Ayrton Senna da Silva 1960. március 21-én született Sao Paolóban. A da Silva nevet jó húsz évvel később hagyta el. Brazíliában rengeteg embert hívnak így, Ayrton ezért döntött úgy, hogy inkább édesanyja leánykori nevét használja. Ekkor már komoly versenyzői karrier és tapasztalat volt mögötte, hiszen 13 évesen már a gokartpályákat nyüstölte.
1960-1994
Senna ’81-ben jött Európába. A brit Formula Ford 1600-as
bajnokságban mutatkozott be, és ha már elindult, meg is nyerte a
sorozatot. ’82-ben megnyerte a Brit és az Európai Formula Ford 2000
bajnokságot is, nem csoda, hogy
két évvel később, 24 évesen már Formula-1-es autóval
versenyezhetett. A Toleman-Hart csapat költségvetése messze
elmaradt a nagy istállókétól, Senna azonban a gyengébb képességű
autóval is ütőképesnek bizonyult: második versenyén, a Dél-afrikai
Nagydíjon hatodik lett, és ezzel megszerezte élete első Formula-1-es
világbajnoki pontját.
Két hónapot sem kellett várni, hogy a dobogóra is felállhasson.
Senna Monacóban a 13. helyen kvalifikálta magát. Köztudott, hogy esőben
versenyautót vezetni nem könnyű dolog, Monacóban pedig szinte
lehetetlen előzni, Senna ennek ellenére úgy hagyta maga mögött
versenyzőtársait, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
A 19. körben megelőzte az akkor már kétszeres, később háromszoros
világbajnok Niki Laudát, és ha később az egyre jobban zuhogó eső
miatt nem szakítják félbe a versenyt, minden bizonnyal az élen autózó
Alain Prostot is maga mögé utasította volna.
Sennát kétéves szerződés kötötte a Toleman-Hart csapathoz, de ő
kivásárolta magát, hogy 1985-ben már a Lotusnál versenyezhessen. A
jó eredmény nem is váratott magára sokáig, Senna a második versenyen,
Estorilban, Portugáliában, szakadó esőben megszerezte élete első
Formula-1-es futamgyőzelmét. A bajnoki címre azonban még várnia
kellett, a sok technikai hiba miatt Senna a bajnokságban csak a
negyedik helyet szerezte meg 1985-ben.
1988-ban a brazil pilóta a McLaren-Hondához igazolt, és „a
professzor”, Alain Prost csapattársa lett. Az egész év, és a soron
következő kettő is a két versenyző csatájáról szólt. Senna nyert
’88-ban és ’90-ben, Prost ’89-ben lett világbajnok. Rengeteg izgalmas
párharcot és vitatott balesetet láthattunk ezekben az években.
Senna erőszakossága többször mindkét McLaren versenyének idő előtti
befejezéséhez vezetett. Több versenyző nyilatkozta Sennáról, hogy
istenbe vetett erős hite a versenypályán közveszélyessé teszi, és ebben
volt is némi igazság. Senna valóban nagyon optimistán állt a
versenyszituációkhoz, aminek bizony nemegyszer baleset lett a vége.
Igaz, máskor olyan zseniális előzéseket produkált, amilyeneket azóta
sem láthattunk, még a hétszeres világbajnoktól sem.
A sors iróniája, hogy
Senna nem klasszikus versenyszituációban történt karambol, vagyis
nem a hite áldozatául esett, egy különös, és különösképpen
szerencsétlen baleset vetett véget az életének 1994. május 1-jén,
Imolában. Senna ekkor a Williams-Renault-nál versenyzett, nem túl sok
sikerrel. Élete utolsó versenyét pólpozícióból kezdhette, de nem
örülhetett felhőtlenül, hiszen abban az évben az első két versenyen is
az élről rajtolhatott, de nem ért be a célba.
Mégsem ez volt akkor Senna legnagyobb problémája. Rubens Barichello,
a háromszoros világbajnok kicsiny, zöldfülű pártfogoltja ugyanis
balesetet szenvedett a péntek délelőtti szabadedzésen, és kórházba
került, szombaton pedig az osztrák Roland Ratzenberger elhagyta a
pályát, megsérült az első vezető szárnya, és ezért
a Villeneuve-kanyarban 300 km/h fölötti sebességgel a falba
csapódott, eltört a nyaka és azon nyomban meghalt.
Senna állítólag
sokat gondolkodott rajta, hogy nem indul el a versenyen, az
azonban bizonyos, hogy a verseny előtti délelőttön összehívta a
versenyzőtársakat, és megbeszélték: küzdeni fognak azért, hogy a
jövőben sokkal nagyobb hangsúlyt fektessenek a pilóták
biztonságára.
Az imolai verseny balesettel kezdődött; a biztonsági autó felment a
pályára. Amikor a futamot újraindították, Senna a
Tamburello-kanyarban kiszáguldott a pályáról. A telemetria adatai
alapján 318 km/h-s sebességgel hagyta el az aszfaltcsíkot, a
betonon két másodperc alatt 218 km/h-s sebességre tudta lassítani
a versenyautót, ezután csapódott a betonfalba.
A baleset technikai részleteivel kapcsolatban két teória áll, egyik
sem bizonyított.
Az első szerint a módosított kormányoszlop tört el, a másik szerint
a biztonsági autó mögött lassan haladó versenyautó guminyomása
csökkent, ettől valamivel közelebb került az alja a földhöz, és
ezért egy pillanatra leért, amitől hirtelen megszűnt a leszorító erő,
és a versenyautó irányíthatatlanná vált.
Sidney Watkins professzor, aki a Sennát a balesete után ellátó
orvosi csapat főnöke volt, az idegsebész, aki a helyszínen gégemetszést
hajtott végre a pilótán, a következőket mondta:
Békésen nézett.
Felemeltem a szemhéjait, és láttam a pupilláin, hogy komoly
agysérülést szenvedett. Kiemeltük az autóból és lefektettük a
földre. Ahogy letettük, sóhajtott, és bár teljes mértékben agnosztikus
vagyok, meg vagyok győződve róla, hogy éreztem, ahogy a lelke
távozott.
Nem sok hiteles információnk van, annyit azonban lehet tudni, hogy
a végzetes ütést egy a kerékkel együtt elszabadult törött lengőkar
mérte Senna fejére. A sisakon lévő sérülésből is jól látszik, hogy
az alkatrész a pilótát a jobb szeme fölött találta el. Ha nem üti meg a
lengőkar, Senna ma is élne, a becsapódás nem ölte volna meg. Az FIA és
az olasz hatóságok a mai napig azt állítják, hogy Senna nem halt meg
azonnal, csak a kórházban, ahová helikopterrel szállították.
Valószínűleg azért, mert az olasz törvények szerint, ha sporteseményen
történik a tragédia, a hatóságoknak ki kell vizsgálni a körülményeket,
és az esetleg ahhoz vezetett volna, hogy törlik a San Marinó-i
Nagydíjat a versenynaptárból.
Hogy isten elhagyta, vagy magához szólította Ayrton Sennát, nézőpont
kérdése, de hogy a világ tragikus módon elveszítette az egyik
legtehetségesebb autóversenyzőt, aki valaha élt, és Senna pótolhatatlan
űrt hagyott maga után, nem kérdés. Szülő városában, Sao Paolóban
temették el, a Cemitério do Morumbiban.
Nyugodjék békében a háromszoros világbajnok.
