Széles utat gumifákkal!

2002.07.16. 13:51
Számomra nem indult egyértelműen jól a hétvégi szegedi kamionos találkozó. Az autóm meghalt, a szerelő pénteken közölte, hogy bocs, de nem készült el vele, a vonatot pedig lekéstem.
 
   
   

Maradt a stoppolás, kiálltam az M5 kivezető szakaszára. Nem is kellett sokat várni, egy MAN elvitt Dunaharasztiig, ott a jól bevált szisztémával megint fogtam magamnak egy Mercedes Actrost, egészen Kiskunfélegyházáig jutottam, ahol már rutinosként, rekordidőt felállítva 2 percet álltam, mielőtt egy Renault Magnumra kapaszkodhattam fel. Innen már nem volt megállás egészen Szegedig, a kamionparkolóig, ahol gyülekezett mindenki.

 
   
 

Négy órával viszontagságos utazásom megkezdése után elértem célomat, ahol már rengetegen várakoztak, készülődve a felvonulásra, és persze az elkövetkezendő hétvége eseményeire. Mielőtt megérkeztem volna, a Magnum sofőrjével tanakodtunk, hogy vajon Szeged melyik oldalán találom meg azt a bizonyos parkolót, hát nem kellett sokáig kérdezősködni, hiszen már több száz méterről lehetett hallani a hajókürtöket porig alázó kamionkürtöket, dudákat. Minden egyes kamion, ami éppen befutott a parkolóba, a kürtöt tövig nyomva jelezte a többieknek, megérkezett. Persze a többiek sem maradtak adósok a válasszal, a gyülekezőhely egy nagy tóhoz lehetett hasonlítani, ahol tavasszal békák gyülekeznek és egymást túlharsogva adnak koncertet.

 
   
   

A találkozó egy rövid megemlékezéssel és gyászszünettel kezdődött, ami az év elején, az ausztriai vonatbalesetben elhunyt kamionosoknak és a nemrégiben brutálisan meggyilkolt sofőr emlékének szólt. A rövid megnyitó után mindenki egy szál virágot helyezett el a parkolóban felállított "Összetartozás Emlékművénél". Miután mindenki lerótta tiszteletét az emlékműnél, elkezdődött a találkozó talán leglátványosabb programja, a kamionok felvonulása.

 
   
 

Kedvenc autószerelőm megint csuklani kezdett, hiszen autó nélkül képtelenség követni a konvojt, de természetesen most sem estem kétségbe. Odamentem az egyik kamionmentőhöz, aki már messziről mosolygott, a megkezdett mondatot pedig be sem kellett fejeznem:
- Persze pattanj fel, de siess, mert a felvezető kocsi mindjárt indul!
Nekem sem kellett több, máris a konvoj elején álló autó tetejéről szemléltem a végeláthatatlan kamionsort. De nem csak én váltottam ingyenjegyet a sziksóstói járatra, most nem számított a forgalmi engedélyben a szállítható személyek számánál álló érték, már csak épp a tükrökön nem lógtak emberek. A rend éber őrei egy kis időre szemet hunytak egy-két dolog fölött.

 
   
   

Pontban fél ötkor rendőri felvezetés mellett útjára indult a konvoj, hogy Szegedet bejárva eljusson a sziksóstói kempingbe. A kamionkonvoj nem teljes mértékben helytálló megnevezés, hiszen a kamionok mellett motorosok, terepjárók, autók is beálltak, és végig követték a menetet a városon keresztül. A Budapest Parádé ehhez képest lágy kerti parti, kamionos szólással "mindenki megállás nélkül nyomta a dudát, mint a nőt". A konvoj útját többszáz mosolygós bámészkodó övezte, akik boldogan integettek a kamionos "bácsiknak".

 
   
 

Erre a fél órára megfordult a világ, és a kisautók sem idegeskedtek, hogy egy kamion helyett egy egész konvoj akadt az útjukba, és félre kellett állniuk. A srácok, akik ezeket a nagy dögöket vezetik nap mint nap, most igazi örömautózást mutattak be, végre nem nekik kellett figyelni mindenki helyett. Szeged belvárosában mindenki láthatta, hogyan lehet egy több tonnás jószággal a háromsávos úton szlalomozni, de ezt már a rendőrök sem bírták cérnával, és rövid időre megállították a menetet. Az eredmény: a szlalomozást sikerült kétsávosra szűkíteni.

 
   
    A legszebb festett kamion

A több kilométeres felvonulás után a konvoj megérkezett a kempingbe. A személyautókra méretezett üres parkoló hamar megtelt szebbnél szebb teherjárgányokkal, az öreg Roburtól kezdve a csőrős Scanián át a legújabb MAN TG-A-ig minden fajta nyerges, fix platós előfordult, sőt még kamionmentők is voltak. Miután mindenki letámasztotta a vasat, körbejárta a kempinget. Volt aki az ismerősöket kereste, mások egyszerűen csak kíváncsiak voltak a kézzel festett és az optikai tuning minden formáját felvonultató járművekre.

 
   
  A legszebb festetlen kamion

A büszke tulajdonosok mindenkit úgy fogadtak, mintha már régről ismernék. Megmutatták a munkaeszközüket, elmondták mi a gyári, mi a saját átalakítás, bármelyik kamionba be lehetett ülni, sőt saját élményeiket is élvezettel mesélték el bárkinek. Sötétedés után érdemes volt még egyszer körbejárni, hiszen nem a közvilágítás miatt úszott fényárban a kemping, hanem a teherautókon felkapcsolt fényszórók és a ködlámpák szolgáltatták a majdnem nappali világosságot.

 
   
   

A kempingezés egészen új formáját is bemutatták a leleményesebb sofőrök, voltak akik a félpótot pakolták tele ágyakkal, de láttam olyan megoldást is, amikor három fix platós állt össze, sőt volt aki hűtőtáska helyett hűtőautót hozott magával, hogy a sör megfelelő hőmérsékletű legyen. Első este óriási buli volt, ami hajnalig tartott. Mindenki megállás nélkül ropta a táncot mezítláb a fűben, ha pedig a nyári fülledt estében melege volt valakinek, megmártózhatott a sátor melletti hűs vizű medencében.

 
   
 

Szombat délelőtt a Sziki-ralival kezdődött a program. Bárki benevezhetett, aki nem sajnálta a gépét. Sajnos a verseny csúszással kezdődött, mivel a kijelölt útvonalon a parkoló autók nem vették figyelembe, hogy ott nagyobbacska jószágok szeretnék összemérni erejüket. A leleményes nézők a rendezők segítségére siettek, és a rossz helyen parkoló autókat kézzel odébb rakták. Azok a sofőrök, akik abban bíztak, hogy délelőtt véget értek a megpróbáltatások, nagyot csalódtak. A pálya felénél található ellenőrző pontnál kiderült, ki mennyire volt legény előző éjjel: pluszpontokért időre minél több fekvőtámaszt kellett lenyomni. Az átlag azt mutatta, hogy mindenki rendesen kivette a részét az előző esti buliból.

 
   
   

A terep-ralit ügyességi verseny követte, a laza homoktalajon igencsak kellett ezekkel a böszme jószágokkal ügyeskedni a sofőröknek, hogy ne adjanak munkát a kamionmentősöknek. Délután ügyességi versenyek, kamionhúzás, sörivó-verseny, szkander, lángosevés. A versenyek között pedig táncbemutatók, többek közt csodálatos hastánc-bemutató volt. Este megint élőzenés buli, a countryt stílszerűen két összetolt félpótkocsiról játszották a zenekarok. A szombati nap folyamán a zsűri megválasztotta a legöregebb, a legszebb festett és a legszebb festetlen kamionokat, a tulajdonosokat pedig díjakkal jutalmazták.

 
   
 

A háromnapos találkozó befejezéseként vasárnap a Felső-Tisza parton rendezték meg a hagyományos kamionos gyorsulási versenyt. Az időjárás túlzottan is kegyes volt hozzánk, rekkenő hőség volt, az aszfalton szinte elviselhetetlen. Az egyedüli árnyékot a kamionok fülkéje nyújtotta. A versenyre a kezdés előtt érkeztem, a megadott helyszínen síri csend volt. Már kezdtem megijedni, amikor a jól ismert kürtök jelezték, hogy a konvoj már a közelben jár. Pillanatok alatt megelevenedett a kihalt útszakasz, több tucat kamion, teherautó jelent meg és parkolt le az út szélén, a négysávos utat kétsávosra szűkítve. A kamionokat követték a lelkes rajongók, akik közül sokan csak a gyorsulási verseny kedvéért jöttek el a Tisza partjára. A versenyt több ezren nézték végig

 
   
   

A rendezők fergeteges gyorsasággal lezárták a "versenypályát" és felkészítették a közel 350 méteres útszakaszt a versenyre. Már csak a pilóták eligazítása maradt hátra a verseny kezdetéig, a versenybíró a rajtvonalhoz hívta a sofőröket és röviden elmondta a szabályokat: -Fiúk, minél hamarabb haza szeretnék menni, de nem szirénázva! Nem ragozom túl, úgyis tudjátok mi a dörgés, ne minden áron akarjatok </>győzni, inkább nyerjetek! -Mi már nyertünk, hiszen a buli jó volt, a sör hideg, a csajok pedig gyönyörűek - szólt közbe az egyik sofőr.

 
   
 

Majd kezdetét vette a több órás száguldozás, a versenyzők párokban gyorsultak, mindenki kétszer ment végig a pályán. Nem kis meglepetésre a versenyre egy hölgy is nevezett egy Volvo nyergessel. A futamok között a sofőrök egymással viccelődtek, érződött, hogy itt nem egymással, hanem inkább az idővel küzdenek. Még a 24 tonnás kamionmentő is beállt a sorba, pedig vezetője nagyon jól tudta, hogy esélye sincs a négyszer könnyebb nyergesekkel szemben. A rajtvonalnál az elviselhetetlen meleget tetézte az indulásnál a kamionok kipufogójából kiáramló kipufogógáz és a terhelés hiányában néha kipörgő gumi égett szaga. Jobban jártak azok, akik a célvonalat választották, hiszen a célon 80-90-el átrobogó nagy testek nagyon jó huzatot csináltak, ahogy tolták maguk előtt a levegőt.

 
   
   

Miután mindenki végigment, az eredményeket gyorsan összesítették. Persze több kategóriát is felállítottak, hogy nagyobb eséllyel induljanak a versenyzők. A nyergeseket a lóerők szerint osztották fel, és külön kategóriába sorolták a 3,5-7,5 tonnás fix platósokat. Miután a nyertesek díjait és az egyetlen női sofőr különdíját átadták, a rendezők a kamionos himnusszal búcsúztak el minden résztvevőtől.

 
   
 

A verseny alatt az én problémám is megoldódott, hiszen Muszóék felajánlották, hogy Szolnokig elvisznek, ott pedig CB-n kérnek az egyik kollégától segítséget, aki felvisz Pestig. Erre nem volt szükség, hiszen Rigó Jancsi, aki hallotta mindezt, rögtön közbeszólt, hogy Ő Pestig megy, és szívesen elvisz. Útközben persze kitárgyaltunk mindent: a hétvégét, a szakmát, a lányokat. Jövőre már előre bekarikáztam a július közepére eső hétvégét, hiszen megint Szeged, megint kamionos találkozó! Addig is mindenkinek, aki az utakat járja: széles utat gumifákkal!