Kánaán 18 500 kilométerre

Új-Zéland egy autószerelő autóbuzi szemével

2007. január 5., péntek 08:45

Barna régi cimborám. 40 alatti, családos, két gyerek, feleség. Belefogott sok mindenbe a boldogulás érdekében. Legutoljára garázsában autókat szervizelt, eközben járművekkel seftelt. Aztán egyszer csak betelt a pohár, megunta a robotért járó egy helyben topogást, pénzzé tette mindenét, és felkerekedett. Meg sem állt Új-Zélandig, ahol az élet habostorta és fenékig tejfel, a kerítés kolbászból van, és persze sült galambok szállnak az ember szájába. Ha nem is egészen ez az igazság, mindenesetre azonnal kapott munkát (autószervizben, mellette pedig járművekkel seftel), a gyerekek iskolába járnak, pár év, és ugyanolyan jogú tagjai lesznek az ottani társadalomnak, mint a korábban érkezettek. Igaz, beszél angolul.

*Új-Zéland hivatalos államformája alkotmányos monarchia. Uralkodója a brit király/királynő, aki szegény régóta kirakatbábu, tényleges befolyása birodalmának semelyik tagjának egyetlen alattvalójára nincs.

Adminisztráció, vagy amit annak csúfolnak

Ahogy fentebb említettem, hősünk idehaza autókat vett, kipofozta és eladta őket. Nem mindig sikerült a 15 napos átírási határidőn belül lebonyolítani a bizniszt, sem olyan eladót találni, aki hajlandó volt biankó adásvételit kiállítani. Mivel szép nagy Audikban utazott, az utóbbi időben előfordult, hogy az átírás több lett volna, mint amennyiért vásárolta.

Új-Zélandon nem lesz törvényen kívüli. 9,20 helyi dollárért kerül a nevére az autó. Ez nagyjából 1500 (azaz egyezer-ötszáz) forint, ráadásul bármely postán vagy vizsgabázison percek alatt elintézhető. Értik, ugye? Postán vagy vizsgabázison. Amik megvannak, nem kell közepes falvakban tucatnyi aktatologatónak irodát építeni/bérelni. És eltartani az átlag állampolgár számára eleve iszonyodással kimondható nevű okmányirodát. Ahová nem kell drága nyomtató drága biztonsági papírral, mert nincs forgalmi. Se valahol a közbeszerzés titkos bugyraiban kiválasztott nyomda, a törzskönyv előállításához. Mert az sincs. Se hozzá akkora apparátus, amiről Kafka álmodni sem mert. Eredetiségvizsgálat szintúgy ismeretlen arrafelé. Piha, hogy képesek nyugodtan aludni a vásárlók? Milyen korszerűtlen. Érdekes, mégsem nagyobb a munkanélküliség, mint errefelé.

Fizetni kell valami adófélét, 51 és fél dollárt (7000 uszkve 7500 Ft), negyedévente. Egységesen, Marutitól Dodge Viperig (!). Nincs viszont kötelező biztosítás - és ahogy emberünk mondja, baleset is alig. Fura, lehet, hogy az anyagi felelősség erősebb visszatartó erő, mint a személyes?

Barna itthoni nagy szívfájdalma a motorszám mániákus nyilvántartása volt. Igaz, hogy már rég megvannak a kereskedelmi forgalomban kapható eszközök az adó-, illeték- és biztosítási díjcsalásra a tuningkitekkel, ennek ellenére biztos, hogy mi leszünk az utolsók, akik megszüntetik ezt a felesleges intézményt. Ja, most vígan csereberél autóbuzi autószerelőnk, mivel sem ezt, sem a fényezés színét nem tartják nyilván. Milyen hülyeség, ugye?

Képzelje, megunta a nagypapától örökölt foszöld Trabiját, és a korszellemnek megfelelően a nagy zene és a harsány látványelemek beépítése mellett lila csíkos narancssárgára fújná. És az ostoba új-zélandiak ezt mosolyogva tűrnék, ahelyett, hogy új forgalmit és törzskönyvet kellene kiváltania. Vagy szétcsobbant a motorja, és történetesen akadna egy másra nem használható donor, ugyanazzal a blokkal. Ott már esik is bele. Itthon is, csak az átépítési engedéllyel járó tortúra helyett inkább a régi számát kocogtatják bele.

Kell-e mondanom, hogy a benzin litere kétszáz forint? Vagy hogy a gázolajat 140-ért mérik? Pedig Új-Zéland gazdasága nem a kőolajra támaszkodik. Igaz, hogy a dízel személygépkocsikra ötezer kilométerenként 160 dollár (kb. 23 ezer Ft) pótadó rakódik. Ennek oka a szállítás szándékos olcsón tartása. Azért ez is mekkora ostobaság, pont a legtöbbet fogyasztó és futó járműcsoport élvez kiváltságokat. Bezzeg nálunk a súlyadót még az elméleti raksúly felére is kiróják. Különös, a személyautó-tulajdonosok mégsem tekergetik az órát. Nem tétel, nekik.

Közlekedés Új-Zélandon

Barnáék a déli szigeten táboroztak le. Itt nincsenek vulkánok, helyette alpoknyi a hegyvonulat, és a táj még mindig nagyrészt érintetlen. Az alföldi gyerek romantikája a szédítő ormok iránt. Az ország alapterülete 270 ezer négyzetkilométer, lakossága a négymilliót sem éri el. A távolságok ezért nagyok, amit a mobilitásra vágyók jellemzően gépkocsival hidalnak át. Vasút volt, 20 évvel ezelőttig, amikor is az állam elpasszolta a kasszát csapoló intézményt. Be is zárták rögvest, legalábbis a menetrend szerinti személyforgalmat felszámolták. Távolsági buszok akadnak, a helyi tömegközlekedés is erre épül. De elvétve, jogosítvány és autó nélkül bénaságra kárhoztatott az új-zélandi polgár.

Ennyi lakosnak felesleges kiterjedt autópálya-hálózat. Van valami csonka kezdemény a közel millió lakosával messze legnagyobb város, Auckland mellett, a többieknek a kétsávos, a hegyek miatt igen kanyargós, de természetesen tükörsima utak jutnak. Dugók esetleg a reggeli és délutáni csúcsban vannak, de ne tessék itthoni anyázásra-dudálásra-furakodásra gondolni. Ha elfogy valamelyik sáv, már korábban a megmaradóba sorolnak. És bármilyen fura, így a gyorsabb, mert nem kell megtorpanni a végén tolakodó gyökerek miatt.

A sebességkorlátozást betartják, egyáltalán, a jóindulat és az előzékenység az úr, a hazai "védekezem a támadások ellen"-stílussal szemben. Ahogy mondja Barna, a 650 km-es Auckland-Wellington utat úgy tették meg, hogy talán három autó előzte meg őket, de ők maguk sem többet. Ismerve emberünk itthoni hozzáállását, ez a csodával határos. Az óvatosság nemcsak a kötelező biztosítás hiánya miatt tanácsos, a hegyekben a több száz méteres szakadékok mellett nemigen van szalagkorlát.

Az autószerelésről, minden itthoni autótulajdonos rémálmáról

A szakma igen megbecsült Új-Zélandon. Pedig teljesen más alapokon nyugszik, mint nálunk. Először is drága. Az óradíj 70 dollár (10 ezer Ft) körül játszik, és a mesterek hajlamosak hosszan tökölni a nehezebben szerelhető autókon. Így például egy Lexus hengerfejtömítésére 14 rezsiórát kalkulálnak. Az alkatrész további 700 új-zélandi dollár, így minden más nélkül negyedmillió forint ki is röppent az ablakon. Ennek okán a keresztben beépített V6-osok használt értéke igen alacsony. Ez az autó, vagyis a nálunk GS 300-ként ismert gép úgy negyedannyiba kerül, mint itthon. Kedvelik viszont a soros négyeseket, lehetőleg hosszában építve, amihez röhögve odaférni.

Az autóhasználati morál is vészes. Az átlagember besétál a kereskedésbe, előkotor valami aprót a tárcájából, csenget 25-30 dollárt hetente, és használja a kocsit, amíg ki nem esik alóla. Olaj-, légszűrő-, vezérműszíj-csere meg a hasonló kötelező szerviz ismeretlen fogalom az új-zélandinak. Esetleg félévente a vizsgán javítnak valamit, például vetetnek a szövetig kopott helyett új gumikat a tulajdonossal. Tengelyenként kell azonos méretű, a típushoz nem ragaszkodnak. Van olyan autó, aminek a pótkerékkel együtt öt különböző abroncsa van.

A fagy szinte teljes hiánya miatt fagyállót nemigen használnak. Simán beletöltik a csapvizet, ami aztán hamar a hűtő vízkövesedéséhez, dugulásához, majd komolyabb bajokhoz vezet. Hogy megpucolnák néha? Ez nem jut az eszükbe, pedig a hegyek miatt fokozott a hűtőrendszer igénybevétele.

És mit szeret az új-zélandi?

Hallatlanul vegyes a kép. Rengeteg a japán autó (a használt is), de szeretik az erősen túlmotorizált ausztrál gépeket. Egyetlen kikötés az esetek közel 100 százalékában: automata váltója legyen. A nagy, 2-4 gyerekes családok miatt népszerűek a kombik, de még inkább az egyterűek, jórészt összkerékhajtással. Itt az életmód része a hétvégi program, kirándulnak, viszik a rengeteg bringát, kajakot, vonszolják maguk után a két- és négykerekű terepmotorokat, meg persze a tenger közelsége miatt kézenfekvő hajót.

Új-Zélandra menni

De nem ragaszkodnak mindenáron az újhoz. Nincs abban semmi csodálnivaló, hogy a tízéves, 3-400 ezret érő öreg dzsippel viszik le az öbölig a 10-15 milliós jachtot. Nem presztízs az autó, mint nálunk, ahol a négytagú, két különnemű gyerekkel megáldott család szorong 57 négyzetméteren, de a parkolóban feszít a szinte új BMW. Persze akadnak autóbuzik, akik féltve gondozzák kedvenceiket, semmit nem sajnálnak tőlük. Ők vannak kevesebben.

Nem akartunk kedvcsinálót készíteni Új-Zélandhoz. Attól tartok, jól elvannak további magyar kivándorlók nélkül is. Csak pusztán tendenciákról beszéltünk, remélhető liberális jövőképet ábrázoltunk. Mármint kései leszármazottainknak.