták, ezért elég rendesen körbe lehetett járni, fotózni őket.

Milyen hibákat vett észre a szerző, amikor eloszlott a rózsaszín köd?