Halogént vagy xenont?

Fényszórótechnika 2006

2006. június 8., csütörtök 08:43

Elismertség szempontjából valahol a félúton található a fényszórótechnika. Azt persze mondják, és észre is vesszük, ha xenonlámpa van az autónkban, de arról már fogalmunk sincs, hogy a halogénlámpánk parabola- vagy FF-tükrös-e. Most szépen sorba vesszük azokat a fényszórófajtákat, amelyekkel a ma (még) közlekedő autókon találkozhatunk, lerántjuk a leplet működési elvükről, és eláruljuk remegve titkolt hibáikat.

Bevezetésként még egy alapvetés: minden fényszóró reflektorból (fényvisszaverő felület vagy tükör) és fényforrásból (izzó) áll, ha ennyit tudunk, már könnyebb szívvel szaladhatunk neki a következőknek.

Parabolatükrös fényszóró

A nagy klasszikus. Eleinte normál biluxizzó világított benne, aztán jött a sokáig szinte egyeduralkodó H4-es halogén. A H jelű halogénizzók töltőgázához halogéneket (pl. jódot) kevernek, ezért fényesebben, fehérebben és tovább világítanak, mint a korábban elterjedt bilux.

A parabolatükrös fényszóró egyik gyújtópontjában helyezkedik el az izzó. A másik gyújtópont a végtelenben van, a (parabola-) tükörről visszavert sugarak gyakorlatilag párhuzamosak. Ezeket a párhuzamos fénysugarakat bordás fényszóróüveg irányítja a megfelelő irányba. Ennek a fényszórófajtának nagy a helyigénye, bordás üvege kiment a divatból, és a dupla szálas izzót akkor is ki kell dobni, ha csak az egyik szál égett át.

Vetítőlencsés (DE) fényszóró

Boldogságos Opel Calibra! Szentséges BMW 850i! Forradalmárok voltatok ti, a fény forradalmárai. A vetítőlencsés, más néven ellipszoid rendszerű fényszórónak a formatervezők örültek a legjobban a nyolcvanas években. Kicsi volt, és csinos, de drága. Nem csoda, hogy eleinte a sportkocsik kiváltsága.

Ebben a fényszóróban ellipszoid alakú a tükör, gyújtópontjában halogénizzó. Mivel a fénysugarak a másik gyújtópontban kereszteznék egymást, egy lencsével párhuzamosítják őket. Előnye a kiváló fényhasznosítási hatásfok, hátránya az éles sötét-világos határ, illetve a zavaróan nagy fénysűrűség (vakítás) a lencsénél.

FF, szabad felületű fényszóró

A Hella által a nyolcvanas évek végén bemutatott FF (Freiflächen-Scheinwerfer) fényszóró nevét elég nehéz pontosan lefordítani. Talán változó felületű tükrös fényszóró lenne a legtalálóbb elnevezés. Ebben a tükör alakja semmilyen szabályos geometriai formát nem mutat. A foncsor kis, különböző szögben álló felületekből áll, közöttük folyamatos átmenet van.

Minden tükördarabhoz az út egyik meghatározott része van hozzárendelve, ezt persze számítógéppel határozzák meg. A működési elvből fakadóan az FF-fényszórónál szükségtelen az üveget bordázni, mivel a fénysugarakat csak a foncsor irányítja. A formatervezők persze imádják a nagy szabadságot engedő és esztétikus FF-fényszórót, a mai tömegautóknál leginkább ezt használják. Előnye még az igen egyenletes fényelosztás.

Super DE fényszóró

Ez lesz a legrövidebb leírás. Ez a fajta fényszóró ugyanis a micsurini elv alapján készült, a vetítőlencsés és az FF-fényszóró keresztezésével. Ma már szinte mindegyik vetítőlencsés fényszóró ilyen.

Gázkisüléses (xenon-) lámpa

Autóba épített fénykard. Jelentősége legalább akkora, mint a halogénizzóé volt annak idején. Működési elve az utcai ívfénylámpákéval egyezik. A hagyományos izzókkal ellentétben nem izzószál, hanem a gáztérben két elektróda között létrejövő elektromos ív ad fényt. Gépkocsira adaptálása nem volt egyszerű.

Szerkezetét le kellett kicsinyíteni, és jó néhány technológiai problémát meg kellett oldani. Ha az izzóba nem pontosan adagolják a fém mennyiségét, minden lámpa eltérő színárnyalattal világít. A begyújtás sem tarthat annyi ideig, mint az utcai ívfénylámpánál, és a fényerő túl lassú felerősödése sem engedhető meg.

Egy 35 wattos xenonlámpa körülbelül kétszer annyi fényt bocsát ki, mint egy 55 wattos halogén. Ráadásul a kibocsátott fény színhőmérséklete 4500 kelvin, ez 1300 kelvinnel magasabb, mint a halogénlámpáé. Közvetlenül összehasonlítva a halogén fénye sárgának látszik az ívfény mellett. A halogénlámpa által felvett energia kilencven százaléka hasznavehetetlen hővé és infravörös sugárzássá alakul át, az ívfénylámpa csak az energia 75 százalékát alakítja hővé és UV-sugárzássá.

Előnye a nagy fényteljesítmény, a szinte nappali világosságot teremető fény, és az, hogy oldalra is jobban megvilágítja az utat. Hátránya a rendkívül éles világos-sötét határ, ezért kizárólag dinamikus fényszórómagasság-állítóval kombinálva használható, ami némileg csökkenti az általa okozott vakítást. Státusszimbólumnak számító színét hamisítják, az autósboltokban lehet xenonhatású halogénizzót kapni.

Ne cseréld magad

A fényszórótechnika bonyolultabbá válása egyre jobban megfosztja az autósokat alapvető joguk gyakorlásától, az izzócserétől. Xenonlámpába egyáltalán nem matathat bele az oktondi autós: akinek ilyen van, annak izzókiégéskor kötelező a szervizlátogatás. A sima halogénlámpás autók többségének tulajdonosai sem járnak sokkal jobban. A Ford Focusban például a bal oldali (tehát a fontosabb) tompított H7-es izzójának cseréjéhez le kell szerelni a hűtőrácsot, és ki kell építeni a fényszórótestet.

Ezt persze csak a földön fetrengve oldható meg, mert a fényszóró alsó tartócsavarjához csak alulról lehet hozzáférni. Én már gyakorlott vagyok, otthon fél óra alatt cserélem az izzót, csakhogy utána fényszórót is kell állítani, ezzel megint el lehet pepecselni egy ideig. Múltkor próbaképpen elvittem szervizbe, hogy ott cseréltessem ki. A törökbálinti M1 autócentrumban 6306 forintért végezték el a munkát. Természetesen valami márka nélküli, olcsó izzót raktak bele, így egy hónap után újra az autó alatt találtam magam. Az izzó mellett egyébként a rendszámtáblatartóimat is kicserélték, olyanra, amelyiken az ő telefonszámuk van.

Persze kéretlenül. De legalább ingyen.

Bixenon lámpa

Furcsa dicsőség, de ez az a fényszóró, amelyik a legtöbb autósújságírót félrevezette. Nálunk a kiváló Rácz Tamás fedezte fel végül, hogy itt nem kettős xenonlámpáról van szó, éppen ellenkezőleg. A bixenon fényszóróban egyetlen xenonizzó végez munkát. A tompított fényt egy takarólemez segítségével hozzák létre, reflektorra kapcsolva ez a takarólemez elmozdul, és így a fénysugarak iránya is módosul. Előnye, hogy nincs színkülönbség a tompított és a reflektor fénye között, valamint fényszóróra kapcsolva az autó előtti terület is bevilágítva marad.

Kanyarfény

Ezt ugye a Citroën találta föl, akkor, amikor még tényleg innovatívak voltak. Aztán évtizedekig kuss volt, mígnem a német Lichttechnikerek Lippstadtból (Hella) és Diplomingeneurök Ingolstadtból (Audi) rá nem vetették magukat a témára. 2002-ben szériaéretté is vált a statikus kanyarlámpa, az Audi A8-asban mutatkozott be. Az ötlet egyszerű: a tompított mellé beszuszakoltak egy kisebb fényszórót, ami oldalirányba néz. Ha a kocsi szűk ívben kanyarodik, vagy a vezető indexel, akkor a kanyarfény bekapcsol, persze finoman dimmelve, mint az operában a nagy csillár.

A statikus kanyarfény azonban csak rövid ideig uralkodhatott, mert Stuttgartból kontráztak, és az új E osztályban már dinamikus kanyarfény kápráztatta a vásárlókat. Ez már közelebb van a Citroën-féle koncepcióhoz, ugyanis a tompított tényleg elfordul plusz-mínusz tizenöt fokkal, csakhogy a fényszórótestet nem rudazat forgatja, hanem egy - a sebességet és a kormányelfordulási szöget érzékelő szenzorok által vezérelt - villanymotor.

A gondolkozó lámpa: VARILIS

A "hogyan lehet az autót még drágábbá tenni" mozgalom legújabb vívmányának megjelenésével jövőre számolhatunk, ha az Európai Parlament rábólint a bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokra. Az új fényszórórendszer integrált, intelligens és innovatív, meg persze piszok drága lesz. Lényege, hogy egy forgó hengerre erősített takarólemez a menetszituációtól függően takar be a fénysugár útjába, és különböző módon osztja el. A VARILIS lámpa fénykévéje más-más formájú különböző forgalmi helyzetekben:

  • Városban széles a fénykéve, hogy a vezető időben észrevegye a gyalogosokat és a kerékpárosokat.
  • Országúton nagyobb a fény hatótávolsága, és a kanyarokba is bevilágít az elfordítható fényszóróegység.
  • Autópályán még nagyobb a hatótávolság, de az előttünk haladó utolérésekor a rendszer csökkenti a vakítást.
  • Esőben, ködben és hóesésben a VARILIS fényeloszlása alkalmazkodik az időjárási viszonyokhoz.

Ilyen lesz tehát a szép új világ, ahol fény-, napsugárzás-, sebesség-, és nedvességszenzorok gondolkoznak helyettünk, és az ő szavukra hallgat majd a VARILIS. Meg persze a navigációs rendszerére, ami - elvileg - tudni fogja, hogy mikor következik a következő éles kanyar.

A soha ki nem égő lámpa: a LED

A LED-eket, magyarul fénykibocsátó diódákat, a 90-es évek eleje óta használják sikerrel a hátsó lámpákban. A fejlesztésekben azonban nemrég fordulópont történt, és elkészült a LED-es fényszóró prototípusa. Ez a lámpa nem valami alábecsülendő szükségmegoldás, fényereje ugyanis a xenonlámpa teljesítményének 90 százaléka. Ahhoz, hogy a nagy fényerejű LED-ekből álló fényszórót az utcára engedjék, megint csak a törvényhozóknak kell összeülniük. Jelenleg ugyanis csak jelzőfunkciókra alkalmazható.

Vigyázz az utángyártottal

A fényszóró drága dolog, balesetnél az törik először. Ezért aztán a távol-keleti gyártók rávetették magukat a fényszóróbizniszre. De vigyázat, az utángyártott fényszórók messze nem olyan jó minőségűek, mint a márkásak. Fényeloszlásuk nem olyan egyenletes, rajzuk elmosódott, fényerejük is gyengébb, és erősebben vakítanak. Kollégám például most vett egy Hella vetítőlencsés fényszórószetet hármas Golfjához.

Eddig ugyanennek a tajvani koppintása volt neki. A két szerkezet a legalaposabb vizsgálatra is tök egyformának tűnt, az utángyártott kidolgozása is egyezett a Helláéval. Fényük közt azonban jól érzékelhető különbség volt a Hella javára. Újbóli vizsgálat után aztán rájöttünk, hogy mi a különbség oka. A tajvani lencse üvege fény felé fordítva homályosabb, sárgásabb volt, és rajza sem olyan tiszta, mint a márkásé.

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Megjött a Peugeot dácsiája

Megjött a Peugeot dácsiája
Elkészült a Logan első komoly riválisa, a Peugeot a 301-es, amelyet nálunk is kínálnak majd.

Égéstér Mitől prémium? És szerelő-canossa

Ha eddig nem tudta, hogy a Skoda nem Audi között, ha nem jött még rá, hogyan működnek a szerelők.

Motor Dr. A dús keverék kopást okoz?

Trollválasz: hová vigyem a Cougart?

Az internetes közösséghez fordulok, hogy döntse el, mit tegyek az autóval.

Van jobb Porsche a 911-esnél

Az autó, ami kísértésbe visz. Lopnék, csalnék, talán ölnék is érte. Fejben biztosan.

A világ leghosszabb forgalmi dugója

Luxusmárkát alapít a Renault?

Állítólag ugyanaz lesz az Initial Paris a Renaultnak, mint az Infiniti a Nissannak.

BMW-vel a világ végére