Dubaiba megérkezni olyan, mint lenyalni egy egész album LSD-bélyeget, aztán még a kötőhártyára is tapasztani néhányat. De az olaj és a kereskedelem milliárdjai nemcsak fényjátékban úszó felhőkarcolókat teremtettek, hanem éktelen forgalmi dugókat is. A Land Cruiser-infarktus előtt lépni kellett. Riport az IBM forgalomirányítási megoldásáról, és a napról, amit kitakart a vállalati homár.
Dubai különlegességét két dolog adja. Az egyik, hogy Zajed sejk, aki
Abu Dabi uralkodójaként az egész Emírségeket kitalálta (az Egyesült
Arab Emírségek hét külön emírség föderációja, ezek közül kettő Abu Dabi
és Dubai),
nem volt dühöngő őrült. Ez kizárólag a szerencsének
köszönhető, az államforma ugyanis feudális monarchia. Zajed nem
költötte az összes olajpénzt Ferrarira és kolibrinyelv-pástétomra,
hanem infrastruktúrát épített. A part menti gyöngyhalászfalvak pedig
pár év alatt adminisztratív és olajipari (Abu Dabi), valamint
kereskedelmi és pénzügyi központtá alakultak (Dubai). A másik pedig,
hogy itt fog először elfogyni az
olaj,
még az évtized vége előtt. Úgyhogy kereskedelmi szabadzónákat húznak
mindenhová, ahova
csak oda kell menni és kinyitni a vállalati
piknikasztalt.
Akkor lehet megérteni Dubai szürrealitását, ezt a homokból kinőtt
legóvárost, ha rájövünk, hogy nem egyszerűen regionális pénzügyi
központ akar lenni, ide-oda tologatva az arab olajpénzt, hanem
le akarja nyomni az egész világot. New Yorkot, Londont, Tokiót,
Szingapúrt, Hongkongot. Azt pedig nem lehet molyolással, ahhoz
tényleg mindenkibe minden szót belefojtó extravagancia kell. Mint a
húszas évek New Yorkja, amikor a szárnyaló tőzsde káprázatos épületeket
húzott elő a földből. Itt, a Perzsa-öböl és a
világ legnagyobb homoksivataga között, már áll a világ legmagasabb
hotelje, épül a világ legnagyobb bevásárlóközpontja,
mesterséges szigetek nőnek ki a tengerből, és pár év
múlva megépül egy
felhőkarcoló , ami akkora lesz, mint a World Trade Center két tornya
egymás tetején (a középső emeletek lakások lesznek, úgy kapkodták el
őket, mint sajtótájékoztatón a lazacos szendvicset). Ja meg persze a
sípálya, ahová nyáron 50 fokból és 100 százalékos páratartalomból lehet
beszédülni. Nézte már valaki a 2014-es téli olimpia pályázóit?
Sejknek lenni jó, pakisztáninak lenni nem
jó
A közelmúltban mutatták be a
Sziriana című filmet, ami a Közel-Keletről szól, és Matt
Damon időnként narrátorként is szolgáló karaktere azt mondja:
"Ebben az iszonyú hőségben
hogy marad mindenkinek ennyire ragyogóan fehér a
ruhája? Csak úgy, hogy nem dolgoznak." És tényleg.
Négy nap alatt nem láttam senkit a tradicionális
fehér férfiruhában, aki ne világított volna, mint a
fogkrémreklám. Ebben az országban háromféle ember van: az
állampolgár, a nyugati expat és a keleti vendégmunkás. Az
állampolgárok nyugodt állami állásokban ülnek, a nyugatiak
nagyvállalatoknak dolgoznak, a keletiek meg havi kétszáz
dollárért és egy priccsért építik a felhőkarcolókat, nyírják a
gyepet, és feltöltik a hotelben friss ananásszal a tálakat.
A rengeteg olajpénz és a kereskedelem oda vezetett, hogy mindenki
autóval jár. Persze ez a világnak olyan része, ahol az autó a pénisz
természetes meghosszabbítása, ezért ha lehet, akkor nagy autóval. Dubai
szuzukija a Toyota Land Cruiser, természetesen
fehérben és aranyozott Toyota-emblémával. Vegyünk rengeteg ilyet,
adjuk hozzá a huszonéves srácok Porschéit és pengévé tuningolt Supráit
és
Skyline-jait, aztán vegyük
figyelembe, hogy Dubaiban jogosítványt szerezni pár nap elméleti
oktatás és pár perc vezetés, szorozzuk meg ezt az egészet azzal, hogy
négy nap alatt százhúsznál lassabban csak akkor mentem, ha
valaki útban volt, és már meg is van a világ legszörnyűbb
közlekedési káosza. Ahol reggel és délután a forgalom pakurában úszó
hóbagoly, minden más időpontban pedig komoly eséllyel rohan belénk
valaki, aki 1988-ban született. Mielőtt az emírség teljes fiatalsága
farmotorra égve végezné, megoldást kellett keresni.
Bob Richards a Közel-Keleten dolgozó amerikai sztereotípiája. Kicsit
hosszabb a haja és a szakálla, mint az Amerikában megengedhető volna,
és képes több arab nevet is kimondani egymás után. Bob a
CERT (Centre of Excellence for
Applied Research and Training) vezérigazgatója. A CERT a helyi műszaki
egyetemből létrehozott kutatási-fejlesztési cég, egyébként Nahjan sejk,
az oktatási és tudományos miniszter ötlete. Bob azt mondja, Nahjan sejk
itt az igazi stratégiai tervező, a
visionary. Aki kitalálta, hogy pár év alatt az emírségekbeli
srácokból nem lesz mérnök, mert először ki kell bohóckodnia magát
mindenkinek a Ferrarijával, ezért aztán ide kell csábítani embereket
Amerikából. Aztán el kell érni, hogy
ne csak az értékesítést és a marketinget, hanem a kutatást és
fejlesztést is ide tegyék, és dolgozzanak együtt az itteni
egyetemekkel. Hogy felnőjön egy új generáció fiú és lány, aki már
helyben képzett szakember. Mert nagyon okos embereket úgy lehet
csinálni, hogy kiskoruktól fogva képezzük őket, aztán hagyjuk hogy
játsszanak és problémákat oldjanak meg és kérdéseket tegyenek fel.
A buta cenzúra
Nemrég derült ki, hogy az olyan országokban, ahol
cenzúrázzák az internetet (például itt), a
Boing Boing is ki van
szűrve. A Boing Boing a világ legnépszerűbb blogja, három
amerikai és egy kanadai írja, a digitális kultúra talán legjobb
tükörképe. És bár a világ diktatúraspektruma széles, van lágy
és van kemény, cenzúraszoftverben
a gerinctelen amerikai
Secure Computing szoftvere, a SmartFilter mindenki kedvenc
szolúciója. A SmartFilter neve ("okos szűrő")
mondjuk annyira találó, mintha köpcös féllábú melanézként
szerepelnék az útlevelemben, ugyanis körülbelül fél százalék
szoft-erotikus tartalomra mutató link miatt hívja a Boing
Boingot morálisan korrumpálónak. Ráadásul a megoldását
körülbelül három perc alatt
jártam körül a dubai hotelszobámból, én, aki nem vagyok egy nagy
hekker. Vajon ha Nahjan sejk tényleg kiváló helyi szakembereket
akar nevelni, és
Blue Gene szuperszámítógépet vesz nekik, akkor miért
foglalkozik ilyen ostoba hülyeségekkel?
Előkerül Spiros, egy amerikai IBM-mérnök, betölti a powerpointját.
Aztán bejön a terembe egy ideges indiai, IBM-alkalmazott ő is, és
gyorsan névjegyeket kér mindenkitől. Mert jön a sejk, mondja, maga
Nahjan sejk, személyesen. És tudnia kell majd, hogy kiket üdvözöl. Az
amerikaiak átkristályosodnak, megpróbálják elmagyarázni, hogy hát itt
ez így megy,
ha jön a sejk, akkor változik a program, kész.
Mostantól mindenki egy kicsit feszült. Spiros közben elindítja a
diákat.
A telemetriai rendszer magja egy CBOX nevű fekete doboz, ami
viszonylag egyszerű és olcsó alkatrészekből áll, van benne
minden létező kommunikációs csatorna (GPS a
helymeghatározáshoz, GPRS az adatátvitelhez, Bluetooth a lokális
kapcsolatokhoz, RFID az azonosításhoz), meg valami egyszerű processzor
és némi memória. Az egész prototípus akkora, mint egy tripla
sajtburger, a szoftvere távolról is frissíthető. Van még aztán egy
kiszolgáló háttérrendszer (backend), ami a doboz által gyűjtött
adatokat megkapja és feldolgozza. A backend persze tetszőleges más
adatbázisokkal is tud adatot cserélni. Innentől a határ a csillagos
ég.
Ezek ugyanis teljesen nyílt szabványok és technológiák, a világon
bármit lehet velük csinálni. Vannak persze konkrétumok, induljunk
innen. Például
fizetőssé akarjuk tenni a belvárost, de nem olyan buta durr bele
módszerrel, hogy akkor innentől 5 egység pénz behajtani, hanem finoman,
a forgalomhoz igazítva. Az aktuális belépési árakat
a backend folyamatosan elküldi a doboznak, az a GPS-szel
megmondja, hogy hol vagyunk, aztán Bluetoothon engedélyez a
telefonunkon egy tranzakciót, és már át is mentünk és
fizettünk. Vagy mondjuk felkenjük magunkat Land Cruiserestül
egy exkavátor oldalára, a rendszer kihívja a mentőket, a backend
kapcsolatba lép az orvosi adatainkkal, és a mentősfiú már a megfelelő
vércsoportú tasakot szúrja a karunkba, ha megmaradt. Vagy mi vagyunk a
rendőrség, és le akarunk zárni egy területet a forgalom elöl, húzunk
egy virtuális kerítést a backendbe, és mindenki, aki ezt megközelíti,
annak szól a kocsija, hogy nem,nem. Vagy rögtön behajtjuk a gyorshajtók
bírságait. Vagy nem statisztikák és adatbázisok alapján kell
biztosítást fizetnem, hanem az
én saját, lemért vezetési szokásaim alapján, ahol minden kis
gyorshajtásnak helye van.
Ugye milyen szép? Egy mindent követő, minden adatbázisra
rákapcsolható, mindent rögzítő rendszer.
Végre nincs az, hogy az adatok szanaszét hevernek, a parkolási
társaság nem tudja behajtani a bírságot, a gyorshajtók
légbeömlői büntetlenül szippantják fel a csecsemőket.
Bob visszajön. Nem ide jön a sejk, mi megyünk hozzá, mondja. Vetítő
ki, vizespalack megragad, át egy másik épületbe. A
kordobai kalifátus legszebb napjait idéző udvaron megyünk át, szökőkutak,
gyilkos szimmetria, oldalt a parkolóban egy műanyag férfi
mellkasára dőlt autóroncs. A másik épületben
elsősegélytechnikai konferencia zajlik, fehér ruhás fiatal
orvostanhallgató-fiúk kavarognak a folyosón, fejkendős lányok
vérnyomást mérnek. "Mindjárt itt a sejk" - mondja David Hall, a CERT
technológiai igazgatója.
A sejk, a sejk! "Your Excellency - mondják az idegesen topogó
amerikaiak -, így kell szólítani, nem muszáj, de azért inkább mégis,
jó fej, nem vágja le a kezed, de azért mégis." A sejk
előjön egy ajtón, bemérik a fotósok. Szép ember, méltóságteljes, a
fehér köpenyén vékony szürke palástot visel. Aztán eltűnik egy másik
ajtón.
"
Így megy ez" - mondja David. "A sejk köré rendeződik
minden."
Ha tényleg ennyire nyitottak, ha tényleg nem madraszába akarnak
küldeni minden fiatal férfit, hanem szakembert akarnak faragni belőlük,
akkor nyilván azt is tudják, hogy
a művelt embereket nem egy primitív és sunyi
webfilter
fogja bármitől is távol tartani. Annyi mindent nem értek.
A sejk megnyitja a helyi krikettbajnokságot, és előjön a
tévészobából, David valahogy felénk tereli az embereivel együtt.
Hirtelen egymásra nézünk. "Peter Orosz. Pleased to meet you," mondom.
Kezet nyújt. Végtelenül puha és finom keze van. "
Pleased to meet you too" - mondja, és továbblibben.
Kész, ennyi. A nagy drámai kérdések lepotyognak a fejemből a lábamba,
és zavartan topogok.
Fél órával később Daviddel szemben ülök egy tengerparti étteremben.
"Azt mondják, ezen a helyen a
kerali specialt kell rendelni. Valami tengeri grill. Nincs
rajta az étlapon, mondani kell" - mondja. Kiderül, hogy a kerali
special majonézes-mustáros grillezett
homár. Rendelünk kettőt. Csirkeszárnynyi
garnélát rágcsálok, közben megjön egy fotós a Daily Telegraphtól.
"David, nem gondolod, hogy aggasztó egy feudális országban olyan
rendszert fejleszteni, ami egy ember minden létező adatát
összekapcsolja? Még ha ez nem is egy eszelős teokrácia.
Ki fog az adatokra vigyázni és az adatbáziok közé falakat
húzni?" - kérdezem két felszürcsölt osztriga között.
"Ha idejössz, és meg akarod változtatni a rendszert, akkor
hazaküldenek. Meg egyébként is. Ezek az emberek engem vendégül látnak.
Itt az ő szabályaik érvényesek."
"Na de nincsenek személyes aggályaid?"
"Azt nem mondom, hogy a véleményem feltétlenül megegyezik a
vállalatával és az országéval.
Hiszek a szólásszabadságban. De ez másfajta hely. Mi
pedig nem szólhatunk bele, hogy ők mit csinálnak, mi csak egy
technológiai cég vagyunk. És különben is, a rendszer nemcsak forgalmat
terel, hanem életeket is menthet, gondolj arra, hogy balesetet
szenvedsz, és a mentőorvos rögtön tudja rólad az összes
háttérinformációt."
Egy feudális államban vagyunk. Ahol nincsenek ellensúlyok a
rendszerben, ahol azon múlik minden, hogy az uralkodócsalád mennyire
beltenyésztett, és mikor fejeződik ki valakiben egy kis recesszív
őrület. Ahol amerikai nagyvállalatként meseország fejleszteni,
nincs az a sok ellenőrzés meg demokratikus nyafogás, itt
projektek vannak és összegyűjtendő adatok. Az biztos, hogy
dugóban ülni rettenetes, és hogy autóbalesetben a mentőegység minden
perce számít, de ilyen áron? A tudománynak és a vállalatoknak morális
felelősségük van, és itt nem vékony jégen csúszkálunk, hanem rég
átszakadtunk rajta.
Az étterem ablakán kívül
furcsa szürke fény világít. Elsöpör felettünk az
évezred negyedik teljes napfogyatkozásának penumbrája. Gondterhelten
túrok a korporét homár potrohába.
Másnap kora délután Ahmed visz el egy körre a Volkswagenével. Ahmed
IBM-mérnök, mutatott ő is néhány diát a rendszer technikai hátteréről.
Teljesen moduláris az egész, ahogy fejlődik a technológia, újabb és
újabb alrendszerek aggathatók rá.
A maga módján tényleg gyönyörű.
Ahmed kocsijában van a jelenleg működő egyetlen prototípus. Most még
csak arra jó, hogy sebességkorlátozásokat mutasson és rögzítsen.
Átmegyünk egy 40-esről egy 60-as korlátozású útra, a képernyőn a GPS
azonnal vált, és az új értéket mutatja. Aztán pirosan felvillan minden,
amikor Ahmed rálép a gázra. Visszamegyünk az IBM központba, és
ott van a komputerben az összes gyorshajtás, szép
világoskék táblázatban, időbélyegzővel, utcával, névvel. Lehet
érzékenységet is rendelni a gyorshajtáshoz, mondjuk 10 másodpercig
43-mal menni egy előzésnél az a rendszer kezelője szerint lehet akár
oké is.
"Ahmed, mondtad az előbb hogy ez az egész összekapcsolható a
rendőrség adatbázisával, és hogy mondjuk a gyorshajtásokat ugyanilyen
szinten látják. Szerinted ez így rendben van?"
"Mi rendszereket tervezünk, fejlesztünk és adatokat gyűjtünk.
Az, hogy ezekkel az adatokkal ki mit csinál, az már nem a mi
dolgunk. Mi csak egy technológiai cég vagyunk."
Álljunk meg egy pillanatra.
Uraim, emlékeznek a
Dehomagra?
Szintén csak egy technológiai cég volt. Sőt, az önök
leányvállalata!
A neve a Deutsche Hollerith-Maschinen GmbH rövidítése,
lyukkártyás gépeket
árult.
Akkoriban ez volt az adatkezelés és a rendszertervezés csúcsa.
A Dehomagnál a 40-es évek elejének Németországában csak úgy pezsgett az
üzlet. Hiszen technológiai megoldásokra volt szükség. Nagy, igen nagy
számokat kellett feldolgozni, bonyolult alrendszereket kellett
összehangolni, hatékonyságot kellett mérni.
A különbség talán csak annyi volt, hogy autók helyett vonatok voltak
a járművek.
![Der neue Mercedes-Benz C 400 4MATIC elektrisch. Energieverbrauch kombiniert: 18,6-14,2 kWh/100 km | CO₂-Emissionen kombiniert: 0 g/km | CO₂-Klasse: A [1] Exterieur: AMG Line; MANUFAKTUR opalithweiß metallic bright [1] Die Angaben sind vorläufig. Es liegen bislang weder bestätigte Werte von einer amtlich anerkannten Prüforganisation noch eine EG-Typgenehmigung noch eine Konformitätsbescheinigung mit amtlichen Werten vor. Abweichungen zwischen den Angaben und den amtlichen Werten sind möglich. //The all-new Mercedes-Benz C 400 4MATIC electric. Energy consumption combined: 18,6-14,2 kWh/100 km | CO₂ emissions combined: 0 g/km | CO₂ class: A [1] Exterior: AMG Line; MANUFAKTUR opalithe white bright [1] The information is provisional. Neither confirmed values from an officially recognised testing organisation nor an EC type approval nor a certificate of conformity with official values are available to date. Deviations between the data and the official values are possible.](/media/images/Original-50543-26c0043-001.format-jpeg.max-370x278.jpg)
