A hot rod és custom autók építésében például határozott fellendülés tapasztalható, nincs még veszve a haza, lesz még magyar feltámadás! Méghozzá, mint a hétvégén Budapesten megrendezett 2. Rod n' Custom Show-n megfigyelhettem, jófajta amerikai alapokon, geopolitikai helyzetünkből adódóan némi európai uniós és orosz behatással.
Mielőtt azonban mélyebb elemzésbe kezdenénk, gyorsan és
lelkiismeretesen néhány alapinformáció. Mint a fáradt, de
elégedett főszervezőtől, Knap Attilától vasárnap este megtudtam,
a motorépítő versenyt cseh alkotó, Roman Bus nyerte Event Horizon,
azaz Eseményhorizont nevű motorkerékpár-fantáziájával. Gratulálok Bus
úrnak, aki ingyen utazhat majd el az amerikai VB-re, és külön örülök,
hogy nemcsak a csavarkulcsokat forgatja, de Albert Einstein és
Stephen Hawking könyveit is. Gratulálok továbbá a szervezőknek,
akik Közép-Kelet Európa legnagyobb, tizenhétezer látogatót vonzó
szakirányú kiállítását és versenyét rendezték meg az idén is, nagyobb
zökkenők nélkül.
Lássuk az autós szekciót, amit két nagy részlegre bonthatunk:
láthattunk átépítettket és újraépítetteket. Az előbbi csoportot
a hot rodok, a custom carok és a low riderek
képviselték, az utóbbit a szépen felújított amerikai veteránok.
Hot rodnak nevezzük azokat a bontókból és roncstelepekről, illetve
a nagypapa fészeréből összeválogatott fődarabokból készített
járműveket, amik egyszerű szerkezetük ellenére nagy teljesítményt
nyújtanak, és tipikusan úgy néznek ki, mint egy félbe- majd magára
hagyott Ford a húszas évekből.
Custom carnak hívjuk azokat a kocsikat, melyek építői tisztelik
ugyan az alapul szolgáló modell jellemző vonásait, kisebb-nagyobb
változtatásokkal mégis egyedi autókat állítanak elő. A low riderek
kicsi kerekeiken szöcske módra képesek ugrálni speciális hidraulikus
rendszerüknek köszönhetően. Nem járunk messze az igazságtól, ha azt
mondjuk, hogy ezek a szerkezetek nagyjából azt a szerepet
töltik be a férfiembereknél, mint a madarak hímjeinél
a díszes tollazat: vetélkedésre buzdítják a többi hímet és
vonzzák a nőstényeket.
Az idei show-n mindegyik kategóriában láthattunk nagyon szép
darabokat, külön öröm, hogy ezek jó részét magyar srácok szoborták és
gépészkedték össze. Mivel én lelkes, ám közepesen tudatlan
amerikaiautós vagyok, kalauzokat kerestem magam mellé, és meg is
találtam őket a B csarnok melletti szabad területen. A magyar
V8-as világban naprakész információkkal rendelkező Kölyök és a két
lábon járó amerikai autós lexikon, Jerome nyomára az irdatlan motorhang
vezetett. Kölyök épp az 1972-es Dodge Dartját túráztatta néhány fülig
érő szájú ember örömére, Jerome pedig egy meditáló Buddha
arckifejezésével támasztotta a kék veterán oldalát a pokoli
zajban.
Első utunk a csarnok közepén álló Buick Roadmaster customhoz
vezetett, a kiállítás királynőjéhez, amit a TotalCar olvasói
egy korábbi Belsőség-jegyzetből már ismerhetnek futólag. A Hot Rod
Propaganda magyar csapata által megrendelésre épített Roadmasterre
nehéz a megfelelő jelzőt megtalálni, nekem még nem is sikerült.
Szemből egy bálna és egy cápa keveréke, oldalról egy bivalyba oltott
gyík, belül pedig egyértelműen alligátor, Ausztráliából hozott
hüllőbőrrel kárpitozták ugyanis a teljes kabint az ülésektől
a műszerfalig.
Amikor a stand őre távirányítóval kinyitotta a motoros
ajtókat, a körben álló tömeg egy lépéssel még közelebb nyomult, és
hosszú, fojtott sóhajokat hallatott, én pedig letérdeltem
a hatalmas, teltkarcsú test mellé, látszólag hogy jó szögből
fotózhassam az enteriőrt. Az aranyosbarna színben csillogó Buick
a forgalomban is az uralkodó osztályt erősíti, Corvette futóműve,
V8-as kompresszoros motorjának nyolcszáz lóereje sejteti képességeit.
Van rá esély, hogy ezt a különlegességet alaposabban is be tudjuk
majd mutatni, és akkor jól elmerülünk majd az izgalmas
részletekben.
Következő megállónk egy hot rodnál volt, amit a zirci Bencsik
Balázs épít egy barátjával. A choppolt, azaz alacsonyra vágott
fülke egy 1928-as Citroenből származik, a hűtőrács egy Alfáé volt
valamikor (európai behatás), a meghajtásról természetesen egy
V8-as USA big block gondoskodik – majd, ha kész lesz az autó, most
ugyanis csak össze volt legózva a látogatók kedvéért. Bódé,
hűtőrács a padlón, a motor sem a végleges. Mindezt
viszont azonnal megbocsátottuk, amint közelebbről is szemügyre vettük
a kézzel pingált, míves "Krazy Kutters" feliratot.
A zirci csoda mellett CoolCat hot rodja állt, ami fehér tűzfalával
és kipufogóival némi vitát gerjesztett az ínyencek között, azt viszont
senki sem vitatta, hogy a choppolt 1928-as Skoda fülke és a manuális
váltóval szerelt 6.4 literes Ford big block motor igen jó
választás.
A szomszédban parkoló mattfekete előtt ismét lefékeztünk:
a hányatott sorsú Oldsmobile hiányosan került jelenlegi
gazdájához, aki úgy döntött, a hátrányból előnyt farag, és egyedi
autót építtet a nagy kabrió alapjaira. Mit mondjak, ez sikerült:
az átalakítással megbízott Oszvald Gábor műhelyében látványos darab
született. A peres abroncsok 20 colos, 153 küllős, központi anyás
felniken feszülnek, a hátsó lámpatesteket egy 1968-as Mercury
Coguarról szerelték át, a bőrülések korábban egy Cadillacben
szolgáltak, a három mérőóra eredetileg luxusjachtokban
használatos.
A közelben parkoló Pro Boy építője egy osztrák képző- és
hotrod-művész, Knud Tiroch, aki az 1928-as Ford A modellből
kiindulva egy igazi szörnyeteget épített 16 évvel ezelőtt, amellyel
számtalan díjat zsebelt be, és amelyet ma már igazi klasszikusként
tartanak számon. Az ezer lóerősre izmosított 8.2 literes Chevy motor
eredetileg vízijárművek meghajtására készült, de a szárazföldön is
igen meggyőzően muzsikál, már ha a mennydörgést zenének tekintjük.
És nemcsak hangos, megy is, mint állat: a negyed mérföldes távot
kilenc másodperc alatt teljesíti.
Erős darab lesz a Hot Rod Propaganda most épülő autója is: a Paxton
kompresszorral vadított 5.7-es, V8-as motor, a manuális Powerglide
sebváltó, a SuperBell első és a Caddy hátsó futóművek magukért
beszélnek, az erősen átalakított fülke egy 1930-as Fordé volt
valamikor. A kocsi két hónapja készül, és úgy 100 nap van még hátra a
befejezésig.
Végül egy teherautó, a szovjet ZIL reinkarnációja (orosz
behatás), amit a Rusty Rodders csapata készített el. Mint
szóvivójüktől, Speed Cowboy-tól megtudtam, alighanem az övék az első
hivatalos hot rod klub itthon. Tíz tag van jelenleg, akik az
átépítésekkel a gyermekkori álmaikat valósítják meg: akkor
Matchboxokat szedtek szét és alakítottak át, most végre van idő és
pénz, hogy nagyban is megtegyék ugyanezt. Több oka is van, hogy
a ZIL-t választották. Egyrészt mert olcsó volt, másrészt mert
valahol amerikai ez is: köztudomású, hogy a szovjet mérnökök
amerikai típusok koppintásából alkották a Szovjetunióban szolgáló
járművek egy részét, a II. világháború alatt és után komplett
gyártósorokat is kaptak az USA-tól. Az autót számos egyedi részlet
teszi érdekessé, például a hotrodokon ritka dupla hátsókerék, ami
a ZIL konstrukciójából adódott, és igen jól néz ki.
Az épített gépek szemrevételezése után tegyünk rövid kirándulást az
amerikai veteránok között is. Több olyan cég is kiállított ebben
a szegmensben, amely ilyen autókkal kereskedik. A Vurdon és
az e&k Auto például jó állapotú, többnyire hatvanas-hetvenes
évekbeli autókat hoz be, amikhez alig kell hozzányúlni. Az RPM az
utolsó csavarig szétbontja, majd aprólékos munkával, patikaminőségben
újjáépíti, illetve kívánságra át is szabja az általa vagy ügyfelei
által behozott gépkocsikat. Vannak, akik alkatrész-behozatalra
szakosodtak, mások limuzinokat, esküvői autókat kölcsönöznek,
a paletta ma már itthon is sokszínű.
Én azonban Coupé, azaz Patatics Krisztián standján horgonyoztam le
hosszabb időre. Az autóbizniszben jól ismert férfi megszállott amerikai
autós, jelenleg egy 1956-os Chrysler De Soto tulajdonosa, és szívesen
segít a hivatalos ügyek intézésében azoknak, akik
veteránminősítésre alkalmas, hiánytalan és tökéletes állapotú régi
amerikai vasakat akarnak forgalomba helyezni. A kiállított, 30
évesnél idősebb autók a baráti körből, illetve az ügyfelektől
érkeztek, volt a választékban Chevrolet El Camino, 3. generációs
Corvette, és még számos csemege.
Ennyi érdekesség között dagonyázva gyorsan eltelt a nap, és
elégedetten indultunk nem amerikai, nem V8-as és nem átépített
Ignisemmel hazafelé. Nálam csak a fiam volt elégedettebb.
Megismerkedhetett élőben is egyik nagy kedvencével, Eleanorral, ami
egyáltalán nem rod és csak egy kicsit custom, de mégis nagyon izgalmas:
az új Mustang egyik tuningolt verziója. Harminc év múlva, ha majd
negyvenöt éves vénember lesz, biztosan levadászik elfogadható áron egy
veterán darabot, amihez patikában veszi majd a benzint, és
hétvégenként megy vele egy-két kört, diszkrét kékes füstöt eregetve
a sok elektromos meg üzemanyagcellás meg napelemes autó
között.
