RC-modellek nagy gyerekeknek

Sose nő be a fejünk lágya

2009.08.15. 07:51

Nos, a sebesség. Aki már látott komolyabb RC-modellt működés közben, nem lepődik meg, hogy egy jó minőségű, de alapkivitelű elektromotoros gép is megfutja a 30-40 km/órát, egy szénkefe nélküli, úgynevezett brushless villanymotorral pedig a 70 km/óra is simán elérhető. A belső égésű motorok még nagyobb mutatványra képesek: a komolyabb versenygépek bőven 100 km/óra fölötti sebességet tudnak, a pár köbcentis motor fordulatszáma akár a 40 000/percet is meghaladhatja. Duuurva…

Az árban nagy a szórás. A használható, tehát valamennyire pontosan kormányozható és gyorsítható-fékezhető RC-modellek indulóára a játék kategóriában úgy 15 ezer forint, míg egy 1:5-ös brutális versenygép építése több százezer forintba is belekerülhet. Egy kellemes, jól használható villanymotoros modell ára úgy 35-45 ezer forint körül mozog. Minden nagyobb gyártó készít olyan szetteket, amelyekben minden szükséges eszközt megtalálunk az autótól a távirányítón át az akkumulátorokig és a töltőig. De beszerezhetjük ezeket külön-külön is, ekkor a végösszeg úgy 20-30 ezer forinttal nő. Ha még rászánunk 20-30 ezer forintot némi tuningra, kábé százezerért egész pipec RC-autónk lehet. Ne zavarjon bennünket, hogy ennyi pénzért akár két üzemképes Trabantot is vehetnénk, a kettő nem ugyanaz a kategória, bár érdekes lenne egy távirányítós Trabantot látni, szerintem nem is volna olyan bonyolult.

Persze, ha valaki bekattan, az folyamatosan szép összegeket költhet tuning-alkatrészekre, erősebb motorokra, újabb karosszériákra, még több akkumulátorra, szerszámokra és üzemanyagra. Ezen nevethet, akinek kedve tartja, de ne feledjük, hogy a szenvedély, bár olykor vaknak és célját tévesztettnek látszik, a lélek számára létszükséglet. Nagyon kell az, hogy egyensúlyát megőrizze és épségét fenntarthassa még a nem egyszerű földi megtestesülés bolond körülményei között is. Ha ennek kisebb-nagyobb műanyag autók az eszközei, ám legyen.

Az persze jó kérdés, hogy mi a jó ebben a hobbiban, mitől képesek az emberek sok pénzt költeni kicsi autókra. Streetsta szerint benne van egyrészt a teremtés érzete – komolyabb szinten az ember folyton építi, fejleszti, finomítja az RC-autóját. Másrészt benne van a közösségépítés is: az RC-sek előbb-utóbb megtalálják egymást, tesztelik a gépeket, alkalmi, sőt, hivatalos versenyeket rendeznek, vagy csak úgy, egy-egy baráti összejövetel keretében kiengedik a heti gőzt. Az RC-autó nagy előnye, hogy akár három sör után is lehet vezetni – na de hol?

Streetstánál általában van egy autó a csomagtartóban, és képes megállni nagyobb parkolókban és kisebb parkokban egyaránt, hogy egy pár percet csapasson. Egy buggyval, egy összkerekes terepjáróval, pláne egy tankkal az otthoni virágágyásokat is átrendezhetjük, de az igazi állítólag az, ha egy jól kiépített pályán lehet autózni. Ilyeneket már itthon is találunk, gyorsasági és terep-RC-zésre egyaránt, de a közeli Ausztriában is szívesen látják az ottani pályákon a magyarokat, elvégre fizetnek a szolgáltatásért. A fővárosi RC-sek ma már több pálya között válogathatnak, és az interneten bóklászva találtam RC-pályákat például Szolnokon, Cegléden, Bokorban, Törökbálinton, Halásztelken és Debrecenben is. Díjakról és nyitva tartásról tessék tájékozódni, és nyilván érdemes időpontot egyeztetni az üzemeltetőkkel.

A nőket hagyjuk otthon, ha azt kérik, őket annyira nem köti le ez a dolog. Felnővén általában áttérnek a játék babákról az igaziakra – elvégre a komoly dolgokkal is foglalkoznia kell valakinek.