Budai polgár rohadj meg

2010.05.05. 08:27
0 hozzászólás
Budáról Pestre menni lehetetlen. Miért? MIÉÉÉRT?

Sajnos nekünk nem megy olyan jól, hogy Bel-Budán vegyünk lakást, meg olyan jól se, hogy általában Budapest közig határán belül birtokoljunk az igényeinknek megfelelő ingatlant. Esetleg albérlet lehet a megoldás, de az meg nem a miénk, nem nézik jó szemmel az összefirkált falat, a padlásra paterolt portált, meg mit örököl a gyerek. Mindenképp szerettünk volna gyerekszobát, ahol több erőszakos, idegesítő kis pöcs elfér, szerettünk volna nem egyből malterosvödrök között lakni hónapokig, és szerettünk volna zöldet a közelben. Már akkor sejthető volt, hogy a gyerek a szabad levegőn tud jól ellenni. A budai várban béreltünk egy kétszobás lakást (azóta is visszasírjuk), de sajnos a háló nem volt fűthető, ezért a gyerek a nappaliban volt, így aztán nappalink nem volt. Féléves gyerekkel kezdtünk lakásokat nézni, ott a környéken, de a bűvös húszmillió alá csak félszuterénba mehettünk volna. Ne feledjük, ez a válság előtt volt egy évvel.

Így jutottunk el Pátyra, ahol az eredeti összegnél kicsit ugyan többért, de sokkal jobbat, nekünk megfelelőt tudtunk venni. Kiköltöztünk. Nem is volt baj ezzel egész addig, amíg a válság odébb nem tolta a második gyereket, így a mostani a bölcsibe került, a feleségem meg vissza dolgozni.

Ez azt jelenti, hogy naponta két autóval járunk be a városba, két útvonalon, mert én a Flóriánhoz jövök, vagy random helyre tárgyalni, ők viszont mindig ugyanoda mennek, hiszen a bölcsi a ligetnél van. A Népligetnél.

másfél óránál hamarabb nem ér be

Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, a főnököm – nagyon rendes ember amúgy – nem szól be, ha épp tízre érek be, úgyis maximum hetente egyszer beszélünk, akkor is este, telefonon. Meg úgyis tudja, hogy itthon kezdek dolgozni, ez így alakult ki. Tehát reggel a családom elindul a városba, én meg leülök, és elkezdem a munkát otthon. A csúcs levonulásával elindulok, általában olyan fél tíz körül, előbb nincs értelme. Így bent vagyok 35-40 perc alatt. Szuper, isteni szerencse. Ide kívánkozik, hogy sokáig a Kapy út felé jártam, de azt is felbontották, így a Margit körút felé megyek, így gyorsabb. Amott meg a Pasaréti térig áll a sor.

Rita, amikor odaérnek a bölcsihez, felhív, hogy minden rendben. Ez olyan kilenc körül volt egy időben. Ott parkol, ott ingyenes, és egy busszal eljut az irodájába. Ilyenkor szoktam elkezdeni a reggeli készülődést. Pár hete – vagy hónapja – nem működik ez a módszer. Munka közben nem nézem az órát, belefeledkezem a szerződésekbe, miegyébbe, de egyszer csak arra eszméltem, hogy fél 11-re járok. Nem jó ez így. Későn hív?

Egyszer megkérdezte, merre menjen, mert másfél óránál hamarabb nem ér be. Micsoda??

Elkezdtem kérdezgetni, merre megy, amit mondott, elkeserített, ezért íródik ez a cikk.

Margit-hidat bizonytalan időre kivonták

Azt ugye tudjuk, hogy a Margit hidat bizonytalan időre kivonták a forgalomból, jó, ha öt év múlva mehetünk rajta. A többi viszont felháborít, szar önti el az agyamat, ha rá gondolok, kötélen lógva szeretném látni azokat, akik ezt így kihozták.

Petőfi-híd is elesett

A Petőfi híd felé jártak sokáig, de az Allé előtt felbontották az utat, a Hamzsabégi, a Karolina, minden beállt reggelente, mert egy sávra szűkült az amúgy négysávos út. Amíg csak a Feneketlen-tónál volt a ramazuri, addig lehetett haladni valamennyire, de így már nem. Petőfi híd is elesett. Ez már kettő.

A Lágymányosi híd volt a következő útvonal, de amikor a többi hídra vezető utakkal párhuzamosan (térben és időben) felbontották az Andor utcát, azóta megközelíthetetlen ebből az irányból. Hacsak nem akarjuk a kocsit tönkretenni gyerekkutyalabda övezet forgalomcsillapító bordáin. Vagy nem szeretnénk belbudai köröket futni, reménytelenül ácsorogni lámpáknál, egy autó per lámpa alapon 20-30 perceket. Három.

Szabadság híd is OFF

A Szabadság híd is listás volt, mikor átadták, de sajnos arra más gond van: a Kálvin tér fel van túrva, a múltkor én magam késtem egy eléggé fontos tárgyalásról csaknem negyven percet emiatt. Egész konkrétan, a Fővám tér–Ráday utca táv volt ennyi. A tárgyalópartnereim szerint is ennyi, a negyven perc szabványosnak tekinthető. Szabadság híd is OFF. Négy.

Tehát marad az Erzsébet híd, ami csodásan járható, éjjel. Nappal egészen addig, amíg a demszki (kisbetűvel, névelővel) neki nem áll életeket menteni egy felborult autós kampányfogás keretein belül. Vagy csak az emberek, akik szívtak már a másik négy híddal, reggel nem döntenek úgy, hogy erre jönnek. Így az ötödik se működik.

Megkértem Ritát, próbáljon ki útvonalakat, tudományos jelleggel, a Totalcar-olvasó jólinformáltságát növelendő, tehát a feladat, Páty-Budapest VIII. kerület:

04. 26. Indulás 8.05, Hamzsabégi, Bartók Béla, Erzsébet híd útvonalon (ez volt a demszkimentős nap), a budaörsi Tescótól állt a sor, az Egér út állt már a sztrádáról látható módon, a kanyarodók is. Érkezés a ligethez: 10.30. Menetidő: 148 perc. (Ennyi idő alatt ér a repülő Londonba, csak összehasonításul.)

04. 27. Indulás 08.00. Sztrádán álltak sokat, ezért az Egér utat választotta. Andor utca beállva, XI. kerületi keringéssel, az Erzsébet hídon ismét. Érkezés 10 órakor. Tétényi-Bartók saroktól lépésben. Menetidő 120 perc.

04. 28. Indulás 7.20. Végig a BAH csomópont felé, semmi kerülő, lesz, ami lesz alapon. Érkezés: 08.50. Menetidő: 90 perc.
Sajnos múlt szerdán leszakadt a kipufogóm – erről is lesz írás, ma elkészült –, így
04. 29-én együtt mentünk a Flóriánig, majd onnan ők 1-es villamossal. Így 08.00 indulással 09.20 ra értek oda. A menetidő 80 perc.
05. 03. Indulás: 7.32 Erzsébet híd felé, a Petőfi laktanya előtt 8.25-kor voltak, liget 09.00-ra lett meg, baleset nem volt. Menetidő: 88 perc.

Tanulság nincs. Megoldás sincs. Reménykedjünk benne, hogy a nemérthozzá-dilettáns városvezetést elkergetik jó messzire. Azt kívánom nekik, próbálják ki párszor és saját maguk szembesülnek butaságukkal.

Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?

Tegye meg a publikáció blogposztján!