Ragasztótuning

Filléres neppertrükk – pillanatragasztó és szódabikarbóna

2016.03.27. 06:36
Kevés idegesítőbb dolog van annál, mikor egy alkatrészről csak egy nyamvadt fül törik le, vagy csak egy kis darab hiányzik. Ilyen piszlicsáré dolog miatt az embernek nincs szíve kidobni egy komplett indexet, takaróelemet, de a műanyagoshoz elvinni sem éri meg, mert azonnalra nem javítják, pár ezerért meg talán a bontóban is lehetne kapni, de nem vasárnap, vagy az éjszaka közepén. Pillanatragasztóval meg nem lehet rendesen javítani, pedig az gyors, olcsó. Tényleg nem? Dehogynem, igazi filléres neppertrükk a pillanatragasztóba szódabikarbónát szórni.

A pillanatragasztók – cianoakrilát alapú ragasztók – nagyon jó cuccok, nagyon sok esetben alkalmasak apró javításokra. De autó alkatrészeknél számtalan helyen inkább rontunk a helyzeten, a műanyagjavítók utálják is, ha valamit korábban pillanatragasztóval taknyoltak. Éppen ezért olyan alkatrésznél, amit érdemes műanyagoshoz elvinni, nem biztos hogy okos dolog ezt a trükköt használni. De ha beválik, nem kell később műanyagoshoz menni, szóval, döntse el mindenki maga, mikor, mire használja a trükköt.

A pillanatragasztók úgy vannak kitalálva, hogy akkor ragadjanak gyorsan és határozottan, ha az illesztési felületek közt egészen minimális a rés, tökéletesen fekszenek egymásra a darabok. Ha már anyaghiány van, lassan száradnak, és sajnos egy kis fül esetében – az eredeti anyagerősséghez képest legalábbis – nagyon kis erőhatástól elengednek. Ilyenkor jön jól a szódabikarbónás tuning.

A példaként használt irányjelző-lámpatestről letört fület teljesen értelmetlen lenne csak pillanatragasztóval, a törési felületen ragasztva visszaragasztani a helyére, pillanatok alatt letörne megint. De ha a ragasztást meg tudjuk plusz anyaggal erősíteni, támasztani, már egész tartós javítást lehet pikk-pakk csinálni. Annyi csak a feladat, hogy a törésvonal mellé sok ragasztót folyassunk, ebbe a kis cianoakrilát pocsolyába pedig szódabikarbónát szórjunk. A szódabikarbóna meggyorsítja a cianoakrilát polimerizációját, pillanatok alatt kikeményedik, és a finom por feldúsítja a ragasztót, jelentős mennyiségű anyaggal támaszthatjuk így meg a ragasztást. Ráadásul, ha valahonnan hiányzott egy kis darab a burából, azt is ki lehet így pótolni.

Az így kapott ragasztásunk elég erős lesz, a videón is látni, a rendesen átkeményedett pillanatragasztó-szódabikarbóna mix úgy tartja a két milliméter vastag műanyag lemezt a helyén, hogy a műanyag előbb hajlik, mint a ragasztás elengedné. Két dologra kell figyelni: a pillanatragasztó sem olyan gyors, hogy azonnal terhelni lehetne – az indexburával is vártam egy órát, csak azután szereltem vissza a helyére. A másik, hogy csak ott adjunk anyagot a ragasztási felülethez, ahol el is fér: a hajunkra kenhetjük a varázslatot, ha utána nem lehet a helyére illeszteni az alkatrészt. Igaz, a szódabikarbóna-pillanatragasztó habarcs jól megmunkálható, gond nélkül le lehet faragni, reszelni vagy csiszolni a felesleget. Ó, és még egy: a ragasztandó felületet tessék megcsiszolni, és zsírtalanítani (erre a sok más célra is kitűnő féktisztítót is lehet használni).

Cianoakrilát ragasztó használatakor legyen különösen óvatos: az ujjai pillanatok alatt összeragadhatnak, a bőr nedvességtartalma és a nyomás együtt nagyon meggyorsítják a polimerizációs folyamatot – ilyenkor a forró vizes áztatás segíthet –, de ha elég figyelmetlen valaki, és a szemébe dörzsöli, sokkal nagyobb bajt is lehet okozni. Ilyenkor irány az orvosi ügyelet.