Tízből egy gyerekülés megbukott

ADAC gyerekülésteszt – 2017.

2017.08.07. 06:08

Akinek gyereke van, tudja: aligha van fontosabb annál, hogy biztonságban tudjuk utódainkat. Az autóban egyrészt ezért használunk gyerekülést, másrészt meg azért, mert egyszerűen kötelező. Közel sem mindegy azonban, milyet veszünk. A német autóklub évről évre teszteli ezeket, most itt a legfrissebb eredmény.

Gyerekülés – minek az?

A KRESZ már jó pár éve előírja a gyermekbiztonsági rendszerek kötelező használatát. A szabályozás jelenlegi formája 2014 óta hatályos. Eszerint gépkocsiban vagy mopedautóban 150 centiméternél alacsonyabb gyerekek nem is utazhatnak enélkül (néhány kivételt azért említ a rendelet), az ülésnek a testmérethez és a testsúlyhoz is igazodnia kell.

adac-kindersitze-22514

Persze nem tehetünk be bármilyen gyerekülést, jelenleg párhuzamosan kétféle szabvány létezik, amelyek a paramétereket rögzítik. A régebbi, az ECE-R44 súly szerint csoportosít, és oldalirányú védelmet nem követel meg. Az újabb, az ECE-R129 (másképp: i-Size) fokozatosan váltja le előbbit. Már nem súly, hanem magasság szerint csoportosít, és megköveteli a gyártóktól az oldalirányú dinamikus ütközési tesztet is. Sőt, azt is előírja, hogy a gyermekeket 15 hónapos korig a menetiránynak háttal kell bekötni.

Mit és hogyan teszteltek?

A német autóklub, vagyis az ADAC nem teljesen önállóan, hanem a Stiftung Warentesttel (egyfajta fogyasztóvédelmi szervezet) közösen próbált ki 37 különböző gyerekülést. Ezek közül 12 már az új, i-Size szabályozásnak megfelelő. Mindegyik terméknél vizsgálták a biztonságot, a használhatóságot, az ergonómiát és a károsanyag-tartalmat. Az üléseket egy Volkswagen Golf-kaszniba rögzítve frontális- (64 km/h-val) és oldalütközésnek (50 km/h-val) vetették alá, azokba megfelelő méretű töréstesztbábukat ültettek.

adac-kindersitz-test-2017

Megfigyelték, hogy mennyire kényelmesen helyezhetők el a bábuk az adott ülésben, mennyire stabil a helyzetük, hogyan lehet elvezetni a biztonsági övet, és milyen védelmet kap a fej. Ezen kívül 2011 óta már a gyártás során esetlegesen felhasznált egészségkárosító anyagokat is feljegyzik – előfordul, hogy egy amúgy viszonylag jól teljesítő termék végül ezen vérzik el.

Ahogyan az ADAC-nál már megszokhattuk, az iskolában megszokott osztályzást mindkét irányban fél-fél ponttal kibővítve, és németesen megfordítva határozzák meg a végeredményt. Tehát 0,5-től 5,5-ig osztályoznak, a legkisebb osztályzat a legjobb. Hogy ezt egyértelműsítsék, a legrosszabbakat pirossal, a legkiemelkedőbbeket zölddel jelölik.

Minden gyerekülés biztonságos?

A teszteredményeket böngészve először az tűnik fel, hogy összesen négy gyerekülés kapott elégtelen osztályzatot, vagyis bukott meg a teszten. Az okok különbözőek, érdemes tehát egy kicsit a számok mögé nézni. Az egyéves kor alatti gyerekeknek szánt termékek közül a Joolz két ülése vérzett el. Az iZi Go Modular és annak i-Size változata egyaránt azért nem felelt meg, mert egészségkárosító anyagokat találtak bennük. A TCPP nevű égésgátlóról van szó, amely rákkeltő hatású lehet. Mondhatjuk, hogy kár érte, mert minden más értékelésben jó (sőt, az egyik változat a biztonság tekintetében kiváló) osztályzatot kapott.

Kattintásra nyílik a teljes méretű táblázat
Kattintásra nyílik a teljes méretű táblázat

A másik két bukás az 1-12 éves kor közötti kategóriában történt. A Casualplay Multipolaris Fix gyengesége frontális ütközésnél jött elő. A kilenc kilogrammos tesztbábu kifordult az ülésből, ezzel megnőtt a sérülés veszélye. Érdekesség, hogy isofix nélkül, simán csak az autó saját biztonsági övével rögzítve valamelyest javult a helyzet, de akkor sem volt megnyugtató. Minden más tekintetben jó és kiváló osztályzatokat kapott, de ezek sem mentették meg.

Az LCP Kids Saturn Fix szintén a frontális ütközésbe bukott bele. Ha a kocsi saját biztonsági övével rögzítjük, akkor az öv elvezetése problémás. Ütközés esetén erősen bevághat a hasnál, ezzel súlyos belső sérüléseket okozva. Ez az ülés egyébként a használhatóságot, kezelést tekintve is épp csak elégségessel zárta a tesztet, de ez nagyjából mindegy is, hiszen ha egy összevetésben bukik, a végeredménye is bukás.

Kattintásra teljes méretben látható az infografika
Kattintásra teljes méretben látható az infografika

A négy legrosszabb mellett további két ülés vizsgázott csupán elégségesre. A gyártó által 12 éves korig ajánlott, így lényegében a gyerekülés-kötelezettség alatt végig használható Graco Milestone frontális ütközésnél nem maradt elég stabilan a helyén, és maga a beszerelés is nehézkes, könnyen hibázhat vele a szülő. Az Axkid Wolmax ezzel szemben megfelelő védelmet nyújt, ha jól rögzítjük, de szintén túl körülményes a kezelése.

Az összkép azért egyáltalán nem borús: a 37 tesztelt gyerekülés közül 22 kapott jó osztályzatot (igaz, kiválót egy sem). Ezek minden vizsgált területen jól szerepeltek, tehát a biztonság, a kezelés, használhatóság és az ergonómia szempontjából is rendben voltak, valamint káros anyagokat sem tartalmaznak.

De akkor milyet vegyek?

A listából kiderül, hogy az isofixes ülések általánosságban jobban szerepeltek a csak biztonsági övvel rögzíthető társaiknál. Ez egyrészt az egyszerűbb beszerelésnek köszönhető, a becsattintós szerkezettel kevesebb a hibalehetőség. Ezt tükrözi a két narancssárga osztályzattal értékelt ülés helyzete is: azoknál éppen a beépítés volt problémás. Persze buktak meg a próbán isofixes gyerekülések is, pusztán ettől a funkciótól tehát nem lesz jó a termék. Ami az árakat illeti, többnyire még mindig drágábbak az isofixszel ellátott darabok, de nem feltétlenül kell sokat fizetni, ha jót akarunk venni: a két legolcsóbb szereplő közepes értékeléssel zárta a tesztet.