Háztáji vérfürdő a Forma–1-ről

Távirányított majmok vagy szuperhősök?

0 hozzászólás
Be vagyok oltva Forma–1 ellen, úgyhogy én sokáig csak hallgattam, amikor a kollégák a hétfő reggeli hétindító értekezleten egymással üvöltöztek. Hogy bírnak ezen ennyit veszekedni, méghozzá ilyen szenvedéllyel, mély átéléssel?

Szerencsére nem azon folyt a vita, melyik csapat csalt, vagy melyik pilóta manővere minősíthető bunkónak, mert hogy túlmutat a sportszerűség határán, vagy hogy milyen technikai újítást ki milyen kreatívan használ – nem. Ha ezzel rabolták volna a vállalat drága idejét, ki is üríttetem a termet. Hanem úgy általában, tudnak-e vezetni ezek a mai srácok, és ha tudnak, vezethetnek-e.

Szeretném azt kommunikálni, hogy mielőtt a vita eldurvult volna, megkértem a tisztelt résztvevőket, írja meg ki-ki a saját eretnekségeit, aztán döntsön a népszavazás, de sajnos elkéstem. A vita már el volt durvulva. Na mindegy, szerencsére abbahagyták, és tényleg inkább megírták.

(W.R.)

Karakter? Eszik azt vagy isszák?
[Vályi István]

Az első – és talán legnagyobb – fájdalmam az, hogy szegény Czollner Gyuszi elkapta a Palik-kórt. Nem tudni, hogy Vitéz Lászlónk távozása után milyen feltételekkel lehetett most ő a főszaki, de kötve hiszem, hogy a fejhangon ordítozás, cigányasszonyokat megszégyenítő jajgatás és a szívrohamközeli alapállapot szerződésben lenne lefektetve. De az is lehet, hogy igen, vagy Laci távozásakor ellátta némi jó tanáccsal, vagy csak az arcába tüsszentett, onnan kapta el.

Kicsit szomorú vagyok emiatt. Gyuszi szegény évekig tologatta a szopórollert, rendre rosszul sikerült, egyáltalán nem vicces tréfák céltáblája volt. Ő volt a Schumachert kiszolgáló Barrichello, a vízhordó balek, aki tűrt és nyelt. Bevallom, minden hibás okfejtése és borzalmas beszólása ellenére néha meg is sajnáltam. Én biztosan nem viseltem volna el mindezt, és tán a harmadik-negyedik beszólás után koppant volna P. László feje az asztallapon, a programigazgató csizmája meg az én seggemen.

Szerintem igazán megérdemelte Gyula az esélyt, most végre kiléphetett volna az árnyékból, egyenesen a fénybe-pompába. A sikerhez csak annyi kellett volna, hogy átgondoltan, higgadtan nyilatkozzon és hallgasson, ha kell. De nem megy, sajnos nem. Amit Szabó Robi és Wéber Gabi (nem beszélve a kicsit lassuló, de annál bölcsebb Dávid Sándorról) tudnak, mondanak, azt nem tudja utánozni. Ezért Palikozik. Sikít, ha kicsit megcsúszik Rosberg a kanyarban, 120 decibellel jajgat és húházik, amikor Kobayashit Kubica szépen kikíséri a pályáról és ha netán elgurul egy kerékcsavar a boxutcában? Akkor az Ezo TV jósait megszégyenítő módon vetíti előre azonnal és ingyen a 2015-ös szezont is. Néha elképzelem, milyen bábeli kakofónia venné kezdetét egy ilyen előzés láttán:

Gyuszinak nem kéne az új szerzeménnyel, Walter Csabival játszani azt, amit eddig vele csináltak, szerencsére nem is viszi túlzásba. Nem tartom rossz ötletnek Waltert, pedig tudjuk, meglehetősen közel áll a Hungaroringhez (felesége édesapja, Dancsó Pál vezérigazgató, illetve cégvezető volt a Hungaroring Zrt.-nél), bár kivételesen olyan ember, aki érti annyira az autóversenyzést, hogy mikrofon mögé ülhessen. Szerintem nincs vele baj, még ha helyenként érződik rajta, hogy új neki ez a szakma és ezért néha becsúszik egy baki. Ellenben a hazai GP szervezőbizottságának elnöke, így közel van a  tűzhöz, ez pedig jó.

Jobb lesz, maga a közvetítés igen, de mi van a versennyel? A nagybetűs Versennyel? Az ok, ami miatt egyre többen fordulnak el a pályaversenyzés királykategóriájától: az arcok hiánya. A probléma komplex és biztos vagyok benne, hogy nem csak a pilóták tehetnek erről. Kezdjük az elején, nézzük – mondjuk –, hogy 1990-ben kik álltak rajthoz a bajnokságban. A teljesség igénye nélkül egypár név: Prost, Mansell, Alesi, Boutsen, Patrese, Alboreto, Warwick, Capelli, Tarquini, Nannini, Piquet, de Cesaris, Larini, Senna, Berger, Johansson, Lehto… 17 név az akkori mezőnyből, melyekhez még ma is arcot tudnak társítani azok, akik már ekkoriban figyelték a Forma–1-et. Pedig 20 év telt el azóta, egy generációnyi ember nőtt fel. Vajon 2030-ban fel tudunk-e idézni a mai mezőnyből 17 versenyzőt?

És miért nem? Ennek első okát érdemes az egyre keményebb, szigorúbb szerződésekben keresni. Elhiszem, hogy egy multival szerződve a szó szoros értelmében még a seggüket is csak céges papírral törölhetik, semmi oda nem illőnek, ne adj' isten botránykeltőnek, pletykaalapnak nem SZABAD történnie. Soha, sehol. Nincs nyilvános dorbézolás, netán ünneplés, csajozás. Ha pedig egyszer olyan emberi módon nyilvánulnának meg, mint a zseniális James Hunt tette 1976-ban, keresztre feszítenék őket. Pedig Hunt, 1976 világbajnoka, nem csinált semmi extrát. Egyszerűen csak jólesett volna neki egy cinyó és egy sör a verseny után. Látják az arcán, mennyire érdekli a szponzorok véleménye és a mellette a zavarában odabiggyesztett hosztesz?

james hunt 1976

Persze, mert Hunt megengedhette magának, mondhatnák önök, és sokkal liberálisabbak voltak a reklámtörvények, a szponzori szerződések stb. Igen, minden bizonnyal így van. De abban is biztos vagyok, hogy ugyanígy ücsörgött volna autóján a koreai futam után is, 2010-ben.

Nehogy azt gondolják, követendő példát állítanék a mai versenyzők elé, nem. Ez csak szemléletes példája annak, hogy egy versenyző attól is lehet sztár, hogy közben önmaga marad és nem csak távirányított majom, mint azt Papp Tibi írja.

Kevés, nagyon kevés azok száma, akikben még legalább nyomokban fellelhető a csibészség, ami még egy nem túl sikeres de Angelisben, Nanniniben, sőt, még a sótlan Bergerben is megvolt. Hogy a Prost-Senna-Mansell-Piquet-Alesi-kaliberű versenyzőkről ne is szóljak. Az utóbbi években alig-alig tűnt ki valaki ezzel, és a pangásra jellemző, hogy egy tízéves Hakkinen-előzés (2000-ben Spában, mikor gyönyörűen megszívatta Schumachert) is mai napig a köztudatban maradt. Mert csak villanások vannak, amik néhanapján lecseppennek annak a pár pilótának a jóvoltából, akikben ott ég a nyerni vágyás. Látják, ezért kedvelem egyre jobban a nemrégiben még utált Alonsót is.

Mert ő akar, tolakodik és ez látszik rajta, nem veszi el, csak az utolsó körben, mikor már ordítanak neki, hogy elég. Vagy Sutil, az eszement Kobayashi és az újonc Petrov, esetleg Kubica, aki szintén sokat dolgozik. A többiek pedig mintha csak statiszták lennének a játékban, a motyogó, pösze Massával az élen, akit a Jóisten is cukrásznak teremtett. Vagy másodhegedűsnek. Kemény szavak, persze, partvonalról ugatásnak tűnhet csak az egész, és tény, hogy a FIA-FOM-szponzorok által vert béklyóban nehéz még akár vergődni is, de sajnos ez a pakli egyik rossz lapja. És Ecclestone csak az egyik kulcsfontosságú figurája a cirkusznak, ami mára tényleg cirkusz lett, nem show, mint régen. Sok cég, még több érdekeltség, állami vezetők és bankok, az F1 nagy üzlet mindenkinek.

Bernie a porondmester, akinek rengeteg eszköze van, hogy megzabolázzon bárkit az F1 vonzáskörzetében (Mosley is addig maradt a helyén, amíg össze nem balhézott vele), majd elégedetten hátradőljön a pénzkupacon és örüljön, ahogy még egy élvezhetetlen Tilke-pálya vagy botrányosan rossz városi futam után megcsiklandozza az ánuszát egy újabb köteg pénz.

A versenyzőkből – még ha lenne is bennük annyi vagányság és karakter, hogy alkalomadtán köpjenek a szabályokra – ügyesen irányított szolgák lettek csak. Vagy ha nem is, egyre inkább azokká válnak. A buta szabályok, a bárminemű keményebb manőverért járó büntetések, az ujjal mutogatás és rengeteg óvás, árulkodás és köpködés (helyenként kísértetiesen emlékeztet a haza ralibajnokságra) is egyre inkább passzivitásba nyomja őket, jobb semmit nem tenni, abból nem lehet baj.

Emlékeznek, mit nyilatkozott az olykor annyira ellentmondásos, mégis abszolút zseniális Ayrton Senna, mikor annak idején az újságírók nekiszegezték a kérdést, hogy miért volt ilyen agresszív és nemtörődöm Prosttal szemben?

„Mi mindannyian azért versenyzünk, hogy nyerjünk. És ha neked nem a győzelem fontos, akkor többé nem vagy versenyző.”

És ebben azért ott egy mélységes alapigazság a sok közül. Ezért kívánom Alonsónak, hogy világbajnok legyen.