Szerencsére nem azon folyt a vita, melyik csapat csalt, vagy melyik pilóta manővere minősíthető bunkónak, mert hogy túlmutat a sportszerűség határán, vagy hogy milyen technikai újítást ki milyen kreatívan használ – nem. Ha ezzel rabolták volna a vállalat drága idejét, ki is üríttetem a termet. Hanem úgy általában, tudnak-e vezetni ezek a mai srácok, és ha tudnak, vezethetnek-e.
Szeretném azt kommunikálni, hogy mielőtt a vita eldurvult volna, megkértem a tisztelt résztvevőket, írja meg ki-ki a saját eretnekségeit, aztán döntsön a népszavazás, de sajnos elkéstem. A vita már el volt durvulva. Na mindegy, szerencsére abbahagyták, és tényleg inkább megírták.
(W.R.)
Karakter? Eszik azt vagy isszák?
[Vályi István]
Az első – és talán legnagyobb – fájdalmam az, hogy szegény Czollner Gyuszi elkapta a Palik-kórt. Nem tudni, hogy Vitéz Lászlónk távozása után milyen feltételekkel lehetett most ő a főszaki, de kötve hiszem, hogy a fejhangon ordítozás, cigányasszonyokat megszégyenítő jajgatás és a szívrohamközeli alapállapot szerződésben lenne lefektetve. De az is lehet, hogy igen, vagy Laci távozásakor ellátta némi jó tanáccsal, vagy csak az arcába tüsszentett, onnan kapta el.
Kicsit szomorú vagyok emiatt. Gyuszi szegény évekig tologatta a szopórollert, rendre rosszul sikerült, egyáltalán nem vicces tréfák céltáblája volt. Ő volt a Schumachert kiszolgáló Barrichello, a vízhordó balek, aki tűrt és nyelt. Bevallom, minden hibás okfejtése és borzalmas beszólása ellenére néha meg is sajnáltam. Én biztosan nem viseltem volna el mindezt, és tán a harmadik-negyedik beszólás után koppant volna P. László feje az asztallapon, a programigazgató csizmája meg az én seggemen.
Szerintem igazán megérdemelte Gyula az esélyt, most végre kiléphetett volna az árnyékból, egyenesen a fénybe-pompába. A sikerhez csak annyi kellett volna, hogy átgondoltan, higgadtan nyilatkozzon és hallgasson, ha kell. De nem megy, sajnos nem. Amit Szabó Robi és Wéber Gabi (nem beszélve a kicsit lassuló, de annál bölcsebb Dávid Sándorról) tudnak, mondanak, azt nem tudja utánozni. Ezért Palikozik. Sikít, ha kicsit megcsúszik Rosberg a kanyarban, 120 decibellel jajgat és húházik, amikor Kobayashit Kubica szépen kikíséri a pályáról és ha netán elgurul egy kerékcsavar a boxutcában? Akkor az Ezo TV jósait megszégyenítő módon vetíti előre azonnal és ingyen a 2015-ös szezont is. Néha elképzelem, milyen bábeli kakofónia venné kezdetét egy ilyen előzés láttán:
Gyuszinak nem kéne az új szerzeménnyel, Walter Csabival játszani azt, amit eddig vele csináltak, szerencsére nem is viszi túlzásba. Nem tartom rossz ötletnek Waltert, pedig tudjuk, meglehetősen közel áll a Hungaroringhez (felesége édesapja, Dancsó Pál vezérigazgató, illetve cégvezető volt a Hungaroring Zrt.-nél), bár kivételesen olyan ember, aki érti annyira az autóversenyzést, hogy mikrofon mögé ülhessen. Szerintem nincs vele baj, még ha helyenként érződik rajta, hogy új neki ez a szakma és ezért néha becsúszik egy baki. Ellenben a hazai GP szervezőbizottságának elnöke, így közel van a tűzhöz, ez pedig jó.
Jobb lesz, maga a közvetítés igen, de mi van a versennyel? A nagybetűs Versennyel? Az ok, ami miatt egyre többen fordulnak el a pályaversenyzés királykategóriájától: az arcok hiánya. A probléma komplex és biztos vagyok benne, hogy nem csak a pilóták tehetnek erről. Kezdjük az elején, nézzük – mondjuk –, hogy 1990-ben kik álltak rajthoz a bajnokságban. A teljesség igénye nélkül egypár név: Prost, Mansell, Alesi, Boutsen, Patrese, Alboreto, Warwick, Capelli, Tarquini, Nannini, Piquet, de Cesaris, Larini, Senna, Berger, Johansson, Lehto… 17 név az akkori mezőnyből, melyekhez még ma is arcot tudnak társítani azok, akik már ekkoriban figyelték a Forma–1-et. Pedig 20 év telt el azóta, egy generációnyi ember nőtt fel. Vajon 2030-ban fel tudunk-e idézni a mai mezőnyből 17 versenyzőt?
És miért nem? Ennek első okát érdemes az egyre keményebb, szigorúbb szerződésekben keresni. Elhiszem, hogy egy multival szerződve a szó szoros értelmében még a seggüket is csak céges papírral törölhetik, semmi oda nem illőnek, ne adj' isten botránykeltőnek, pletykaalapnak nem SZABAD történnie. Soha, sehol. Nincs nyilvános dorbézolás, netán ünneplés, csajozás. Ha pedig egyszer olyan emberi módon nyilvánulnának meg, mint a zseniális James Hunt tette 1976-ban, keresztre feszítenék őket. Pedig Hunt, 1976 világbajnoka, nem csinált semmi extrát. Egyszerűen csak jólesett volna neki egy cinyó és egy sör a verseny után. Látják az arcán, mennyire érdekli a szponzorok véleménye és a mellette a zavarában odabiggyesztett hosztesz?
Persze, mert Hunt megengedhette magának, mondhatnák önök, és sokkal liberálisabbak voltak a reklámtörvények, a szponzori szerződések stb. Igen, minden bizonnyal így van. De abban is biztos vagyok, hogy ugyanígy ücsörgött volna autóján a koreai futam után is, 2010-ben.
Nehogy azt gondolják, követendő példát állítanék a mai versenyzők elé, nem. Ez csak szemléletes példája annak, hogy egy versenyző attól is lehet sztár, hogy közben önmaga marad és nem csak távirányított majom, mint azt Papp Tibi írja.
Kevés, nagyon kevés azok száma, akikben még legalább nyomokban fellelhető a csibészség, ami még egy nem túl sikeres de Angelisben, Nanniniben, sőt, még a sótlan Bergerben is megvolt. Hogy a Prost-Senna-Mansell-Piquet-Alesi-kaliberű versenyzőkről ne is szóljak. Az utóbbi években alig-alig tűnt ki valaki ezzel, és a pangásra jellemző, hogy egy tízéves Hakkinen-előzés (2000-ben Spában, mikor gyönyörűen megszívatta Schumachert) is mai napig a köztudatban maradt. Mert csak villanások vannak, amik néhanapján lecseppennek annak a pár pilótának a jóvoltából, akikben ott ég a nyerni vágyás. Látják, ezért kedvelem egyre jobban a nemrégiben még utált Alonsót is.
Mert ő akar, tolakodik és ez látszik rajta, nem veszi el, csak az utolsó körben, mikor már ordítanak neki, hogy elég. Vagy Sutil, az eszement Kobayashi és az újonc Petrov, esetleg Kubica, aki szintén sokat dolgozik. A többiek pedig mintha csak statiszták lennének a játékban, a motyogó, pösze Massával az élen, akit a Jóisten is cukrásznak teremtett. Vagy másodhegedűsnek. Kemény szavak, persze, partvonalról ugatásnak tűnhet csak az egész, és tény, hogy a FIA-FOM-szponzorok által vert béklyóban nehéz még akár vergődni is, de sajnos ez a pakli egyik rossz lapja. És Ecclestone csak az egyik kulcsfontosságú figurája a cirkusznak, ami mára tényleg cirkusz lett, nem show, mint régen. Sok cég, még több érdekeltség, állami vezetők és bankok, az F1 nagy üzlet mindenkinek.
Bernie a porondmester, akinek rengeteg eszköze van, hogy megzabolázzon bárkit az F1 vonzáskörzetében (Mosley is addig maradt a helyén, amíg össze nem balhézott vele), majd elégedetten hátradőljön a pénzkupacon és örüljön, ahogy még egy élvezhetetlen Tilke-pálya vagy botrányosan rossz városi futam után megcsiklandozza az ánuszát egy újabb köteg pénz.
A versenyzőkből – még ha lenne is bennük annyi vagányság és karakter, hogy alkalomadtán köpjenek a szabályokra – ügyesen irányított szolgák lettek csak. Vagy ha nem is, egyre inkább azokká válnak. A buta szabályok, a bárminemű keményebb manőverért járó büntetések, az ujjal mutogatás és rengeteg óvás, árulkodás és köpködés (helyenként kísértetiesen emlékeztet a haza ralibajnokságra) is egyre inkább passzivitásba nyomja őket, jobb semmit nem tenni, abból nem lehet baj.
Emlékeznek, mit nyilatkozott az olykor annyira ellentmondásos, mégis abszolút zseniális Ayrton Senna, mikor annak idején az újságírók nekiszegezték a kérdést, hogy miért volt ilyen agresszív és nemtörődöm Prosttal szemben?
„Mi mindannyian azért versenyzünk, hogy nyerjünk. És ha neked nem a győzelem fontos, akkor többé nem vagy versenyző.”
És ebben azért ott egy mélységes alapigazság a sok közül. Ezért kívánom Alonsónak, hogy világbajnok legyen.
Szánalmas taktikai kerékcsereverseny
[Motordoki]
20 éve nagy Formula–1-rajongó voltam. Ismertem a pályákat és minden versenyző nevéhez arcot tudtam tenni, rajongtam némelyekért. Azóta is próbáltam többször a tévé elé ülni és megnézni, de bosszankodás és általában elalvás lett a vége. Úgy érzem, az egészből pontosan az veszett ki, amit annyira szerettem. Az autóverseny.
Régebben Senna nagyon rövidet fékezett, beszúrt a belső ívre és ott tudta tartani az autót, külső ívre került Prost, majd kigyorsításkor mindkét autó halványan kezdődő, de egyre sötétedő gumicsíkot festett az aszfaltra. Hiába volt nagyobb a sebessége az ívkülső autónak, a belső ívre kerülő egy vezetői bravúrral megoldotta a helyzetet. Rövidebbet fékezett és hamarabb kezdte a kigyorsítást, győztesen került ki a helyzetből. Ezt neveztük előzésnek. Verseny közbeni előzés. Ámultunk és imádtuk, hogy vannak sofőrök, akik ezt meg tudták csinálni. Vágytunk arra, hogy bárcsak mi is ilyen ügyesek lennénk. Bárcsak nekünk is így tenné a vonóerőt talajra az autónk. Láttuk az okát, hogy miért van ekkora cirkusz az egész körül, mert egy ilyen manővert megcsinálni valóban versenyzői feladat. Ezt nem tudja akárki.
Aztán elröppent húsz év. Az autók és a verseny is megváltozott. Néhány szabálymódosításra is sor került, amelyeket a megváltozott körülmények és a lobbizók érdekei megkívántak. Sajnos kivétel nélkül az egész abba az irányba ment, hogy a verseny már nem olyan élvezetes, nem annyira verseny jellegű, mint korábban. Az autók műszaki géntechnikával kitenyésztett, speciális feladatra kiélezett eszközök lettek, amelyek között a különbség meglehetősen kicsi. Hiába javultak a köridők, a verseny unalmas lett. Az autók közötti kicsiny különbségek, a megváltozott szabályok miatt a győzelmet azok a csapatok tudták elérni, akik okosan taktikáztak, fél vagy negyed tankkal indultak, jobb volt a gumiválasztásuk, jobb taktikát választottak a kiállásra. Ebben is van izgalom, mert vannak vesztesek és győztesek, vannak jól taktikázók és rossz elgondolással versenyzők, azonban a különbség égbekiáltó. Régen volt a versenyzői bravúr, a kockázattal nyert tizedmásodpercek, aztán pedig a jó taktika, a kettő vagy három kiállásos, negyedig vagy félig tankolt autók. Majd 2010-re ismét tilos a tankolás, akárcsak '84-től '94-ig volt, azonban egyszer kötelező kiállni a boxba. A döntésen érezzük az izzadságszagú vergődést, látták az illetékesek is, hogy nevetségessé vált az egész, tenni kellett valamit. Aztán később ki-ki éleslátásának megfelelően indokolta a döntést és magyarázta a bizonyítványt, a lényegen azonban nem változtatott: a verseny unalmas. A kötelező boxkiállás nevetséges – tudom, hogy nagyon szépen tudják indokolni, de akkor is. Még mintha maguk a versenyzők is félnének az előzéstől, sokkal szívesebben állnak ki eggyel kevesebbszer a depóba és pályán kívül előznek. Csapattaktika. Aki okosan csinálja, azé a GP-győzelem. Szerintem az autóval gurulni sem kellene, csak ülnének a monitorok előtt, mindenki beadná a taktikát, modelleznénk a versenyt, és akié jobb volt, az nyer. Nagyjából ezt érzem most is a futamok után. Még ma is tudnék csodálni egy rövidet fékező, gyorsan kigyorsító versenyzőt, de egy jól taktikázó csapatot – hát nem is tudom.
A következő problémám az autókkal van. Tisztán látszik, hogy a technikai fejlődés, az elektronikus menetdinamikai szabályzók, a telemetria, a szélcsatorna sokat segített. Az autók gyengébbek lettek, de gyorsabbak, jobbak a köridők. De vajon jó ez nekünk, a nézőknek? Nem jó: mindenkinek feltűnt, így be is tiltották, azonban még most is nagyon kiélezett célgépek ezek a mai járgányok, amelyek működésébe egy kis külső zavar kerül és máris összeomlik minden. Ez a külső zavar lehet például egy eső. Eső mindig volt és lesz is. Régen is volt vizes verseny, volt izgalmas vizes verseny, voltak esőmenők, akik nagyon érezték a határokat a vízen is. Őket tudtuk szeretni, felnéztünk rájuk, tudjuk, milyen csúszós úton vezetni és gyorsnak lenni. Most van team radio, van panaszkodás, sopánkodás és safety car. Egyes esetekben még a safety car tempójával is alig tudnak menni esőben, hiszen a halhoz készített késsel nehéz a zsíroskenyeret kenni. De nem járnánk jobban egy bugylibicskával? Egy olyan autóval, ami erős, amelynek vezetéséhez igazi tudás és nem számítógépes ismeretek kellenek? Én azt mondom, pokolba a team radióval és az elektronikákkal, autó kell és bevállalós pilóták. Mint régen.
A valaha volt legerősebb F1-es mezőny
[Gyulavitéz]
Eszem ágában sincs megvédeni a Forma–1-et. Az egyik fő baj, hogy a verseny túl hosszú. A másik, hogy a kocsik között túl nagy a különbség. A harmadik, de az első kettővel azonos szintű probléma, hogy a pilóták nem tudják kihasználni a szélárnyékban autózás nyújtotta lehetőségeket, így nehezebb előzni a kocsik faramuci légterelője miatt, és kevesebb az akció.
Egyet azonban el kell ismerni: az F–1-ben vannak a világ legjobb pilótái, sőt, továbbmegyek, a mostani Forma–1-es mezőny a valaha volt legerősebb. Tudom, sokaknak vörös posztó ez a mondat. Távol álljon tőlem, hogy ezrek álmait törjem össze, és higgyék el, én is sokkal de sokkal jobban szerettem Sennát, Mansellt, Prostot és Piquet-t, mint a mai fiatalokat, imádtam a nyílt sisakos küzdelmet, mégis azt gondolom, a mostani mezőnynek legalább a fele, de lehet, hogy a kétharmada nevetve lenne világbajnok a nyolcvanas vagy a kilencvenes években.
Azokat a pilótákat, akik a vb-címért harcolnak, felesleges dicsérni. 5 ember – Alonso, Button, Hamilton, Vettel és Webber – a mezőny fölé emelkedett idén, felsőbbrendűségükről kár is lenne vitatkozni. Persze a versenyautóik is jók, anélkül nem lehet versenyt nyerni, de ha csak ennyi a recept, hol van Massa?
Most persze mondhatják a szkeptikusok, hogy a baleset miatt még mindig nem felszabadult a brazil, én azonban úgy látom, Massa, bár remek pilóta, de a képességei valamivel szerényebbek. Ellentétben például Kubicával, aki rendre eredményes, pedig az autója sokkal gyengébb, hogy Rosbergről, aki rendre veri a hétszeres világbajnok Schumachert, ne is beszéljünk.
Megint jöhet a szkepszis, hogy Schumacher nem elég motivált, ő már kiautózta magát, de a versenypályán, higgyék el, nincs ilyen. Ha valaki beül a kocsiba, onnantól nincs kegyelem, biztos vagyok benne, hogy Schumacher is úgy érzi magát, miközben megelőzik, mint az összes többi pilóta: keservesen. Rosberg ugyan csak egy hellyel előzi meg Schumachert az összetettben, viszont majdnem kétszer annyi pontot gyűjtött. És Rosberg ebben a mezőnyben csak a nyolcadik!
És akkor ott van még Sutil, Hulkenberg, Buemi meg Glock, és semmiképpen ne felejtsük el megemlíteni a Forma–1 idei közönségkedvencét, a látványos előzéseiről híres Kobayashit. Ezekből a pilótákból is lehet világbajnok, a tudásuk megvan hozzá, náluk csak a technika hiányzik.
Nyilatkozat
Természetesen Pista és Doki elhatárolódnak -gyulavitéz- véleményétől és nagyon várják a következő szerkesztőségi értekezletet.
Lehet, hogy valakit kihagytam a legjobbak közül, de most nem ezen van a hangsúly, csak annyit szerettem volna elmondani, hogy a jelenlegi mezőnynek több mint a fele zseni, soha nem volt még ennyi hasonlóan jó képességű pilóta egy mezőnyben sem a Forma–1-ben, sem máshol.
Távirányított majmok
[Papp Tibor]
Ne tessék azt hinni, hogy a Forma-1 halála az elektronika. Nem az. Elvégre, ezek prototípusok, a technikának meg fejlődnie kell. Nincs ezzel semmi baj, amúgy is álszent dolognak tartottam, amikor mondjuk tíz éve, a kipörgésgátlók tiltásának időszakában az első tizennyolc autó kereke valahogy mégsem füstölt a rajtnál, csak a lúzer Minardiké - vagy a fene tudja, éppen ki volt az aktuális töltelékcsapat leghátul.
És még nyomták a nagy dumát, hogy a szoftvert le kell adni az FIA-nak, szó nem lehet csalásról.
Nem ez öli meg az izgalmat, hanem az, hogy a pilótáknak gyakorlatilag nincs joguk versenyezni. Persze ezt nem egészen így mondják, de ahhoz túl sok lé van az egész buliban, hogy szimplán a szerencse, no meg a versenyzői tudás döntsön a végeredményről. Az nem lenne elég kiszámítható.
Nem akarok összeesküvés-elméleteket gyártani, hogy egyes csapatok újításait miért tiltják be rögtön, másokét meg nem. Csupán a versenyt nézem, ahol mit látok? Azt, hogy a versenyzők egy előre kiszámolt tervet vezetnek végig, amit rossz esetben nem zavar meg az időjárás.
Ha véletlenül esik, az baj, mert a kisebbek is beleszólhatnak a versenybe, és nagyok stabil, körönként egy-két másodperces előnye eltűnik. Ilyenkor persze hangosan rinyálnak, hogy milyen balesetveszélyes ilyen időben versenyezni. Ha viszont normál mederben mennek a dolgok, annyi történik, hogy a bokszból megmondják a versenyzőknek, mire állítsák a motort, a kipörgésgátlót, a diffizárat, satöbbit. És milyen köröket menjenek a verseny adott szakaszában. A leghülyébb versenyző is van annyira profi, hogy képes szállítani a megrendelt köridőt.
Persze nem mindig ilyen direktben mennek a dolgok. Például néha beszólnak, hogy figyu, úgy látjuk, előnyös lenne, ha háromszor megvakarnád a bal herédet. Mert a srác túl jó köröket megy, vissza kéne egy kicsit fogni, vegyen csak vissza a dúsításból! Csapatérdek.
Amíg a kétirányú telemetria engedélyezett volt, ezeket dolgokat egyszerűen elintézték a bokszból, távirányítással. Ma ez már tilos, ezért egyszerűen bemondják a pilótának, hogy mit hova állítson. Néha persze virágnyelven. A kicsik mindössze díszletet szolgáltatnak az egész színjátékhoz. Mert azt ugye nem gondolja senki komolyan, hogy ahol körönként egy-két másodperc a különbség az eleje és a középmezőny között, az valódi verseny. Ez csupán programozott autóvezetés, ahol minden autónak szinte előre meghatározott helye van a végeredményben. Mint egy olyan pókerbajnokság, ahol a plebsz is benevezhet - de az a pár profi nyer mégis valahogy.
Mekkora ostobaság a világ legjobb pilótáinak tehetségét ilyesmire elpazarolni! Ugyanezek a srácok micsoda versenyeket vívtak az F1 előszobájának hívott szakágakban. Kár, hogy azokat nem közvetítette az RTL Klub.
Igaz, néha akad egy-két őrült, aki nem képes beletörődni, hogy neki itt nem osztottak lapot. Ezt a típust, mint Kubica, Massa, nehéz megtörni, de aztán ők is beállnak a sorba - maximum nekik még jobban le kell tekerniük egy-két kapcsolót a kormányon, amikor túl jól mennek. Biztos van egy-két kitétel a szerződésükben, hogy mit kötelesek megtenni utasításra. Mindent. Ők is csak távirányított majmok, akik beállítgatják az autó bizgenytűit.
Sajnálom, hogy ez így van. Nekem simán beleférne, hogy ne matekzsenik és mérnökök szellemi vetélkedője legyen az F1, ahol a versenyzők csupán frontemberek, akik a végén ez egész munkát megköszönik a többieknek. Azoknak, akik a versenyt valójában lefutották, rádiókapcsolaton keresztül.
Bár nagyra becsülöm Wéber Gábort, aki mesterien fejti vissza a csapatok stratégiáját, a versenyzésnek nem erről kellene szólnia. Azt szeretném, hogy ne egy átlagtartó bajnokság legyen az F1, hanem egy nézhető valami. Az én Forma-1-emben igenis van sok-sok elektronika, meg sok-sok taktika. Csupán egy dolog nincs: rádiókapcsolat a boksszal. A versenyző azt tekerget a kormányon elhelyezett gombok közül, amit csak akar, és oda, ahová csak akarja. Beoszthatja a motor, a váltó és a gumik élettartamát. Ha a következő körben kereket akar cserélni, felgyújt egy lámpát valahol az autón, hogy lássa a csapat, és utána kiáll. A többiek időeredményét megkapja egy képernyőre, és nézegetheti a célegyenesben.
Sőt, akár meg is nyerheti felőlem a versenyt. Ő egymaga.
Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?
Tegye meg a publikáció blogposztján!
