Így autózunk a jövőben

2010.09.10. 07:18 Módosítva: 2010.09.10. 10:54

Üdvözlöm a jövő iránt érdeklődőket. Vélhetően ők jutottak el idáig, hogy a címre rákattintva olvassák ezt a cikket. Mivel ez egy érdekes sztori, alkalomadtán bemutatom majd szereplőit, az autóipari ki kicsoda újabb mai vagy leendő sztárjait.

Először is az 1974-ben született Yong Wook Chóval kezdjük, hiszen az általa megformált Shinari tanulmányautó az, melyre a Mazda felépíti saját, formatervezett jövőjét, ráadásul éppen az újságírói fortélyok terén amatőrnek számító Cho volt az, akitől a legérdekesebb információkat tudtuk meg.

A szimpatikus, meglepően nyílt és jókedvű Cho Szöulban született, a Mazda formatervezőinek ifjú generációjához tartozik. Vicces pofa, pechjére épp hozzá ültették a magyar delegációt az első esti, ismerkedő vacsorán. Mivel az egész hetes program utolsó csoportja voltunk, láthatóan felszabadultabb, lazább volt már mindegyik főember, őket is várják otthon, tán ezért.

Hol?

Ezt a Design Workshopnak nevezett fejtágítót nem véletlenül szervezték Milánóban. A divat fővárosa frázis totálisan elcsépelt már, szerintem sokkal jobban illene rá a Stílus Városa elnevezés, hiszen itt minden erről szól. A Teatro alla Scala és a Galleria d'Arte Moderna közé ékelt hotelból bármerre indultunk, csak elismerően hümmöghettünk: hülye olaszok, olasz hülyék, de stílusuk az van. A gyönyörű homlokzatokat nem rombolják reklámok, minden kirakat maga a művészet, persze az árak a csillagos egekben, de ez nem erről szól. Arról, hogy az utolsó padlakó öltözetét is megirigyelhetné bármelyik hazai celeb, a nők vagy bajszosak és csúnyák, vagy hosszúcombú modellek, középút nincs. Ízléses, kerek itt minden, a közlekedés tempója nem a sebességkorlátozó táblákhoz igazodik, a legendás olasz dudálás pedig olyan mese, amellyel én az utóbbi tíz évben nem találkoztam ebben az országban. És persze mindenki motorozik, robogózik. Csikós és Árpád biztos megtalálták volna a magukét, nekem leginkább egy szép CB tűnt fel, és hogy a nagy testű robogó az igazi. Azon ketten, kényelmesen elsuhannak a macskakövön, nincs zsúfoltság, szemét, a rohadt galambok miatt pedig vigyázni kell, mikor esik le egy morzsa a fagylalttölcsérből. Élhető, szép hely, persze gazdag, hiszen északon van. A program nagy része az innen 35 kilométerre lévő Villa san Carlo Borromeóban zajlott. Lombardia szívében, a 14. században épített először ide lakot a Visconti-család. Mára ez a többször átépített villa már Művészeti Múzeum és egy olyan pontja a világnak, ahol zen közeli állapotba juthat az ember egy pohár Pinot Grigióval a kezében, a napon sütkérezve. A hétszentségit neki, kultúrnemzet.

De vissza Chóhoz, akinek a nevét jól jegyezzék meg, komoly karrier áll előtte, hiszen több tucatnyi tanulmány közül az övét választotta ki az Ikuo Maeda fődizájner által vezetett szakmai konzílium. Egész jól elcsevegtünk az asztal mellett.

– Mit gondolsz a jelenlegi Mazdák finoman unalmas, enyhén ingerszegény formájáról?

– Hahaha, kicsit tán erős a kérdés, hiszen vannak igazán karakteres modelljeink, mint pl. az RX-8, de tény, hogy a KODO-formanyelv létrejöttét a jelenlegi helyzet is indukálta. Biztos vagyok benne, hogy ha kellő mértékben tudjuk behozni az utcára is ezt a stílust, akkor ütős, jól kinéző autókat gyártunk majd.

– Tényleg, mivel közlekedsz te?

– Feleségem, gyermekem van, ráadásul olyan zsúfolt városban élek, mint Hiroshima, így egy Mazda Demiónk van. Szívemhez nőtt nagyon, hiszen a formatervét én készítettem. Márpedig beülni a saját magam által megálmodott autóba nagyon felemelő érzés.

– És nem is vágytál soha másra? Egy Demio és ennyi?

– Ó, dehogynem. Az egyik legszebb autónak tartom az RX-7-es harmadik generációját, az FD-t. Nekem is volt egy, boldog voltam vele, aztán elkopott a motor… ééés… hát… eladtam, tudod – mondja vigyorogva.

– Valójában legnagyobb előnye és egyben hátránya is, hogy kicsi gyártó vagyunk. Ezért egyrészt jó a hangulat, a csapatszellem remek, ellenben fokozottan óvatosnak kell lennünk, nem nyúlhatunk nagyon mellé. Egy sikertelen modell komoly gondokat okozna.

– Szoros időbeosztással, nagy nyomás alatt kell dolgoznotok, vagy hagynak teret a kibontakozásra?

– Ez is, az is. Általában mindig van valami munka, most, hogy lezártuk ezt a formakereső korszakot, most pihenek egy kicsit. Az utóbbi négy hónapban nem sokat aludtam.

– Tudnál időre rajzolni? Ha nagyon kell? Teszem azt, ha most azt mondom neked, hogy van két perced, vázold fel a következő MX-5-öst, akkor meg tudod csinálni?

– Ha muszáj, akkor persze, ez nem kérdés.

– Akkor tessék, itt ez a toll, itt az étlap, két perc alatt vázold fel a következő MX-5-öst.

– Most viccelsz?

– Nem, teljesen komolyan mondom

Nevet egyet, aztán nekilát, egy-két határozott vonal, tudja, mit akar. Lám, ez lett belőle, ni.

– Mit fogsz ezzel kezdeni? – kérdi félve.

– Ne félj, nem adom el, megvárom, míg nagyon híres leszel, aztán veszek rajta sperrdifit a Fiatomba – de ekkor már röhögtünk mindketten. A szomszéd asztaltól kíváncsian, kicsit zord ábrázattal néztek át a többiek.

Yong Wook Cho, jegyezzék meg a nevét, hallunk még róla.

A Mazda komoly szándékát azonban nem az egyelőre még csak feltörekvő formatervező-palánta jelenléte adta, hiszen mind a négy formatervezői stúdió vezetője itt volt. Először is Ikuo Maeda, maga a nagyfőnök, Yasushi Nakamuta, a yokohamai fejlesztőközpont vezetője, Derek Jenkins, az észak-amerikai stúdió vezetője és Peter Birtwhistle, az oberurseli központ vezetője. Nehézsúlyú arzenál, komoly információáradatra kellett felkészülnünk. Ők négyen általában összeülnek és eldöntik, egy-egy új modell esetében melyik piac igényeit részesítik előnyben.

KODO

Ez az egyik kulcsszó, amit elsőre hihetnénk egy újabb, japán agymenésnek, ám elég sokáig tolták belénk, hogy európai fejjel is megértsünk belőle valamit. A mozgás lelke, ez a szlogen, amit a KODO jelent, illetve jelenteni akar. Futó gepárd, zsákmányára lecsapó sas váltotta egymást a kivetítőn, lassan zsongott a fejünk, sokkal többet segítettek a szobrok, melyek tényleg mozgásban lévő, dinamikus, szerves formákra hasonlítottak. A Shinari-tanulmány és ezentúl minden új modell ezt a formai iskolát követné majd. Sebesség és mozgás, ez a KODO.

Minden elejtett szóból, apró, pohár melletti beszélgetésből érződött, hogy tudják: radikálisan újat kell alkotniuk, kis gyártó létükre ki kell emelkedni a tömegből, legalább a formával. Hoztak is pár igazán szép, helyenként radikális modellt a múltból, csak hogy lássuk, tudnak ők, ha akarnak (vagy ha a gazdasági helyzet rákényszeríti őket). Volt itt egy Cosmo Sport, melyet még Csikós sem érintett sosem (kellőképpen irigykedik ebben a pillanatban is), egy első generációs RX-7 és egy FD, valamint Maeda-szan fő műve: az RX-8-as. Érdekesség, hogy az RX-7-est Maeda senior rajzolta meg, mutattak is egy könnyezős kis videót, ahol apa és fia autóznak az öreg Wankellel. Szép, családi tradíció ez a mazdázás náluk. Oké, látjuk, tudnak, sőt, a Cosmo olyan ipari műremek, olyan filigrán, zseniálisan eltalált kis ufó, amilyet még Nippon is ritkán nyom ki magából, de mi lesz most? Merre tovább?

Megmondták. És helyenként nem is nagyon akartuk elhinni, hogy 2025-ig látnak csak előre. Hogy alig 15 év múlva így fog működni a motorizáció, a közlekedés…

Először is képzeljenek el egy sima, alig ötven centiméteres agyagmodellt. Na, ez azért annyira nem nehéz. Most képzeljék el, hogy a modell térben elfoglalt helyzetét pontosan ismeri egy számítógép, amely egy apró kivetítőt vezérel. Ez aztán úgy deformálja a képet, hogy mintegy bőrként húzza rá a fizikai agyagmodellre. Aztán tetszés szerint változtatja a formáját, színét, mintáját. A Mazda által elképzelt jövő autóját láttuk magunk előtt.

Feltételezik, hogy nem is olyan sokára az emberek egyre szorosabb közösségekben élnek majd, sokkal nagyobb mértékű lesz a megosztás (sharing), ekoközösségeket alkotnak nagyon zöld házakban, többen használják ugyanazt a járművet. Éppen ezért annak nagymértékben személyre szabhatónak kell lennie, hiszen rengeteg különböző igénynek kell megfelelnie.

Éppen ezért képes lesz színt változtatni, pillanatnyi hangulatunkhoz vagy öltözetünkhöz alkalmazkodva, sőt, ha kell, grádiens átmenetet is tud, tetszés szerint. A szélvédő és minden más üveg színe is változik majd, így leparkolva csupán egy nagy, színes vízcseppet is hagyhatunk az utcán, reggel pedig elég megmutatni telefonunk kamerájának ruhánkat, mire leérünk az autóhoz, addigra az is ugyanolyan színben, mintában pompázik. Belül is, hála az intelligens műanyagoknak.

Mese habbal? Intelligens műanyag? Olyan állat nincs. Pedig de.

d3o

Nem, ez nem egy új droid a Csillagok háborújából, hanem egy felettébb érdekes anyag, melyet az azonos nevű cég fejlesztett ki még 2005 környékén. Kismértékben ma is alkalmazzák már, ám a valódi áttörés ideje még csak jön. A d3o érdekessége, hogy alapállapotában ez egy zselészerű, szabadon formázható, nyomkodható, puha anyag, melynek molekulái normál állapotban csak lazán kötődnek egymáshoz, azonban erős deformáció hatására a molekulák közötti kötés megerősödik, ezáltal keménnyé téve az anyagot. Mára sikerült ezen izé jellemzőit úgy megváltoztatni, hogy teljesen szokványos eszközök, tárgyak is készülhetnek belőle. Mint például az a kötött sapka, mely mellett egy kalapács hevert. Közölték velünk, hogy próbáljuk csak ki, nézzük meg, de valójában senki nem hitt benne. Én viszont haladó szellemű, kellőképpen hülye lévén fejbevertem magam párszor a kalapáccsal. Sőt, az érdeklődő brit kolleginának is szöget ütöttem a fejébe. Ha figyelmesen hallgatják, akkor feltűnik a fémes hang, mikor a kalapács feje a sapkába vágódik. Na akkor keményedett meg az anyag, a fejünk elkerülte a sérülést, bár az ütés erejét persze érezzük. Csak a kalapács fizikailag sosem éri el fejbőrünket.


Látják, éppen a d3o-hoz hasonlatos anyagok miatt maradnak ki a jövő autóiból a légzsákok és a klasszikus, merev műanyagok. Nem beszélve arról, hogy az elektromosan stimulált intelligens műanyagok tetszőleges, előre programozott formát is felvehetnek. Így lehet egyszerre egy kisteherautónyi csomagterünk vagy hétszemélyes kisbuszunk is egyben. Hiszen az ülés magától születik meg, az intelligens padlóburkolatból. Beteg dolgok ezek.

A formaterv persze mindig tükrözi az adott korszakot, így még most talán nincs késő, hogy bespájzoljunk páréves autókból, 15 év múlva hírük-hamvuk sem lesz. Helyettük ilyen négykerekű, alakváltó, adaptív izékben szellentünk majd jókat.

De a durva dolgok még csak most jönnek!