Hogyan születnek az ikrek?
Szeretne Ön sokat keresni egy autón? Mi a teendő? Ki kell nézni egy nagy értékű kocsit, mondjuk a mobile.de-n, felhívni a kereskedőt vételi szándékkal, érdeklődni, majd megkérni, küldje el e-mail-ben a forgalmiját. Nyilván megteszi, mert el akarja adni az autót. Rajzolunk egy számlát vagy adásvételit mellé, máris megvannak az autó származásellenőrzéséhez szükséges adatok (igazából most már nem kell ez se).
A származásellenőrzés megjön, hogy a jármű tiszta, hiszen a kereskedő most is árulja a neten. Lopatunk a megfelelő szakemberekkel egy ugyanolyan színű, felszereltségű autót, és beüttetjük egy ügyes iparossal a külföldi autó vázszámát a lopottba. Már meg is született az ikerpár, két egyforma autó, egyforma vázszámmal, a mienk ugyan egy kicsit lopott, mégsem körözik.
Most már csak forgalmit kell szereznünk, de mivel ilyen körökben mozgunk, tudjuk, hogy két EU-s ország üres forgalmiját nagyobb mennyiségben ellopták és mi tudunk is ilyet szerezni, vagy egyszerűen hamisítunk egyet. Vehetünk még a neten porig égett autót is, amiből egy kis darab lemezt, vagy tornyot kell csak hazahozni, és van tiszta forgalmink is. Szépen kitöltjük az üres forgalmit a kereskedőtől kért külföldi forgalmi alapján, és mehetünk vizsgára, természetesen okosba'.
A regadót befizetjük, azzal nem lehet mit kezdeni. Eddig kellett eredetiségvizsga (ez is okosba' ment), most már az sem kell, csak ha a bank kéri. Rendszámot felvesszük és keresünk neki vevőt. Találunk is egy csövest, aki egy üveg borért, vagy egy-két ezer forintért (költséghatékonyság, ugye) aláírja a papírokat. Lakcímkártyát, közüzemi számlát, bankszámla-kivonatot, komoly fizetést, stb. csinálunk neki. Behitelezzük a minimális beülővel a kocsit, megkapja a hitelt, felvesszük a pénzt és kerestünk az autó értékétől függően akár 5-10 millió forintot. Mit csináljunk a kocsival? Ha már itt van, ne vesszen kárba (költséghatékonyság, ha még nem mondtam volna), nézzük meg a mobile.de-t és keressünk egy ugyanolyat.
Telefon a kereskedőnek, és még egyszer az egész elölről. Lehet színezni is a dolgot. Legyen, mondjuk a következő vevő egy cég. Cégkivonatot letöltünk a netről, aláírási címpéldányt, illetve a hitelhez szükséges papírokat legyártjuk, a cég meg majd megtudja, hogy vett egy autót, amikor az önkormányzattól megjön a gépjárműadó, vagy a bank nagyon keresi az autót. És újra, és újra. Nemhiába, kreatívok vagyunk, na!
Mit lehet tenni? Vigye el az autót eredetiségvizsgára ön. Ne bízza az eladóra.





Kommentek
2010.03.26 17:49:22Stock
végre kihasználjátok az Ender szaktudását a cikkekhez, pozitív!
2010.03.26 17:52:34Gyurma73
azért euz nemilyen egyszerű ahog e van írva de jól jhangzik.
2010.03.26 18:03:44zippofcy6
Ha leszeditek ezt a cikket kaptok egy megkímélt 730D-t :P
2010.03.26 18:06:53Qtro
N@ F@sz@ m@ lopták el a kocsim@t Óbudán!!!!
Csak egy Volkswagen Caddy volt, igaz ma péntek van!
2010.03.26 18:07:03AtoszMester
Höhh, innentől gazdag vagyok :)
2010.03.26 18:11:39Reszö
Sajnos ez ilyen egyszerü itthon....
Eredetvizsga?! :D
Az csak kidobott pénz!
Olyan lézeres csávó van itthon,hogy belegravirozza az eredeti számot,és az isten se mondja meg hogy nem eredeti!
Vannak itt lehetöségek sok pénzt keresni kérem!
Minek dolgozzunk??? Lehet igy is! Magyar szokás....
2010.03.26 18:13:53Csokis
Most még azt magyarázza el nekem valaki, hogy mire jó az eredetiség vizsgálat mostani módszere? Megveszem az autót, kifizetem, elviszem vizsgálatra. Kapok egy papírt, hogy elvittem. Eddig esetleg még visszatarthattam a pénzt, de innentől nincs mese, fizetni kell, elvégre biztosítást kell kötnöm az én nevemre, plusz az önkormihoz be kell adnom az adásvételit. Amikor mindez megvan, akkor a pultnál a néni megnézi (mert csak akkor derül ki!) a vizsgálat eredményét, és rossz esetben közli, hogy az autó gázos. Eladó hamis személyivel, gmailes címmel, meg a pénzemmel már árkon-bokron túl. Régen a vizsgálat eredményét rögtön megtudtam, ha nem volt okés az autó, nem fizettem ki, legfeljebb annak a díját buktam. Ma...?
2010.03.26 18:18:11ommm
Gyurma73
De, ilyen egyszerű. Nem kitalált a sztori.
2010.03.26 18:18:15Ciri
Vezesse már le nekem a Tisztelt Tc, hogy mi a folyamata egy netről letöltött és szintén onnan szedett címpéldány alapján elbírált (és jóváhagyott) lízingnek.
Basszátok meg, félinformációkból ismét sikerült egy "felfedeztem a spanyol viaszt" katyvaszt összehoznotok.
2010.03.26 18:28:27youlopukku
ciri:fogadjunk,hogy működik...
2010.03.26 18:30:39mx3
Ommm. Hát az a helyzet,hogy céges lizingnél most már minden bank bekéri az ügyvezetöt készfizetönek. Azt azért nagyon nehéz eljátszani. Nem?
2010.03.26 18:38:13Ciri
@mx3:
"Ommm. Hát az a helyzet,hogy céges lizingnél most már minden bank bekéri az ügyvezetöt készfizetönek. Azt azért nagyon nehéz eljátszani."
Például.
A cég személyes felkereséséről ne is beszéljünk...
2010.03.26 18:46:27mx3
Ciri. Nem keresik fel a céget,csak telefonálnak. Az még megoldhato.De az ügyvezetönek minden alkalommal személyazonosságának igazolása után személyesen kell aláirnia. Az már lehetetlen szerintem.
2010.03.26 18:47:55Nancsi
youlopukku: fogadjunk hogy nem működik. Eredeti aláírási címpéldány kell, vagy közjegyző által hitelesített 30 napnál nem régebbi másolat.
2010.03.26 18:50:15Nancsi
Egyébként szerintem sokkal egyszerűbben történik az egész. Lásd kb 1 hete volt 1 ügy, amikor egy rakás gépjármű átírási ügyintézőt lecsuktak a hivatalból, vajon miért. A bűnözőknek sokkal egyszerűbb és olcsóbb "ismerősöket" szerezni a rendőrségnél, meg ahol még kell. Magyar hivatalnok/rendőr = olcsó áru.
2010.03.26 19:00:18Ciri
@mx3:
"Nem keresik fel a céget,csak telefonálnak."
Minimális önerőnél? Sajnos tévedsz.
Egyéni vállalkozók esetében (és kisebb cégeknél is) még gyönyörű szép fotókat is készítenek a székhelyről/lakásról/egyéb épületekről.
(Ilyenkor szoktam olyan telefonokat kapni az ügyfelektől, hogy: "jelzálog hitelre veszem a kocsimat, mert fényképezik a házamat" :D)
2010.03.26 19:06:24feketebarany666
Vannak benne jo otletek, de azert nem ilyen egyszeru.
2010.03.26 19:29:02okos vagyok
Ez ma már nem megy.Ellenben,egy ismerős kb 9 évig élt ebből:
Vett egy "pesti ismerős"által szerzett felső kategóriás autót,tuti lopottat.
Akkoriban az expreszt,majd a netet bujta,egy ugyanolyan szin-tipusu gépért.Sokszor nevetett is,mert az eladó nem értette,hogy miért kell mondjuk épp piros audi,ami szar szin audiba..:)
Az eredeti autóra cascót is kötött
Megvolt a tuti,annak a rendszáma és csinált alvázszáma.1-év alatt 4 oldalról(mint a disznóvágásnál,minden részét felhasználják a röfinek)összetörték az autót!A kamut,a jó adataival.
Miután 4x felvette a biztositótól az összeget,szétbontották,még sok jó belsőség kijött belőle.Az eredetit kiguritotta a garázsból(azt mérhették festékvastagság mérővel,eredeti volt)vissza a rendszám.Kb 3 x átrendszámozva,még annyiért eladta a gépet,amennyiért vette!
De ne feledjétek,a biztositót fejni bocsánatos bűn,hiszen rengeteg becsületes kisembert becsapnak!
Ha senkinek sem lenne kára,akkor is maradnának,illetve emelkednének az havi dijak,tehát kamu az a Trunko Barna álláspont,mi szerint a csalók miatt emelkednek a dijak!A csalók miatt kevesebb extraprofit marad a biztositók vezetői zsebében!
2010.03.26 19:33:02HgGina
Szép. Csak elég kár, hogy a neten a hivatalos forrásokban nincs fenn aláírási címpéldány.
Bukta.
2010.03.26 19:39:34MVMV
Azért ha _ennyire_ egyszerű lenne mindenki ezt csinálná. Bár az ötletek nagy része önmagában életképes.
2010.03.26 19:40:23littlerock
Majd, ha kitalálják a közvetlen hozzátartozók esetében is a teljes vagyonelkobzást, visszahozzák, a nyilvános akasztást, minősített esetben a karóba-húzást... na akkor lesz itt rend... addig, a becsületes polgár inkább autót se vegyen... inkább iszok egy sört és aggódva kipillantok az ablakon, megvan e még a 10 éves Octaviám...
2010.03.26 19:43:23littlerock
MVMV! nem azért nem futtatsz lányokat a sarkon, mert nem egyszerű... mondjuk így, beverik a fejed, ha épp rossz helyen érdeklődsz. jó esetben még nincsenek kapcsolataid, nem voltál még sitten, hogy kiépítsd, szélesítsd azokat...
Amúgy a törvényalkotó élősködők, miért nem azt találják ki, hogy ne legyen érdemes ilyen utakat járni????
2010.03.26 19:45:30Csibefogó
Egy adalék az elmondottakhoz. Az én mercimben 5 helyen van beütve az alvázszám, és nekem senki ne mondja, hogy azt nem lehet észrevenni, még okosban sem.
A cikk több helyen sántít, például rendszámon nagyon átsiklik a cikkírója.
2010.03.26 19:48:09MVMV
littlerock: "Amúgy a törvényalkotó élősködők, miért nem azt találják ki, hogy ne legyen érdemes ilyen utakat járni????"
A jogszabályok jók, egy ilyesmi folyamattal majd' egy tucat bűncselekmény tényállását meg lehet valósítani, de általános elv, hogy nem a büntetés súlya tartja vissza az elkövetőket, hanem a bizonyosság, hogy majd elkapják őket. Na pont ez hiányzik itthon :)
Amúgy szívesen olvasnék egy 2x ilyen hosszú cikket az itthoni nagy népi játékról, a "biztosítózásról" is.
2010.03.26 19:55:08IV. (Parkoló) Béla
Csokis:
Amikor én vettem (2006) az autómat és csináltattam eredetvizsgát, akkor azon rajta volt a vizsgálat eredménye. Nekem ráadásul még birkóztak is a vizsgálattal, mert a forgalmiban Subaru Justy J1200 4WD szerepelt, a BM adatbázisban pedig ilyen nem létezett, csak olyan, hogy J12 4WD (mellesleg az autón is J12 matrica volt), az összes többi adat viszont megegyezett. Aláíratták velem a vizsgálat eredményét és mehettek az ocsmányhivatalba. Ott legalább 1 órán át telefonáltak, hogy mégis ilyenkor mi van, hogy két nullával van több a forgalmimban, de amúgy minden okés. A vége az lett, hogy már a nem tudom milyen osztályvezetőt kellett megkérdezni, hogy WTF, de végül is megcsinálták mindenféle okosítás nélkül.
2010.03.26 20:12:18Gomulka Béla
El kell ko"lto"zni.
2010.03.26 20:27:44Stock
okos vagyok:
"De ne feledjétek,a biztositót fejni bocsánatos bűn,hiszen rengeteg becsületes kisembert becsapnak!"
igazad van!! és az ilyen bűnözők által ellopott pénzt nem a becsületeseknek kell megfizetni.....
és adóhivataltól, multiktól, magunknál gazdagabbaktól sem bűn lopni, az ám az életfilozófia!
2010.03.26 20:29:40Zsoli
Reszö: „Vannak itt lehetöségek sok pénzt keresni kérem!Minek dolgozzunk??? Lehet igy is! Magyar szokás....”
Most ezt úgy mondod, mintha a munkaképes lakosság többsége ebből élne. Azért ekkora túlzásokat jó lenne mellőzni, mert komolytalanná teszi a mondanivalót.
2010.03.26 20:35:31pet77
Ezt elhittem volna úgy 1994-ben, ma már ez nem életszerű...
2010.03.26 20:54:20karlmann
Szép sztori, de kissé bonyolult. Elég beszerezni olyan kocsit, amit már nem lehetne forgalomba hozni se, mert már bűvölték az alvázszámát. Nagy értékű és viszonylag fiatal autót, ilyen problémával meg lehet szerezni akár 1MFt alatt is, utána meg kell valaki aki segít forgalomba hozni AF-es alvázszámmal. Ez kb 500 ezerből megvan, plussz a forgalomba hozás és az ilyenkor szokásos költségek. A végeredmény: van egy tiszta eladható kocsi kb. 1,5MFt-ért, aminek az értéke 4-5MFt. Nem kell a sok hókuszpókusz és kínódás, csak egy jól bejáratott kapcsolat a közlekedésrendészeten. Ennyi.
2010.03.26 20:59:23pizo
"Cégkivonatot letöltünk a netről",
A hiteleset a közjegyző tölti le a kódjával a "netről". Majd nemzetiszínű madzaggal összefűzi, megköti, a madzag végét leragasztja, és arra rányomja a közjegyzői pecsétjét. A kivonatot kérő személyazonosságát és aláírási címpéldány esetén az aláírását is ellenőrzi. Ha nem az ügyvezető kéri a kivonatot, akkor meghatalmazás is kell, két tanúval is aláíratva. Cégem van, pár havonta ezt végigjátszom. Amúgy a közjegyzői pozíció szinte kihalási alapon üresedik meg, a kamarájuk nem hagyja, hogy minden sarkon legyen közjegyző (ellentétben az ügyvédekkel), ezért nagyon vigyáznak magukra, és gyak. semmilyen rizikós ügyben nem mennek bele. Sok ügyvéd, sőt még ügyész is megüti a bokáját, közjegyzőről még nem halottam, hogy bűntetőeljárás alá vonták volna.
Üdv. Zoli
2010.03.26 21:08:57pizo
"és beüttetjük egy ügyes iparossal a külföldi autó vázszámát a lopottba"
Pl. a 124-es Merci alvázszáma egy mindkét oldaról hozzáférhető lemezdarabba van beütve a jobb első futóműtoronynál. A lemez túloldalán is jól látható az összes karakter. Ezt gyak. nem lehet normálisan (hogy ne ugorjon ki azonnal) átütni, csak másik darabot beilleszteni, de ez sem olyan egyszerű. A motorszámokról pedig egyáltalán nem ejtett szót a cikkíró, ezek a motorblokk egy megfeleően kialakított, ún. prizmájába vannak beütve, az eredeti eltűntetéséhez a felületet le kell csiszolni a beütött karakterek aljáig, az eredeti felületmarást kialakítani (ez a legtöbbször célszerszám hiányában elmarad), majd az új karaktereket beütni. A dolog ott ugrik ki, hogy látható, hogy az eredeti prizmamagasságból hiányzik 1-2 mm. És ehhez manőverhez legtöbbször ki kell venni a motort a gépjárműből.
Zoli
2010.03.26 21:19:06Reszö
Zsoli: Ne viccelj már...
Aki itthon jól él,vagy meg van vesztegetve,vagy megvesztegetett valakit.
Más itt nincs,csak ilyen!
A többi dolgozik,de ha hivatalosan,akkor az nem igazán éri meg.
Kicsit körbe kéne nézni itthon, oszt rá lehet jönni,hogy csak ilyen van!
2010.03.26 21:24:31eloszto
Anno 98 körül a saját szememmel láttam szüleim falujában egy házaspárt 2 ilyen klónautóval járkálni. Ugyanaz a rendszám, minden ugyanolyan volt. Annyi különbség volt hogy az akkor divatos cuppantós árnyékolójuk az egyik autón kutyás, a másikon macskás volt. Ennyi.
Rendőr is látta, de ez rohadt szót nem szólt nekik. Ja kérem...
Mondjuk ők nem vettek fel hitelt, meg ilyenek, valszeg csak lopott volt az egyik és egy súlyadót, egyebet fizettek.
2010.03.26 21:28:12captain morgan
Hiteles cégkivonatot bárki lekérhet, mert a cégbírósági adatbázis teljesen nyilvános. Mert ha pl. üzletelsz valakivel, néha nem árt tudni, hogyan áll a cége.
2010.03.26 21:33:01pizo
"Hiteles cégkivonatot bárki lekérhet, mert a cégbírósági adatbázis teljesen nyilvános"
Cégkivonatot igen (www.irm.gov.hu/Ingyenes Céginformáció), de ez nem hiteles, pont azért, mert bárki letöltheti. Hiteleset, ami ügyintézéshez kell, a közjegyző tud adni.
Zoli
2010.03.26 21:56:23mlt3
Nyugtassatok meg, hogy nem az SECrol derult ki, hogy nem koser. Egy vilag omlana ossze bennem ha kiderulne, hogy nem sikeres ember az, aki a kert vegebol vesz autot.
2010.03.26 22:00:25mennyi
Szerintem már a lófogatnál is volt ilyen: két egyforma "mintás" paci egy papírral...
1970-es évek elején ismertem valakit, akinek két ugyanolyan Trabantja volt. Arra tette fel a rendszámot, amelyik beindult...
Ez a cikk az evoluciós fa egy újabb ága.
2010.03.26 22:01:12MVMV
pizo: Hiteleset kaphat bárki, bármely cégről, akár közjegyzőtől, akár cégbíróságtól, sőt, ügyvéd is adhat hiteleset, csak ő nem papíralapon, hanem e-mailen ( e-hiteles, e-aláírással ) .
Mivel a cégnyilvántartás nyilvános, csak azt regisztrálják, hogy ki kérte azt le, max. azt lehet összefüggésbe hozni később a bűncselekménnyel, de nyilván nem saját adatokkal igazolnák magukat ilyen esetben.
2010.03.26 22:01:204.0v6
Sok helyen sántít a történet, a még több helyen foghatóságáról fentebb többen szót is ejtettek.
Azért fontos volna hozzátenni, hogy mindezért, mennyit lehet kapni, mert a vagyon elleni cselekményekből bőséggel merít az ügyész majd a vádbeszédében.
Ha már a morális gát nem szab határt.
2010.03.26 22:03:22Kövér ellenőr
F@sszopó mindenkori magyar állam.
Ezt a tetves vízfejű államgépezetet az autósok tartják el.
Benzinárak? Európában a környékünkön és a jövedelmünkhöz képest az élmezőnyben vagyunk. Az USA-ban max 180 Ft (min 130 Ft) egy liter. A gázolaj max.130 Ft.
Nem csodálom a sok "okosságot".
2010.03.26 22:41:54GYUSZI BACSI
hát nekem decemberben elfogadta a bank a netről letöltött aláírási címpéldányt (és általában ez a gyakorlat, a bíróság is elfogadja)
kötöttem svájci frankos hitelt a Mercire, 25% kezdővel, 7% kamattal és bár kezesnek bekértek, mint cégtulajdonost, de nem jöttek ki a céghez meg semmi ilyesmi szivatás nem volt, tök rendben ment a dolog
jó hogy valszeg látták rajtam, hogy nem vagyok bűnöző
2010.03.26 23:09:29prez
a magyar autósportban évtizedek óta mennek klón autókkal!!!
ha itt lenne eredetvizsga...
2010.03.26 23:22:31mlt3
Es ennek mi ertelme? Tartanak tole, hogy futam kozben Kovacs 2 tizedes elougrik a 8-as hajtukanyar mogul, es keri a papirokat?
2010.03.26 23:29:43Wick78
Hat.. Velem is hasonlo tortent. 2007 oszen eladtuk 2005-os C4-unket, nem birtuk torleszteni. Ugyved ismerosom irt egy papirt, (mivel az autot ingyen atadtuk a vevonek,) amiben minden reszletesen benne allt, koltsegekkel, torlesztovel. Az ember - mint kesobb kiderult - ismert hitelcsalo, bunozo, es rengeteg ugye volt. Az autot amin 10 eves hitel volt - eladta ismet hitelre autokereskedesben!! Nem csak a mi autonk volt ott az egyetlen... Hany bunozo lehetett benne?? Torzskonyv a banknal volt pl. En azota kint elek kulfoldon, es torlesztem az ellopott autot (mert tudom, ostoba voltam, igy nem lehet autot eladni) mert ha nem fizetem, hitelcsalas miatt feljelent a bank, es fizethetem egybe az egeszet. Nos, 2015 oktoberig havi 55 ezret fizetek - a semmire! Tavaly aprilisban volt otthon egy targyalas, adatfelvetel, stb. azota a rendorseg semmit nem tud felmutatni. Szanalmas. Mindent reszletesen tudnak, ismerik a bunozot, es 1 eve 1 ertelmes dolgot nem tettek. Ennyit errol.Az autos bunozes viragzik otthon, es talan a rendorseg is vastagon benne van, mert milyen ertelmes magyarazat lenne arra, hogy semmit nem tudnak felmutatni?! Az auto nincs meg, korozve, forgalombol kivonva... En meg fizetem, mint a katonatiszt...
2010.03.26 23:34:28mlt3
"Az autos bunozes viragzik otthon"
...de az ostobasag is.
2010.03.26 23:39:15Unter Bahn
Nancsi: "...kb 1 hete volt 1 ügy, amikor egy rakás gépjármű átírási ügyintézőt lecsuktak ... A bűnözőknek sokkal egyszerűbb és olcsóbb "ismerősöket" szerezni a rendőrségnél..."
Hááát... nagy disznók lehetnek an block a rendőrök is, de ezek speciel okmányirodisták voltak, olyan polgárijenő hivatalosak:-)))
Reszö: "...Olyan lézeres csávó van itthon,hogy belegravirozza az eredeti számot,és az isten se mondja meg hogy nem eredeti!"
pizo: "...A motorszámokról ... az eredeti eltűntetéséhez a felületet le kell csiszolni a beütött karakterek aljáig, az eredeti felületmarást kialakítani ... majd az új karaktereket beütni. A dolog ott ugrik ki, hogy látható, hogy az eredeti prizmamagasságból hiányzik 1-2 mm..."
Rezső, Pizo: egy normális eredetvizsgálat során ultrahangos kütyüvel nézik át az alváz- és motorszám felületét, környezetét. Leköszörült-átütött motorszámnál sok esetben a régi karakterek egy részét is "kitalálják"...
És ez nem egy pár hónapja van így... úgyhogy dolgozni kell még ezen a konteón, vagy kimondani, hogy eredetvizsga ide vagy oda, minden(ki)nek megvan az ára:-(((
2010.03.26 23:42:41Unter Bahn
Ja, és a gravírozás meg a beütés között az a kimutatható különbség, hogy az egyiknél az anyagsűrűség a karakter helyén ugyanakkora, mint a környezetében, a beütésnél meg anyagsűrűsödés van. Ezért 'látja' az ultrahang a régi karaktert, mert leköszörülés alatt az anyagsűrűség az eredeti számhoz igazodik. Bocs...
2010.03.26 23:45:26Unter Bahn
Amúgy a cikk jó (ötlet), nekem is van egy youngtimerem, meg kettő még alkatrésznek, de ha ilyen egyszerű, én is szeretnék két egyforma autót... ígérem hogy egyszerre csak az egyikkel járok:-D
2010.03.27 00:48:25Zsindi
"Cégkivonatot letöltünk a netről",
A hiteleset a közjegyző tölti le a kódjával a "netről". Majd nemzetiszínű madzaggal összefűzi, megköti, a madzag végét leragasztja, és arra rányomja a közjegyzői pecsétjét. A kivonatot kérő személyazonosságát és aláírási címpéldány esetén az aláírását is ellenőrzi. Ha nem az ügyvezető kéri a kivonatot, akkor meghatalmazás is kell, két tanúval is aláíratva. Cégem van, pár havonta ezt végigjátszom. Amúgy a közjegyzői pozíció szinte kihalási alapon üresedik meg, a kamarájuk nem hagyja, hogy minden sarkon legyen közjegyző (ellentétben az ügyvédekkel), ezért nagyon vigyáznak magukra, és gyak. semmilyen rizikós ügyben nem mennek bele. Sok ügyvéd, sőt még ügyész is megüti a bokáját, közjegyzőről még nem halottam, hogy bűntetőeljárás alá vonták volna.
Ez csak ott sántít, h én mult héten kértem egy cégkivonatot, ugyan én vagyok a cégtulaj, de A SZEMÉLYIMET sem kérték el!!!
Csak a 3000 Ft-t
2010.03.27 00:50:32Wick78
Mas is jart igy, akinek elloptak az autojat, es hitelre volt, biztositas nelkul... Tettes sehol, torveny lof@sz, rendorseg munkaja nuku... De ha valami gyilkossag tortenik, napokon belul bravuros gyorsasaggal altalaban megvan a tettes. Fontosabb dolguk is van annal, hogy a tobbmillios autolopasokat felderitsek. En mar nem tehetek semmit, fel evig hirdettem az autot, ez volt az egyetlen kiut. Sajna nem tudtam, hogy otthon bunozok kenyelmesen eldegelnek szabadlabon, es tulajdonitanak el autokat... Annak ellenere hogy ez igen rossz otlet es tett volt, kivancsi vagyok, van-e valakinek ertelmes, hasznalhato otlete...
2010.03.27 00:58:35turbosprint
Veszek egy autót, aztán valami oltári szerencsétlenség miatt tuti kiderül, aztán puff neki. Na ne. Inkább szabályosan. Értem én, hogy bátraké a szerencse, de a szerencsétleneké meg a szerencsétlenség. 'ba**ott bölcs vagyok..'
2010.03.27 01:03:14Csikós Zsolt
Konkrét, közel első kézből származó infóink vannak. És ez folyamatosan történik, nagyüzemben. Mindenki legyen óvatos.
2010.03.27 01:45:48ommm
mlt3
Nyugtassatok meg, hogy nem az SECrol derult ki, hogy nem koser. Egy vilag omlana ossze bennem ha kiderulne, hogy nem sikeres ember az, aki a kert vegebol vesz autot.
Nem, nem, valójában nem kapcsolódik egyik, saját, autóhoz sem. Azonban teljességgel valós a történet. Működik. És bő nyállal benne van az adott eredetvizsgáló, a vizsgaállomás, a hitelező és lényegében minden funkció, ami fel lett sorolva benne.
Elmúlt már a gravírozó falusi buherátorok ideje régen. Gyári technológia, profi, alapos munka, sok pénz.
Visszatérünk még rá, egyelőre ennyi közölhető.
2010.03.27 04:01:14Szabó bakter
ez jópár éve volt téma a tv-ben. ott klónozásnak hívták ezt az eljárást.
2010.03.27 05:16:56ColT
Nagyon fasza. Ha 10 évvel ezelőtt is ezt csinálták, akkor az én autóm is tuti ilyen :D Neppertől véve :(
2010.03.27 05:51:48Ciri
"mert ha nem fizetem, hitelcsalas miatt feljelent a bank, es fizethetem egybe az egeszet. Nos, 2015 oktoberig havi 55 ezret fizetek - a semmire! Tavaly aprilisban volt otthon egy targyalas, adatfelvetel, stb. azota a rendorseg semmit nem tud felmutatni. Szanalmas"
Értem.
Tehát szánalmas a rendőrség, mert nem találja a bácsit akivel hitelt csaltál.
Első körben nem kellett volna felkeresni a bankot a leendő vevővel és ott érdeklődni a lehetőségekről?
Ja, vagy az "bonyolult" lett volna?
Maximálisan megérdemled ami veled történt, még csak sajnálni sem tudlak, sőt...
Baszod az eszem megáll.
2010.03.27 06:04:07Ciri
@Csikós Zsolt:
"Konkrét, közel első kézből származó infóink vannak."
Jó lenne, ha ezt meg is osztanátok velünk, hogy valóban oda tudjon figyelni mindenki adás/vételkor.
Mert az ilyen félinformációkból összeollózott (ezer éve működő) sztorikból nem sokat tanulhatunk.
Én is megbasztam Cindy Crawford-ot, vannak is megdönthetetlen bizonyítékaim, csak most nem mondom meg.
2010.03.27 06:30:43msadmin
a motorszám ma már kutyát sem érdekli. most vizsgázott az öreg autóm el van rozsdásodva a motorszám nem látszik, beírták a motortípust és kész. meglepődtem de jól jött. simán kapott új törzskönyvet
2010.03.27 06:39:22autos1
Ezt meglehet csinálni egyes tipusoknál, de olyan gépeknél ahol a garanciát elektronikus nyilvántartással ellenőrzik (digitális szervízkönyv), ott már necces. Azért elég furcsa lenne ha mondjuk a német (eredeti) tulaj beviszi a szervízbe az autóját és közlik vele, hogy Magyarországon pl.1 hónapja volt kötelező szervizen az autója. A Mazdánál így van (nincs is normális szervízkönyve az autónak, nem pecsételnek, hanem a Mazda központi nyilvántartásában regisztrálnak mindent), de gondolom egyre több autó tipus áll át a digitális nyilvántartásra. Persze ismerve a magyarokat, majd erre is kitalálnak valamit.
2010.03.27 06:45:26BKV reszelő
"Zsoli
Most ezt úgy mondod, mintha a munkaképes lakosság többsége ebből élne. Azért ekkora túlzásokat jó lenne mellőzni, mert komolytalanná teszi a mondanivalót."
Nem ebből él. A munkaképes lakosság nagyrésze abból él, hogy le van százalékolva és ezért pénzt kap. A maradék dolgozik.
2010.03.27 07:43:01xenuka
Ha a sikeres eredetvizsga után az állam felelne a gépkocsi eredetiségéért anyagilag is, akkor rend lenne. Addig ez is csak egy adó.
Mert akkor végre, ha kiderül hogy lopott kocsit vettél, akkor a kocsit visszaadják a tulajának, téged meg kifizet az állam. Az eredetvizsgát készítőt meg berakják egy börtönbe.
Egyszerű ez, csak akarni kellene.
2010.03.27 07:59:36OmegaMale
Qtro: "N@ F@sz@ m@ lopták el a kocsim@t Óbudán!!!!
Csak egy Volkswagen Caddy volt, igaz ma péntek van!"
Hú bakker :S...
Volt kollégám egy bekapcsolt telefont tartott rejtett helyen, amikor ellopták a kocsiját, a telefon alapján be tudták háromszögelni a helyét (igaz, ehhez a 'lehallgatós' módszerhez bírósági engedély kell, ez csak hátszéllel szokott gyorsan menni :( )
Részvétem!
2010.03.27 08:43:12Gyurma73
ma már csakmotor kód van tehát ha azonos a tipus a motor gond nélkül cserélhető.
2010.03.27 09:00:54repgépszerelő
Ha elmondanám,hogy magyarországom a Rally sportban használt "edző"autók,és többnyire a versenyző autók legnagyobb része lopott,illetve annak 90% alkatrésze!Kezdve a 80-évektől Ferjáncéktól-Janikáékik...!
Dettó a magyarországon nagy épitkezéseken dolgozó munkagépekig,a 80-években Weimar,majd mostanság CAT,KOMATSU,STB
A mezőgazdaságban elcsettegő traktorok közül szintén sok sáros.Na nem a földtől!
2010.03.27 09:01:35pizo
"Reszö: "...Olyan lézeres csávó van itthon,hogy belegravirozza az eredeti számot,és az isten se mondja meg hogy nem eredeti!"
pizo: "...A motorszámokról ... az eredeti eltűntetéséhez a felületet le kell csiszolni a beütött karakterek aljáig, az eredeti felületmarást kialakítani ... majd az új karaktereket beütni. A dolog ott ugrik ki, hogy látható, hogy az eredeti prizmamagasságból hiányzik 1-2 mm..."
Rezső, Pizo: egy normális eredetvizsgálat során ultrahangos kütyüvel nézik át az alváz- és motorszám felületét, környezetét. Leköszörült-átütött motorszámnál sok esetben a régi karakterek egy részét is "kitalálják"...
És ez nem egy pár hónapja van így... úgyhogy dolgozni kell még ezen a konteón, vagy kimondani, hogy eredetvizsga ide vagy oda, minden(ki)nek megvan az ára:-((("
Az ultrahangos dolgon dolgozz még egy kicsit. Az tényleg igaz, hogy beütött-bepontozott szám esetén az anyag kristályszerkezetében helyi diszlokációk (anyagtömörödés) keletkeznek, de ezt infravörös képelemzéssel (beütés okozta maradó hőkép), vagy a savas-elektrolízises maratással lehet kihozni. Segít még a polarizált surolófénnyel történő vizsgálat is. De sokszor ránézésre látható a gyakorlott szemnek, hogy itt valami nincs rendben. Ha a szám elektrográffal lett beírva, azt már könnyebb kivenni, és átírni. De hidd el, hogy a hamisítások nagy része elég primitív, és gyorsan felderíthető. Amúgy eredetiségvizsgálat 1999. 07. 01. óta van.
Üdv: Zoli
2010.03.27 09:09:30mlt3
"Konkrét, közel első kézből származó infóink vannak."
Tehat meg azt az embert sem ismeritek, akivel ez tortent, csak egy rokona meselte? Mit takar a "kozel elso kez"?
"Nem, nem, valójában nem kapcsolódik egyik, saját, autóhoz sem. Azonban teljességgel valós a történet. Működik."
Honnan tudod, ha konkretan nincs sajat tapasztalat?
"És bő nyállal benne van az adott eredetvizsgáló, a vizsgaállomás, a hitelező és lényegében minden funkció, ami fel lett sorolva benne. "
Namarmost vagy van erre bizonyitekod, ez esetben beballagsz az elso orsre, es gondoskodsz rola, hogy massal ez ne tortenhessen meg. Vagy nincs, ez esetben beteheted a sztorit az "Elvis el" feliratu mappaba a tobbi koze.
Tenyleg ezt nevezitek cikknek bazmeg, amiben egy mindenfele konkretum nelkuli sztorit leirtok? Legalabb nehany darab, folyamatban levo rendorsegi ugyet birnatok osszekaparni, konyorgom. Ilyen kibaszott nehez az a telefonkagylo, hogy csorlo kell a felemelesehez?
2010.03.27 09:28:10ommm
Ciri: Te nem AKAROD megérteni, hogy ez, amit itt fent olvasol így, ebben a formában hangzott el és lett leírva egy olyan ember által, aki közvetve érintve volt az ügyben.
Azt sem akarod megérteni, hogy egy folyamatban lévő rendőrségi ügyről NEM ADHATUNK ill. NEM ADNAK a hivatalos szervek tájékoztatást?
Minden, amit tudni akarsz, ami az olvasónak segíthet, az itt van, fönt. Jelen pillanatban ennyi. Ne értetlenkedj ezzel az "összeollózot" dumával, ne akard megmutatni, hogy te azért értesz hozzá, mert a szakmában dolgozol. Sokan ezt gondolták, azok közül is, akiket ez a banda átvert, de nagyon. Hidd el, így van és működik a dolog. Béke.
2010.03.27 09:31:52okoskodó
mlt3
Ez a "történet" is pont olyan, mint amikor az egész falu dugni jár egy csajhoz. Ezt mindenki tudja, hogy lehet, csak a faszija nem, de nem szól neki senki, hogy helló.
Szóljon más, én nem fogok, maaajd más megoldja.
Mindenki fosik, csak azt nemtom, hogy mitől?
2010.03.27 09:32:12ommm
mlt3: Olvasd itt fönt. Nem kellett beballagni, már dolgoznak rajta.
Igen, emberünk - akit tudta nélkül belehúztak ebbe - mesélte el az egészet, értelemszerűen nem lenne szerencsés most felfedni, ki ő.
2010.03.27 09:35:00ommm
mlt3: Eddig azt hittem, értelmes ember vagy, de látom, sokszor nem megy. Egy nyomozás alatt álló, fel nem göngyölített, ekkora volumenű ügyről egyszerűen nem adnak neked tájékoztatást, még akkor sem, ha a telefonkagylót a füledhez növeszted.
Érted? Nem adnak. Ennyi, kész, mert nem is szabad nekik, sőt, nem biztos, hogy szerették volna, ha idő előtt kiszivárog.
Csókolom.
2010.03.27 10:33:06Megszívtuk-Waze
Van egy hetes bömösöm. Elhagytam a forgalmit és kértem másikat.
Aztán elhagytam az egyik rendszámot is. Kaptam másikat.
Most az a helyzet, hogy van két bömös forgalmival, rendszámmal, de az egyiknél van róla papírom, hogy elhagytam a rendszámot és éppen a legyártásra várok.
Nem hiszem, hogy ennél egyszerűbben lehetne e?
2010.03.27 10:39:57gnme
Ez egy teljesen hihető történet. És amilyen naívak az emberek, simán kivitelezhető. Egy kis mutyival egy két üveg pálinkával, de a lényeg: ez így ahogy le van írva: MEGY.
Mi itt tartunk.
Fejlettebb kultúrákban pedig papírfecnire írják az adásvételt, nincs regadónak csúfolt "kapuadó" és működik. Jobban.
2010.03.27 10:41:03mlt3
"Azt sem akarod megérteni, hogy egy folyamatban lévő rendőrségi ügyről NEM ADHATUNK ill. NEM ADNAK a hivatalos szervek tájékoztatást?"
Akkor megulsz a seggeden, es amint lesz a kezedben valami, kinyitod a szadat.
Bonyolult?
Ez peldaul a multkor is segitett volna rajtatok, amikor nehany kereskedo csodje miatt tomeges autobebukasokat vizionaltatok, aztan a gyakorlatban egy, azaz egy db esetet sikerult osszekaparni, ahol az illeto KESVE kapta meg az autojat. Persze ha ujsag helyett jerevani radiot akartok csinalni, folytassatok csak.
2010.03.27 10:46:09mlt3
"Eddig azt hittem, értelmes ember vagy, de látom, sokszor nem megy."
En viszont azt gondolom, hogy ertelmes ember nem tesz nyilvanossag elott, cikkben olyan kijelenteseket, amiket nem tud alatamasztani.
"Egy nyomozás alatt álló, fel nem göngyölített, ekkora volumenű ügyről egyszerűen nem adnak neked tájékoztatást"
Ha ilyen hatalmas hordereju ugyrol van szo, mi a fasznak irtok rola cikket? Hogy mindenki eltuntethesse a bizonyitekokat, aki eddig ebben utazott?
2010.03.27 10:54:13vikk007
Nem kell internet, de kell egy jó olcsó Németből behozott, kapós prénium autó. Lepaírozuk,ráíratjuk a csicska nevére.
Ő egy héten belül eladja másik hat hajléktalannak.
Bekisérjük őket a bankba, mint pénzügyi tanácsadójuk:-) ,a hajléktalan leteszi a tőlünk kapot öt milkát, a bank tesz mellé még egy tizest, és távozunk 15 milióval a zsebünkben. Az ügyfél, szépen megmozsdatva, kiöltönyözve, ötmilió ónerő, senki nem gyanakszik, minden szép és jó, az autó tiszta, ott az eladó, a vevő, sőt, még a "brókerük is", nem szép? Másnap a másik bank, és így tovább. Egy hét alatt 60 milió tisztán kézbe.
Nem gond egy kicsit megkenni a gépezetet, hogy gördüleletesen mennyenek a dolgok...
A Bank, akkor kezd el kapkodni, amikor, lejár az első részlet esedékessége, s rá eszmél,hogy még másik öt pénzintézet is ígényt tartana az autóra, mint fedezetre.
Az a szép. hogy ezt megcsinálták. Még mindenki előzetesben van, de úgy hallottam,gondok vannak a bizonyítással.
Netalán, ha dől a vád, akkor még az állam is fizetni fog pármiliós kártérítést.
Hát, nem így kell pénzt keresni?
2010.03.27 10:54:18Wick78
A "kedves vevovel" nem tudtam elmenni azonnal atiratni az autot, mert mas auto volt a neven, ami totalkaros lett, es meg kellett varnia a biztositasi es banki eljarast. Az autoja ugyanannal a banknal volt. 4 honapig rendesen fizette a torlesztot, meg minden egyeb koltseget. Aztan meg elertuk telefonon jo ideig, igergetett, stb. MAS lehetosegunk nem volt, fel ev alatt senki se jelentkezett az autora. Ha visszaadjuk a banknak, elarverezi, elbukjuk a felet... Ostoba voltam, meg az ugyved ismerosom is, aki jovahagyta ezt es megirta az 1 oldal papirt... Keso banat, sok-sok ember jart igy otthon, mert a mi ugyunkbol kibukott tobb tucat! Amugy kivulrol marha konnyu itelkezni, de mikor mar benne van az ember es visszafordithahatlan, akkor mas. Csak egy percre gondoljatok bele, milyen jo lehet havi 55-ot a semmire fizetni... Egy percre... Mennyire jo az a csaladi kasszanak? Ha a rendorseg normalisan kihallgatta volna par het alatt a csalot, es a tobbi bunozot (igen, par het) akkor tavaly 1 honapon belul meglett volna az auto, most vigan hasznalnam kulfoldon. De nem, szerintem ki se hallgattak az embert. Minek.
2010.03.27 10:57:03Wick78
ommm. Maximalisan igazad volt itt:
Egy nyomozás alatt álló, fel nem göngyölített, ekkora volumenű ügyről egyszerűen nem adnak neked tájékoztatást, még akkor sem, ha a telefonkagylót a füledhez növeszted.
Érted? Nem adnak. Ennyi, kész, mert nem is szabad nekik, sőt, nem biztos, hogy szerették volna, ha idő előtt kiszivárog."
Ugyanez van velunk is.
2010.03.27 10:57:14gnme
vikk007:hát nézd .. egy oklevéllel és pár beszélt nyelvvel ebben a kupiországban nem lehet.
Hát akkot mégis hogy kell pénzt keresni? Így. Még le is van írva részletesen mit kell tenni.
2010.03.27 11:38:57vikk007
jaj, majd elfelejtettem. A pénz nincs meg, elveszett valahol. Autó, csak egy van, azon a Bankok, acsarognak, mint a kutyák koncon. A hitelfelvevőknek, nincs vagyonuk....
Hajlamos lennék azt mondani, hogy megérdemlik a bankok, csak az a baj, hogy ők ezen veszteségeiket, már jó előre belekalkulálták a mi törlesztő részleteinkbe...
2010.03.27 11:49:02MANszerelő
Az idén az eredetiségvizsgálat is átkerült a műszaki vizsgálóállomások hatáskörébe (egyelőre is).
Ha a vevő viszi el az autót eredetvizsgára, akkor kizárt a bunda ugye. A vizsgálóállomásoknak kötelezően rendelkezniük kell ún felelősség-biztosítással, ami a tevékenységük végzése következtében okozott károkra vonatkozik. Tehát el kell tenni a számlát, meg az összes papírt. Ja, és a vizsgálóállomáson kérhető a "Határozat" is, nem kell lutrizni az okmányirodáig. Körül kell járni a témát alaposan, az biztos!
2010.03.27 12:15:07gnme
A dolog komolyságát az is mutatja, hogy mikor januárban vizsgázott a furgon adtak egy műszaki adatlapot egy rossz rendszámal.
Az okmányban vették észre.. szóltak, ejnye ...hozzak már egy másikat az autó valódi rendszámával.
A vizsgaállomáson adtak másikat puszira sz' jóvan. Azon a jó rendszám szerepelt.
..ez ilyen adok veszek program. Egy nagy vatera.
Mi kell? Mik az igények? Ha csalni kell = az az igény, akkor alkalmazkodnak hozzá. Nyomtatnak papírokat, amilyen kell.
2010.03.27 12:31:25MANszerelő
gnme: Van lehetőség jogorvoslatra a KÖKIR-ben. Ilyenkor a program felteszi a kérdést, hogy az ügyfél, vagy a hatóság (vizsgabiztos) hibájából adódik-e? Ha kipipálja a "hatóság"-ot, akkor költségmentes. Ebből tizet követhetek el egy év alatt szankció nélkül.
2010.03.27 13:35:06ommm
mlt3:
Bőven volt ott több is, elhiheted, nézd csak meg, hány kereskedő dőlt be az utóbbi másfél évben. Ne légy naiv, mindegyiknél nem állhattunk ott. A kiemelt csupán egy ékes példa volt.
És elhiheted, hogy nagyon komoly kőmennyiséget megmozgattunk annak érdekében, hogy legyenek meg az autók.
A gentlemens agreement köt minket és be is tartjuk.
2010.03.27 13:37:02ommm
mlt3: Bizonyíték eltüntetésére már késő van, arra azonban talán nem, hogy felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogyan védhetik ki a hasonló eseteket.
Eredetvizsga, ott legyél, csináld magad.
2010.03.27 13:56:43Stock
ommm: ez így konkrétumok nélkül, ekkora vonalakban olyan, mint amikor van egy viccem elkezdem, csak nem jut eszembe a poén.....
"Eredetvizsga, ott legyél, csináld magad."
pl vidéki vásárlás.. nincs a közelben túl sok vizsgaállomás elmegyünk az eladóval a legközelebbire.. hiába vagyok ott, attól még átkúrhatnak!
2010.03.27 15:47:35Gyurma73
kocsit is csak jelzálog hitelre lehessen venni,hogy ne a hajléktalanok nevére kerüljön. Nincs ingatlanod hiteled sem legyen.!!!
2010.03.27 18:24:39iamnobody
ommm, eddig azt hittem, értelmes ember vagy, de látom, sokszor nem megy!
Na jó ez hazugság, nem hittem egy percig sem! De ezek az arcoskodó hsz-eid ezek mindig is tetszettek. Te vagy a legkevésbé képes visszatartani magad egy-egy ilyen beszólástól. Ha megfigyeled a jóval profibb kollégáid nagyon ritkán személyeskednek, veszik fel a kesztyűt az olvasóval. Te jóval frusztráltabb vagy, és ennek nem bírsz nem hangot adni. És akkor jönnek ezek a nagyképű, lesajnáló tőmondatok.
"De, ilyen egyszerű. Nem kitalált a sztori." - Ennyi, és ezzel el van intézve, mi?! Ha te mondod! Ezt minek böfögted ide, egyáltalán, ha utána meg:
"amit itt fent olvasol így, ebben a formában hangzott el és lett leírva egy olyan ember által, aki közvetve érintve volt az ügyben." - És?! Jaaa, hogy valaki mesélte/írta! És ez ki? Ki mondta? És ő valaki? Neked valakid?! Ő neked valaki?! Ez valaki olyan, mint a bulvár cikkeknél, a sztárok "közeli barátai" szoktak lenni, akik készségesen teregetik ki a celebek magánügyeit, de valójában nem léteznek?!
Elég gyenge érvek a dolog hitelességére vonatkozóan!
2010.03.27 19:24:22Megszívtuk-Waze
Szerintem teljesen mindegy, hogy hiteles e vagy sem. Tény, hogy pénzzel ma, itthon minden megy. Aki meg sokat akadékoskodik, hogy bizonyítékot, bizonyítékot!
Hááát. Netán érintett lehet? Különben miért kapálózna ennyire?
2010.03.27 21:54:57Exhaust
Amúgy nagy agy aki ezt kitalálta
2010.03.27 22:54:27McK
Sajna hihető,de egy -két részlet nem életszerű,feleslegesen túl van bonyolítva.
Amúgy meg működik.
Írnak itt motorszámokat.Kutyát sem érdekli a motorszám,emberek,motorkód van évek óta..
Kereskedés bedőlések,melyek nem léteznek Ede szerint..
Nem ártana néha hazajönnöd ,öreg.
Nem kevés volt.
Csak a környezetemben 10.
És sajnos volt köztük olyan,aki egy hét alatt eladta az összes autót féláron,köztük 15 bizományost,és huss,a pénzel lelépett.
Az emberek meg csak kamilláztak,se kocsi,se pénz!
2010.03.28 00:18:47mlt3
"Csak a környezetemben 10.
És sajnos volt köztük olyan,aki egy hét alatt eladta az összes autót féláron,köztük 15 bizományost,és huss,a pénzel lelépett."
Nagy kar, hogy a cikkben hitelre vasarolt uj autokrol volt szo (amikre majd allitolag fizetni kell a hitelt, auto meg sehol), nem pedig arrol, hogy melyik nepper kinek a penzevel lepett le.
2010.03.28 07:49:36ommm
iamnobody:
Tudod, tán engem bosszant a legjobban, amikor élből elkezdődik a hiteltelenség és kitalált sztori-duma.
Főleg, mert tudom, hogy nem az.
2010.03.28 07:51:20ommm
mlt3: NEM új autókról volt szó ebben a cikkben. Honnan olvastad ezt ki?
Emberünk üzent, mivel érdeklődve olvassa a sok okos hozzászólást:
Cégkivonatot letöltünk a netről, (vessző, új tagmondat kezdődik) aláírási címpéldányt, illetve a hitelhez szükséges papírokat legyártjuk" A cégkivonatban benne van, hogy Piszkos Fred a kapitány az ügyvezető, aláírásit csinálunk. Aláírni nyugodtan bemehet, mert nem a bank központjába megy, hanem egy hitelügyintézőhöz, aki benne van. Nyilván pénzért csinélja, hiszen a bank a hiteljutalékot vissza fogja írni. Ha ügy lesz belőle, elmondja, hogy Piszkos Fred itt volt személyesen, ő nem okmányszakértő, hogy valódiak-e a papírok, neki mindent hoztak. Megfoghatatlan, csupán arcbőr vastagság kérdése az egész.
folyt.
2010.03.28 07:51:51ommm
Anyagsűrűség a motorszámnál és hasonlók. OKOS vizsga, egyébként is motorkódot kap, alvázszámot meg olyan szépet csinálnak, hogy nézegetheti a halandó napestig.
Az okmányiroda nem feltétlenül van benne, mert ha jó a forgalmi és klappolnak a papírok, akkor minek. Persze van amikor benne van.
Ez a fajta csalás elsősorban a finanszírozó becsapására van kitalálva és kicsi az esély, de nem nulla, hogy belenyúljunk egy ilyen autóba, mert ha eladják utcára, akkor pótkulccsal vissza kell lopni, ha még egyszer használni akarják. Ha viszont már nem kell, akkor eladják, hadd örüljön más a szép autónak. Nem két-három milliós kocsikkal csinálják, hiszen a "munka" ugyanannyi egy tíz millióssal is és a felvehető hitel mértéke is nyilván kisebb.
A TC nem Blikk, gondolom ez egyértelmű sokak számára, hiszen nem az a hír, hogy a Vályi Pista biciklibelső szájat csináltatott a múlt héten. Semmi közöm a TC-hoz, csak azért írtam le, hogy felhívjam a figyelmeteket a jelenségre, nehogy bele üljetek egy ilyen ikerbe. Ha nem haragszotok nem mondom meg ki vagyok, de nyugodtan ide lehet írni, hogy így nem hiteles és különben is mondjak le.:) Mindenkinek hosszú, boldog életet, egészséget, gazdagságot.
Nedudgi.
2010.03.28 10:48:11mlt3
"NEM új autókról volt szó ebben a cikkben. Honnan olvastad ezt ki?"
Az eredeti cikkrol beszelunk, papa:
[link]
"Ne vegyél új autót! Veszélyes
Közélet: Az újautó-vásárlás veszélyei"
...ahol ugyebar a vegen 1 db embert sikerult osszekaparni, aki kesve kapta meg az autojat. Olyat meg, aki kicsengette az uj autot es azota is fizeti a hitelt a semmire, egyet se. Pedig ott is ment a hangulatkeltes ezerrel.
Azt meg, hogy melyik nepper kinek a penzevel lepett le, leszarom. Az recesszio nelkul is megtortenik minden nap, nulla hirerteke van.
2010.03.28 11:01:14mlt3
"pl vidéki vásárlás.. nincs a közelben túl sok vizsgaállomás elmegyünk az eladóval a legközelebbire.. hiába vagyok ott, attól még átkúrhatnak!"
Pontosan ezert kene nehany konkretum, hogy helyileg hol tortent az eset, hogy el tudja az ember donteni, erintett-e a dologban vagy sem.
Mert a cikkbol a jelenlegi formajaban megtudta a dolgozo nep, ami ra tartozik: lofaszt.
(Koszonjuk azt a megdobbento es ujszeru hirt, hogy mindennel lehet csalni.)
2010.03.29 09:59:17vikk007
Anno, amikor a valós érték töredékéért vettem 1500 -as Alfa Sprintet, én is fáztam tőle, mert a forgalmiban 1226 ccm,és 62 lóerő volt, de minden gond nélkül a nevemre írták, akkor még a rendőrségen...Menetközben a macskaköves úton kirázkódott a slusszkulcs, az összes ajtó csavarhúzóval nyílt, de papíron tiszta volt. Svájcban biztos siratta valaki...
Még előbb a ZUK szürkeforgalmijában, volt egy furcs kriksz-kraksz karakter az alvázszámban, de nem volt probléma, mert vizsgákon, mindég lemásolták tollal, igaz senki sem tudta mi az ,de hasonlított.
De amikor jött a kétlapos "zöldforgalmi", akkor már gond volt, mert az írógépen nem volt ilyen betű. 1500,- Ft-om-ért átütötték AF-esre.
Szintén szürkeforgalmis Zastava, első gazdától vettem, a forgalmiban az alvcázszám betűiből fele, vastagon átvolt javítva, illetve satírozva,a barna vegytintás tollal. Gondolom a Mercur telepen dolgozó nyugdíjas kiadónak, már rossz volt a szeme.
Átment 3 műszakin, nékem az átíráson a rendőr-néni szólt, hogy kikellene cserélni a forgalmit. Mondtam cserélje, fizetni kell érte, én nem fizetek, nem én barmoltam össze , és maradt, minden, szép és jó lett így is...
Egy éve, motorom átírását, ügynökséggel végeztettem,olcsóbb volt, mint sorban állni, az okmány irodában csúnyán el is nézték a vizsga dátumot. Relklamáltam, majd tollal, átbarmolta, mert nem fizettem 8000, Ft a cseréért. Ennyit az okmány irodákról,és hivatalos bejegyzések hivatalosságáról...