Forró amerikai farok

2008.11.03. 02:20
A hölgyeknek előre szólok, hogy nem pénisz, hanem fenekek következnek. De azért tartsanak velünk bátran, a látvány érdekes és izgalmas lesz. Mert nemcsak az orrokat, de a farokat sem kapkodták el Amerikában.

Az első amerikai autóval megjelent az első amerikai far is, és ez a far több mint száz év alatt sokat alakult. Előbb több lépésben hatalmasra hízott, majd fogyókúrán esett át, és volt idő, hogy barokkos túldíszítettségben burjánzott. Később jellegtelenségbe és tanácstalanságba fulladt, mint mára az amerikai autóipar nagyobbik része, amely nem igazán találja saját útját az európai, japán és koreai konkurencia nyomása alatt, az elodázhatatlanul bekövetkező energetikai korszakváltás árnyékában. És még az aktuális gazdasági mizéria is sújtja szegényt: pár napja olvastam, hogy a hitelpiac összeomlása miatt 27 százalékkal csökkent a személygépkocsi-értékesítés az Államokban. Sovány vigasz lehet a Ford, a GM és a többi honi márka számára, hogy a visszaesés a piaci ellenfeleket is sújtja.

De ez mellékszál, mert mi most a napi gondokat félretéve, nosztalgikusan mozizgatva amerikai farokat bámulunk a következő percekben. Nem fog mindegyik mindenkinek tetszeni, de mind garantáltan forró lesz. A nyers testiségbe némi érzelmet és intellektualitást is keverünk, megpróbálván kitalálni, mit is gondolhattak a gépek tervezői és gyártói a világról, melyben alkottak és éltek.

A T-Fordtól indulunk, az első autótól, amely a korábbi manufakturális gyártás helyett futószalagról ömlött lefelé 1913 augusztusától, pár év alatt elárasztva Amerikát – épp idén október 11-én lesz száz éve, hogy eladták belőle az elsőt. Ez a far nem túl szexi, akkoriban mégis sokak vágyának tárgya volt. Farmerek, boltosok, könyvelők, tisztességes iparosemberek néztek utána ábrándozva, miközben gyors fejszámolást végeztek, mennyit kell még takarékoskodni vagy kölcsönkérni, hogy egy Ford-szalonba besétálva magukévá tegyenek egy Bádog Böskét. (Tin Lizzy volt a T-Fordok beceneve.) Ez a fenék azért is érdekes, mert jól mutatja az autók evolúciójának azt a szakaszát, amikor a kezdeti hintóformától egyre inkább elszakadva a formaképzés önálló útra lép.

Lizzy a nép autója volt, de természetesen akkoriban is készültek luxusautók és rétegmodellek, amiket nem ilyen puritánra rajzolt a tervezők ceruzája. Nézzük csak ezt az 1928-as, kétüléses Chryslert – ugye, hogy gyönyörű? Ami külön aranyos: látszik a tervezők igyekezete, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon. Legyen a forma menő, sportos, de ha úgy hozza a szükség, mégiscsak férjen el négy ember a kétüléses roadsterben valahogy. Erre a célra szolgál a csomagtartóból kihajtható pótüléspad, amiben azért nem szívesen üldögélnénk végig egy romantikus, esős délutánt.

Ennél az 1932-es Auburnnél viszont már nincs kompromisszum, csak a lehengerlő forma van: a vászontetejű csoda kiváló eszköz volt a vékonyabb pénztárcájú társadalmi rétegek idegesítésére. Felhívnám a figyelmet az üzemanyagtankra: formás, formás – viszont a gyűrődőzónában trónol. Ez a far tényleg könnyen fel tudott forrósodni egy ráfutásos karambolban.

A nagy és nehéz autók is jó formában voltak a 30-as években: íme, egy Packard Super 8, ahol a 8-as szám természetesen a hengerek számára utal. De vajon honnan ismerős a pótcsomagtartó? Hol látunk manapság hasonlót? Hát persze: a vadászok által tuningolt Lada Nivákon – ilyen lehajtható rácson hozzák haza a leölt vaddisznókat és őzeket, hogy ne vérezzék össze az orosz erdőjáró elegáns kárpitjait. Azt is megfigyelhetjük a képen, hogy a tolatólámpa sem mai találmány…

A negyvenes évek első felében Amerika segített elfenekelni a fasisztákat, majd jöttek a boldog békeidők. A gazdasági fellendülés és az olcsó üzemanyag tovább hizlalta az autókat. Íme, egy far 1948-ból, bizonyítékául, hogy egy családi autó is lehet különleges: a Chrysler tervezőit elkapta a nosztalgia, és ezen az úgynevezett woody kivitelen a modern formát a tízes-húszas éveket idéző faburkolattal kombinálták. Voltaképpen a szükségből gyártottak erényt: a háborút követő években általános volt az acélhiány, az autók iránt viszont óriási kereslet mutatkozott. Az emberek ezért megvették a fabódés járgányokat is, pedig drágábbak voltak, mint a hagyományos karosszériával készültek. A képen látható Town & Country például a Chrysler legdrágább modellje volt, többe került pár száz dollárral, mint egy Cadillac.

A Cadillac evolúciója egy percben


Kattintásra videó indul.

Aki sok holmival utazott messzire, már akkoriban is kombit keresett. És meg is találta, például egy ilyen 1949-es Chevrolet-ban. Ismerős a forma? Nem csoda: az immár nálunk is kapható Chevrolet HHR dizájnerei ezt a stílust modernizálták, sikeresen.

Az ötvenes években a gazdasági boom folytatódott, és kiegészült a baby-boommal: mindenki gyereket csinált, ehhez a tevékenységhez pedig jól jöttek az autós mozik és a hatalmas országúti cirkálók. Ebben az évtizedben kezdődött és nagyjából a hetvenes évek elejéig tartott az amerikai autóipar példátlan fénykora, amikor viszonylag egyszerű technikájú, de elnyűhetetlen, komfortos és látványos modellek tucatjait dobták minden évben piacra. Irdatlan szerkezetek születtek, amelyek valós méretét nem adja vissza a fotó: az 1958-as Impala csomagtartójában valószínűleg elférne egy mopedautó.