Csillagosok, jó katonák

2005.04.18. 18:45

A Mercedes-Benz sikerét hozta a DTM első fordulója. A dobogó mindhárom fokán Mercedesszel versenyző pilótát ünnepeltek Hockenheimben. Häkkinen is szerzett egy pontot, de még van mit tanulnia.

A szombati kvalifikáción az újonc, ex-Forma-1-es pilótáknak nem sikerült bekerülni az első tízbe, a fiatalok annál jobban teljesítettek. A kvalifikáció első szakasza után Bernd Schneider (1:34,648), Tom Kristensen, Gary Paffett, Jamie Green, Bruno Spengler, Mattias Ekström, Marcel Fässler, Jean Alesi, Martin Tomczyk és Stefan Mücke még nem nyugodhatott meg, hiszen nekik ekkor jött csak a neheze, a Super Pole.


Négykarika elöl

Az egykörös biztonsági gyorsmenet a tavalyi bajnoknak kedvezett. Ekström (Audi) a második felvonásban 1:35,251-es kört teljesített, amit egyedül a DTM-ben tavaly második helyen végző Gary Paffett (Mercedes-Benz) tudott megközelíteni 1:35,283-mal. Rajtuk kívül egyetlen pilóta tudott 1 perc 36 alá menni, a mindössze 22 éves Jamie Green (Mercedes-Benz), aki tavaly megnyerte a DTM hivatalos betétfutamát, az Euro Forma-3-as sorozatot, 1:35,809-es köridejével a harmadik helyre kvalifikálta magát élete első DTM-versenyén.


Opel, sosem kopel, wehehe

Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Marcel Fässler (Opel) is. Az Opel jövőre kivonul a DTM-ből, így idén már nem fektetnek akkora hangsúlyt a sorozatra, mint a 2004-es évben, a svájci pilótának azonban ezzel a félvállról vett Opel Vectra GTS-sel is sikerült megszerezni a negyedik rajtpozíciót. Az Opel Motorsport igazgatója, Volker Strycek sajátos módon kommentálta az eseményeket: "Marcel Fässler remek teljesítményt nyújtott. Mindamellett nem vagyok túl boldog, jobb eredményt vártam. Az autónk többre is képes ennél."

DTM Super Pole eredményei. Hockenheim, 2005. április 16.

1. Stefan Mücke (MB): 1:36,587
2. Martin Tomczyk (Audi): 1:36,222
3. Jean Alesi (MB): 1:36,179
4. Marcel Fässler (Opel): 1:36,075
5. Mattias Ekström (Audi): 1:35,251
6. Bruno Spengler (MB): 1:36,191
7. Jamie Green (MB): 1:35,809
8. Gary Paffett (MB): 1:35,283
9. Tom Kristensen (Audi): 1:1:36,489
10. Bernd Schneider (MB): 1:36,354

A vasárnapi versenyen aztán szép lassan tökéletesen felborult a rajtsorrend. Paffett lerajtolta Ekströmöt, majd rögtön ezután az első kanyarban csúnya hármas karambol szakította félbe a versenyt. A biztonsági autót kiküldték a pályára, és csak a hetedik körben folytatódhatott a küzdelem. Míg az élen dúlt a harc Ekström és Paffett között, Bernd Schneider drive-through büntetést kapott, mert kiugrott a rajtnál. Később Häkkinent is megbüntették, mert túl nagy sebességgel haladt át a boxutcán. A továbbiakat nem részletezném, Ekström lassacskán hátracsúszott, a Mercedes-hadsereg pedig módszeresen egyre előbbre tört.


Kicsi a rakás...

A versenyt a nagy öreg, Jean Alesi nyerte. Gary Paffett lett a második, aki mindössze 0,4 másodperccel, de megelőzte Bernd Schneidert. Nyolcadik helyével Mika Häkkinen is szakított egy apró pontocskát, de az autogramosztogatás egyelőre jobban ment a kétszeres Forma-1-es világbajnoknak, mint a versenyzés. Az Opelnek végül nem sikerült pontot szerezni, Marcel Fässler kilencedikként haladt át a célvonalon.

A DTM április 17-i hockenheimi futamának végeredménye

1. Jean Alesi - AMG-Mercedes
2. Gary Pafett - DaimlerChrysler Bank AMG-Mercedes
3. Bernd Schneider - Vodafone AMG-Mercedes
4. Christian Abt - Audi Sport Team Joest Racing
5. Mattias Ekström - Audi Sport Team Abt Sportsline
6. Jamie Green - Salzgitter AMG-Mercedes
7. Stefan Mücke - Mücke Motorsport
8. Mika Häkkinen - Sport Edition AMG-Mercedes