Legyen húsz, papír nélkül

2009.09.30. 08:28 Módosítva: 2009-09-30 08:28:37
0 hozzászólás
Nem újkeletű a felvetett probléma, de sajnos még mindig aktuális. A külföldiekkel nem tud szót érteni a rendőr. Nem csak idehaza, a szomszédoknál sem. Olvasóink azonban egy-két jól begyakorolt mondattal kivághatják magukat a bajból.
policijat

Történt egyszer réges-régen – akkoriban még Budapest külvárosában, Érden forgattam a flexet –, hogy késő éjszaka, lehetett tán fél egy, utánam jött a helyi járőr és megállított. Ropogós új Ford Focus, még a megkülönböztető jelzés is élesen csillogott.

Megálltam, már miért ne tettem volna? Éjszaka, fáradtan, gyök kettővel csorogtam. Pár méternyire voltam csak rezidenciámtól, mi baj lehet? Járőr megáll pár méternyire mögöttem, fényszórója megvilágítja szlovák rendszámtáblámat, ekkor jöhetett az első számú gyomorgörcs. A rendőrnek.

Látom ám a bal oldali visszapillantóban, hogy lassan kiszáll, tétován lépked az autó felé, közben bevilágít elemlámpájával a hátsó ablakon. Gondoltam, segítek neki, elvégre aprópénzért mászkál itt éjszaka, igazán megérdemli, hogy ne stresszeljem feleslegesen.

fű, hát maga magyar?

Lehúztam az ablakot, kiszóltam, hogy jó estét, lehet ám nyugodtan jönni! Megkönnyebbült mosoly jelent meg az arcán: fű, hát maga magyar? Elbeszélgettünk vele és fiatal kolléganőjével a rendőrségi 1.6-os Focus Turnier sötét oldaláról, arról, hogy milyen csúnyán fakulnak a japán autók féklámpaburái így tizenévesen, közben cigarettázgattam, majd jó 15 perc múlva ment mindenki a dolgára.

Ez még az előtt történt, hogy Pozsonyban megszívattak volna a helyi Mókus Örs tagjai, de így utólag a két esetet összevetve csak felszínre került a közös nevező: a nem létező idegennyelv-tudás.

Na jó, sarkítottam. Biztos, hogy van a kelet-közép-európai testületben nem egy nyelvileg jól képzett járőr, de mindezzel együtt – sajnos – csapnivaló az idegennyelv-tudásuk.

dújúszpíkinglis

Bár néha átdöfi egy-egy fénypászma a sötétség ködét. Komárom-Esztergom megyében például lováriul tanulhatnak a rend őrei, de sajnos a világnyelv még mindig nem a lovári, hanem az angol. Valószínű, hogy a dújúszpíkinglisre még érkezik egy-egy elhaló NO, de javarészt csak lassan artikulált anyanyelvi felszólítás lesz a válasz. (Á-s-v-á-n-y-v-í-z, hát nem érted?)

Tán ezért sem szeretik lemeszelni a belsőben kétszázzal eltépő német, angol autókat, mert minek? Csekk, bírság, úgysem fizeti ki, na meg még szót is kéne érteni Jürgennel. A "Mach mich nass!" és "Ich spritze!" féle pornónémet műveltséggel el lehet ugyan operálni az útszélen, de nem ilyen esetben.

De nyugalom, tőlünk északabbra sem jobb a helyzet. Ezen a környéken valahogy nem jellemzőek a tömött iskolapadok egy-egy angol kurzuson. Vagy a srácoknak sok a dolga, vagy nem hajlandók elmenni. Fene tudja, tán a tanárnők nem eléggé dekoratívak. Mi sem a felszedett tudás miatt szerettük suhancként az informatika és a kémia szakkört.

kézzel-lábbal

De ne marasztaljuk el fiainkat: kézzel-lábbal, de sokszor megpróbálják elmagyarázni a helyes útirányt a kodakos japán turistának, saját szememmel láttam. Mivel hétvégenként általában Szlovákia felé veszem az irányt, valamint elég jól beszélem a nyelvet, így megosztom az olvasókkal a pár bevált kifogás a fonetikus átírását, melyekkel gyorshajtás esetén menteni próbáljuk az irhánkat.

Most, hogy miniszterelnökeink egymás keblére borultak és kellő megvetéssel a szemükben döntetlenre hozták ki a meccset, eljött az idő, hogy mi is tanuljunk valamit a szomszéd ország nyelvéből. Az sosem baj.

Szlovák nyelvű kifogástár autósoknak

– Én a Szlovák Nemzeti Párt Budapesti tudósítója vagyok!
– Szom korespondentom eszenesz v Budapestyi!

Ehhez a mondathoz szigorú arckifejezés, határozott, soha meg nem bicsakló hangszín javallott, míg a rendőr odaér, észrevétlenül hangoljuk át a rádiót egy helyi adóra.

A legjobb védekezés a támadás elvét követve bevethetjük a jó öreg WC-trükköt is. Persze ha egy egyszerű Majd befosok vaze, hol egy retyó-t próbáljuk, azzal nem jutunk messzire, de kicsit cizellálva még szerencsénk is lehet, elvégre a rendőr is ember. Próbáljuk meg mondjuk:

– A barna Moszkvics már a kanyarban dudál, biztos úr, nem tudja, hol van a legközelebbi toalett?
– Hnyedí Moszkvics uzs trúbi v zákrutye pán policajt, nyevietye, kgye nájgyem toaletu?

Ehhez görcsbe rándult arc és pár homloktájéki izzadtságcsepp dukál, nekem egyszer sikerült, mondjuk akkor tényleg NAGY bajban voltam.

– Odahaza szül a feleségem!
– Práve mi rogyí manzselka!

Egy igazi örökzöld, a nagyobb hatás érdekében jó, ha van legalább egy gyermekülés az autóban, sőt, pontosítok, jó ha van legalább egy gyermekülés a tizenéves autónkban.

Lehetünk rafináltabbak is, hassunk a nemzeti öntudatra, persze ezt csak az északi régiókban érdemes eljátszani, lenn délen könnyen kontraproduktív lehet, de ott nem is lesznek nyelvi gondjaink. Szóval:

– Sajnos nincs egy fillérem sem, minden pénzem juhtúrós galuskára és borókapárlatra költöttem.
– Bohuzsial, nyemám anyi halier, vsetko szom minul na brindzové haluski a borovicsku.

Ilyenkor előnyös, ha vérünk nem tartalmaz alkoholt, ugyanis instant szondázás következik. Ha netán mégis akkor bedobhatjuk az aduászt, de csakis akkor, ha már nincs vesztenivalónk. Dupla vagy semmi:

– Legyen húsz/harminc/negyven/száz, papír nélkül.
– Nech je to dvadszaty/tridszaty/stiridszaty/szto, bez papiera.

Az összeg változó, a szabálysértés mértékétől és az előzetesen megállapított bírságtól függ.

De akár el is kerülhetjük az egész hercehurcát egy dújuszpíkinglissel.

Mondatok, amiket NE mondjon

A fent említett mondatokkal éles ellentétben állnak az alant felsoroltak. Ha jót akar, kerülje őket, ahogy a jellegzetes kulcsszavakat is (autonómia, tót stb.)

Ha mindezentúl éppen fickós kedvében van vagy éppen kedve szottyant megtapasztalni az ottani zárka vendégmarasztaló magányát, akkor bátran vágjon bele, itt egy pár példa:

- Kartográfus vagyok és az új határokat jöttem felrajzolni.
- Szom kartograf a prisiel szom vitícsity nové hranice.

- Hé, paraszt! Melyik út megyen itt Budára?
- Hej, szedliak, ktorá ceszta vegyie do Budapestyi?

- Erre van a Szent István-szobor?
- Tu je niekgye socha Szvetého Styefana?

És végül, de nem utolsósorban:

- Nem értek szlovákul.
- Nyerozumiem po szlovenszki.

Természetesen gondoljanak ide egy nagy smiley-t, mielőtt még véres székház-felgyújtásba torkollna a dolog.

Nem csupán az idegen nyelv hiánya köti össze a szerveket, hanem a jelenség, amit úgy hívnak: igazoltatás. Sokfelé jártam már az öreg kontinensen, de esküszöm, máshol nem találkoztam azzal a helyzettel, hogy két útszéli rendőr valamiféle fura random-kód alapján 5-8-10 autót int ki az útpadkára és igazoltatja a sofőrt vagy utasait.

Félreértés ne essék, nem arról a helyzetről van szó, mikor éppen egy nemzetközileg körözött bűnöző sétál ki a Gyorskocsi utcából vagy valamelyik nagyfejű lépett le a kasszával. Bűntény esetén minden tisztességes ember elvárja, hogy mozduljon a gépezet, kerítsék elő a szemétládákat, ha kell, legyen útzár, igazoltatás.

De mi a helyzet az álmos szombat délelőttökkel, napsugaras késő őszi nyugodt vasárnapokkal, amikor éppen senki nem lop, öl, menekül és a BKV-főnökök is csak csendesen pergetik a húszropis pakkokat ujjaik között? Olyankor miért kell instant gyomorgörcsöt okozni minden leintett autósnak még akkor is, ha semmilyen szabályt nem sértett meg és a KRESZ-t maximálisan betartva autózott?

Sehol ilyesfajta totálisan felesleges szívatással nem találkoztam. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy Németországban, Svájcban, Olaszországban is csak úgy, habókra állítják meg a jónépet, de ismétlem: soha, sehol nem láttam ilyet. Amolyan útszéli rendőr-spamnek tartom mind a mai napig. Ilyenkor nincs mit tenni, ülünk az autóban, rosszabb esetben az ötödikben a sorban, szakad rólunk a víz, tizedszer is megnézzük a láthatósági mellényt a kesztyűtartóban, hátul a gyerek idegességében rugdalja a támlát, feleségünk pedig negyvenedszer is megkérdezi: de miért állítottak meg, nem is mentünk gyorsan.

– Nem tudom, drágám, szopatnak.

Ez az, ami először az autós eszébe jut, pedig kis naivsággal akár az is elképzelhető, hogy tényleg a közlekedők biztonságának érdekében teszik mindezt. Csak olykor-olykor elfelejtik, hogy nem kell okvetlenül bírságolni, sokszor egy figyelmeztetéssel sokkalta emberibb arcot mutatnának. Gyorsan hozzá is teszem, hogy ilyen csodát már megéltem egyszer egy kiégett helyzetjelző kapcsán, és tényleg emberi módon elbeszélgettem a rendőrrel. Van ilyen, tessék gyakorolni, jobb lenne a közlekedő-rendőr kapcsolat.

Azt már csak a kisördög mondatja velem, hogy mi a teendő abban az esetben, ha ilyen üresjárat alatt kapunk egy telefonhívást, hogy – neadjisten – valami baj történt a gyerekkel, ég a házunk, vagy legyünk egyszerűbbek: ránk tör az üríthetnék?

Lőjünk ki csikorgó gumikkal a sorból? Kérjünk papírzsepit és vonuljunk az árokba? És mi van, ha simán hátba lőnek? Hogyan magyarázzuk meg, hogy ELHAGYTUK A SORT? És egyáltalán, mi a fontosabb? Az, hogy a hivatalból odarendelt rendőr megbizonyosodjon, hogy tényleg mi vagyunk, vagy mondjuk, hogy kihozzuk az égő házból a nagyi vagyont érő étkészletét? Tudja valaki a választ?

Egy biztos: hasmenéssel küszködő ausztrál turistaként nem mernék autóba ülni sem Magyarországon, sem Szlovákiában: az életembe is kerülhet.

Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?

Tegye meg a publikáció blogposztján!