Extrát utólag: olcsóbb mint gyárilag kérni?

2018.01.15. 17:28

Reggel hét órára megyek a tempomatszerelés.hu telephelyére, de már akkor tele van a műhely. Három autót műtenek éppen, mindegyik utólagos extra beszerelésére vár. Ha azt gondolja, hogy az autó-kókányolás fellegvárába látogattam el, nem is tévedhetne nagyobbat.

Az extra szó rendesen veszített értékéből az utóbbi években megjelent sok értelmetlen autós kiegészítő miatt, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy vannak valóban hasznos szolgáltatások is, melyek valóban kényelmesebbé, akár élvezetesebbé is teszik az autózást. Ilyen lehet a sebességet minden domborzati körülmény között tartó tempomat, a parkolást segítő radarok és kamerák, az ülésfűtés, vagy akár egy új fedélzeti szórakoztató elektronika.

Ezek a kényelmi funkciók sok mai új autóban alapáron benne vannak, de nem mindegyikben, a régebbiekben pedig kifejezetten ritkák. Zsolték vállalkozása azonban nem csak használt autókat vértez fel extrákkal, és nem csak magánszemélyek keresik meg őket egyedi igényekkel. Előfordult már, hogy valaki 70 kilométert futott autóval gurult be a műhelybe, de a céget rendszeresen keresik importőrök is, különböző feladatokkal. Ez nem simliskedés, egyszerűen mindenki szeretne jól járni.

Jellemző, hogy a leendő ügyfelek elküldik azt az autójuk típusát és a tervezett extralistát. Zsolték ilyenkor elmondják, hogy mi az, amit érdemes a gyártól kérni és mi az, amit nem. A mai autók bizonyos funkcióihoz nem tartozik eltérő hardver, mert ugyanaz a rendszer van az alapmodellben, mint a csúcsváltozatban, csak az előbbiben jó pár funkció szoftveresen le van tiltva. Ilyen például a visszagurulás-gátló, vagy a kanyarodáskor bekapcsolódó, kiegészítő fény a ködlámpában. Aki ezeket is szeretné használni, jobban teszi, ha nem rendeli meg őket az autóhoz, hanem a műhelyhez fordul, ahol gyorsan bekapcsolják az összeset. Így néhány tízezer forintot spórolhat.

Más esetekben persze szerelni is kell. Egy újautó-kereskedés általában akkor választja egy-egy extra utólagos beszerelését, amikor olyan konfigurációjú autót kér az ügyfél, amelyből egy sincs raktáron. Erre a kerülőútra azért van szükség, mert ha a márkakereskedés egy egyedibb felszereltségű autót rendel a gyártól, akár több hónapos várakozási időre is számíthat, és esetleg az előre beígért kedvezményt is bukhatja a leendő tulajdonos. Mivel Zsolték csak gyári alkatrészekkel dolgoznak, a garancia sem ugrik az utólagos beépítésekkel, így mindenki elégedett lesz a végén.

Általánosságban elmondható, hogy amit gyárilag lehetett rendelni az autóhoz, azt mi be tudjuk szerelni.” – mondja a vállalkozás vezetője, Zsolt.

Korábban próbálkoztak utángyártott alkatrészekkel is, de például a tempomat-kapcsolók sokkal hamarabb mentek tönkre, így felhagytak a használatukkal. A sebességtartó elektronika a 2000 után gyártott Volkswagen-csoporthoz tartozó típusok mindegyikébe gond nélkül beszerelhető, a régebbiekbe pedig nem is jellemző, hogy ilyet kérnének. A tempomat egyébként látszólag csak egy másfajta bajuszkapcsolót jelent, amelyen ott vannak a sebesség beállításához szükséges plusz gombok.

Minél újabb egy autó, annál komplikáltabb lehet a beszerelés. Míg egy régebbi modell motorvezérlő elektronikájánál van mondjuk 100 beállítás, úgy egy mainál már több ezer. Ha valamit nem jól köt össze a szakember, máris telidobálja a műszerfalat mindenféle hibakóddal.” – teszi hozzá Zsolt.

Nagy ritkán az is előfordul, hogy valaki kifejezetten kéri, hogy egy bizonyos extrát szereljenek ki az autójából. Ilyen például a fiatalabb Passatok távolságtartó elektronikája, ami nem minden esetben működik megbízhatóan, ráadásul egy idő után el is szokott romlani, javítani pedig drága.

Tempomat-szerelés

Az első alany egy első generációs Seat Leon, melybe tulajdonosa tempomatot kért. A munka egyszerű, néhány tízezer forintba kerül és alig fél óra alatt elkészül. Mielőtt azonban elkezdődne a beépítés, már egy ilyen, 1998 és 2005 között gyártott típusnál is a laptopé az első feladat.

Egy szoftver (és az autó OBD-csatlakozója) segítségével megvizsgálják, hogy az autó pedálkapcsolói és egyes funkciói rendben működnek-e. Ha hibát találnak, az akár a tempomat beszerelését is megakadályozhatja, és persze biztonság szempontjából sem utolsó dolog, ha a vevő rögtön értesül arról, ha a kuplungpedál mondjuk nem jó jelet ad vissza a számítógép szerint.

Ha mindent rendben találtak, vagy kijavították a hibás egységet, leszerelik a kormányt, felkerül az új bajuszkapcsoló, majd következik a műhelyben gyakran főszerepet kapó pálcázás. Ilyenkor egy levedlett fémpálcára rászigszalagozzák az új berendezéshez szükséges vezetékeket, amiket a tűzfalon gyár által előírt részén vezetnek át motorvezérlőhöz.

Közben, egy másik kolléga (Jocó) megkezdi a hozzáférést az autó motorvezérlő elektronikájához. Típusonként és márkánként változó, hogy ez mennyire megy könnyen, a Seatoknál általában kicsit nehezebb, mint a Volkswagen-konszern többi gyártmányának esetében. Ennél a konkrét Leonnál le kellett szedni az ablaktörlőlapátokat és az azt körülvevő műanyag konzolt is, hogy az új funkcióhoz szükséges vezetékben ne tehessen kárt az ablaktörlőmotor.

Ha kész a munka, ismét a laptopé a főszerep, ugyanis a rendszert egy algoritmus teszteli, így meg lehet spórolni a tesztkört is. Itt mindent rendben találtak, alig több mint fél óra után a tulajdonos már hajt is el az autójával.

Óracsoport átalakítás, parkolóradar, amerikai autó honosítása

Marci közben egy félig szétkapott Beetle Cabrióhoz vezet. Az autót Amerikából hozták be, így néhány dolgot át kell rajta alakítani. Ilyen például műszerfali óracsoport, ahol a mérföldes számlapot érdemes lecserélni kilométeresre. Marci rögtön neki is áll, pillanatok alatt kikerül a mérföldes számlap – elég sok apró kis pöcök tud eltörni, biztos nem mernék nekiállni. „Az ember egy idő után ráérez. Felismer egy logikát, amely szerint a gyári mérnökök dolgoztak. Például az óracsoportnál a mutatót kicsit el kell fordítani, miközben lehúzzuk a tengelyéről. Ez sok más dologgal is így van” – mondja Marci. Aha, mi sem egyszerűbb.

A Beetle még kap hátsó ködlámpát és tolatóradart is. Utóbbiból is teljesen gyárit szerelnek be, ami a csipogáson túl lehalkítja a gyári rádiót, majd a kijelzőn megjeleníti az autó szimbólumát és színekkel jelzi az akadály helyét, illetve távolságát. A szereléskor nagy segítséget ad a gyártó, ugyanis a hátsó lökhárító belső oldalán jelzik, hol kell az anyagot átfúrni a radarok behelyezéséhez. Az átlyukasztás egy kicsi célszerszámmal történik.

Ha nem ad meg jelzést a gyártó, akkor is van mihez viszonyítani. Egy Golffal vagy egy Passattal kapcsolatban például tudom azt, hogy az első lámpamosó kupakjának egy vonalba kell esnie a radar középső szenzorával.” – meséli Marci, de már be is fut egy újabb Leon, ezúttal a második generációból.

Új multimédiás egység beszerelése

Ennél a Seatnál a tulajdonos szeretné lecserélni az eredeti középkonzoli szórakoztató egységet egy újabb, érintőképernyős változatra. A beszerelendő gyári fejegységen van USB, SD-kártya és AUX-bemenet, sőt integrált telefonkihangosító is, mellyel akár Bluetooth-on keresztül is küldhetünk zenét a telefonunkról az autó hangrendszerére.

A feladat egyszerűnek tűnhet a gyakorlott kéznek, viszont hátul felfedezünk egy kis problémát.

Az orbitális mélynyomóhoz RCA-csatlakozó kell, amit az új, gyári egység alapból nem támogat, így előkerül a forrasztópáka is. Egy közbenső elektronikát kell beiktatni a rendszerbe, hogy a tulajdonos továbbra is tudja használni a kisebb TV-méretű mélyládáját. Itt már többet kell trükközni, hiszen a plusz kis dobozt úgy kell beépíteni a középkonzolba, hogy az később ne zörögjön.

Van engedélyköteles extra? Mi a helyzet a garanciával?

A legtöbb kiegészítést bürokrácia nélkül beszerelik, hiszen ezek gyári kiegészítőnek minősülnek, azonban vannak kivételek. Ilyen például a vonóhorog utólagos felszerelése, hiszen ha nem ezzel rendelték az új autót, akkor külön műszaki vizsgára kell vinni a beépítés után. Ebben az esetbe is gyári alkatrészről van szó, így megmarad a garancia is.

Motortuning?

Egy újabb, fontos kivétel chiptuningé. Zsolték csak gyártói előírással és TÜV-minősítéssel ellátott szetteket használnak, melyekkel a motor több működési paraméterét közösen, egymáshoz idomulva változtatják meg. Például nem csak a turbónyomást emelik meg adott esetben, hanem ahhoz igazítják a befecskendezőrendszert és a gyújtást is. Fontos, hogy ezeket a beépítéseket szintén engedélyeztetni kell, mert ha az autó teljesítménye eltér attól, amely a típusbizonyítványában és így a forgalmi engedélyében is szerepel, akkor az átalakítást jóvá kell hagynia a közlekedési hatóságnak is. Mindez nem lehetetlen, de a teljes legalitáshoz szükségünk lesz a német TÜV magyar leányvállalatának igazolására is, melyet az itt benyújtott átalakításiengedély-kérelmünkhöz csatolva kaphatunk jóváhagyást. 

Fedélzeti elektronika magyarosítás = műszerfal szétbombázás

Zsolt marasztal, hogy még egy magyarosítást is nézzek meg. Kicsit vonakodom, elvégre mi érdekes lehet egy szoftver-magyarosításon? Jó-jó, egy Audi Q7-esről van szó, de mégis úgy tűnik, hogy néhány kattintásról lehet szó, mintha csak a mobilunkon változtatnánk meg a nyelvi beállítást. „Jocó! Gyere, kapd szét a kesztyűtartót!” – szól az utasítás, én pedig rájövök, hogy tévedtem.

Az első generációs Audi Q7-est 2005-től gyártották, és 12 évvel ezelőtt még egy kicsit bonyolultabb volt az autók fedélzeti rendszereinek szoftvereit más nyelvekre feltanítani. A fedélzeti egység alapja egy kívülről nem írható PROM, amit kompletten ki kell cserélni. Így lesz egy egyszerű magyarosításból fél órás műszerfalbombázás, de Jocó érti a dolgát, és pillanatok alatt megy az egész. Régi egység ki, új be, és már magyarul is kommunikál az MMI.

A Volkswagen RNS310 és RNS510 típusú gyári navigációit már megbontás nélkül, egy CD-ről történő szoftverfrissítéssel lehet magyarosítani. Az újabb Audi MMI 3G rendszerek pedig szintén szétszedés nélkül magyarosíthatók, ezeknél SD kártyáról történik a rendszer- és térképfrissítés, továbbá a magyar nyelv feltöltése is.

Használt autónál tehát nem kérdés, hogy van értelme utólagos extra után nézni, és ha nem akarunk egy klímátlan autóba légkondit, még egészen olcsón megússzuk a gyár eszközökkel is. Az új autók esetében spórolhatunk is egy kisebb összeget ha nem a megrendeléskor pipáljuk ki az összes extrát, de azt mindig nekünk kell felmérnünk, hogy az így megsprórolt pénzért cserébe hajlandóak vagyunk-e az új autónk átvétele után rögtön az extrabeépítő műhelyhez fordulni. Az viszont nem kérdés, hogy a plusz funkciók és extrák valamelyest növelik az autó piaci értékét és az eladás esélyeit is.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.