Elhullóban

2006.09.18. 23:07

Végre együtt a nagyokkal. Prológ, rekord táv. Egyszóval igazi raliverseny végre. De sokan kiestek.

A verseny úgy indult, ahogy azt év elején megígérte a vezetőség, a másodosztály versenyzői teljes számban megmutathatták magukat a Pécs Plaza mellett már hagyományosan megrendezett prológon a megszokott népes közönség előtt. Összesen hatvanhárom kettős állt rajthoz.

Az eddig száz százalékosan teljesítő, bajnoki címvédő Szommer-Hosszu kettős ezen a külön próbán sem hagyott semmi esélyt az ellenfeleknek az N3-as Honda Civicben autózva. Mögöttük az előző futamot kihagyó Szalóczi-Szarvas kettős futott be, ami a nagytestű Skoda Octaviával nem lehetett egyszerű, a harmadik helyet pedig a Gál-Lencsés páros szerezte meg, N1-es Suzukival.

Az F csoportban a dízelautó forgolódott a leggyorsabban Willisits Vilmossal, a másodikként az csoport esztergomi futamgyőztese, a Szilvássy-Szebényi kettős, míg mögöttük a bajnoki címvédő Bedő-Bedő páros végzett. A prológon kívül a Rallye2-es futam versenytávja is a változás szelét mutatta. A korábbi Junior és a Rallye2 bajnokságok történetének leghosszabb versenytávját és a leghosszabb gyorsasági szakaszát futotta a mezőny a versenyhétvégén. Szombaton hét gyorsasági szakasz várta mezőnyt, melyek közül egyértelműen az orfűi huszonnyolc kilométeres pálya lett az igazi vízválasztó, ahol nagyon sokat lehet nyerni és veszteni is egy-egy menetben, de addig el is kellett ám jutni. És ez sokaknak nem sikerült.

Dél előtt nem sokkal vágott, és ez a kései rajt is szokatlan volt a versenyzőknek. És a verseny újonc pályája, a pécsváradi szűk, kanyargós aszfaltos, már előre rémhíreket hallatott magáról. Mentek az infók, hogy az első osztályból is mennyien itt hagyták a fogukat, így rendesen beparázva rajtoltak a fiúk. Leggyorsabban ifj. Bihari Péter szaladt itt át, megelőzve Menyhárt Gábort és a bajnokesélyes Szommer Istvánt. A budapesti kihagyást követően ismét láthattuk rajthoz állni a Skoda Octaviát, és vele a Szalóczi-Szarvas párost, viszont ezúttal idő előtt be kellett fejezniük a versenyt, ugyanis az első gyorsasági szakaszon kigyulladt az Octavia. Mögöttük 5-6 versenyzőpáros is megállt, hogy segítsenek a lángok eloltásában, ők átlagidőt kaptak.

Az F csoportban Krizsán Péter kezdett a leggyorsabban, a Tajmel-Kiss, valamint a Bedő-Bedő kettős végzett. A következő gyorsaságit az I. osztály mezőnyében történt baleset miatt etapként kellett teljesíteni. És így hopp, máris a harmadik gyorsnál járunk. A 28 kilométeres orfűi-árpádtetői pályán ismét ifj. Bihariék voltak a leggyorsabbak, mögöttük a második legjobb a Pehely-Ambrózy, a harmadik az ifj. Kanyik-Konyári kettős lett. Szommer váltóproblémák miatt csak 16. időt ment, bár N csoportban így is második. Az F csoportban Szilvássy Dénes teljesítette a legrövidebb idő alatt a távot Subarujával, 1.9 másodperccel megelőzve a Bedő-Bedő páros Toyota Celicáját. A prológnak is beillő, mindössze két kilóméteres negyedik gyorsaságit Szommer nyerte, így a bajnoki cím várományosa négy gyorsasági szakasz után abszolútban a hetedik helyen állt.

Az F csoportban versenyző Jakab-Tóti kettős Toyota Celicája hengerfejes lett, ezért feladták a versenyt. Eran Friedmann turbója már a harmadik gyorson megállt. A Váradi-Szőke kettős eddig el sem jutott, hiszen a Mercedes 124 coupe alatt már a harmadik szakaszon elhullott a jobb hátsó futómű. Pedig ez után jött a nagy szerviz. A szerviz után már csak három szakasz várta a jelentősen megfogyatkozott mezőnyt. Ismét Pécsváraddal kezdtek, és kiderült, hogy az út nem lett szélesebb. Így változás híjján ismét Ifj. Bihari lett itt a leggyorsabb, sőt 28 másodpercet javított előző idejéhez képest. Szommer lett a második, 3,6 másodperc hátránnyal, harmadikként Szabó Krisztián futott be a Peugeot 306-tal.

Az utolsó előtti gyorsot Szommer István nyerte, 4 másodperccel megelőzve ifj. Bihari Pétert, és 14,4 másodperccel a harmadik Pehely Balázst. Ekkor Szommer abszolútban már a harmadik helyen áll. Az F csoportban Szilvássy Dénes harmadjára is gyorsasági szakaszt nyert, mögötte Bedőék és Tarrósiék végeztek.

Utoljára ismét a rekord hosszú Orfű-Árpádtető következett. Ifj. Bihari Péter azt is megnyerte, ezzel megszerezte idei első futamgyőzelmét. Szommer István végül másodikként ért célba, így a bajnoki cím sorsa a bajnokság utolsó két futamának valamelyikén dől el. Az F csoport első helyére kívánkozó Szilvássy Dénes ezen az utolsó gyorsaságin kiesett, így az első hely a Bedő Gábor-Bedő Miklós párosé lett.

Ezen a versenyen mindenki győztesnek érezheti magát, aki eljutott az Expo Centerben felállított céldobogóig! Mert nap közben nem volt ilyen sima dolguk, mint ahogyan most itt olvasható. Lógott az eső lába, aztán el is eredt, és komoly gumikérdések merültek fel. Egyszóval volt minden, ami igazán nehézzé, változatossá teszi a ralit! A MATADOR Rallye2 Bajnokság versenyzői az eddigi leghosszabb versenytávon, a legnehezebb körülmények között bizonyítottak sportszerűségből, kitartásból és küzdeni akarásból.

És még mindig nyitva maradt az abszolút bajnoki cím sorsa, így az utolsó két futamra is bőven maradnak még izgalmak! Ráadásul, mivel az I. osztályú bajnokság ezzel a pécsi futammal véget ér, szinte már csak a Rallye2 két hátralévő futamával olthatják a rali iránti szomjukat a rajongók, a téli szünet előtt.

A végeredmény

Az N, A csoport ideiglenes eredménye 7 gyorsasági szakasz után:
1. Ifj. Bihari Péter-Konyári Zoltán (Honda Civic Vti, N2)
2. Szommer István-Hosszu Zoltán (Honda Civic Type-R, N3)
3. Ifj. Kanyik Antal-Endrész István (Lada 21074, A6)
4. György Tamás-Savanyu Roland (Suzuki Swift Gti, A5)
5. Pehely Balázs-Ambrózy Melinda (Honda Integra Type-R, A7)
6. Rácz Attila-Rácz Szabolcs (Suzuki Swift 1.3 Gti, A5)

Az F csoport ideiglenes eredménye 7 gyorsasági szakasz után:
1. Bedő Gábor-Bedő Miklós (Toyota Celica GT4, F2)
2. Tajmel Tibor-Kiss József (Opel Ascona, F2)
3. Horváth Tibor-Tolnai János (Subaru Legacy Turbo, F2)
4. Kiss Róbert-Kiss Péter (Lada VFTS, F1)
5. Skoda Gábor-Skoda Gáborné (Lada VFTS, F1)
6. Metz Ferenc-Halbaksz Ferenc (Lada VFTS, F2)