Barkácsoljunk jövőt

2008.04.24. 12:34

Nem lehetett elmenni a sűrített levegős installációk mellett sem. Két utat figyelhettünk meg. Egy teljesen puritán, de igen szemléltető rendszert, négy hidraulika munkahengerrel, nyitott főtengellyel, néhány kilométer levegőcsővel és egy gyönyörű vezérléssel. A képek magukért beszélnek. Látszik, hogy kezdetben úgy gondolták, szükség lehet a fékre, aztán biztos kipróbálták, és rájöttek, hogy a további fékfejlesztés okafogyott, a levegőelvonás kellően lassítja az autót.

A másik iskola, amikor meglévő motorokat levegősítenek, pontosabban nitrogénesítenek. Jelen esetben egy négyhengeres Kawasaki Zephyr blokkot és egy profi vázra szerelt Wartburg motort üzemeltettek szponzorált sűrített nitrogénnel. A kétütemű motor a gyertyák helyén kapta a levegőt, és tompítás nélkül pufogott ki, kellemes hanghatás kíséretében.

A szériaautó-átalakítások megdöbbentőek voltak. Nem is gondoltam, hogy léteznek valóban életképes megoldások a házi átalakításokra. Közúti forgalomban résztvevő, engedéllyel rendelkező autókat láthattam.

Nincs annál szebb, mint amikor az ember mellett teljesen hangtalanul suhan el egy Citroen Kacsa. Az autó napi használatban van, hatósugara egy töltéssel kb. 50 km. Az átalakítás minden részlete a hatósági engedélyeztetés szívatásaival egyetemben itt olvasható.

A villanyos Porsche 924-gyel mentünk egy kört a kijelölt pályán harmadikban. Nem érdemes lejjebb váltani, egyes fokozatban viszont driftelni is lehetne vele. Mindene eredeti, csupán a motorja villanyos. Vagyis kuplung és sebességváltó van. Semmi könnyítés, még a műszerfal is újra van bőrözve. A motor eredeti tömege kb. 160 kg volt, ugyanennyi akksi került előre, meg egy ötvenkilós motor. Később majd hátra szerelik az akksik egy részét, de most sietve készült el, még a benzintank is benne volt.

A motor kínai gyártmányú, autómeghajtásra készült, 11 kW-os. Hatósugara 120 km, maximális sebessége 90 km/ó. Itt az akksik ára dobja meg az átépítési költséget, jelen esetben kétmillió forinttal.

Volt egy néhai 1,4-es, gyönyörűen kivitelezett Tipo is, ami egy évig készült. Ilyen szép Tipót ritkán lát az ember. Az energiát 15 db hagyományos, savas akkumulátor biztosítja kis napelem-rásegítéssel. Hatótávolsága külső hőmérséklettől függően 15-50 km. Sík úton a végsebessége 60 km/ó. Konnektorról leggyorsabban (80%) 4 óra alatt, teljesen formázva 14 óra alatt tölthető fel.

Volt egy Kispolszki, aminek meghajtását két darab Il-18-as repülőgép indítómotorra bízták. Az autó annyira az utolsó pillanatban készült el, hogy a rajthoz állás közben még a kábelsarukat rögzítették. A kötelező kör után tuningcélból újra darabokra kapták az elektronikát, és veszett forrasztás és átkábelezés kezdődött. Öten görbedtek egy misztikus alkatrészhalom fölé.

Megvalósul ebből valami?

Külsőleg nem látszott az autón, de a kézzel festett lemezek mögött igen profi elektromos kivitelezést láthattunk. Itt az akkumulátorok mellett kondenzátorok is segédkeztek, ami a pillanatnyi energiafelvételnél illetve a visszatöltésnél is jól jön.

Nem vártam végig a versenyeket, amit látni szerettem volna, láttam. Nagyon érdekes megoldásokkal találkoztam, viszont azt sajnáltam, hogy biodízel-bioetanol-metanol vonalon nem voltak nevezők. Sebaj, majd jövőre indulok az etanolosított Saabbal, sőt azt hiszem, vérszemet kaptam, és csinálunk egy biomotorkerékpárt is. De még az is az eszembe jutott, hogy egy villanyos Zaporozsec sem lenne rossz. Vagy bármi, csak flexelni lehessen.

Hazafelé megálltunk egy repcemező mellett szélkereket fényképezni.

A versenyzők

  Kategória neve   Jármű neve   Rajtszám   Sofőr   Csop.vezető
Prototípus Kategória, 150 kg feletti Wirecar 1 Tóth Krisztián Willisits Miklós
Prototípus Kategória, 150 kg feletti JRET- Intermotor 2 Willisits Attila Willisits Miklós
Prototípus Kategória, 150 kg feletti NITROMOBIL- Kísérleti Léghajtású Jármű 3 Vogel Miklós Vogel Miklós
Prototípus Kategória, 150 kg feletti Hupercar II 4 Varga Jácint Lőric Illés
Prototípus Kategória, 150 kg feletti Szabi Mobil 5 Léber Szabolcs Léber Szabolcs
Prototípus Kategória, 150 kg alatti Szesocar 6 Dees Ádám Szauter Ferenc
Prototípus Kategória, 150 kg alatti Pápamobile- Fuel Cell 7 Baki Zsolt Czobor Imre
Széria Autó Átalakítás Kategória Fiat Tipo 8 Szirmay Zoltán Szirmay Zoltán
Széria Autó Átalakítás Kategória Ev-sport Magyarország Autósport Egyesület Kispolski 9 Gál János Gál János
Széria Autó Átalakítás Kategória Porsche 924 (CBV-001) 12 Kozma Benedek Kozma Benedek
Széria Autó Átalakítás Kategória Citroen Kacsa 13 Kozma Éva Kozma Benedek
"Hobbi" Kategória Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium, Cseri02 14 Tompos Tamás Tompos Tamás
"Hobbi" Kategória Antibringa H2 15 Dr. Joó Antal Dr. Joó Antal
"Hobbi" Kategória Antal 17 Horváth Bence Horváth Bence

Végeredmény

  Eredmény   Jármű neve   Díj   Csapat tagjai
 
"Hobbi" Kategória
1. helyezett Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium: Cseri02 bruttó 100.000 Ft Balassa József, Pacsi Richárd, Tompos Tamás, Varga Gergő
2. helyezett Antibringa H2 bruttó 75.000 Ft Dr. Joó Antal
 
Széria Autó Átalakítás Kategória
1. helyezett Fiat Tipo bruttó 150.000 Ft Korcsok Erika, Szirmay András és Szirmay Zoltán
2. helyezett Porsche 924 bruttó 100.000 Ft Kozma Benedek, Kozma Éva, illetve Kozma Gábor
3. helyezett Citroen 2CV bruttó 50.000 Ft Kozma Benedek, Kozma Éva, illetve Kozma Gábor
 
Prototípus Kategória, 150 kg alatti
1. helyezett Pápamobil- Fuel cell bruttó 150.000 Ft Baki Zsolt, Czobor Imre, Kriston Ákos, Molnár Norbert, Soós Bálint, Szabó András László, Szabó Tamás
2. helyezett Szesocar bruttó 100.000 Ft Czeglédi Dávid, Deres Ádám, Gyömbér István, Homlok Péter, Molnár István, Paulovics László, Pócs Ervin, Pup Dániel, valamint Szauter Ferenc
 
Prototípus Kategória, 150 kg feletti
1. helyezett JRET-Intermotor: Wirecar bruttó 200.000 Ft Hanczvikli Ádám, Hanczwikli Jenő, Szabó Tamás, Kriston Ákos, Molnár Norbert, Nagy Viktor, Tóth Krisztián, Willisits Attila, Willisits Vilmos, valamint Zab Richárd
2. helyezett JRET-Intermotor: EPR08 bruttó 100.000 Ft Hanczvikli Ádám, Hanczwikli Jenő, Szabó Tamás, Kriston Ákos, Molnár Norbert, Nagy Viktor, Tóth Krisztián, Willisits Attila, Willisits Vilmos, valamint Zab Richárd
3. helyezett Hupercar II. bruttó 50.000 Ft Dr. Szénásy István, Dr. Varga Zoltán, Lőrincz Illés, Polák József, Szauter Ferenc, illetve Varga Jácint



Különdíjak:

Inter Tan-ker Zrt. részéről a leginnovatívabb járműnek Nitromobil: Kísérleti léghajtású jármű netto 100.000 Ft Kálmán Viktor és Vogel Miklós
Inter Tan-ker Zrt. Részéről a legötletesebb járműnek Antibringa H2 nettto 100.000 Ft Dr. Joó Antal
Pannon Autóipari Klaszter részéről a hosszú távú verseny győztesének JRET-Intermotor: EPR08 Barcelonai tanulmányút Hanczvikli Ádám, Hanczwikli Jenő, Szabó Tamás, Kriston Ákos, Molnár Norbert, Nagy Viktor, Tóth Krisztián, Willisits Attila, Willisits Vilmos, valamint Zab Richárd
Allianz Hungária Zrt. Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium: Cserni02 Hungaroring tesztvezetés Balassa József, Pacsi Richárd, Tompos Tamás, valamint Varga Gergő