Gyermekünk életével játszunk az autóban

ADAC gyerekülésteszt – 2021.

2021.06.07. 06:04

Ha gyermekünkkel együtt utazunk, nagyon nem mindegy, hogyan tesszük. Senki nem úgy ül autóba, hogy ez lesz a nap, amikor balesetet szenved, de nem árt felkészülni minden eshetőségre. És ezért nem mindegy, milyen gyerekülést használunk: lehet, hogy soha nem történik meg a baj, de már egyetlen alkalommal is súlyos árat fizethetünk.

Miért nem ülhet bárhol a gyerek?

A kisgyermekek alkata, méretei egyszerűen nem teszik lehetővé, hogy mindenféle segédeszköz nélkül biztonságosan utazhassanak az autóban. A beépített biztonsági övvel képtelenség őket bekötni, ráadásul bizonyos életkor alatt még biztosan nem lesznek hajlandóak nyugodtan végigülni az utat. Márpedig ha a biztonsági öv nem a mellkason fut keresztül, hanem mondjuk a nyaknál, egy kisebb ütközés is súlyos következményekkel járhat. Ha pedig egyáltalán nincs bekötve a kicsi, hirtelen lassulásnál elszabadul az utastérben. Ehhez még baleset sem kell, elég egy csücskösebb fékezés.

Minden korosztálynak lehet találni jó ülést
Minden korosztálynak lehet találni jó ülést

A gyerekülések mellett szóló másik érv sokkal egyszerűbb: kötelezőek. A jogszabály szerint az autóban utazó gyermek a testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben szállítható. Ez a meghatározás csecsemőknél a babahordozót, míg kisgyermekeknél magát a gyerekülést jelenti.

Véletlenül sem elegendő az, hogy a szülő útközben karjában tartja a picit. Ez hamis biztonságérzetet ad, holott vészhelyzetben inkább csak súlyosbító tényező. A felnőtt megijedve reflexszerűen védekezni kezd, de még ha nem is engedi el gyermekét, saját testének kontrollálhatatlan mozgása, előre- vagy hátralendülése komoly veszélyforrássá válik.

Ezért nem elfogadható az a szemlélet, hogy bezzeg mi felnőttünk a Zsiguli/Skoda/Trabant/Kispolszki hátsó ülésén, a Kamaz platóján, a Pannonia nyeregtáskájában. Vagy hogy csak öt perc az út, két kilométer az egész, úgysem lesz baj. Lehet, hogy nem lesz, lehet, hogy mégis.

De akkor melyik ülést vegyem?

A gyerekülés-kínálat hatalmas. Mindenfélét találunk a legolcsóbb gagyitól a nagyáruházi darabokon át a neves gyártók termékeiig. Nem érdemes annyival letudni a választást, hogy bemegyünk a legközelebbi boltba, és a kenyeres polc mellől leemeljük az elsőt, ami szembejön. Az ülések között hatalmas különbségek lehetnek, ezért fontos tájékozódni pénzköltés előtt.

Az autónktól is függ, hogy melyik lehet az ideális. Ez nemcsak a fizikai méretek miatt van így, az sem mindegy, felszerelték-e isofixszel a kocsit vagy sem. Az isofix afféle gyorscsatlakozó, amely jelentősen meggyorsítja a ki- és beszerelést, ám nem jelenti szükségszerűen azt, hogy ezek az ülések biztonságosabbak az autó saját biztonsági övével rögzíthető daraboknál. Gyakran fordul elő, hogy ugyanazt a típust mindkét változatban megkaphatjuk, de az isofixesekhez való bázistalp még külön súlyos tízezrekbe fájhat.

A német autóklub, vagyis az ADAC minden évben elkészíti saját rangsorát, sőt van, hogy többször is jelentkeznek. A piacon elérhető összes terméket lefedni lehetetlen, de mindig törekednek arra, hogy a lehető legszélesebb spektrumot bemutassák. Előnyt élveznek a népszerű darabok és az újdonságok. Névtelenül vásárolnak a kiskereskedőknél, így elkerülve a trükközést, a preparált tesztpéldányokat, a végeredmény manipulálását.

A német eredményeknek Magyarországon is van létjogosultságuk, mivel a legtöbb gyermekbiztonsági rendszer hazánkban is kapható. Ezért a Totalcarnál mindig utánanézünk a magyar áraknak, a táblázatokban azokat tüntetjük fel, ahol lehetséges.

Hogyan zajlik a teszt?

A kiválasztott üléseket – ezúttal huszonhatot – azonos tesztautóba, pontosabban annak egy karosszériarészletébe rögzítik, 2020 óta Volkswagen Polo VI-ot használnak. Ezt a kasznidarabot aztán egy sínen helyezik el, annak segítségével szimulálják a 64 km/h-s frontális- és 50 km/h-s oldalütközést. Vizsgálják a méretbeli sajátosságokat, a rögzítést, a fej védelmét, a ki- és beszerelés nehézségeit, az ergonómiát, a tisztíthatóságot, és még egy sor különféle szempontot figyelembe vesznek.

A részeredményeket súlyozzák is, az alábbiak szerint:

  • biztonság: 50%
  • kezelés: 40%
  • ergonómia: 10%

Az ADAC ítészei rendszerint szigorúbbak, mint az európai uniós normarendszer, így az is előfordulhat, hogy olyan ülés bukik meg a teszten, amelyet a hatóságok már jóváhagytak. Ehhez nem kell minden téren rosszul szerepelnie a terméknek, elég, ha csak egy fontos szempontnak nem tud megfelelni.

Jöjjenek már az eredmények!

Az ADAC értékelése több csoportra bontva listázza az eredményeket, követve a gyermekek magassága és testsúlya által meghatározott kategóriákat. A legkisebbeket még nem gyerekülésben, hanem úgynevezett babahordozóban kell utaztatni. Így a németek elemzése is ezekkel kezdődik. Nyolc termék szerepel az összehasonlításban, de valójában négy különböző hordozóról van szó isofixes és a nélküli verzióban.

Ahogy a táblázatban is látszik, a hordozók zöme jól teljesített a teszten, ráadásul a különböző szempontok tekintetében kiegyensúlyozottak is voltak. Nem lehet kiemelni egy győztest: a Babyzen, a Maxi-Cosi és a Stokke rendszerének isofixes kivitele egyaránt 1,7-es értékeléssel zárt. A német osztályozási struktúrában a kisebb érték számít jobbnak. Van viszont csúnya bukta is. A Besafe iZi Go Modular X1 a káros anyagok jelenléte miatt vérzett el. Noha ez eredendően nem számítana bele az összértékelésbe, annyira kirívó volt a helyzet, hogy szankcionálni kellett. A vizsgálat szerint rákkeltő anyagot (naftalint) tartalmazhat a huzat.

Babahordozók egyéves korig
Modell Ár (ezer Ft) Méret Súly Isofix Biztonság Kezelhetőség Ergonómia Káros anyagok Karbantartás ADAC-osztályzat Értékelés
Babyzen Yoyo iZi Go Modular X1 i-Size by Besafe n. a. 40-75 cm 4,5 kg nem 1,3 2,8 1,9 1,0 2,3 2,0
Babyzen Yoyo iZi Go Modular X1 i-Size by Besafe + iZi Modular i-Size Base n. a. 40-75 cm 4,5 kg igen 1,3 2,0 2,2 1,0 2,3 1,7
Besafe iZi Go Modular X1 i-Size 85 40-75 cm 4,5 kg nem 1,3 2,8 1,9 5,5 2,3 5,5 elégtelen
Besafe iZi Go Modular X1 i-Size + iZi Modular i-Size Base 165 40-75 cm 4,5 kg igen 1,3 2,0 2,2 5,5 2,3 5,5 elégtelen
Maxi-Cosi Tinca 60 45-75 cm 3,2 kg nem 1,3 2,5 1,6 2,2 1,9 1,8
Maxi-Cosi Tinca + Tinca Base 107 45-75 cm 3,2 kg igen 1,5 1,9 1,8 2,2 1,9 1,7
Stokke iZi Go Modular X1 i-Size by Besafe 107 40-75 cm 4,5 kg nem 1,3 2,8 1,9 1,0 2,3 2,0
Stokke iZi Go Modular X1 i-Size by Besafe + iZi Modular i-Size Base 189 40-75 cm 4,5 kg igen 1,3 2,0 2,2 1,0 2,3 1,7

A következő kategória még mindig a babahordozóké, de már valamivel tovább, nagyjából másfél éves korig használható termékekről van szó. Itt a Silver Cross és a Peg Perego egyaránt isofixes variánssal húzta be a legjobbnak járó elismerést, de utóbbiból például a gyorscsatlakozó nélküli is kiemelkedően biztonságosnak bizonyult.

Az egész teszt legrondább produkcióját is itt találjuk. Az isofixes Chicco Kiros valósággal katapultált a bázistalpból, így a benne ülő bábuval együtt fékezetlenül repült előre. Mondani sem kell, ez kapásból bukás, megengedhetetlen az ilyesmi. Ugyanennek a hordozónak a sima, biztonsági övvel beköthető változata ugyanakkor jól vizsgázott.

Babahordozók másfél éves korig
Modell Ár (ezer Ft) Méret Súly Isofix Biztonság Kezelhetőség Ergonómia Káros anyagok Karbantartás ADAC-osztályzat Értékelés
Chicco Kiros i-Size n. a. 40-78 cm 5,0 kg nem 2,3 2,5 1,6 1,6 1,7 2,3
Chicco Kiros i-Size + Kiros i-Size Base n. a. 40-78 cm 5,0 kg igen 5,5 1,9 1,8 1,6 1,7 5,5 elégtelen
Maxi-Cosi Marble 135 40-85 cm 6,1 kg igen 1,9 1,8 1,9 1,0 1,4 1,8
Peg Perego Primo Viaggio Lounge 80 40-87 cm 5,6 kg nem 1,2 3,3 1,6 3,1 1,9 2,4
Peg Perego Primo Viaggio Lounge + i-Size Base 118 40-87 cm 5,6 kg igen 1,4 2,2 1,7 3,1 1,9 1,7
Silver Cross Simplicity Plus n. a. n. a. 4,8 kg nem 1,8 2,8 2,0 2,2 2,2 2,3
Silver Cross Simplicity Plus + Simplifix Isofix Base n. a. n. a. 4,8 kg igen 1,6 1,8 2,1 2,2 2,2 1,7

Aránylag szűkös volt a mezőny a nagyjából négyéves korig használható gyerekülések esetében. A háromból két terméket elégtelennel sújtott a zsűri, méghozzá szintén káros anyagok jelenléte miatt. Míg a Swandoo Marie 2 huzata ugyanúgy rákkeltő naftalint tartalmazott, mint korábban a Besafe hordozója, addig az Osann Oreo 360-ban DPHP-t azonosítottak. Ez a pajzsmirigy működését befolyásolhatja negatívan, és felboríthatja a hormonális egyensúlyt.

A kategória egyetlen értékelhető versenyzője a Peg Perego Primo Viaggio 360 volt, de büszke erre sem lehet maradéktalanul a gyártó. A 2,8-as osztályzat erős közepesnek felel meg, a biztonságra is csak egyetlen tizeddel jobb részértékelést kapott.

Gyerekülések négyéves korig
Modell Ár (ezer Ft) Méret Súly Isofix Biztonság Kezelhetőség Ergonómia Káros anyagok Karbantartás ADAC-osztályzat Értékelés
Osann Oreo 360 70 40-105 cm 14,1 kg igen 2,5 2,8 2,4 4,6 1,9 4,6 elégtelen
Peg Perego Primo Viaggio 360 130 45-105 cm 15,9 kg igen 2,7 2,9 2,0 2,8 1,9 2,8 közepes
Swandoo Marie 2 n. a. 40-105 cm 15,8 kg igen 2,0 2,8 2,0 4,6 2,9 4,6 elégtelen

Egyetlen gyártó két gyerekülése, pontosabban egy ülés két változata található meg a hétéves korig használható rendszerek táblázatában. Az Axkid One-nak tulajdonképpen bármelyik variánsát nyugodtan vehetjük a teszt alapján, járt a jó osztályzat mindkettőnek. Hiányosságaik a kezelhetőség és az ergonómia terén voltak.

Gyerekülések hétéves korig
Modell Ár (ezer Ft) Méret Súly Isofix Biztonság Kezelhetőség Ergonómia Káros anyagok Karbantartás ADAC-osztályzat Értékelés
Axkid One n. a. 61-125 cm 10,0 kg igen 1,6 2,6 3,0 1,0 2,5 2,2
Axkid One+ n. a. 40-125 cm 10,3 kg igen 1,6 2,6 2,9 1,0 2,5 2,1

Az utolsó kategória egy széles intervallumot ölel fel. Ezeket egészen tizenkét éves korig, vagy 150 centiméteres magasságig, magyarul a gyerekülés-kötelezettség végéig használhatjuk. A legjobbnak a Cybex Solution S i-Fixet találták, de a Cybex másik terméke, a Pallas G is jól szerepelt. A kettő közé beékelődött még a Joie i-Traver. Némi meglepetésre csak közepes lett a Britax Römer Advansafix, ráadásul sereghajtóként, a Recaro Tian Elite mögött.

Gyerekülések tizenkét éves korig
Modell Ár (ezer Ft) Méret Súly Isofix Biztonság Kezelhetőség Ergonómia Káros anyagok Karbantartás ADAC-osztályzat Értékelés
Britax Römer Advansafix M i-Size 110 76-150 cm 11,2 kg igen 2,9 2,6 1,9 1,0 2,4 2,8 közepes
Cybex Pallas G i-Size 116 76-150 cm 9,0 kg igen 2,1 1,9 1,8 1,0 1,7 2,0
Cybex Solution S i-Fix 85 100-150 cm 6,3 kg igen 1,8 1,8 2,0 1,0 1,7 1,8
Joie i-Traver 65 100-150 cm 5,5 kg igen 1,9 1,9 2,1 1,0 2,0 1,9
Recaro Mako Elite 2 93 100-150 cm 7,6 kg igen 2,0 1,9 1,9 1,6 1,8 2,0
Recaro Tian Elite 114 n. a. 9,1 kg igen 2,5 2,7 2,0 1,0 2,2 2,6 közepes

Tanácsok a döntéshez

Ahhoz, hogy nyugodtak lehessünk a választásunkkal, érdemes néhány szempontot figyelembe venni. Egyrészt nem árt a hasonló teszteket átfutni, tekintettel a részeredményekre. Másrészt kikérhetjük gyakorló kisgyermekes ismerőseink véleményét, hátha tudnak ajánlani valamit jó szívvel, vagy lebeszélni olyasmiről, ami már nekik sem vált be.

Lényeges továbbá átgondolni, hogy mekkora ülés férhet be az autónkba – ennek különösen akkor van nagy jelentősége, ha egymás mellé többet is be kell illesztenünk, mert népes a család. Ne költsünk fölöslegesen isofixes kivitelre és bázistalpra, ha egyébként nincs rögzítési pont az autóban. Ha tehetjük, akár próbáljuk is be a kocsiba a kiválasztott gyerekülést.

IMG 1985

Ha szűkös keretből gazdálkodunk, ne essünk kétségbe, a fentiek is bizonyítják, hogy nem mindig a drága ülés a jó. Ugyanakkor akár jobban is járhatunk egy használt, de minőségi darabbal, mint egy új, de silány minőségű kacattal. Hivatalosan egyébként ezeknek a gyermekbiztonsági rendszereknek is van szavatossági idejük, általában azt javasolják, hogy hat évnél tovább ne használjuk, iránymutatást találhatunk a használati útmutatóban.

Végül pedig, ha sikerült választani, akkor használjuk felelősen az ülést. Ne csak a rendőr kedvéért dobjuk be, hanem valóban gondosan rögzítsük. És legalább ennyire körültekintően csatoljuk be gyermekünket is, induljunk bármilyen rövid útra. Néhány perc megtakarítása egyszerűen nem ér meg annyit, hogy az apróságok épségével, életével játsszunk.

Forrás: ADAC