Műkorcsolya és halálsikoly -1. rész

Vezetéstechnikai továbbképzés az Autóklubnál

2000.09.01. 10:33
Az ember életében néha óhatatlanul adódnak olyan gyűlöletes helyzetek, amikor minden kínkeserves akarás dacára a dolgok egyszerűen nem hajlandóak úgy menni, ahogy azt szeretné. Némi készpénz ellenében az Autóklub jóvoltából közel négy órán át lubickolhatunk a mámorító kudarcélményben.

Jó tíz éve minden márciusban eszembe jut, hogy megint lecsúsztam a korcsolyaszezonról. Nem volt ez másként idén sem, de most először találtam egy helyettesítő megoldást, ami legalább annyi adrenalint visz a csúszkálásba, mint az élvédővel fenékre csapkodós fogócskázás a Városligetben. Az Autóklub ugyanis épített egy ,,Közlekedésbiztonsági és oktatási parkot" kifejezetten azért, hogy letörölje a mosolyt a túlságosan magabízó városi GTI-pilóták arcáról, és tovább frusztrálja a motorizációtól amúgy is rettegő, önsorsrontó, félénk autósokat.

Jávorszarvas a műjégen

A telefonos egyeztetés gördülékenyen ment: ugyan az általam választott napon nem volt már hely, de javasoltak egy másik időpontot, ami még szinte üres. Nem haboztam. Szerény késéssel érkeztem a helyszínre, de ezzel sem tudtam magamra haragítani a kedves recepcióslányt, aki előbb aláíratta velem, hogy nem fogok jogilag az Autóklub torkának esni, ha mégis porrá találnám törni magam a szuperbiztonságos pályán, majd átvette a tanfolyamért járó 10 000 forintot. Az adminisztráció lezárultával átvezettek egy előadóba, ahol sorstársaim és a szinte egyáltalán nem sértődött oktató már vártak.

 
   

Az előadó - az újonnan épült komplexum egészéhez hasonlóan - korszerű, jól felszerelt és gusztusos. Ráadásul nagy, így egy kicsit világégés utáni hangulatot áraszt az összesen 5 jelenlévő körül kongó kopár üres tér. Tanárunk a vezetésoktató iskolapéldája - akinek már sikerült jogosítványt szereznie, az pontosan el tudja képzelni milyen, aki meg még nem próbálta, annak inkább nem én mondom el.

Rövid bevezetés következik, mely során kiderül, hogy fontos megtanulnunk uralni az autót vészhelyzetben, mert nem mindegy, hogy frontálisan ütközünk a kamionnal, vagy csak farral belecsúszunk. Nagyon profik akár meg is úszhatják. Nagy trükkök nincsenek, a titok a gyakorlás, de nem fékezni és nem kanyarodni néha jobb, mint fékezni és kanyarodni. E kis kedvcsináló után a terem multimédia vetítőjén kezdenek peregni az oktatófilm első kockái.

 
   

Rögtön az elején megtudjuk, mi vár ránk: az ultrasíkos és folyamatosan automatikusan vizezett akadálypálya a tökéletesen lefagyott úttesthez hasonló tapadást biztosít, azaz semmilyet. Ezen kell előbb könnyebb, később bonyolultabb feladatokat végrehajtani, közben megismerve magunk és járművünk korlátait. A film főszereplője egyértelműen a lágyan piruettező, csinos 206-os Peugeot, rajta a forgalmazó ember nagyságú logójával.

Ha netán valamelyik figyelmetlen tanuló elmulasztotta volna a vetítés első hét percében észrevenni és megszeretni a francia kisautót, a második hét percben kap egy újabb lehetőséget; ekkor ugyanis semmi másról sem hallunk, mint a különlegesen korszerű futóműről, az extra széles nyomtávról, és a kiemelkedő biztonságról. Időközben feltehetően az autó sofőrje is belejöhetett a csúszóspályás vezetésbe, mert ebben a szakaszban egy huncut pördülés nem sok, annyi sem volt, a sarokban egy pillanatig látni véltem Tommi Makkinen arcát irigyen sárgulni a csodálatos technikát nézve.

 
   

Állattanban jártas autóbarátoknak könnyen feltűnhetett, hogy az alcímben említett szarvas természetes élőhelyei között nem szerepel a műkorcsolyapálya. Az autósvilágban jártas állatbarátok pedig azt vehetik észre, hogy a Mercedes A osztály bukfencei révén elhíresült stabilitásteszt eredeti szereplője nem a jávor-, hanem a rénszarvas. Nekünk azonban csak jávor jutott, és az is csak vízből van, de erről részletesen majd később. Mindenesetre a film szerint a Peugeot állítólag ezt a próbatételt is 20 százalékkal a szint felett teljesítette, bármit is jelentsen ez.

Információszegénysége és arcátlan reklám-mivolta miatt a film tehát rossz volt, de legalább rövid. Az elektronikus bemutatót még néhány praktikus élőszavas tanács követi: fék mellé mindig nyomjuk be a kuplungot, így elkerülhető a lefulladás, ami szervós autóknál különösen fontos, továbbá mindig csináljuk azt, amit mondanak nekünk. Ezután kigyalogolunk a parkolóba, megkapjuk rádióinkat, amelyeken keresztül majd az instrukciók érkeznek. Mindenki saját autóval jött, de ha valaki akarja, az Autóklubtól 2000 forintért kölcsönkaphat egy Suzukit.

A pályán

 
   

A mezőny vegyes: a korelnök - autóban és életkorban egyaránt - egy 16 éves ezerötös Lada, a volánjánál egy bőven nyugdíjkorhatár feletti, virgonc öregúrral, alaposan felspécizve, denevérmatricával, multiteszterrel, fordulatszámmérővel. A másik véglet egy fiatal lány másfél hónapos jogosítvánnyal, és egy öregkorára kissé rigolyássá vált 120-as Skodával, nagy kék T-betűvel a hátsó üvegen. Zsófi kicsit aggódik a csomagtartóban utazó visszaváltandó sörösüvegek épségéért, aggodalmában az agg jármű is osztozik: nem akar elindulni. Van még velünk egy Geo Metro, lánykori nevén Suzuki Swift, középkorú férfi sofőrrel, és jómagam, szeretett Nissanommal.

Betoljuk a Skodát,

és elhajtunk a parkolótól a pályáig, ahol újabb eligazítás következik. Első feladat: vészfékezés, majd szlalom szárazon. Az oktató bemutatója után elismerően összenézünk, majd ki-ki az autójába pattan, és kezdődik a mulatság. A Geo nyit, majd a Lada, aztán betoljuk a Skodát, végül én zárom a sort. Szárazon két bója előtt megállni aztán szlalomozni nem túl nagy kihívás, rutinvizsgán is kötelező elem, nem is gond senkinek, 3-4 ismétlés elegendő.