Ez mind, Genfben?

2006.02.22. 08:05

A legtöbbet már bemutattuk a hírrovatban, úgyhogy miért is menne Genfbe? Persze ha nem tudtuk lebeszélni, érdemes tovább olvasni, sok hasznos információt kaphat élete autóbuzi-túrájához.

Genf békés svájci nagyváros, de a tavasz első napjaival autógyártók, újságírók és mezei autóbolondok érkeznek a világ minden részéből. Az idei a 73. genfi szalon, és ahogy évek óta mindig, most is a genfi repülőtér mellett terpeszkedő Palexpo vásárcsarnok ad otthont a nagyszabású rendezvénynek. A sajtó ezúttal február 28-án és március 1-jén ismerkedhet a kiállított járművekkel, az utca embere előtt március 2-12. között áll nyitva a kiállítótér.

Irány Genf!

Minden évben sok százezren látogatnak el személyesen is Genfbe, és ha olvasóink közül valaki így dönt, hogy csatlakozik a zarándoklathoz, manapság már különösebb akadályok nélkül megteheti, csupán egy érvényes útlevélre, lefoglalt szállásra és némi pénzre lesz szüksége. Az árak nagyban függnek az utazás módjától és a szállás minőségétől, de igyekszünk néhány támpontot adni.

A Budapest–Genf-távolság leküzdése repülőgéppel oda-vissza még fapados járaton sem olcsó: a két jegy együtt kb. 53 ezer forint, cserébe az út csupán néhány óra. Vasúton jóval olcsóbban megúszható az út: egy retúrjegy kb. 18 ezer forint, bár ez esetben nem ússzuk meg átszállás nélkül. Autóval a Budapest–Bécs–Salzburg–Innsbruck–Zürich–Genf útvonalat követve autópályán durván 3400 kilométert kell megtennünk oda-vissza, és ehhez jön még a magyar, az osztrák és a svájci autópálya-matrica költsége, ami összesen kb. 9700 forint. Ez egy átlagos fogyasztású ötszemélyes autónál durván 70-75 ezer forintnyi útiköltség, azaz az összes férőhelyet kihasználva fejenként 15 ezer forintból megúszható a túra.

A legolcsóbb konténerszállókban és diákszállásokon egy háromágyas szoba egy éjszakára 30–45 euró a Genffel szomszédos francia településeken, a svájci oldalon 90–120 frank, azaz elméletben 2500 és 6700 forint közti összegért eltölthetünk egy éjszakát nem túl messze az autószalontól. Sajnos a szállodai férőhelyek jelentős részét – a drágábbakat is – már hónapokkal az esemény előtt lefoglalják, mindenképp érdemes előre biztosítani a szállást telefonon vagy interneten, a város túl hideg ilyentájt a padon alváshoz.

Aki nem autóval közlekedik Genfben, az vásárolhat bérletet, a csak a városban érvényes, egyheti változat ára 35 frank, azaz kb. 5700 forint. Ha a francia oldalon szálltunk meg, ennek az összegnek akár a duplájába is kerülhet. A taxitarifák egységesek, 6,3 frank alapdíjat (1016 Ft) és kilométerenként 3,2 frank (516 Ft) viteldíjat számítanak fel, azaz a városközpont és a kiállítás között durván 30–35 frankba (4800–5700 Ft) kerül egy fuvar.

A kiállítási belépő ára egy felnőttnek 14 frank, azaz 2260 Ft, de 20 főnél nagyobb csoportoknak fejenként csupán 9 frank, azaz 1450 forint.

Egyelőre csak a kiállítók tudják pontosan, hogy mit láthatunk majd az idei Genfi Autószalonon, de a legtöbben már közöltek valamiféle előzetest a várható újdonságokról. Az alábbiakban ezeket próbáltuk meg – szigorúan a gyártók nevének ábécésorrendjében – összegyűjteni. A szalon ideje alatt folyamatosan tudósítunk majd a legújabb autóbemutatókról.

Alfa Romeo

Az olasz márkánál az idén a 159 Sportwagon kombi, illetve a vászontetős Brera Spyder bemutatójára koncentrálnak, kiteljesítve ezzel a tavaly ilyenkor bemutatott két új modellsorozatot.

Alfa 159 Sportwagon és Brera Spyder

Audi

A nagy durranásokat, az új TT sportkocsit és az Allroad második generációját egyelőre csak hallomásból ismerjük, de az Audi Genfben tartja a korábban más kontinenseken bemutatott S6 és S8 típusok európai premierjét is.

Audi S6 , Audi S8

Bentley

A VW brit luxusmárkája igazi újdonság híján az Arnage R és a Continental GT sorszámozott kiadásait állítja ki. A Diamond Series modellváltozatokat a Crewe-ben működő gyár 60. születésnapjára készítették, és csupán néhány tucat jut belőlük az európai vásárlóknak.

Bentley Diamond Series modellek

Bertone

A létezés határán egyensúlyozó olasz formatervező stúdió egy Fiat Grande Punto-alapú kupé-kabrióval igyekszik felhívni a megrendelők figyelmét parlagon heverő szaktudására és szabad gyártókapacitására.

Bertone Grande Punto-tanulmány

BMW

Münchenből egyelőre nem kaptunk hírt falrengető újdnságokról, viszont biztosan kiállítják a sportos 320Si típust, amelyre a 2006-os túraautó-világbajnokságon induló versenyautó is épül, valamint láthatjuk a Z4 Coupé és a Z4M típusok szériaváltozatát is.

BMW 320Si , Z4 Coupé és Z4M

Chevrolet

A GM Europe olcsó márkája két új modellel érkezik Genfbe. Az egyik a Captiva nevű hobbiterepjáró, a másik az Evandát felváltó nagy szedán, az Epica. Mindkét modellt a GM-Daewoonál tervezték és gyártják Dél-Koreában, és mindkettő megkapja az új kétliteres, 150 lóerős VM Motori dízelmotort.

Captiva , Epica

Citroën

A PSA csoport kisebbik márkájánál egyelőre gyanúsan nagy a csend. Sem új szériamodellről, sem új tanulmányról nem hallani, egyedül az elsősorban Kínába szánt, és magunk közt szólva igazán megdöbbentő külsejű, C4-alapú szedán, a C-Triomphe mutatkozhat be Genfben, de még ennek a típusnak a bemutatója sem vehető biztosra.

C-Triomphe

Dacia

A Renault román leányvállalata várhatóan a Logan kombiváltozatának előzetesével érkezik Genfbe, amely legkorábban az év végén kerülhet gyártásba Pitestiben.