2014.05.10. 10:47 Módosítva: 2014.05.10. 17:21

Valószínűleg a fekvő formájáról, valamint emelő állásban nyitott szájú krokodilt formázó alakjáról kapta a nevét a krokodil emelő. Még komolyabb szakmai írások is hivatkoznak rá így, illetve egyéb formában, amiről aztán rá sem ismer az egyszerű szerelőember. Egykarú hidraulikus autóemelő, hidraulikus autóemelő, illetve hidraulikus egykarú ollóemelőként láttam rá hivatkozást, de érezzük, hogy egyik sem igazán jó rá. Ellenben a krokodil emelő telitalálat, nem is véletlen, hogy ez terjedt el.

A hidraulikus henger emelő a krokodil emelő legközelebbi barátja, ha a működési elvet tekintjük. Persze formailag, kialakítását tekintve teljesen más, de a fizikai alapja azonos. Ez pedig nem más, mint a folyadéknyomásos erőátvitel elvén alapuló, főhengerből és munkahengerből álló kialakítás. Röviden és pongyolán fogalmazva ez azt jelenti, hogy az összenyomhatatlan munkafolyadékban – ami általában hidraulika olaj – az erő a nyomott felületekkel arányos, az elmozdulás pedig fordítottan arányos velük, így a kis főhenger nagy elmozdulása eredményeként a nagy munkahenger egy kicsit fog elmozdulni, de sokszoros erővel.

Az emelő karjával, egyes esetekben a mozgást könnyítő lábpedállal a főhenger dugattyúját nyomjuk, és a munkahenger dugattyúját késztetjük elmozdulásra. A munkahenger dugattyújához kapcsolódik az emelőkar, amellyel a tárgyat emeljük. A felemelt emelőt egy szelep kinyitásával eresztjük vissza, amely lehet különálló szelep, vagy az emelő pumpa-kar elforgatásával működtetett integrált szelep.

Az elv és működés pontosan azonos minden krokodil emelőnél, azonban az ördög itt is a részletekben van. Meghatározza az emelő használhatóságát a teherbírása, és az emelési magassága. Teherbírást tekintve a kezdő szint az 1.5t emelő, amelyből annyi fogy, hogy a kínaiak rá is álltak a gyártására, így már egészen olcsón, tízezer forint alatt kapunk. Ezek általában 25-30 cm emelési magasságig emelnek, és kísértetiesen hasonlítanak egymásra. Visszaengedőjük általában egy különálló szelep.

A következő lépcső a 3t-s emelő, emelési magassága általában 45-55 cm. Ezek már jóval nehezebbek és robusztusabbak a másfelesnél, de egy kerékcseréhez már feleslegesen nagyok. Ezek ára használtan is 20 ezertől indul, azonban egy profi kialakítású, megfelelően merev darab simán lehet 50 ezer forint. Ezeknél már gyakran találkozunk az alacsony profilú modellel, amelyek emelőpogácsáit egy porba rakott, leültetett sportkocsi alá is be tudjuk nyomni, különleges esetben elég neki 5-8 cm-es hely,  már oda betolható.

A 3t emelők visszaeresztése általában a pumpakar, vagy azon lévő segédkar elforgatásával történhet, kialakítástól függően. Ezeken az emelőkön gyakran van láb gyorspedál, amellyel a terheletlen emelő gyorsan és kényelmesen az emelési pont megkezdési helyzetbe hozható.

3t feletti emelő elég ritka, mert nem igazán használja ki senki. Ha ennél nagyobbat kell emelni, már más emelőt használnak, például hengeres hidraulikus emelőt, ha pedig kisebb terhet, akkor senkinek sincs kedve cipelni, húzogatni a nehéz vasat a műhelyben ide-oda. Az összes modell mozgatása a saját kerekein történik, mert fogásuk nincs, legfeljebb a másfelesen van egy könnyen letörő fogantyú, a háromtonnás körülbelül 25-30 kg-ját már úgysem vennénk az ölünkbe.

Kiválasztásnál az emelendő tömeg után nézzük meg szükséges emelési magasságot, az ezen szempontok alapján kiválasztott emelők esetében pedig a kialakítást.

A kínai másfelesek esetében leginkább a szín változik, mind egyforma, és hobbicélra alkalmasak. Kerekeik anyaga, szélességük is mintha szabvány lenne, de nyilván nem ez az oka. A 3 tonnás esetében már vannak jók és jobbak. Lényeges, hogy a két első kerék egy tengelyen legyen, ami nem hurkapálca, valamint a hátsó kerekei, melyek általában forgó konzolon vannak, szintén erősek legyenek, lehetőleg öntvény, vagy erős vas. Préselt lemezkerekest még a másfelesből se vegyünk, az emelőtest a másfelesnél lehet formázott lemez, de a háromtonnásnál már vastag vas, vagy öntvény legyen. Lényeges, hogy relatíve széles legyen, hogy oldalirányba ne tudjon, vagy csak nehezebben eldőlni. Ez hangsúlyozottan fontos, ha 45 cm-nél magasabbra emel a szerkezet.

Meghibásodás szempontjából három dolgot különböztetünk meg: törés,  folyás és leengedés, amely két utolsó együtt is jelentkezhet, de nem szükségszerűen.

A törést igazán nem kell magyarázni, általában a kerekek környékén következik be. A folyás a főhengernél és munkahengernél is lehetséges, a jobb márkák felújíthatók. A leengedés, amikor a folyamatosan terhelt emelő visszaereszt, történhet folyással kombinálva, de gyakoribb, hogy a túlerőltetett elzáró szelep tömítése csökken, vagy szűnik meg, és a munkafolyadék a munkahengerből elszivárog, átmegy a köztes térbe vagy a főhengerbe. Az olcsóbbakat cserélni kell, a profibb, drágább emelők általában felújíthatók, alkatrész kapható hozzájuk. Hobbicélra az olcsóbb is egészen jól bírja.