Hagymás Magyar Dakar

2006.09.11. 18:16
Hagymaszlalom ugyan nem volt, de minden más kijutott a kiváló, hétvégi autós-elfoglaltságot nyújtó versenyen.

Szombat reggel 120 autós, motoros és quados csapat gördült át a budapesti Hajógyári sziget hídján, hogy elinduljon a hagymaszagú Dakarnak is becézett Budapest-Makó kalandralin, amely a Budapest-Bamako Nagy Afrikai Futam hivatalos előfutama. A flúgos futam résztvevői között volt több tucat terepjáró, motorok, quadok, Trabantok, Ladák, egy szebb napokat látott Fiat Panda, egy bogárhátú Volkswagen, egy londoni emeletes busz, és szörnyetegként a mezőnyre árnyékot vető Ural 4320 orosz, katonai monstrum. Ez utóbbit egyetlen kategóriába sem lehetett sorolni, de a verseny kiírásainak megfelelt, mert volt érvényes forgalmija... Bár az kicsit másról szólt.

A versenyzők már az első pillanatokban nehézségekkel kellet, hogy szembe nézzenek. A magyar autósport egykori dicsőségét idéző péceli autókrosszpályán kellett egy gyorsasági szakaszt teljesíteniük az indulóknak. Az első siratófalon a 13-as rajtszámú Land Cruiser alatt beszakadt a talaj. Nemcsak az autó mentése késleltette a további indulókat, de a pálya sérülés jóval veszélyesebbé tette a speciál szakaszt, amelyik bármely pillanatban tovább szakadhatott.

A bonyodalmak akkor folytatódtak, amikor egy magánút gazdájával többen éles vitába keveredtek. A péceli Német major tulajdonosai elállták a Budapest-Makó útját. Traktorral és mezőgazdasági gépekkel torlaszolták el az első ellenőrző ponthoz vezető utat. A motorosok és quadosok persze fittyet hánytak az alkalmi úttorlaszra; az autósok közül pedig többen meg akarták vesztegetni az út tulajdonosát. Voltak akik futva jutottak az első időellenőrző pontig, a leleményesebbek pedig a kukoricaföld mellett találtak kerülő utat. Hát igen, ez egy ilyen sport. A legváratlanabb események állítják döntés elé az indulókat.

Pécelen jelentősen szétszakadozott a mezőny. Álmos, kertvárosi falvak és poros földutak jelezték a versenyzők útját. Felsőfarkasdnál az első komoly off-road szakasznál több utcai autó megfeneklett és betonúton kellett hogy eljutosson a felsőfarkasdi ellenőrző pontig. A Kiskunság homokos talaja jó felkészülési lehetőség volt az indulóknak a mauritánai és mali szavannákra. Itt többen próbára tehették ásójukat és homokvasaikat. Tovább haladva és az ország geometriai közepének érintése után, az indulók gokartba pattantak az Euro Ringen, és 5 körös gyorsasági szakaszt nyomtak le. Az első csapatok déltájban futottak be Kecskemétre.

A Tisza átszelése után az alföldi tanyavilág poros útjai és kedvesen bámészkodó gulyái fogadták a résztvevőket. Itt többen navigációs gondokkal küszködtek, másoknak pedig technikai gondok okoztak fejtörést. Az első befutók késő délután érkeztek a pusztabánrévei bivouacba, míg a földutakkal és kukoricatáblákkal nehezen megbirkózó csapatok csak jóval este 10 után gördültek be. Az éjszakát a résztvevők Mezőtúrtól délre a Hármas-Körös partján, sátorban töltötték, miután jó hangulatban közösen elköltöttek egy helyi pörköltvacsorát, melyet sörrel öblítettek le. A bamakói élményekre vagy mulatozni vágyók hajnalig buliztak, és a kocsmáros szerint megitták, amit meg lehetett...

A vasárnapi etap már sokkal könnyebb volt, de azért... A Szarvas és Makó közti távot még különösebb fennakadás nélkül tették meg az indulók, habár voltak, akik jócskán a délután három órás eredményhirdetés után futottak be a Makói Hagymafesztiválra. A fair play díjra is méltó kék Trabi egy másik Trabant vontatása és szerelése miatt annyi időt vesztett, hogy csak este 7 körül ért célba. Ők nemcsak a nagyszínpadon megtartott, a körzeti tv-ben élőben is látható eredményhirdetést mulasztották el, de sajnos lemaradtak a Lucullus Baráti Társaság által főzött békési tarhonyából is.

Eredmények:

1. helyezés: Csontbrigád: Doór Ferenc - Margaritovics Márkó; Mercedes Benz G
2. helyezés: Boskó István Attila; Yamaha XT660R
3. helyezés: Ritter Zoltán, Deli Ágóta Emília, Gergely Péter, Birkás Dániel; Nissan Pickup