C4 WRC utolérhetetlen

2007.01.22. 13:59

Loeb és Sordo száz százalékon tartja a francia márka pontszámait.

Ahogy jött, úgy el is szaladt ez a rali-vb-futam. A csütörtöki két éjszakai gyorsasági eredménye egyben a végeredményt is jelentette, mivel a C4 WRC-k valami hihetetlen módon gyorsak. A többiek még maximumra csavart motorokkal is legfeljebb lángcsóvákat tudtak kilőni a kipufogóikon, de közelebb kerülni hozzájuk nem. Vagyis Loeb és Sordo végzett az első és a második helyen, köztük közel harminc másodperces különbséggel. A harmadik helyen Marcus Grönholm Ford Focusa futott be, de ő már másfél perces hátrányban az egykori tornásztól.

A Subaru egyelőre ismerkedett az új gumikkal, a Mitsubishi és a Skoda egyetlen autóval volt jelen, akik az évek óta jellemzően alacsony számú részvétel miatt még simán pontszerző helyeket értek el. A futamon egyébként semmi extra nem történt, talán csak egy szakaszt kellett a nézők miatt törölni, és az is a kötelező edzés volt. Az időjárás is hanyagolta a korábbi évek változatosságát, így sem vizes, sem havas pályákat nem kaptak a versenyzők.

A következő két futam viszont kicsit északabbra viszi a mezőnyt, így valószínűleg ott majd bepótolhatják a havas élményeket. Ahogy a Citroën ellenfeleinek is lesz mit bepótolni. Gondolom most megy az erős fejvakargatás, hogyan is tudnának még másodperceket előbányászni az autókból.

A 75. Monte-Carlo-rali végeredménye

1. Sébastien Loeb Citroën C4 WRC 3:15:27,4 óra
2. Daniel Sordo Citroën C4 WRC + 38,2 mp
3. Marcus Grönholm Ford Focus WRC + 1:22,8 perc
4. Chris Atkinson Subaru Impreza WRC + 2:28,1 perc
5. Mikko Hirvonen Ford Focus WRC + 2:28,3 perc
6. Petter Solberg Subaru Impreza WRC + 3:12,0 perc
7. Toni Gardemeister Mitsubishi Lancer WRC + 3:38,1 perc
8. Jan Kopecky Skoda Fabia WRC + 4:39,4 perc

A VB ÁLLÁSA

1. Sébastien Loeb 10 pont
2. Daniel Sordo 8 pont
3. Marcus Grönholm 6 pont
4. Chris Atkinson 5 pont
5. Mikko Hirvonen 4 pont
6. Petter Solberg 3 pont
7. Toni Gardemeister 2 pont
8. Jan Kopecky 1 pont

A VB ÁLLÁSA – CSAPAT

1. Citroën 18 pont
2. Ford 10 pont
3. Subaru 8 pont
4. OMV Kronos Citroën 0 pont
5. Munchi’s Ford 0 pont
6. Stobart Ford 0 pont