Luxusautós tüntető a MOM Park előtt

Egy thesises kálváriája

2005. augusztus 9., kedd 13:21
A MOM Park előtt ezüstszürke Lancia Thesis áll, az autó mellett jókora tábla szegezi a járókelőknek a kérdést: megéri-e ez a szép és drága autó az árát? Új műfaj született Magyarországon: a luxusautós tüntetés.

Minden nap kétszer vágok át a BAH csomóponton, hiszen az M1-M7 felől érkezem reggelente a Váci út mellett fekvő szerkesztőségbe, majd este ugyanitt gurulok át hazafelé. Az Alkotás utca végén (vagy elején, nézőpont kérdése) mostantól a MOM Park előtt minden nap kétszer átintegetek majd Csiki Péternek, esetleg valamelyik családtagjának. Csiki úr a Fiat Magyarország központjának is helyt adó épület előtt tüntet igazáért.

Lelkes családtagok és barátok segítségével jókora tábla is került az autó mellé. A törvény nem rendelkezik a demonstrációs eszköz méreteiről, Csiki úrék családi kupaktanácsa két négyzetméteres, kétoldalas felületről határozott. A vasanyag és a tábla festésének költsége harmincezer forintra rúgott, a család mintegy nyolcezer forint értékben száz ív öntapadós letraszettet, betűkészletet vásárolt. A profi vasipari műhelyben készült szerkezet a kézzel ragasztgatott felületű transzparenssel impozáns darab.

A táblakészítés végső fázisa izgalmas családi programmá alakult, az egész család ragasztgatta a betűket. Csiki úr családjában anyai ágon genetikai adottság a dekoratőri véna, az önérzetes autótulajdonos exfelesége divatcikk-kereskedést üzemeltet, 17 éves lánya divattervezőnek tanul. Az összeszerelés fizikai részében jól jött Csiki úr húszesztendős fiának segítsége is.


A büszke állampolgár ezek után trélert hívatott, a mozgásképtelen autót és a táblát nyolcadikán reggel a MOM Park elé szállíttatta. Hétfő reggel két szomorú rendőr is kiszállt a helyszínre, hogy vigyázzon a magányos tüntetőre. Csiki úr persze nem akart nekik rosszat, így lemondott a rendőri védelemről, a járőrök konzultáltak felettesükkel, majd hálálkodva távoztak.


A sértett lánya ragaszt

Különben a rendőrség és Csiki úr viszonya felhőtlen, időnként arra gurul egy-egy járőrautó és a rendőrök megkérdik, minden rendben van-e. A járókelők drukkolnak neki, eddig csak egy hölgy reklamált nála, hogy miért fogja a parkolóhelyet, most hova álljon ő az autójával, amíg bemegy fitneszedzésre. Amíg beszélgettünk, többen is odajöttek és sok sikert kívántak. Ilyen közönség mellett öröm a tüntetés!

Az ügy nem egyszerű, ami vicces benne, hogy jórészt maga a Fiat tette bonyolulttá. Idén áprilisban Csiki Péter, gyakorló családapa és vállalkozó a mobilén kinézte magának legújabb szerelmét, egy ezüstszürke Lancia Thesis 2,4 JTD 20V-t, az olasz autógyártás és a Fiat konszern egyik büszkeségét.

A használt Thesis még regadóval is jóval olcsóbb Németországban, mint itthon, Csiki úr egy tréler kíséretében kiutazott hát Ambergbe és 20 000 euróért megvette a szervizkönyves, garanciális, ötvenezret sem futott, oldalán enyhén sérült autót. Még a pecsétes papír sem volt neki elég, hanem kintről felhívta a Fiat Magyarországot, aki az alvázszám alapján elmondta, hogy az autó 2003. 07. 16-tól érvényes garanciával rendelkezik. (Ez a garancia a szervizfüzet alapján két év, bár elvileg minden Lanciára három év garancia jár Európa-szerte, de ez most mellékes.)


Szép autó. Jó autó?

2005. május negyedikén az autó levizsgázott és rendszerbe állt Magyarországon. Mivel a navigáció, illetve a teljes hifi-telefon-navi egység rendetlenkedett, Csiki úr már másnap elgurult az SPQR márkaszervizébe. Ott közölték, hogy a hibát csak akkor javítják garanciában, ha a 40000 kilométeres, a szervizkönyv szerint elmaradt karbantartást is elvégeztetik. Az autóban ekkor 55000 km volt. A hibát kijavították (díja több mint 700 000 forint lett volna, de hát garanciában ment), a szervizt számlával igazoltan, pár tízezer forintért elvégezték, megtörténtét a szervizfüzetben rögzítették.

A tüntető és a Lancia

Csiki úr számos, több tíz Lanciát használt már élete során, jelenleg is tulajdonosa egy Kappának és egy sajnos totálkárosra tört másik Thesisnek, fia egy Themával jár. Szerelme az olasz autó, különösen a nagy, kényelmes és gyors olasz autó. Azt mondja, számtalan márkát kipróbált már. A bálnamerciről "ne is beszéljünk", az azt megelőző S, a 126-os "szép, nagy, kényelmes, de belül egy nulla", a Toyota pedig "a világ legjobb autója, a legmegbízhatóbb, de ültem egy nyolcmilliós Avensisben és belül az is nulla". A Renault 5 GT Turbót szerette, de hát az más világ.

Idézet a Népítéletből, Csiki úr sorstársától: "Kb. 6 ezer kilométernél a gk. turbója bemondja az "unalmast". Ez autópályán történő előzésnél előnyös, mármint a TB alapok számára, mert részemre már nem kell nyugdíjat fizetni ... Szervíz: eseti a hiba (ezt jelzi a számítógép), hibajelzést kiüti, korlátozást feloldja. Este a gk. újra kezdi, ő másként látja a hiba jellegét. Misztikus... Az különösen, hogy a hiba javítása hosszadalmas, több alkatrész cserélgetése-próbája, ui. a hiba nem az, mint amit a számítógép beazonosít. A javítás idejére a szervíz kölcsön Thesis-t biztosított, sőt, a telefon nem garanciális hibáját is megoldotta, garancia keretén belül. (Igen pozitív a hozzáállásuk, csak a gyártóét tudnám feledni...)"

Hiába, Csiki úrat lebilincselte az olasz autó stílusa, a Lancia belsejének hangulata. Áradozva beszélt bordó, fehér bőrüléses Kappájáról, megmutatta a lámpaoszlopra tekeredett néhai Thesis fotóit és azt is elmondta, hogy az életét köszönheti neki. Csiki úr - tekintet nélkül a mostani ügyre - a továbbiakban is lanciázni fog. Igazi álomügyfél egy autógyártónak, meg kell becsülni az ilyet. Meg kéne.

Július 5-én, tehát a FM által elismert szavatossági határidő előtt 11 nappal a Thesis tönkrement. Az SPQR szétszedte, és látta, hogy oda az összes főtengelycsapágy. Az óra 63 000 kilométert mutatott. A horrorisztikus költségekkel járó javítást a szerviz nem vállalta, mert a Fiat Magyarország szerint nem bizonyítható, hogy a 40 ezres szerviz valóban megtörtént.


Ez sem szentírás

Csiki úr ekkor különböző hivatalos és kevésbé hivatalos fórumokon utánanézett az autó előéletének. Kiderült, hogy a szervizkönyv, hát, nem teljes részletességgel közölte a garanciális javítások listáját. Szemben az ott említett egyszeri átvizsgálással (mindössze ennyi állt a füzetben) a gyári nyilvántartás szerint a Thesis korábban többször lett csapágyas, főtengelyt és szelepeket is cseréltek benne, az automata váltót és a kormánykapcsolót is javították, mindösszesen 13 289 euró értékben. Sikerült telefonvégre kapni a korábbi tulajt, egy német orvost is, aki megerősítette az adatokat.

A Thesis Németországban is csak hivatalos márkaszervizben járt, a garanciális javításokat minden esetben hivatalosan regisztrálták. A móka kedvéért még egy olyan szervizszámla is előkerült, ami igazolja, hogy korábban az egyik nagyobb hiba kijavításakor igenis megtörtént a 40 ezres karbantartás. Nahát. Csiki úr mindezek fényében úgy gondolja, hogy a Fiat Magyarország nem jár el helyesen, amikor megpróbálja őt lerázni és nem teljesíti garanciális kötelezettségeit egy nagyértékű presztízsautóval kapcsolatosan. Én is így gondolom.

A másik oldal

Deák Tibor, a Fiat Magyarország vevőszolgálati képviselője

-Az ügyfél a gépkocsit Németországban vásárolta használt, sérült állapotban. Az a probléma, hogy a szervizkönyv szerint a német márkaszervizben nem végezték el a 40 ezres szervizt, és nem tüntették fel a garanciális javításokat. Ebben egyértelműen ők hibáztak, ugyanakkor ezt tudhatta az ügyfél, amikor megvette az autót.
-De a Fiat Magyarország márkaszervizénél elvégezték a 40 ezres szervizt.
-Igen, 55 ezer kilométernél. Mi csak javasoltuk, hogy csináltassa meg, mert a mai autós világban eléggé ki vannak hegyezve az olajcsereperiódusok. A motor plusz 15 ezer kilométertől könnyen tönkremehet.
-Ha már nem volt érvényes a garancia, miért cserélték ki mégis garanciálisan, ingyen a 700 ezer forintos navigációt?
-A prémium márka vásárlására, valamint arra való tekintettel, hogy a navigáció elektronikai hiba, tehát nem lehet köze az elmaradt olajcseréhez, ítéltük meg a díjmentes javítást. Ebből kiindulva vonta le tévesen azt a következtetést , hogy az autója újra garanciálissá változott, holott ennek ellenkezőjéről tájékoztattuk . Az ügyfélnek alapvetően a német márkaszervizzel van problémája , és mivel társaságunkkal jogi kapcsolatban nem áll, valamint garanciális jogai elévültek, elhatározta, hogy lejáratja a márkát.

Két dolgot kell hozzátennünk a fentiekhez. Egyrészt Csiki úr birtokában van egy német márkaszerviz számlamásolata, melyen az épp aktuális súlyos motorhiba javítása mellett szerepel egy időszakos szerviz 33000 kilométernél. Másrészt Csiki úrnak nem a németekkel, hanem a Fiattal van baja. Miért ne orvosoltathatná ezt a bajt a Fiatnál, Magyarországon? Erre való az EU.


A FM-ot nem hatották meg a bizonyítékok, Csiki úr pereljen Németországban, mondják. Csiki úr az ügyet mindenképp jogi útra tereli, valószínűleg tényleg a német kereskedőt fogja majd perbe, hiszen a kocsihoz mellékelt szervizkönyv és a gyári nyilvántartás adatai közti különbség létrehozása (a szervizfüzet "kimosása") kizárólag neki állt érdekében. De elszánt, fejlett igazságérzettel rendelkező jellem és idejével többé-kevésbé szabadon rendelkező személy lévén nem elégszik meg ennyivel.

Szerinte - és ezzel nem tudok nem egyetérteni - ebben a hatalmas, egy és oszthatatlan EU-ban, a nagy, egységes piacon, ha egy vállalat elad valamit, azzal kapcsolatban mindenütt ugyanolyan felelősségek terhelik. Egy tizenegy és félmilliós autó a garanciaidő alatt vagy elromlik, vagy nem. Ha elromlik, az is épp elég szégyen.

De ha már elromlott, a gyártónak - függetlenül attól, hogy a vásárló, vagy az aktuális tulajdonos magyar vagy német - jogi és erkölcsi kötelessége mindent megtennie azért, hogy minél kevesebbet szívjon a vevő, aki bízott benne annyira, hogy nem kevés pénzt fizetett a termékért. Nehogy már az egyszeri ember járkáljon EU-tagállamról EU-tagállamra ügyintézni, pereskedni, vitázni, amikor a mamutnak mindenhol van vezérképviselete, ahol az adott ország, az adott ügyfél nyelvét beszélik és elvileg ugyanazt a céget és ugyanazokat a célokat, érdekeket képviselik. Jó hírnév, elégedett ügyfelek, márkahűség megalapozása, ilyenek.


Élt a gyülekezési joggal

Ezért hát Csiki úr sima kézírásos levélben bejelentette a BRFK-nak a Fiat Magyarország, a hazai vezérképviselet irodája előtti tüntetést. A demokrácia működik, a gyülekezési törvény szent, a véleménynyilvánítás szabad: annak rendje s módja szerint megjött a rendőrség válasza: rendben, a járdára nem állhat fel az autó, de a parkolóban mehet a móka.

Augusztus 21-ig szól a rendőrség területfoglalási engedélye, de ez kérésre meg is hosszabbítható, Csiki úr pedig mindenre elszánta magát. Úgy tervezi, napernyőt és székeket is hoz majd az autó mellé, barátokkal beszélgetve mégis gyorsabban telik a demonstráció. Hogy meddig tart kis tüntetése, még nem tudja, de ha a FM elismerné garanciális igényét és megjavíttatná autóját, elégedetten távozna.

Ön mit tenne?

Hogy így lesz-e: ki tudja. A Lancia, vagyis a Fiat Magyarország, de tágabb értelmezésben a Fiat mindenképp kínos helyzetbe hozta magát. Akárhogy is, de a Fiat szervezete, a márkaképviseletekből, kereskedőkből, szervizekből álló hálózat termelte ki ezt a jókora selejtet, aminek most Csiki úr a szenvedő alanya. De ő nem szeretne szenvedni. Zajlik a türelemjáték.

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Technika Ha béna vagy, sokba lesz. Nagyon

Ha béna vagy, sokba lesz. Nagyon
Jéggolyók is okozhatnak turbóhalált, de általában
a kenés hiánya öli meg az érzékeny szerkezetet.
Mit tegyünk, hogy ez velünk ne történjen meg?

Fillérekért osztják a családi Daciát

A Lodgy, amelyben elég hely van hét embernek, ugyanannyiba kerül majd, mint egy Suzuki Swift.

Teszt MZ-vel csak király lehetsz

A banántankos tárcsafékes, Istenem, hány motoros álma volt! Használható az MZ a mai forgalomban?

Itt az új holland sportautó

Az új csúcs sportautó-márka megérkezett. Hosszú fejlesztés után megmutatták végre a Sarthét.

Ha szombat, akkor Mopedrally

Ez nagyon szarul kezdődik: Kőbajker elindult
a Mopedrallyra a Fossal.

Formula–1-es kiadás a Twingóhoz